„Nincs döntés” - reagáltak az atv.hu kérdésére a Nemzeti Népegészségügyi Központ részéről arra a kérdésre, mikor várható döntés, ha esetleg regionális, megyei szintű korlátozó intézkedést terveznek.
Azt már sokan tudják a világon, hogy a magyar tudásalapú cégek komoly erőt képviselnek világszerte. Viszont még ezeknek a világhírű cégeknek is nagy kihívást okoz, hogy egyedi tudásukból valódi üzletet építsenek. Ebben a tekintetben elmaradunk a legnagyobb gazdaságokkal rendelkező országoktól, így több esetben az igazi pénzt sokszor kevesebb tudáss
Mint megírtuk, a minap a Gáspár család arra ért haza, hogy lángokban áll a házuk melletti nádas. Győzike akkor azt mondta, a térfigyelő kamerák felvételei alapján tudható, hogy ki volt a tettes.
A Pfizernél a megrendelt mennyiség 9 százaléka érkezett meg, a Modernánál 5, az Astra Zenecánál 6 százalék érkezett meg. A Brüsszel által megrendeltek 6 százaléka érkezett meg idáig – mondta Menczer Tamás külügyi államtitkár a parlamentben, reagálva Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető felszólalására, aki megint durván támadta az ellenzéket.
Az EMA szakértői az összes mellékhatással járó eset kivizsgálása után csütörtökön újból összeülnek, hogy eldöntsék, szükség van-e intézkedésekre a vakcinával kapcsolatban.
Jelentős változásokat jelentett be a bank, KBC, ennek részeként David Moucheron jelenlegi K&H-vezér Belgiumba távozik, feladatait Guy Libot, a KBC pénzügyi csoportjának eddigi ügyvezetője veszi át.
Amennyire cselgép volt az argentinok világbajnok focilegendája, Diego Maradona (†60), annyira csalfa is. Rajongott a gyönyörű nőkért, s bár imádta családját, nem bírt a vágyainak gátat szabni, több gyermeke született rövid románcokból.
Romániában - három hónap után először - kedden ismét meghaladta a 6000-et a 24 óra alatt beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, vagyis egy hónap alatt több mint kétszeresére emelkedett a fertőzésszám, a Covid-kórházak intenzív osztályain pedig szinte mindenütt beteltek a helyek.
Az ország nyugati részén terjed az új variáns. Később nyolc betegnél a vérből vagy a légzőrendszer mélyéből vett mintákban azonosították a vírusmutánst.
A Disney meséi és animációs filmjei híresek arról, hogy a háttérben mindig sokkal több lapul, mint amit a néző látni vél. Rengeteg a titkos utalás vagy apró nyom, ami más Disney-mesékhez kötődik, de sok olyanról is tudni, amikor egy-egy történeten belül vannak elrejtve jelek egy titkos mondanivalóról. Az 1994-es Az oroszlánkirály sem kivétel ez aló
A Bach Mindenkinek Fesztivál rengeteg programmal várja az érdeklődőket. Az online térben megrendezett Bach Mindenkinek Fesztivál több mint 100 koncerttel, zenével összekötött beszélgetésekkel, valamint filmekkel kecsegteti az online közönséget. A ma induló zenei fesztivál 100 olyan koncertet mutat majd be, ahol különböző hangszerek megszóla
Már a Magyar Telekom Szuper Családi HD és Szuper Családi Mozi TV előfizetői számára is elérhetővé vált az RTL Magyarország prémium digitális szolgáltatása, az RTL Most+. Az RTL Magyarország csoportjába tartozó CLT-UFA HBD-vel kötött megállapodásnak köszönhetően 2021. március 12-től az RTL Most+ műsorkínálata is elérhetővé vált a Magyar Telekom mind
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fejlesztési testületét vezető Arsene Wenger szerint kétévente kellene megrendezni a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is.
Nagy az oltási terv körüli átláthatatlanság és bizonytalanság, ami miatt sokak számára még nagy vonalakban sem világos, mikor kaphatják meg a vakcinát, és mikorra lehetnek védettek a koronavírussal szemben. Pedig a kiszámíthatóság az oltás iránti bizalmat és így az oltási hajlandóságot is nagyban növelné.
Mi lenne, ha kivételesen Mészáros Lőrinc kapna együttérzést, és az emberek kapnák a pénzt? - tette fel a kérdést mai interpellációjában Jakab Péter (Jobbik).
Eredményesen vette el a kormány a koronavírus-járvány okozta helyzetben nyerészkedők kedvét a magyar embereket megkárosító trükköktől - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért
Az amerikai gépgyártó, a Canoo egy egyterű mikorbusz és egy zárt furgon koncepció után egy 4x4 meghatású, tisztán elektromos pickuppal állt elő, amely több szempontból is úttörő megoldásokat hordoz.
Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,16 százalékos mínuszban kezdett, miközben az S&P 500-as mutató 0,08 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,59 százalékos pluszban indította a kereskedést. New York-i tőzsdenyitáskor erősödést jeleztek a nagy nyugat
Új, angol nyelvű weboldal készült Orbán Viktor számára, melyet a miniszterelnök Facebook-oldalán is megosztott. Igazsággal az álhírek ellen – kommentálta.
Közel 1000 állás és több, mint 700 foglalható interjú időpont várja az álláskeresőket az ország legnagyobb múltú állásbörzéjén két napon át. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is. Az esemény ingyenes és nyitott minden hallgató, p
Salgótarján - A Balassagyarmati Járásbíróság jogerősen egy év tíz hónap, két és fél évre felfüggesztett börtönre ítélt egy 43 éves anyát, aki rátámadt egy általános iskola női iskolaőrére - tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-t.
Az autó- és trolibuszok első üléssorainak múlt heti lezárása után a TW6000-es, hannoveri villamosok első üléseit is elkordonozzák a járványügyi intézkedések részeként.
Ma lenne 61 éves a legendás színész, Kaszás Attila. A tragikusan fiatalon - 47 évesen - elhunyt Kaszásról, volt felesége, egykori szerelme Eszenyi Enikő a közösségi oldalán emlékezett meg.
Szinte napra pontosan 25 évvel elrablása után kezdődött meg a Jan Philipp Reemtsa német irodalomtudós és milliárdos örökös történetét feldolgozó film forgatása hétfőn Hamburgban.