2020. október 5. hétfő

okt. 5
20:42
Ciszták a hasban - Jelentéktelen elváltozások vagy súlyos betegség jelei? (WebBeteg)
A ciszta lényegében egy folyadékkal teli hólyagként írható le, mely orvosi értelemben egy kötőszövetes tokkal határolt kerekded elváltozás, melyet folyadék és/vagy levegő tölt ki.
okt. 5
20:51
A Chelsea játékosai nem bírnak magukkal (Sport365)
Újabb futballisták követtek el fegyelmi vétséget.
okt. 5
20:57
Tilos lesz magánpraxisból beteget átvinni az állami ellátásba (SzMo)
A mérleg egyik oldalán a béremelés van, a másik oldalon azonban sorra derülnek ki a cserébe bevezetett szigorítások.
okt. 5
21:00
Négysávos út épül Magyarországon (Portfolio)
Négysávossá bővítik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 37-es számú főút Gesztely és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszát, a beruházás több mint 35 milliárd forintba kerül - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Szerencsen, sajtótájékoztatón. Az útépítés a jövő évben kezdődik meg, a 37-es út Miskolc-Gesztely közötti sza
okt. 5
21:00
Megvan, hányan nézhetik a stadionban a bolgár-magyar Eb-pótselejtezőt (ATV)
A Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFSZ) 12 ezer jegyet hoz forgalomba a csütörtök esti, magyar válogatott elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre.
okt. 5
21:00
Nem fogadja el a bérjavaslatot az orvosi kamara (Növekedés)
Több ponton kifogásolja az orvosi fizetések emeléséről szóló törvényjavaslatot az érdekképviselet.
okt. 5
21:06
Több új autót vásároltunk szeptemberben (ProfitLine)
Szeptemberben 11 449 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 19 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
okt. 5
21:06
Gyógyult koronavírus-fertőzöttek segítségét kéri a vérellátó (ATV)
Még több - a koronavírus-fertőzésből kigyógyult ember - vérplazmájára van szükség Magyarországon, hiszen a készítményt sikeresen alkalmazzák a súlyos állapotú fertőzöttek terápiájában - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) hétfőn az MTI-vel.
okt. 5
21:06
Hauszmann paripái (Demokrata)
Eredeti pompájában épült újra a budai Vár impozáns lovardája, melynek királyi páholyából egykor Ferenc József magyar király több lovas díszbemutatót is végignézett.
okt. 5
21:09
A hét legjobb posztjai: 5+1 dolog a sport világából (Promotions)
Ezen a hétfőn is összegyűjtöttük a legjobb netes posztokat.
okt. 5
21:15
Trump elnök elhagyja a kórházat, "jobban van, mint 20 éve" (ATV)
Az Egyesült Államok elnöke Twitter-oldalán tudatta a hírt.
okt. 5
21:21
Nemzetközi szakértők vizsgálhatják a Navalnij-mérgezést (Kripto Akadémia)
Akár Moszkvába is elmennek.
okt. 5
21:21
Nem lesz egyszerű jegyhez jutni a Fradi BL-csoportmérkőzéseire (Sport365)
Nyolc körös lesz a jegyértékesítés.
okt. 5
21:21
Megölt egy állatgondozót egy cirkuszi medve (ATV)
Megtámadott és megölt egy fiatal állatgondozót egy cirkuszi medve hétfőn Moszkvában.
okt. 5
21:21
Gelencsér Timi megmutatta ritkán látott nővéreit (Femcafe)
Nemes cél hozta össze a testvéreket, akiket eddig sosem láthattunk így!
okt. 5
21:27
Trumpot kiengedik a kórházból, „jobban érzi magát, mint 20 éve” (SzMo)
A Twitteren mindenkinek azt tanácsolja, ne féljen a Covidtól és ne hagyja, hogy uralja az életét.
okt. 5
21:30
Rusvai Miklós: Akár 500 laborban is lehetne koronavírus-teszteket végezni a mostani 10 helyett (Alternatív Energia)
A virológus szerint bővíteni kellene a tesztet végző helyek számát.
okt. 5
21:30
Gyengüléssel kezdte a hetet a forint (ATV)
Hétfőn a forint 0,5 százalékkal gyengült az euróval és 0,2 százalékkal a svájci frankkal szemben, míg dollárban az árfolyama alig változott.
okt. 5
21:39
Kozso reagált Curtis Sztárban sztár-ban elhangzott támadására (Promotions)
Lehet, hogy ebből még háború lesz?
okt. 5
21:42
Trump helyi idő szerint kora este elhagyja a kórházat (HírTV)
Donald Trump amerikai elnök a Twitteren hétfőn közölte, hogy helyi idő szerint kora este elhagyja a Walter Reed katonai kórházat.
okt. 5
21:42
Leváltaná az Európai Parlament egyik alelnökét Magyarországra tett kijelentése miatt a lengyel kormánypárt (ATV)
A lengyel kormányt vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt az Európai Parlament (EP) egyik alelnökének, Katarina Barley-nak a leváltását indítványozza a Magyarország "kiéheztetéséről" szóló kijelentés kapcsán - közölte hétfőn Rychard Legutko lengyel EP-képviselő.
okt. 5
21:45
Nagyon kiakadtak az Amazon-alkalmazottak: Jeff Bezos házához vonultak tüntetni (SzMo)
Béremelést, a járványhelyzet megfelelő kezelését és klímabarát cégpolitikát követeltek a percenként hárommillió forintot kereső tulajdonostól.
okt. 5
21:51
Apró részleteken fog múlni a válogatott sikere Nego szerint (Sport365)
A francia származású játékosnak nagy motivációt jelent, hogy bekerült a keretbe.
okt. 5
21:51
Kate Beckinsale a huszadik héten vetélt el - Először beszélt tragédiájáról (Femcafe)
Az Underworld-filmek 47 éves sztárja eltemetett titkáról vallott.
okt. 5
21:51
Egyikük meghalt, ketten kómában vannak, pedig csak fogfehérítésre érkeztek Törökországba (SzMo)
Egyelőre nem tisztázott, mi okozhatta a tragédiát, a kezelést követően találták eszméletlenül a briteket hotelszobájukban.
okt. 5
21:51
Megbüntették, amiért rokkant helyen parkolt, pedig háborúban vesztette el lábait a brit veterán (SzMo)
Az igazolványát éppen megújítják, viszont a kerekesszéke látható volt az autóban.
okt. 5
21:53
Saját börtönnel rendelkező házat kínálnak eladásra Amerikában (SzMo)
Ehhez képest az ára sem olyan borsos: átszámítva 96 millió forintért kínálják a háromszintes, kilenccellás ingatlant.
okt. 5
21:54
Budapesti tüntetés, kaukázusi vádaskodás (Kripto Akadémia)
Az örmények mellett tartottak demonstrációt a budapesti Millecentenáriumi emlékparkban.
okt. 5
21:56
Elhagyta a kórházat Donald Trump (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnöknek pár napja lett pozitív a tesztje.
okt. 5
22:00
Új elnök-vezérigazgatót neveztek ki a Volánbusz élére (ATV)
Pafféri Zoltánt kérte fel a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára 2020. október 5-vel Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója - közölte a MÁV az MTI-vel hétfőn.
okt. 5
22:03
Korrupciós példa lett Orbán az Európai Parlamentben (Alternatív Energia)
A magyarországi tapasztalatokra is hivatkozva sürgették egy olyan rendelet elfogadását, amely nem pusztán a közösségi alapokkal elkövetett korrupciót bünteti pénzmegvonással, hanem az igazságszolgáltatás függetlenségének és a sajtószabadságnak a megnyirbálását is.
okt. 5
22:05
Új elnök-vezérigazgató a Volánbusz élén (Alternatív Energia)
Homolya Róbert Pafféri Zoltánt kérte fel a posztra.
okt. 5
22:06
Lassult a járvány terjedése Izraelben (ProfitLine)
Lassult Izraelben a koronavírus-járvány terjedése, de az ultraortodox településeken még mindig egyre több új vírushordozót találnak - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
okt. 5
22:06
Gulyás: az orvosi kamara összes törvénymódosító javaslatát elfogadta a parlament törvényalkotási bizottsága (ATV)
A kormány javaslatára a Magyar Orvosi Kamara összes, törvényi szinten kezelendő módosító javaslatát elfogadta a parlament törvényalkotási bizottsága hétfő esti ülésén - nyilatkozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője az MTI-nek.
okt. 5
22:09
Új arcokat láthatunk az RTL Klub képernyőjén (Promotions)
Három fiatal férfival is bővül a csatorna műsorvezetőinek listája.
okt. 5
22:12
Fogamzásgátló tabletták és a magas vérnyomás (WebBeteg)
Arra a kérdésekre keressük a választ, hogy a női nemi hormonok miként befolyásolják a magas vérnyomást? Illetve a fogamzásgátló tabletták előidézhetnek-e magas vérnyomást?
okt. 5
22:15
Fürjes Balázs szerint elfogadhatatlan Bíró László jelölése (HírTV)
Elfogadhatatlan és gyomorforgató az, hogy a mindenkit kioktató ellenzék egy Judapestező nácit indít az időközi választáson Szerencsen.
okt. 5
22:18
Orvosbérek: módosított emelési javaslatán a kormány (Portfolio)
A többi között munkaerőkölcsönzéssel kapcsolatos változtatásokat fogadott el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló előterjesztésen az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága hétfőn este. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közölte: a módosításokat, ahogy az előterjesztést is, a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte. Ezek tartalm
okt. 5
22:21
Djokovic és Cicipasz a negyeddöntőben (Sport365)
A világelső három szettben győzte le ellenfelét.
okt. 5
22:21
Leváltaná az Európai Parlament egyik alelnökét Magyarországra tett kijelentése miatt a lengyel kormánypárt (ATV)
A lengyel kormányt vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt az Európai Parlament (EP) egyik alelnökének, Katarina Barley-nak a leváltását indítványozza a Magyarország "kiéheztetéséről" szóló kijelentés kapcsán - közölte hétfőn Rychard Legutko lengyel EP-képviselő.
okt. 5
22:21
Weisz Fannira rátalált a szerelem (Joy)
Túllépett válásán, és állítólag máris rátalált a szerelem.
okt. 5
22:24
Trópusi vihar Mexikóban, erdőtüzek Kalifornia államban (HírTV)
Hat halálos áldozatot követelt Mexikóban a Gamma nevű trópusi vihar.
okt. 5
22:30
Antiszemita támadás Hamburgban (HírTV)
Megtámadtak egy zsidó diákot Hamburgban egy zsinagóga előtt.
okt. 5
22:36
Már kedden dönthetnek az orvosi béremelésről és a hálapénz krimianalizálásáról (Alternatív Energia)
Jöhetnek a kétmilliós orvosi fizetések és egy év börtön is járhat a hálapénzért.
okt. 5
22:36
Októberben romlott a Sentix euróövezeti befektetői hangulatindexe (ProfitLine)
Öt hónap javulás után októberben kissé romlott a Sentix frankfurti gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe, jelezve, hogy erősödnek az aggodalmak a koronavírus-fertőzöttek számának megugrása miatt.
okt. 5
22:39
Nagyon kiakadt Polgár Tünde férje: „Úgy nézel ki, mint egy büdös k...a” (Promotions)
Nagyon durván reagált Polgár Árpád a felesége új megjelenésére.
okt. 5
22:51
Rengeteget bukott a Barcelona (Sport365)
Hatalmas veszteségeket okozott a spanyol klubnak a világjárvány.
okt. 5
22:53
Büszkék vagyunk (Sport365)
Szép volt, Marci!
okt. 5
23:00
Trump elhagyhatja a kórházat (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnöknek pár napja lett pozitív a tesztje.
okt. 5
23:06
Felére csökkent a légiforgalom a hazai légtérben (ProfitLine)
Több mint 50 százalékkal csökkent a légtérben átrepülő, valamint Budapestre érkező és onnan induló járatok száma - közölte hétfőn a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat az MTI-vel.

Keresés