Középszinten ezeken kívül a középkori építészettel, a Horthy-rendszerrel és Mátyás uralkodásával kapcsolatos feladatokat is meg kell oldaniuk a vizsgázó diákoknak.
Az engedélyekkel trükköző, EU-n kívüli fuvarozók évente százmilliárd forintos nagyságrendű bevételkiesést okoznak a hazai fuvarozói piacon, és tízmilliárdos nagyságrendű bevételkiesést a költségvetésnek az adó- és járulékfizetések elmaradása miatt, ezért az ellenőrzés hatékonyabbá tételét szorgalmazzák logisztikai cégek. Ahhoz, hogy a közúti árufuv
A kimondottan kedvezőtlen tőkepiaci hangulat ellenére 2,2 százalékos pluszban fejezte be a tegnapi kereskedést a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül az OTP 2,8 százalékkal, a Mol 3,6 százalékkal, míg a Richter 1,5 százalékkal került feljebb, a Magyar Telekom papírjai azonban 1 százalékos mínuszban zárták a napot. A remek teljesítmény ma is fol
A lakosság rövid távú (a következő egy évre vonatkozó) lakásfelújítási és -korszerűsítési kilátásai az idei második negyedévben – az első negyedéves csúcs után – kissé negatívan korrigáltak: mind a biztos, mind a valószínű szándékú körben némi csökkenés következett be. A lakossági szándékok szerint a következő egy évben minden nyolcadik magyarorszá
A külföldről hazatérők is jogosultak lehetnek a babaváró támogatásra és a családi otthonteremtési kedvezményre (CSOK) itthoni munkavállalás esetén - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán. Novák Katalin közösségi oldalán a különböző élethelyzetekben lévő családok CSOK-kal kapcsolatos kérdéseire válaszolt.
A külföldről hazatérők is jogosultak lehetnek a babaváró támogatásra és a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) itthoni munkavállalás esetén - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán.
A BudaPart lesz az új otthona a Dürer Kertnek, az újbudai városnegyed fejlesztője, a Property Market tájékoztatása szerint a kulturális intézmény akár már a nyár folyamán megnyithatja kapuit. A költözésére azért volt szükség, mert a Property Market korábban lakó-, és irodafejlesztési céllal megvásárolta az Ajtósi Dürer sor mögötti 3,7 hektáros terü
„Vártam is a hívást, nagyon szerettem volna segíteni már akkor, amikor a Covid beindult és elkezdett durvulni” – mesélte az ötödéves egyetemista Novák Andrásnak a Spirit FM Exkluzív című műsorában. Mikor megtudta, hogy dolgoznia kell, egyből felmerült benne a kérdés: a vizsgákkal mi lesz?
Magyarország újraindult! címmel indított kommunikációs kampányt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), azzal a céllal, hogy segítse a belföldi turizmus mielőbbi helyreállítását. A kampány üzenete az, hogy a szabályok betartásával és…
Az EGR-szelep meghibásodása idővel borítékolható minden autóban a tervezési sajátosságok miatt. Az EGR-szelep mostoha környezetben dolgozik, folyamatosan telítődik, ezáltal elkerülhetetlen, hogy teljesen bekormolódjon és így a jármű károsanyag-kibocsátása is jelentősen megnövekszik. A rendszer tisztítása időigényes, bonyolult és drága volt mostanái
Sokféle tévhit terjed az indiai járvánnyal kapcsolatban, de ezekkel szemben a mostani hullám nem veszélyesebb a fiatalokra, mint a korábbi volt, és az oltottak sem betegszenek meg tömegesen.
A moratóriumban lévő vállalati ügyfelek kevesebb mint 10%-a kerülhet nehéz helyzetbe a legnagyobb hazai banknál - véli Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, aki szerint a moratórium általános meghosszabbítására nincs szükség. Szemmel láthatóan optimista a hitelpiaci kilátásokat illetően: ha az átoltottság eléri a megfelelő szintet és n
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy figyelembe véve a jelenleg hatályos járványügyi előírásokat, valamint a Könyvhéten előzetesen részvételét jelző könyvkiadók többségének véleményét, a 92. Ünnepi Könyvhetet 2021. szeptember 2-5. között rendezi meg a tervek szerint a Vörösmarty tér
A külföldről hazatérők is jogosultak lehetnek a babaváró támogatásra és a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) itthoni munkavállalás esetén - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán. Novák Katalin közösségi oldalán a különböző élethelyzetekben lévő családok csokkal kapcsolatos kérdéseire válaszolt.
Átlépte a 100 milliárd forintot a 2021. márciusban folyósított lakáshitelek összege, amire még nem volt példa. Új erőre kapott a babaváró hitel is, a személyi kölcsön pedig elérte a tavaly márciusi, járvány előtti szintet - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett folyósítási adatokból. A Bank360.hu elemzői összefoglalták a márciusi ere
A magyarok a koronavírus-járvány elleni harc egyik legfőbb eszközének egyértelműen a védőoltást tartják – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív közvéleménykutatásából. Az eredmények alapján a pandémia rávilágított arra, milyen kockázatos lehet, ha egy betegségre nincsen gyógymód, ezért jobban bízunk az i
Nagyobb összegű személyi kölcsönt vesznek fel idén a Takarékbank ügyfelei, mint az elmúlt években, ami főleg az otthonfelújítási programnak köszönhető. A Magyar Bankholdinghoz tartozó hitelintézetnél a kedvezményes állami program beindulása után megnőtt az igénylések száma is, sokan ugyanis nem a kamattámogatott jelzáloghitelből, hanem személyi hit
Egy 41 éves rendőr volt a halálos áldozata annak a közúti balesetnek, amely szerda hajnalban történt az M70-es autópálya csörnyeföldi pihenőhelyén - közölte a police.hu-n szerdán a Készenléti Rendőrség.
A fellendülés időszaka kezdődhet idén Magyarországon, sok más európai államot megelőzve - mondta a pénzügyminiszter szerdán a Kossuth Rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban.
Király Viktor és ikertestvére nem érzik azt a különleges, telepatikus köteléket, amelyet az ikrek között szokás emlegetni. Azt viszont nem tagadják, hogy legtöbb balesetük, sérülésük ugyanott szerezték.
Kezdetét vette a TV2 vadonatúj, monumentális kalandrealityjének forgatása, a Bakony lélegzetelállító tájain, ahol Ördög Nóra kalauzolja majd a nézőket. A TV2 Totem című, saját fejlesztésű produkciójában két hét fős sztárcsapat – a szarvasok és a farkasok – eddig ismeretlen kalandra indulnak, egy-egy instruktor vezetésével, hogy bezsebeljék a hét mi
Akinél nincs megfelelő antitestszint a második adag után három héttel, az kapjon egy harmadikat is, méghozzá másfajta vakcinát, mint amiből az első kettőt kapta - vélekedik Dr. Rusvai Miklós víruskutató.