Megjelent hétfőn a parlament honlapján az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénytervezet, ami az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy jogállásának tartalmát határozza meg. A törvényjavaslat szerint három lépcsőben valósul meg az orvosok béremelése, először 2021-ben, majd 2022-ben és 2023-ban kaphatnak emelést az orvosok.
A vállalkozások és vállalatok fejlődéséhez és mindennapi működéséhez elengedhetetlen az energia, legyen szó áramról vagy gázról. Az NKM Energia Zrt. Magyarország legnagyobb, végfelhasználókat ellátó energetikai társasága. Éves szinten mintegy 62 TWh földgázt és villamos energiát értékesít az ország teljes területén, ezzel az összes hazai energiafel
Negyvenhat magyar kis- és középvállalkozás (kkv) külpiacra jutását támogatja a kormány a 25 milliárd forintos Nemzeti exportvédelmi programon belül meghirdetett 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően, közülük az első a Fejér megyei Szabadbattyánban működő LogSol Kft. - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a cég
A koronavírus-járvány ellenére, amennyiben nem romlanak tovább a gazdasági körülmények, megközelítheti 2019-es eladási eredményeit Magyarországon a BMW - mondta Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója a márka 5-ös sorozatának bemutatóján.
Úgy tűnik, hogy az Amazon raktáraiban sokkal veszélyesebb dolgozni, mint ahogy azt a cégnél állítják, a helyzet ráadásul a robotok bevezetésével csak még rosszabb lett.
A csendesebb mederben zajló keddet követően eseménydúsabb napoknak nézünk elébe: szerdán érkezik a hullámzó frontrendszer és csapadékrendszere, csütörtökön a front már távozóban, a szél viszont ereje teljében lesz. A hétvégére csillapodnak a kedélyek.
Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) szerint 2010 óta az önkormányzatiság szisztematikus leépítése folyik, és ezzel a demokrácia utolsó bástyáját építik le.
A szakértői becslések szerint világszerte körülbelül minden tizedik ember elkaphatta már a koronavírus-fertőzést - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója hétfőn Genfben.
A versenyre minden évben az Atlantic giant nevű óriástökkel lehet nevezni, amelynek a növekedési ideje megegyezik a hagyományos sütőtökkel, de annál sokkal nagyobbra nő meg.
A világ legzöldebb országainak listáján csak európai ország található az első 10 helyezett között. Dánia az élre ugrott, Svájc harmadik helyre csúszott vissza, Hollandia épp nem fért fel a top10-be, míg Japán a 12, Magyarország pedig a 33. lett.
Mary Trump szerint Amerika most azért van ilyen „szörnyű helyzetben”, mert a Trump család tagjai, beleértve az elnököt is, mindenféle betegséget a „megbocsáthatatlan gyengeség” jelének tekintenek.
A versenyre minden évben az Atlantic giant nevű óriástökkel lehet nevezni, amelynek a növekedési ideje megegyezik a hagyományos sütőtökkel, de annál sokkal nagyobbra nő meg.
Tekintettel arra, hogy az egész világra kiterjedő koronavírus-járvány mindenkit új feladatok elé állított, a visegrádi országok is még szorosabbra kívánják fűzni együttműködésüket a védekezésben - jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter Prágában, Tomás Petrícek cseh külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követően.
A koronavírus-járvány ellenére, amennyiben nem romlanak tovább a gazdasági körülmények, megközelítheti 2019-es eladási eredményeit Magyarországon a BMW - mondta Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója a márka 5-ös sorozatának bemutatóján.
A szakdolgozók fizetését is emelni kell, ugyanis a betegek gyógyulási esélyeit az ő számuk jelentős mértékben határozza meg - vélekedik a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője. A szakdolgozói kamara már számokkal is előállt a bérköveteléssel kapcsolatban.
A tengeren érkező menekültek automatikus menedékkérelme és az országos anyakönyvi rendszerbe való felvételük, valamint a civilhajókra kivetett bírság részleges eltörlése is szerepel az olasz kormány új migrációs csomagjában, amellyel Matteo Salvini volt belügyminiszter rendeleteit tervezik módosítani hétfői sajtóértesülések szerint.