2021. május 21. péntek

máj. 21
16:33
A világpremierrel egy időben lesz elérhető Magyarországon is a Jóbarátok-folytatás (Mandiner)
Május 27-én tekinthetjük meg a folytatást.
máj. 21
16:35
Tulajdonságok (Demokrata)
Látva a genderisták politikai sikereit és a közéletben kivívott mind komolyabb súlyát (továbbá ennek pénzre váltható megannyi hasznát), felbukkantak a tulajdonságideológusok.
máj. 21
16:36
Egy debreceni gimnázium csapata lett a pénzügyi diákverseny legjobbja (Menedzsment Fórum)
Rendkívüli izgalmak közepette zárult a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! nevű diákverseny, amelyen ezúttal az ország több mint nyolcszáz gimnazistája számolt be arról, mit tud a pénzügyekről. A győztes a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája négyfős csapata, az Adóászok lett.
máj. 21
16:36
Gond volt egy nálunk is kapható samponnal (Infostart)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forintos bírságot szabott ki egy hajhullást csökkentő sampon német gyártójára és hazai forgalmazójára, mert az egészségre vonatkozó, valótlan állításokkal reklámozták terméküket.
máj. 21
16:36
Emelkedéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon a kedvező foglalkoztatási és más makrogazdasági adatoknak köszönhetően.
máj. 21
16:36
Lecsapott a GVH: valótlanságokkal reklámozták a patikai készítményt (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forintos bírságot szabott ki egy hajhullást csökkentő sampon német gyártójára és hazai forgalmazójára, amiért az egészségre vonatkozó, valótlan állításokkal reklámozták terméküket.
máj. 21
16:36
Bodrogi reagált a saját halálhírére (ATV)
Egy furcsa bejegyzést utalt arra, hogy a színész meghalt, de ez nem igaz, amire maga Bodrogi is reagált.
máj. 21
16:36
Fel sem ismernéd A Szürke 50 árnyalata szexi Christian Grey-ét! Fotók (Femcafe)
Pocak, szakáll, kopaszodó fej.
máj. 21
16:37
A láthatatlan (Demokrata)
Látja magát, a piti életét, a teljesítményét, a hallgatózást a szemközti ajtó előtt a lépcsőházban, és amikor felbontotta a szomszédja levelét.
máj. 21
16:39
DK: Orbán hazudott, keleti vakcinákra nem kapunk uniós covid-igazolványt (SzMo)
A Momentum szerint a kormánynak mindent meg kellene tenni, hogy elfogadják az EU-ban az orosz és a kínai oltóanyagot is.
máj. 21
16:39
Amerika a szovjet úton (Demokrata)
A válság jelei a Nyugat egészét jellemzik. Az Európai Unió el sem ért a birodalmi szintig, és máris a szétesés jeleit mutatja.
máj. 21
16:39
Felpörögtek a kohók áprilisban, negyedével bővül az acéltermelés (Növekedés)
Jelentősen nőtt a világ acéltermelése áprilisban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) adatai szerint.
máj. 21
16:39
Muszlim többségű országokban nem értékesíti az IKEA a szivárványos szatyrot (Mandiner)
2019 óta több mint 26 országban értékesítették a szivárványos táskákat, pedig a cég közel 60 országban van jelen.
máj. 21
16:41
Gyurcsány és Karácsony: régi szövetségesek (Demokrata)
Ne legyenek kétségeink: Karácsony Gergely más pozícióba kerülve is ebből a körből választaná ki munkatársait.
máj. 21
16:41
Íme az új szabályok, ha megvan az ötmillió oltott – vakcinaösszefoglaló (Mandiner)
Hogy áll az oltási hajlandóság és az átoltottság? Mi a helyzet az uniós vakcinaigazolványokkal?
máj. 21
16:42
Ezt eszik a kedvenceid – nézzük, hogyan készül a kutyatáp! (Agroinform)
Talán nem is gondolnád, milyen szigorú feltételek között állítják elő az állateledeleket. Most bekukkanthatsz Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb gyárába, amely hazánkban található.
máj. 21
16:43
A lakli miniszterelnök (Demokrata)
És ekkor belépett ő. Nyomában az Ideges Hölggyel, aki rögvest felajánlotta, hogy tolmácsol, voltaképpen olyan nyelvről, amilyenről a delegáció csak akar.
máj. 21
16:45
A szülő az szülő? (Demokrata)
Magyarország – Lengyelországgal karöltve – az elmúlt tizenegy évben nem volt hajlandó behódolni a liberális véleményterrornak.
máj. 21
16:45
Ultramodern lézergravírozó gép segíti az oktatást-kutatást a Széchenyi István Egyetemen (newtechnology.hu)
Az oktatást, a kutatást és az Arrabona Racing Team hallgatói csapat munkáját is segíti az a rendkívül modern lézergravírozó gép, amely a győri Széchenyi István Egyetem és az EERS Hungary Kft. együttműködésének köszönhetően érkezett az intézménybe. A szoros kapcsolat kölcsönös előnyökkel jár a két fél számára. A Széchenyi István Egyetem egyik straté
máj. 21
16:47
Déjá vu (Demokrata)
Még messze van a jövő májusi választás, még van egy évünk, de a kampány már elkezdődött. Nem jó, de ez van, hiszen nagy a tét.
máj. 21
16:48
Már sejthető, mikor szállhatnak el az üzemanyagárak (Infostart)
Rövid távon mérsékli a magyarországi üzemanyagárakat a forint utóbbi napokban tapasztalt látványos erősödése, az év második felében azonban már nem mutatkozhat meg ez a hatás – mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője.
máj. 21
16:48
A Momentum nevében Gy. Németh Erzsébetet lejárató szórólapok jelentek meg, a párt feljelentést tett (ATV)
A Momentum alelnöke, Orosz Anna közölte egy Facebook-videóban, hogy rágalmazás és félretájékoztatás vádjával ma ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a XI. kerületi rendőrkapitányságon.
máj. 21
16:48
Harry herceg tovább borzolja a kedélyeket: újabb sokkoló részleteket osztott meg (Femcafe)
Apjával való kapcsolatáról, fiatalkori függőségeiről és felesége öngyilkossággal kapcsolatos gondolatairól is lerántotta a leplet Oprah Winfrey újonnan megjelent dokumentumfilmsorozatának Harry herceg.
máj. 21
16:48
Gera Zoltán ott lesz az Európa-bajnokságon (HírTV)
A 97-szeres válogatott Gera Zoltán másodedzőként csatlakozik a magyar válogatott stábjához.
máj. 21
16:51
Életfogytiglant kapott melegek megkéselése miatt egy szír menekült (Mandiner)
A 21 éves elkövető Drezdában támadt egy meleg párra.
máj. 21
16:53
Japánban baktériumokkal semlegesítik a sertéstenyésztés során keletkező káros anyagokat (Mandiner)
Kutatók az Okinawa Institute of Sience and Technology Graduate University-n (OIST) kifejlesztettek egy olyan rendszert, mely képes megtisztítani a sertéstelepeken keletkező szennyvizet és ezáltal fenntarthatóbbá teszik az iparágat.
máj. 21
16:54
Gyakran hazudsz? Sokkoló, hogy miként hat ez az egészségünkre (Femcafe)
Azok az emberek, akik hazugságban élnek, a bűntudat elviselése mellett más kockázatot is vállalnak, amik nem túl kellemes egészségügyi komplikációkhoz vezetnek. Aki nem gyakorlott hazudozó, annak egy hazugság elmondására pontosan ugyanúgy reagál a szervezete, mint egy vészreakció esetén.
máj. 21
16:57
Hollik István: Dobrev Klára a külföldi gyógyszergyártó multik zsoldjában áll (SzMo)
A Fidesz kommunikációs igazgatója azután reagált, hogy a DK politikusa szerint hiba volt hátat fordítani az uniós vakcinabeszerzésnek.
máj. 21
16:57
Az orrunk előtt a légi taxi, már csak be kell szállni (Bitport)
Japánban 2025-ben, Európában már egy évvel korábban felszállhatnak az első légi taxik, igaz, utóbbiak egyelőre csak csomagot vihetnek.
máj. 21
16:57
Szijjártó Péter: az elnöki tisztség lehetőség (Demokrata)
Kemény konfliktusok vannak kialakulóban „a politikai Kelet és a politikai Nyugat” között.
máj. 21
16:57
Megduplázódtak a hazai hadügyi kiadások néhány év alatt (Növekedés)
Pénteken volt a magyar honvédelem napja. Összevetettük a többi V4 országgal, mit tud a Zrínyi 2026 haderő-fejlesztési program. Megnéztük azt is, hogy mennyit költ katonai célokra a világ 10 leginkább fegyverkező országa. Elsöprő az amerikai fölény: az USA felel a világ fegyverkezési költségeinek körülbelül 40 százalékáért.
máj. 21
17:00
Gera Zoltánnal erősít a magyar válogatott az Eb-re (Infostart)
Az Eb-felkészülés első hetéről és Puhl Sándorról is beszélt Marco Rossi.
máj. 21
17:00
25 milliós bírságot szabtak ki megtévesztő reklám miatt (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forintos bírságot szabott ki egy hajhullást csökkentő sampon német gyártójára és hazai forgalmazójára, mert az egészségre vonatkozó, valótlan állításokkal reklámozták terméküket.
máj. 21
17:00
Meglepő fordulat az MNB-nél - Kamatemelések sora várhat ránk (Portfolio)
Egyértelmű fordulatot jelent a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájában az, amit e hétfőn mondott Virág Barnabás alelnök és ez arra késztetette például a Morgan Stanley és a Societé Generale londoni elemzőit, hogy átírják a kamatkilátásokkal kapcsolatos előrejelzéseiket. Mindketten arra számítanak, hogy az MNB kamatemelési sorozatba kezd majd jú
máj. 21
17:00
Újra színpadon Gálvölgyi János, ennek örül a legjobban (ATV)
A színészek gyakorlatilag egy év után állhattak újra színpadon.
máj. 21
17:03
Szenzációs: a kutyák 97 százalékos pontossággal képesek kiszagolni a koronavírust (Promotions)
Egy friss francia kutatásból kiderült, hogy a kutyák sokkal pontosabban észlelik a koronavírust, mint a COVID-gyorstesztek.
máj. 21
17:03
Tibi atya: Jakab Péter szólásszabadsága elsődleges (Mandiner)
Remélem, hogy a büntetést közösségi adakozással sikerül összedobnunk.
máj. 21
17:06
Hibás Vitatigrist hív vissza a Spar: visszatérítik a vételárat (Pénzcentrum)
Sérült csomagolású gyümölcspüréket hív vissza a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.
máj. 21
17:06
Ez a magyar sztár fogadta be Borbély Alexandrát mikor Pestre került (Femcafe)
Borbély Alexandrának nem indult könnyen a pályája, ám egy legendás színész sokat könnyített rajta, amikor szállást adott neki.
máj. 21
17:09
A sziget, ahol öt különböző nemmel élnek emberek – Egy eltűnőben lévő kultúra nyomában (WMN)
Vajon hogy zajlik az élet egy olyan társadalomban, amelyben férfiak és nők ennyire szabadon élik meg a nemi identitásukat?
máj. 21
17:09
Bőrgyógyászati segédeszközt mutatott be a Google (Hamu és Gyémánt)
A mesterséges intelligencia segítségével a bőr, a haj és a köröm elváltozásait segít diagnosztizálni a Google frissen bemutatott alkalmazása.
máj. 21
17:12
Négy napja vetette be magát a rengetegbe egy felfegyverzett katona (Infostart)
Azóta se találják, csak a táborhelyére bukkantak rá. Megfenyegette többek között Belgium leghíresebb virológusát. A környékbeli mecsetek bezártak.
máj. 21
17:12
Az indiai variánssal szemben is hatásosan (WebBeteg)
Az Egyesült Államokban elérhető minden COVID-19 elleni vakcina működőképes az először Indiában azonosított vírusvariánssal szemben is - vallja meggyőződéssel az amerikai járványügy vezető infektológusa, dr. Anthony Fauci.
máj. 21
17:12
A kutatóorvos szerint a 60%-os immunitás nem lesz elég a járvány megállításához (Portfolio)
Lacza Zsombor szerint nem elég a 60 százalékos átoltottsági arány a járvány megállításához, ezért mindenkit arra biztat, hogy vegye fel az oltás mindkét dózisát - írja az atv.hu.
máj. 21
17:15
Orbánnak saját zsebből kellene kifizetni a 25 milliárd forintos kártérítést a Sodexónak a DK szerint (SzMo)
A magyar állam elvesztette a cafeteria-rendszer kisajátítása miatt indított pert a Sodexóval szemben.
máj. 21
17:15
Autókereskedésben maszturbált egy amerikai nő, rendőri felszólításra sem hagyta abba (SzMo)
A nő anyaszült meztelenül mászkált az autók között, míg kiválasztotta magának a szimpatikusat, ahonnan aztán a rendőrök alig bírták kiimádkozni.
máj. 21
17:15
A Halott Pénz slágeréből készült feldolgozással mutatják be pécsi egészségügyi dolgozók mindennapjait (SzMo)
A videóklip főszereplői a PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs központ dolgozói, a kezdeményezés célja pedig az volt, hogy megmutassák, a nehéz időkben is van hova fordulni.
máj. 21
17:15
Gera Zoltán másodedzőként csatlakozik a magyar válogatott stábjához (Demokrata)
Gera Zoltán másodedzőként csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott stábjához.
máj. 21
17:15
Irigylésre méltó a PénzOkos Kupa döntős versenyzőinek pénzügyi tudása (Növekedés)
Ma került sor az általános iskolásoknak szervezett hetedik PénzOkos Kupa döntőjére. A színvonalas országos pénzügyi tanulmányi verseny szervesen illeszkedik a Pénziránytű Alapítvány és a PontVelem Nonprofit Kft. által működtetett Pénziránytű-BankVelem komplex edukációs programba. Az általános iskolások PÉNZ7-en indult vetélkedősorozatának fővédnöke
máj. 21
17:21
Oltóközpontot alakítottak ki Csíksomlyón, a kegytemplom közelében (Demokrata)
Előjegyzés nélkül jelentkezhetnek a koronavírus elleni védőoltásra a pünkösdi búcsú zarándokai Csíksomlyón.

Keresés