2020. október 4. vasárnap

okt. 4
13:00
Az olasz sajtó szerint Matteo Salvini nyerte a bírósági csata első menetét (Demokrata)
Vasárnapi sajtóelemzések szerint a volt belügyminiszter Matteo Salvininek kedvez a szicíliai bíróság döntése.
okt. 4
13:00
Felújították az ópusztaszeri templomot (Demokrata)
A templombúcsú alkalmából tartott hálaadó szentmise keretében átadták a hazai és uniós támogatással felújított 95 éves ópusztaszeri Magyarok Nagyasszonya-templomot vasárnap.
okt. 4
13:03
Videón, ahogy Chilében egy rendőr ledob egy 16 éves fiút a hídról (SzMo)
A videók ellenére a rendőrség azt állítja, a fiú magától zuhant a folyóba.
okt. 4
13:06
Összeomlott az életük: súlyos agydaganat támadta meg a 45 éves Tamást, ez a férfi egyetlen esélye a túlélésre (Blikk)
Tavaly áprilisban egy MRI-vizsgálatot követően derült ki, hogy Sulák Tamásnak agydaganata van.
okt. 4
13:09
Zavarba ejtő társasjáték a magyar boltokban: jó, ha ezt megtanulják a gyerekek? (Pénzcentrum)
Akciósan árulják egy hipermarketben a Ms Monopoly nevű, tavaly piacra dobott társasjátékot. Jó vételnek tűnik, ám a dobozán lévő felirat (sőt, az egész tematika mögötte) több mint zavarba ejtő. A Monopolyt minden idők egyik
okt. 4
13:09
Lázár János: Elindult a magyar tenisz megújulási folyamata (HírTV)
Lázár János szerint ez a megújulási folyamat remélhetőleg megalapozhatja a sportág sikeres jövőjét Magyarországon.
okt. 4
13:09
Dögös bikinis képen mutatta meg Geszler Dorottya még mindig remek alakját (SzMo)
Úgy tűnik, a műsorvezető szereti a sokat mutató cuccokat. És meg is engedheti magának.
okt. 4
13:12
Itt vannak a részletek – így emeli duplájára az orvosbéreket az Orbán-kormány (Infostart)
Hétfőn beterjesztik a törvényjavaslatot, a soha nem látott mértékű béremelés ütemezéséről tárgyalnak, létrehoznak egy új, egészségügyi munkajogviszonyt is.
okt. 4
13:12
Terápiás állatok, házi kedvencek, a lélek gyógyítói (WebBeteg)
Ön is szereti az állatokat? Ha igen, akkor biztosan tapasztalta már, hogy a kutyák, lovak, macskák és a többi házi vagy szelíd(ített) állat közelsége milyen csodálatos hatással van ránk: nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, ami testi egészségünkre is pozitívan hat. Lássuk, hogyan segítik ma a betegek gyógyulását.
okt. 4
13:12
Szanyi és Márki-Zay kakasviadala a szerencsi piacon (Demokrata)
A hazai baloldal ismét látványos és szánalmas performance-ot mutatott be, ezúttal Szanyi Tibor és Márki-Zay Péter előadásában.
okt. 4
13:15
Megdőlt a melegrekord, 30,8 fokot mértek (Háziállat)
Kémesen regisztrálták a hőmérsékletet, és ezzel megdőlt az október 3-ra vonatkozó maximumhőmérséklet rekordja.
okt. 4
13:15
Súlyos a helyzet Oroszországban: csaknem ezer embert szállítanak naponta kórházba (ATV)
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 10 ezer 499-cel 1 millió 215 ezer 1-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
okt. 4
13:15
Biztos, hogy nem játszhat Szoboszlai a bolgárok ellen (444.hu)
Az MLSZ hivatalosan is megerősítette a hírt.
okt. 4
13:15
A magyar légikikötőben az Airport Service Budapest Zrt. megkezdi a teljeskörű földi kiszolgálást (Márkamonitor)
A hazai tulajdonú társaság október 1-től nyújt földi kiszolgálási szolgáltatásokat légitársaságok részére a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A 100%-ban magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Airport Service Budapest Zrt. (továbbiakban AS) jogelődjét 1997-ben alapították és az elmúlt több mint két évtizedben folyamatosan bővítette port
okt. 4
13:18
Az Újpest Fc több játékosa is koronavírusos - Ez vár most a csapatra (Blikk)
Az Újpest FC több játékosa és munkatársa megfertőződött a koronavírussal, ennek ellenére a csapat folytatja szereplését az OTP Bank Ligában és a Magyar Kupában is.
okt. 4
13:18
Két rekord is megdőlt az elmúlt órákban Magyarországon, itt az indián nyár (Portfolio)
Két melegrekord is megdőlt az elmúlt órákban, tegnap megdőlt a napi maximumhőmérséklet, ma pedig a legmagasabb minimumhőmérséklet, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
okt. 4
13:20
Megvan az ítélet: ennyit kapott a bokszoló, aki brutálisan megvert egy színésznőt (Blikk)
Súlyos testi sérülést okozó erőszakos támadás miatt az Egyesült Államokban három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Szergej Kovaljov korábbi világbajnok orosz profi ökölvívót.
okt. 4
13:21
Koronavírus a Barcelonában is (Sport365)
Hanga Ádám csapatának vezetőedzője megfertőződött a koronavírussal.
okt. 4
13:21
Hadházy Ákos: „Tizedáron vehette volna meg a kormány a maszkokat gyártó gépsort 5 perc kereséssel” (SzMo)
A független képviselő bejegyzésében megmutatta, hogy 210 millió forint helyett 21 millióért is beszerezhető lett volna a berendezés. „Természetesen feljelentést fogok tenni” - írta.
okt. 4
13:24
Az életéért küzd a siklónak hitt királypiton – Megszólalt a vadállatbefogó az állat állapotáról (Blikk)
Közönséges gabonasiklónak hitték az állatvédők azt a királypitont, amit végül Both Zoltán vadállatbefogó mentett meg Pest megyében.
okt. 4
13:24
Tudták? Már a Lego is érzékenyít! (Alternatív Energia)
A vasarnap.hu szerzője arról írt cikket, hogy a játékdobozban egy fekete és egy fehér bábu is található.
okt. 4
13:27
Így készítsd el a tökéletes rántott májat (Promotions)
Kovács Lázár séf megmutatja a fortélyokat, hogy a rántott máj biztosan ropogós és mennyien finom legyen.
okt. 4
13:30
Mozi vs. valóság: 5+1 irreális dolog, amit gyakran látunk a filmekben, de a való életben sosem - Film-zene-szórakozás 2020. október 04. 13:21 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/10/04/1957/
okt. 4
13:33
Visszatér az igazi őszi idő (Háziállat)
Hétfőn a napsütés mellett délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan záporok is...
okt. 4
13:36
Tízezer felett az új fertőzöttek száma Oroszországban (ProfitLine)
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 10 ezer 499-cel 1 millió 215 ezer 1-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
okt. 4
13:39
Nem engedi el a Salzburg Szoboszlait (HírTV)
A Red Bull Salzburg három labdarúgója megfertőződött a koronavírussal, ezért a keret minden tagja karanténba került.
okt. 4
13:39
Sütőtökkrémleves: Az ősz kedvenc levese, amit a gyerekek is imádni fognak (Femcafe)
A szezon elmaradhatatlan étele.
okt. 4
13:42
Itt vannak a világ legjobban kereső színésznői (Portfolio)
A Forbes idén is elkészítette a legjobban kereső színésznők listáját, az idén júniusig tartó 12 hónapban a 10 legjobban kereső színésznő 254 millió dollárt keresett, a lista élén Sofia Vergara áll.
okt. 4
13:45
Két melegrekord is megdőlt itthon az indián nyárban (Infostart)
Két melegrekord is megdőlt az indián nyárban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a honlapján.
okt. 4
13:48
Vilmos herceg teljesen összetört. Nem számított rá, hogy Harry elárulja őt (Blikk)
Pedig így történt. Most fény derül a részletekre.
okt. 4
13:48
Eldőlt: elmarad az esti olasz szuperrangadó (Infostart)
Szombat este az olasz liga még olyan tartalmú közleményt jelentetett meg, amely szerint a Napoli részére ki nem állásnak minősül, ha nem áll ki a Juventus elleni rangadóra. Ám a déli csapat nem utazott el Torinóba, így biztosan elmarad a mérkőzés.
okt. 4
13:48
Novothny Soma csapata új célt tűzött ki maga elé, a csatár is megszólalt (Blikk)
A Bundesligába jutást célozta meg a Novothny Somát is foglalkoztató VfL Bochum, amely jelenleg a német labdarúgás másodosztályában szerepel.
okt. 4
13:48
Brutálisan verte szét a rendőrség a tömegtüntetéseket Tel-Avivban (Kripto Akadémia)
A demonstrálók Benjámin Netanjahu kormányfő távozását követelték.
okt. 4
13:51
Nem könnyítette meg a a Herczig-Ferencz páros dolgát az időjárás (Sport365)
A változékony idő ellenére jól szerepel a csapat az Eb-n.
okt. 4
13:51
Több melegrekord is megdőlt a hétvégén az országban (Háziállat)
Az indián nyár tegnap és ma is hőmérsékleti rekordot produkált – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
okt. 4
13:51
A háború, aminek se világos indoka, se elérhető célja nincs (444.hu)
Nem tudni, hogy miért pont most lángoltak fel a harcok Azerbajdzsán és Örményország közt. Azt viszont igen, hogy egy kaukázusi háborút szinte lehetetlen megnyerni. És azt is, hogy a béke a törökökön és az oroszokon múlik.
okt. 4
13:51
´Közös kultúra, közös jövő´ - egyedi feliratos ruhadarabokkal hódít a magyar márka (Glamour)
Interjú Meyer Eszter-Virággal, az Y Konszept alapítójával
okt. 4
13:54
Nemcsak a koronavírusról szól majd a jövő hét Magyarországon (Piac és Profit)
Sűrű hét elé nézünk, több kifejezetten fontos makroadat is megjelenik majd.
okt. 4
13:54
Ezen a településen dőlt meg a 35 éves októberi melegrekord – Ám ez még nem minden, tudjuk fokozni (Blikk)
Egymás utáni két napon is hőmérsékleti rekordot produkált az időjárás. Tegnap megdőlt a napi maximumhőmérséklet rekordja, ma pedig a legmagasabb minimumhőmérséklet.
okt. 4
13:54
Hihetetlen videót mutatott Orbán Viktor: Így néz ki most a vörösiszap-katasztrófa helyszíne (Blikk)
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt napra pontosan 10 évvel ezelőtt történt a súlyos vörösiszap-katasztrófa, melynek során tíz ember vesztette életét, 150-en megésrültek és megszámlálhatatlan élet ment tönrke.
okt. 4
13:54
Ezt üzente a kórházból Donald Trump (Blikk)
Videoüzenetben fejezte ki a köszönetét a Walter Reed katonai kórház orvosainak, ápolóinak és egész személyzetének, Donald Trump, aki elmondta: sokkal jobban érzi magát, mint amikor pénteken bement a kórházba. Majd kifejtette,hogy mindenképpen be akarja fejezni a kampányt, mert "még mindig naggyá kell tenni Amerikát".
okt. 4
13:57
Kácsor Zsolt: Bereményi, a holdvilág (Alternatív Energia)
AZ IRIGYKEDŐ UTÓKOR IV.
okt. 4
13:57
A járvány miatt elmarad a Juventus-Napoli rangadó (ATV)
A Napoli nem utazik el a Juventus elleni mérkőzésre, így elmarad az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnap esti rangadója.
okt. 4
13:57
Örmény támadás érte Azerbajdzsán második legnagyobb városát, az azeri erők Sztepanakertet ágyúzták (ATV)
Vasárnap is dörögtek a fegyverek a Kaukázusban; azeri közlés szerint örmény támadás érte Azerbajdzsán második legnépesebb városát, míg örmény állítás szerint az azeriek ismét nehéztüzérséggel lőtték Hegyi-Karabah székvárosát, Sztepanakertet.
okt. 4
14:00
Örmény támadás érte Azerbajdzsán második legnagyobb városát (Infostart)
Vasárnap is dörögtek a fegyverek a Kaukázusban; azeri közlés szerint örmény támadás érte Azerbajdzsán második legnépesebb városát, míg örmény állítás szerint az azeriek ismét nehéztüzérséggel lőtték Hegyi-Karabah székvárosát, Sztepanakertet.
okt. 4
14:03
Nagyon cuki, ahogy Vilmos herceg és Kate Middleton fia David Attenborough-val beszélget (Player)
A királyi család egyik legfiatalabb tagja nagy érdeklődéssel kérdezgette korunk talán leghíresebb természettudósát.
okt. 4
14:03
Kvíz: 10 magyar város - felismered őket a városháza épületéről? (SzMo)
Nem lesz nehéz a játék, hiszen ezek a gyönyörű épületek mindenki számára ismerősek lehetnek.
okt. 4
14:06
Izraeli öngyilkos lopakodó drónoktól rettegnek az örmények (Privátbankár)
Az izraeli drónok súlyos veszteségeket okoznak az örmény oldal számára parancsnoki bunkerek és csapatszállító járművek kilövésével. A török drónprogram a 2000-es évek óta Erdogan elnök veje vezetésével valósul meg. Káncz Csaba jegyzete
okt. 4
14:06
Csinos pályakezdő-bérkiegészítést vezethet be a pozsonyi kormány (Infostart)
2004-ben volt legutóbb annyi munkanélküli északi szomszédunknál, mint most. A növekedés a korábbi évek adataival összevetve is szembetűnő. A szlovák munkaügyi miniszter mégis bizakodó, mert a koronavírus-járvány okozta krízis kirobbanása óta augusztusban először csökkent a munkanélküliség.
okt. 4
14:06
Egyre csak nő a koronavírussal kapcsolatos a kérdések száma (ATV)
Mindenkit leteszelnek a háztartásban, ha van gyanús eset? Munkahelyi fertőzés esetén jár a 100 százalékos táppénz? Számtalan kérdés van még mindig a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések körül. A Heti Napló riportja.

Keresés