A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) a héten jelentős adóügyi könnyítésekről döntött, amelyek fókuszában az adóbürokrácia jelentős csökkentése állt. Izer Norbert: már októberben a parlament elé kerülhet a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs adóügyi javaslata.
Spanyolországban 0,7 százalékkal, több mint 26 ezerrel csökkent a munkanélküliség szeptemberben az előző hónaphoz képest - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium pénteken.
Október 30-án mutatja be a Centrál Színház az immár négy éve nagy sikerrel játszott Házassági leckék középhaladóknak „folytatását”, mely az új darab hazai ősbemutatója is egyben. Florian Zeller francia író újragondolta az eredeti előadás alaphelyzetét és egy frenetikus este erejéig újra összehozta ugyanazt a négy szereplőt, így a nézők Stohl András
Átadták a Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskolában az 550 millió forintból létesített digitális közösségi alkotóműhelyt. A 150 négyzetméteres -nagyjából két tanteremnyi-, szélessávú internettel és számítógépekkel felszerelt műhelyben az elektronika, a robotika, a 3D-s lézervágás és a CNC-anyagmegmunkál
A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) a héten jelentős adóügyi könnyítésekről döntött, amelyek fókuszában az adóbürokrácia jelentős csökkentése állt, mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Visszavonta az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadás veszélye miatt korábban kiadott elsőfokú riasztást, a heves zivatarok veszélye miatt kiadott elsőfokú riasztás azonban továbbra is érvényben van. Az érintett területeken jégeső eshet, valamint károkozó, erős szél fújhat. A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi hiva
Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy panaszával szolgálatunkhoz fordult. Véleménye fontos a számunkra. Levele adatkezelési kódja 3562ndgfDFj+!%ÉXBCSlf4ÄÄh, ennek kérjük öt évig való megjegyzését, amit a jövőben bármikor ellenőrizhetünk. Ön azzal a panasszal fordult szolgálatunkhoz, hogy három hete reggel narancssárga rudat fedezett fel az ánuszában
A Dunántúlon gyengén felhős, napos idő lesz, de reggel a középső és keleti országrészben még több lesz a felhő, és ott több helyen zápor, néhol zivatar is lehet, majd ott is gyorsan csökken a felhőzet, kisüt a nap, megszűnik a csapadék - derül ki az Agrárszektor vasárnapi (2020.10.04.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre
A nizzai polgármester szerint az elmúlt 100 év legsúlyosabb áradását élik át. A környéken házak alatt szakadt le a hegyoldal, tűzoltókat autóstól sodort el a víz. Olaszországot is sújtotta a csapás, mindkét országban eltűntekről, halottakról szólnak a hírek.
A koronavírussal diagnosztizált Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy hamarosan elhagyhatja a kórházat, és folytatja a választási kampányát - ezt ő maga jelentette ki abban a négyperces videóüzenetben, amelyet helyi idő szerint szombaton este tett közzé a Twitteren.
Egy menhelyről hazahozott állat egy másiknak a megmentésére ad esélyt. Számos kidobott, elhagyott, vagy eleve gazda nélkül született négylábút felkarolva indított kampányt hazánk természetközeli tévécsatornája, a Viasat Nature az október 4-ei Állatok Világnapjához kapcsolódva: a Noé Állatotthon Alapítvánnyal összefogva videóban érvelnek az örökbefo
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/04/1952/
Az időjárás miatt változtatnak. A viharos időjárás miatt jelentősen megnő a menetidő a Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon, több szakaszon nem közlekednek a vonatok. A vasúttársaság pótlóbuszokat rendelt az utasok elszállításához – közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint több helyen fa dőlt a vasúti pályára, ezért várhatóan jele
A koronavírussal diagnosztizált Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy hamarosan elhagyhatja a kórházat, és folytatja a választási kampányát - ezt ő maga jelentette ki abban a négyperces videóüzenetben, amelyet helyi idő szerint szombaton este tett közzé a Twitteren.
A koronavírussal diagnosztizált Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy hamarosan elhagyhatja a kórházat, és folytatja a választási kampányát - ezt ő maga jelentette ki abban a négyperces videóüzenetben, amelyet helyi idő szerint szombaton este tett közzé a Twitteren.
A koronavírussal diagnosztizált Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy hamarosan elhagyhatja a kórházat, és folytatja a választási kampányát - ezt ő maga jelentette ki abban a négyperces videóüzenetben, amelyet helyi idő szerint szombaton este tett közzé a Twitteren.
A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) a héten jelentős adóügyi könnyítésekről döntött, amelyek fókuszában az adóbürokrácia jelentős csökkentése állt. Az adóhivatal a vállalkozások helyett dolgozva már jövőre áfabevallási-tervezetet ajánl ki, de egyszerűbbé válik az adótartozások rendezése és a helyi iparűzési adóbevallások rendszere is - tájékozta
A viharos időjárás miatt jelentősen megnő a menetidő a Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon, több szakaszon nem közlekednek a vonatok. A vasúttársaság pótlóbuszokat rendelt az utasok elszállításához - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.
A MAL Zrt. Ajkai Timföldgyára 10-es zagytározójának északnyugati sarka tíz perccel dél után kezdett el szivárogni, aztán a gát teljesen átszakadt, és 600-700 ezer köbméternyi, erősen lúgos vörösiszap zúdult Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely egy részére.
Éjszaka nyugat felől egyre többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, majd vasárnap reggel, délelőtt nyugat felől megszűnik a csapadék, miközben a záporok, zivatarok a középső és a keleti tájakra helyeződnek át. Délutánra mindenhol megszűnik a csapadék, kisüt a nap, de estefelé a Tiszántúlon néhol újabb záporok, esetleg zivatarok kia
Várható időjárás az ország területén vasárnap estig: A Dunántúlon gyengén felhős, napos idő lesz, de reggel a középső és keleti országrészben még több lesz a felhő, és ott több helyen zápor, néhol zivatar is lehet, majd ott is gyorsan csökken a felhőzet, kisüt a nap, megszűnik a csapadék. Az esti órákban a Tiszántúlon ismét gomolyfelhők képződnek,
Nem csak a Covid-19 betegségtől lehet valakinek légszomja, de bizony a koronavírus-fertőzés is állhat e légzési nehézség hátterében. A magyar szakember azt is tisztázza, hogy okozhat-e a maszk oxigénhiányos állapotot.
Pedja Grbint választotta elnökéül szombaton a legnagyobb horvát ellenzéki párt, a Szociáldemokrata Párt (SDP), kihívója Zeljko Kolar, Krapina-Zagorje megye elöljárója volt.
A világon 34 903 312 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 033 187, a gyógyultaké pedig 24 168 711 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Jelentősen megnő a menetidő a Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon, több szakaszon nem közlekednek a vonatok. A MÁV pótlóbuszokat rendelt az utasok elszállításához – közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.
Az LG Electronics (LG) prémium dizájnnal, valamint továbbfejlesztett szolgáltatásokkal és funkciókkal ellátott, elérhető árú készülékekkel bővíti ki 2020-as K szériás okostelefon-termékcsaládját. Az új LG K sorozatú modellek — a K42, a K52 és a K62 — értékesítése először Európa egyes piacain kezdődik meg hamarosan, melyet Ázsia, Latin-Amerika és a
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt a vírushelyzetről, a védekezés lépéseiről, az orvosi béremelésről, a jogállamiság kérdésével kapcsolatos brüsszeli támadásokról, az Unió gazdaságmentő elképzeléseiről.