Három milliárd forintot oszt szét a szaktárca a társasházak között a fűtés korszerűsítésére. Biztos, hogy csak kevés lakóközösség tudja előteremteni a magas önerőt, mivel nagyon szűkültek a bevételi forrásaik.
Romániában az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett valamennyi rendelkezésre álló vakcinával, köztük a nyugat-európai országokban felfüggesztett AstraZenecával is folytatódik a koronavírus elleni oltáskampány, az egydózisú Johnson & Johnson oltóanyagát pedig a mozgó oltópontok ellátására használnák - közölte keddi sajtóértekezletén V
Csúcsra jár a Mercedes-Benz globális termelési hálózata: Az új C-osztály termelési központja a brémai gyár lesz, de Pekingben és Dél-Afrikában is készül a modell, sőt, az akkumulátorok Lengyelországból érkeznek.
Óriási teher hárul az egészségügyi ellátó rendszerre; hétfőn mintegy 500-an, a hosszú hétvége alatt 1126-an kerültek kórházba - mondta az országos tisztifőorvos.
Az Európai Bizottság kedden úgy határozott, hogy további 9 milliárd eurós kötvénycsomagot bocsát ki a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (SURE) finanszírozására.
Vannak szektorok a gazdaságban, amelyekben az átlaghoz képest kimagasló a jövedelem, de az ezeknek helyet adó ipari körzetekben túl drága a lakás. Elvileg tehát megérné távolabb keresgélni a munkahelytől. A messze lévő kínálat és annak minősége azonban keveseket sarkall ilyen utazásra. Ennek ellenére érdekes összevetni, hogy melyik szektorban menny
A tavalyi, rekordmértékű forgalom után idén is erős év jöhet a magyarországi faktoringpiacon, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány hatásai ezt a területet is hátrányosan érintik – vélik a CIB Bank szakértői. A vevőkövetelések finanszírozásának hazai piacán dobogós helyen szereplő bank várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások oldalán i
Az autó- és trolibuszok első üléssorainak múlt heti lezárása után a TW6000-es, hannoveri villamosok első üléseit is elkordonozzák a járványügyi intézkedések részeként - közölte a BKK.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) meg van győződve az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának előnyeiről, nincs arra utaló jel, hogy a vakcina vérrögképződést okozna - közölte Emer Cooke, az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti
Romániában - három hónap után először - kedden ismét meghaladta a 6000-et a 24 óra alatt beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, vagyis egy hónap alatt több mint kétszeresére emelkedett a fertőzésszám, a Covid-kórházak intenzív osztályain pedig szinte mindenütt beteltek a helyek.
Budapest vezetése és a BKK a fővárosiakra bízza, hogy melyik, a Lánchíddal kapcsolatos irodalmi idézet jelenjen meg a híd felújításához kapcsolódó felületeken. A szavazásban Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Száraz György és Szerb Antal egy-egy idézete közül lehet választan. A Lánchíd napokon belül elkezdődő felújítása idején az építkezést el
Pete Lau a OnePlus vezérigazgatója bejelentette, hogy 2 év garanciát fognak adni a hamarosan érkező OnePlus 9 modellekhez. A OnePlus korábban már megerősítette, hogy március 23-án dobja piacra legújabb mobiljait. Az eddig kiszivárgott információk alapján a jövőhéten összesen három telefonnal ismerkedhetünk majd meg, a OnePlus 9 és OnePlus 9 Pro mel
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/03/16/3643/
Miért nem lehet az oktatásban forradalom? Mire jók a keretek? Miért nem különleges út a szerzetesé? Mit tehetünk, hogy az emberközpontúság megjelenjen az iskoláinkban, és mi köze mindehhez Szent Benedeknek? Szerteágazó, szuper hangulatú beszélgetés Dejcsics Konrád bencés szerzetessel, aki tanár, prefektus, maratont fut, apátsági kutyát sétáltat és
Múlt hónapban a cég még magát is kizárta saját közösségi oldaláról, csak hogy megmutassa elszántságát az új ausztrál szabályozással szemben. Most viszont megszületett az első megállapodás a kontinensnyi ország egyik legnagyobb médiabirodalmával.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) meg van győződve az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának előnyeiről, nincs arra utaló jel, hogy a vakcina vérrögképződést okozna - közölte Emer Cooke, az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség ügyvezető igazgatója.
A nagy bérrobbanás ellenére nincs minek örülni a számok láttán. Az országos átlagkereset mellett a két gyermeket nevelő családok keresete is az egyik legalacsonyabb lett tavaly az unión belül.
Robert Downey Jr. Hollywood kétségtelenül egyik legnagyobb visszatérője, bár az utóbbi évtizedben a Marvelnél vállalt Tony Stark szerepe vált a legmeghatározóbbá karrierje szempontjából, nem érdemes azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy a színész számos emlékezetes alakítást nyújtott az MCU előtt is. Ennek apropóján állítottuk össze az alábbi lis
Szereted a tavaszt? Szívesen vinnél tavaszias elemeket az otthonodba, de nem szereted a Diy vagy a csicsás díszeket? Akkor alábbi dizájnos tippjeink neked szólnak!
Emmanuel Macron francia elnök pártjának képviselői ellenzik a francia pénzügyminiszter ötletét, amellyel adót vetne ki a koronavírus miatt megnövekedett állami költekezés ürügyén - írja a Reuters.
A koronavírusnak egy új variánsa jelent meg a franciaországi Bretagne-ban, amely PCR-teszttel nem mutatható ki. Az első vizsgálatok szerint a variáns nem súlyosabb és nem is fertőzőbb mint az eredeti vírus - közölte kedden a francia egészségügyi minisztérium.
Ha Elon Musk tweet-el, Warren Buffett megír, vagy Michael O'Leary nyilatkozik valamit, esetleg Jack Ma eltűnik, arra a fél világ felkapja a fejét. Hogyan hat mindez a részvényárfolyamokra? Ezt nézzük meg a technikai elemzés szemszögéből csütörtöki webináriumunkon.
A csaknem 3,4 millió már 2 dózissal beoltott izraeli esetét - legalább 1 héttel a második oltás után - tanulmányozva úgy találták a vizsgálók, hogy csak 907 személy (0,2 százalék) lett beteg. Lázas állapot és légzési nehézség alakult ki náluk.
Közel 1000 állás és több, mint 700 foglalható interjú időpont várja az álláskeresőket az ország legnagyobb múltú állásbörzéjén két napon át. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is. Az esemény ingyenes és nyitott minden hallgató, p
A transzatlanti egység megerősítése szavatolhatja csak a szövetségesek biztonságát, a NATO tagországok közötti együttműködés a katonai szövetséget fenyegető kihívások kezelése érdekében most fontosabb mint valaha - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a katonai szövetség 2020-as tevékenységéról szóló jelentésének bemutatásakor kedden.
Hét euróban kibocsátott államkötvény kereskedelme indulhatott meg ma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az új papírokat az Xbond kötvénypiacra vezették be.