Május 21. a sokszínű kultúrák nemzetközi napja. Ennek apropóján publikálta az Egyenlítő Alapítvány felsővezetői kiválasztási folyamatokat vizsgáló kutatását, amelyben részletesen megvizsgálták a cégkultúra hatásmechanizmusait, az életkor, a társadalmi elvárások, az előítéletek és számtalan más érzékeny területét
Az otthon elhagyásának korlátozott lehetőségei és az élelmiszer-ellátási lánc megszakadása sok embert arra késztetett, hogy saját kertet telepítsen élelmiszer-termesztés céljából. Azonban a hirtelen lelkesedés mögött rögtön felütötte fejét a kertészkedés saját problémaköre, a kártevőktől kezdve a szezonális váltásokig. De ezekre a termesztés élmény
Idén nyolcadik alkalommal ítélték oda a Randstad Employer Brand Research hazai díjait, melyen a kecskeméti Mercedes-Benz a legvonzóbb hazai munkaadók között végzett.
Kiderült, mikor mutatja be a magyar HBO GO a Jóbarátok különkiadását. Eddig arról volt szó, hogy az HBO Max exkluzív tartalmát májusban még nem láthatják a magyar nézők.
A jól ismert indián lány legendája, akit a korabeli angol gyarmatosítókkal kötöttek örökre össze, főként a jól ismert Disney-filmnek köszönhetően. De vajon ebből mennyi igaz? Íme, néhány tény az igazi Pocahontasról!
A munkavállalók győztek, Orbán Viktor vesztett - így kommentálta pénteki sajtótájékoztatóján az ellenzéki összefogás hat pártja az Alkotmánybíróság (Ab) munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos korábbi döntését.
Több milliárd forint kártérítést kell kifizetnie a magyar államnak az étkezési utalványok piacának átalakítása miatt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy a döntés még így is megérte.
Ahogy az „örökfagy” uralta régiók a globális felmelegedés hatására egyre inkább olvadnak, velük együtt az országhatárok is eltolódnak, ami további bonyodalmakhoz vezethet.
Több mint 150 vállalat bevonásával készült véleményfelmérés arról, hogy napjainkban milyen módon és eszközökkel tesznek a cégek munkavállalóik kiegyensúlyozottságához, jóllétéhez. A Blue Colibri International Kft. adatgyűjtéséből kiderült, hogy a vállalatok kétharmadánál már fut vagy a közeljövőben elindításra kerül egészségprogram, melynek fókusza
Hódmezővásárhelyen szinte minden fényképalbumban van fotó, amelyet Plohn János készített. Ezek a képen nemcsak a családokról, de a környék mezőgazdaságáról is mesélnek.
A szankciós adok-kapok folyamat újabb fordulójaként mindaddig nem tűzi napirendre a befektetési megállapodás ratifikálását, amíg Peking EP-képviselőket tart kínai tilalmi listán.
Tavaly is folytatódott az ország billenése nyugatra és középre, legalábbis ami a belső vándorlást illeti. A Covid ugyan kissé lassította ezt a folyamatot, de Közép-Magyarországon és a Dunántúl néhány megyéjében is több ezerrel nőtt a lakosság létszáma. A jövevények főleg a keleti és északi országrészekből származnak, de közben Budapest is elveszíte
A munkavállalók győztek, Orbán Viktor vesztett – így kommentálta sajtótájékoztatóján az ellenzéki összefogás hat pártja az Alkotmánybíróság (Ab) munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos korábbi döntését.
Mi is az a Play to Earn? Mielőtt belevágnánk a mai témába, azzal kezdem mik is azok a play to earn játékok. A play to earn játékok mögötti üzleti modell alapvetően egyszerű, a játékosok idejét és figyelmét jutalmazzák azzal, hogy…
Nem ritka jelenség, viszont meglehetősen költséges tud lenni, ha valaki külföldön élő hozzátartozójának bankon keresztül szeretne pénzt küldeni, vagy éppen valaki külföldről végezne banki átutalást. A határokon átívelő átutalások azonban az e-kereskedelem felfutása, a bankolási szokások megváltozása miatt egyre gyakoribbak, ami lépéskényszerbe hozt
Egyedül a magyar kormány jelezte az összes tagállam közül, hogy nem kíván részt venni az EU újabb Pfizer-rendelési keretszerződésében – derült ki tegnap. A kormány ma közzétett táblázata részben magyarázatot ad Magyarország döntésére: még 17,2 millió adag nyugati vakcina van rendelés alatt vagy áll már raktárban.
Szeged díszpolgári címével tüntették ki Karikó Katalin biokémikust, az elismerést Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester adta át pénteken, Szeged napján.
Hatvan terméket vizsgáltak meg, ennek egy részének forgalmazását meg is tiltották. Ezen kívül bírságot szabtak ki egy sampon gyártójára és hazai forgalmazójára, a termék megtévesztő reklámja miatt.
Egy múltkori cikkünk kapcsán olyan elképesztő randisztorikat osztottatok meg velünk, hogy olvasás közben szó szerint visítottunk a röhögéstől. Összegyűjtöttük a legjobbakat, mert ezeket mindenkinek látnia kell!
Franciaországban júniusban megkezdődik a 16 és 18 év közöttiek koronavírus elleni oltása - jelentette be pénteken Alain Fischer, az oltási programért felelős kormánymegbízott.
Ismét borsot tört az autókereskedések orra alá az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a villanyautók állami támogatásával megint elérték, hogy nagy
A bankkártya-elfogadó terminálokat telepítő Fizetési Pont Kft. együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), amely jogsértés gyanúja miatt vizsgálatot kezdett a céggel szemben, a kft. reméli, az eljárás igazolja majd, hogy tisztességesen jártak el ügyfeleikkel.
Őt is beszavazták minden idők legjobb női futballistáinak álomcsapatába – tudatta honlapján a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
A bitcoin árfolyama ma délután ismét zuhanni kezdett és rövid idő alatt mintegy 10%-ot vesztett az értékéből, miután Kína egyik legmagasabb rangú tisztviselője felszólalt a kriptovaluták ellen. Az állami weboldalakon is publikált nyilatkozat szerint, az elvtársaknak mindennél komolyabban kell venniük…
A DK miniszterelnök-jelöltje is reagált Orbán Viktor szavaira. A kormányfő pénteki interjújában azt mondta az ellenzékről: van egy főszereplő, aki Gyurcsány, egy mellékszereplő, egy feleség és egy bohóc.
A Vans cipők atyjának öröksége egy, a gördeszkás szubkultúrával örökérvényűen összefonódó cipő. Szinte véletlen kezdtek el nekik gyártyani; az utcai viseletként is népszerű márka évente 4 milliárd dollárnyi bevételt termel anyavállalatának.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) közleményében felszólítja az illetékeseket, hogy halasszák el a beszámoló és a társasági adó bevallásának határidejét.
Moszkvában a koronavírus ellen beoltottak aránya alacsonyabb, mint bármely más európai városban, mert a lakosság vonakodik az oltástól - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere egy aktivistafórumon.