A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: a korlátozások feloldásának feltétele, hogy az újonnan diagnosztizált fertőzések száma alacsony szinten, napi átlagban 25 alatt maradjon.
A legkeményebb terepre való az 5,4 méter hosszú és 1,95 méter széles, hatékony, rendkívül robusztus és praktikus SsangYong pick-up. A méretek miatt rendkívül előnyös a tesztautóba pluszként rendelt 360 fokos kamerarendszer, amellyel szinte centiméterre pontosan be lehet parkolni bárhova. Egy gomb megnyomására a középkonzolon lévő kijelzőn jeleníthe
Eddig a mentősök 40 ezer ember járványügyi mintavételét végezték el, amihez 55 ezer védőruhát, FFP-maszkot használtak fel és több mint 440 ezer pár gumikesztyű fogyott.
A kabinet elvette a településtől a Samsung-gyár építési területét, és a Pest megyei önkormányzathoz csatornázta át a gyártól beszedhető iparűzési adót.
Van, aki néhány ezer forinttal, más építőanyaggal vagy épp a munkájával igyekszik segíteni azon a monori családon, akiknek két hete égett le az otthona, és most tető híján azért imádkoznak: csak ne essen az eső! A segédápolóként dolgozó édesanyát a betegek vigasztalták a kórházban, párja pár nap alatt őszült meg a sokktól. Ismerősök és idegenek pró
Immár közel három hónapja tudjuk, hogy a Škoda történelmének második elektromos modellje (az első ugye a Citigo iV), a vadonatúj villanyos crossover meglehetősen fura nevet kapott: Enyaq-nak fogják hívni. A vadonatúj Enyaq-ról – amely alapjait, illetve technikáját tekintve a Volkswagen ID.4-gyel lesz közeli rokonságban – most újabb hivatalos inform
Milliós összeggel zsarolta meg korábbi szexpartnerét egy kaposvári férfi. Az asszony azonban nem fizetett, sőt, egy trükkös húzással rendőrkézre juttatta a pofátlan követelőt.
Az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra nézve - állapította meg vasárnap kiadott közleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a német alkotmánybíróság által május 5-én hozott, az Európai Központi Bank programjára vonatkozó ítélettel kapcsolatban.
Miután a korlátozások széleskörű enyhítését jelentette be Angela Merkel szerdán a Robert Koch Intézet adatai szerint ismét növekedésnek indult a fertőzöttek száma.
Kirgizisztán május 11-től feloldja a koronavírus járványa miatt bevezetett legszigorúbb korlátozásokat - jelentette be Kubatbek Boronov a kirgiz miniszterelnök első helyettese és a válságstáb vezetője vasárnap.
Hetek óta haladnak felfelé a nemzetközi tőzsdeindexek, élükön Amerikával, és különféle forgatókönyvek feszülnek egymásnak a jövőbeli pályákat illetően. Ugyanakkor érdemes Kínára is vetni néhány pillantást, mivel érdekes technikai kép tárul elénk. Az alábbi videó pont a lehetőségeket elemzi, illetve azt, hogy milyen termékekkel lehet a kínai piacot
'Miért is kellene azon gondolkodnom, hogy valami mást csináljak? Miért is kellene szégyellnem magamat azért, mert én nem egy gyárban dolgozom?' - hosszú bejegyzést írt a zenészeket ért támadásokra reagálva.
A pulzus vizsgálata az egyik legrégebben alkalmazott orvosdiagnosztikai módszer, mely a szív hallgatózásával, a vérnyomás mérésével együtt végezve a mai napig nélkülözhetetlen része az általános betegvizsgálatnak.
A cég szerint koronavírus elleni potenciális vakcina embereken való tesztelése már szeptemberben elkezdődhet, 2021. elején pedig már piacra is kerülhet.
Látványos promóciós videó mutatja be a Samsung Galaxy A21S két funkcióját amit a kamerák segítségével vehetünk majd igénybe. A Samsung Galaxy A20 szériája igen nagy népszerűségnek örvend. Ebből adódóan nem is kérdés, hogy folytatja-e a dél-koreai gyártó a sorozatot. A termékcsalád első tagját már több készülék is követte, közülük jelenleg az A20S a
A tartományokból érkező adatok összesítése szerint az elmúlt 24 órában 2214 pácienst nyilvánítottak ismét egészségesnek, velük együtt már több mint 136 ezren győzték le a kórt.
„Az Európai Unió az értékek és a jog közössége, amelyet mindenkor meg kell védenünk. Ez tart össze bennünket, ez az, amiért küzdünk” – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.
Még mindig nem kapta meg a Budapestre vonatkozó járványügyi adatokat a főpolgármester, a kormányzat szerint viszont Karácsony Gergely csak terel, miközben a megkésett intézkedések miatt a fővárosi idősotthonokban terjed leginkább a fertőzés. A főpolgármester arra gyanakszik, hogy a fertőzöttség a kórházakban lehet a legnagyobb, erről azonban nem re
Vasárnap kellemes idő várható, 23-29 fokkal, késő este 15-20 fok várható. Néhol előfordulhat zápor, kisebb eső. A délnyugati, déli szél napközben megélénkül, Dunántúlon meg is erősödik - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
A vállakozások számára a május mindig "sűrű" hónap, most azonban a céges beszámolót és az ahhoz kapcsolódó bevallásokat elég szeptember 30-ig elkészíteni és benyújtani.
Mintegy tíz fokkal lehűl a levegő a jövő héten. A hét közepén néhol csak 10 fok körül alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
"Klaus Iohannist, Románia államfőjét Nagy Károly-díjjal tervezik kitüntetni. Elfogadhatatlannak tartom, hogy ezt a rangos európai díjat olyan politikus kapja, aki kisebbségellenes megnyilvánulásaival és soviniszta gyűlöletkeltéssel vált hírhedtté. Az alábbi levél német fordítását megküldtem a döntőbizottságnak, valamint a német nyelvű sajtónak." -
Több beavatkozás kikerült a magas kockázatú kategóriából, például az ultrahang, a művese kezelés, több fül-orr-gégészeti vagy gyermekgyógyászati beavatkozás is.