A világon eddig 156 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a 3 millió 256 ezret. A magyar kormány friss rendeletben rögzítette, visszavonja azt a felkérését a gazdaság szereplőitől, hogy törekedjenek az otthoni munkavégzés alkalmazására.
Ahogy arról már több ízben is beszámoltunk, a hazai kripto-piac néhány meghatározó szereplője a Kripto Akadémia kezdeményezésére összefogott, együtt állítunk szobrot a Bitcoin alkotójának, Satoshi Nakamotonak. A projekt jól halad, a szobor már javában készül, ám még továbbra is várjuk…
Megrohamozták a wellness-szállodákat a pünkösdre szállást foglalók, akiknek a védettségi igazolvány mellett a SZÉP-kártyákon parkoló hatalmas összeg is nagy mozgásteret ad. Számottevő többletforráshoz juthat idén a szállodaipar belföldről, a Széchenyi-pihenőkártya év végéig átjárhatóvá tett zsebeiből. Augusztusig szükség lesz a védettségi igazolván
Teljes hírzárlatot rendelt el a család Michael Schumacher 2013-as síbalesete után, így a rajongók csak találgatnak, mi lehet a Forma-1-es legenda állapotával. Időnként egy-egy információ napvilágra kerül azonban az állapotáról.
Elvileg áttörte a 200 napos mozgóátlagot a forint, azonban ezt nem túl nagy erővel tette meg, vagyis akár még fals kitörés is lehet belőle. Főleg akkor, ha ma visszafordulna 360 felé a magyar deviza az euróval szemben. Kedden érkezik a friss áprilisi inflációs adat, ami a forint sorsát is megpecsételheti.
Májusi divatanyagunk tökéletes főszereplőre lelt Schoblocher Barbara személyében. A kilencvenes évek kultikus stílusjegyei szinte mind ott vannak Barbi világában: kedvenc zenéiben, hangulatvilágában és gardróbjában.
Formát és jogállást kapott a digitális művészet az NFT-k (non fungible token), azaz a fel nem cserélhető tokenek megjelenésével. Ez a tokenfajta ugyan nem új, az ilyen jellegű használatról már évek óta spekulálnak a kriptovalutákat befektetési eszköznél többnek tekintő szakértők. A piac azonban 2021-re robbant be, most adtak el több digitális műalk
Már a kormány előtt van az az előterjesztés, amely kimondaná, hogy az első oltás után kipostázott védettségi igazolvány érvényességét veszti, ha valaki nem adatja be magának a második oltást – jelezte a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az Egyesült Királyság azt tervezi, hogy más alternatív vakcinát ajánl a 40 év alatti britek számára az AstraZeneca helyett, mivel a fiatalabb populációban ritka esetben, de előfordultak vérrögképzőési problémák – írja a Bloomberg egy névtelen forrásra hivatkozva.
Úgy tűnik a divattervezők fantáziája határtalan és nemcsak a ruha, cipő és kiegészítő kollekciókra értem, hanem a tökéletes reklámkampány megalkotására is, ami látványos és egyben szórakoztató is!
Az Erstéhez és az OTP-hez hasonlóan a Raiffeisen is felülmúlta első negyedéves gyorsjelentésével az elemzői várakozásokat, ez előző negyedévekénél alacsonyabb kockázati költség mellett. A 188 millió eurós elemzői konszenzushoz képest 216 millió eurós nettó eredményről számolt be a társaság, ebből a 13 millió eurós éves bankadót év elején befizető m
Új e-kereskedelmi logisztikai raktárbázist nyitott több mint 13 ezer négyzetméteren a Trans-Sped komplex logisztikai szolgáltató Nagytarcsán. A cég mintegy 450 ezer euró értékben végzett raktártechnológiai beruházást. Az első ügyfelek a Trans-Sped új nagytarcsai raktárcsarnokába 2021 áprilisában már beköltöztek. A raktárbázis alkalmas a havonta 300
A Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága csütörtökre hívta össze az ISD Dunaferr Zrt. közgyűlését, amelyen a többségi tulajdonos, a Steelhold Limited képviselői is részt vettek, azonban a cég menedzsmentje szerint nem volt határozatképes a közgyűlés, mert ők a cégbíróság végzését megfellebbezték. A Dunaújvárosi Hírlap a ciprusi Steelhold meghatalm
Újabb lazítás: visszatérnek a diákok az iskolákba, a közigazgatásban is vége a home office-nak Újabb nyitást hirdetett meg a kormány, a friss Magyar Közlöny szerint jövő hétfőtől a köznevelési és
Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta az első negyedévet, 93,3 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, szemben az előző negyedév 71,4 milliárd forintos eredményével, és az egy évvel korábbi 4 milliárd forintos negyedéves veszteségével.
A Mol-csoport 664 millió dollár (199,8 milliárd forint) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (Ebitda) ért el az idei első negyedévben, 7 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában, még a koronavírus-járvány harmadik hulláma, az azt követő utazási korlátozások és a lezárások ellenére is – tette közzé a társasá
Szerinte az emberiség részéről a pandémiát követően az számítana a legrosszabb reakciónak, ha az egészségügyi vészhelyzetet egy annál is "lázasabb fogyasztási láz és egoista önvédelem" követné.
A Magyarországon működő német, illetve külföldi vállalatok továbbra is bíznak az ország gazdasági teljesítményében, a vállalatvezetők – akárcsak a kormány – az idei magyar növekedést a régiós átlagnál magasabbra várják – mondta Varga Mihály csütörtökön a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Duihk) online eseményén, amelynek témáját a kamara i
A magyar baromfi továbbra is biztonságos, a termelés mennyisége 10 százalékkal bővülhet idén – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-vel csütörtökön, a baromfi világnap alkalmából.
Tavaly áprilishoz képest nagyrészt helyreállt a magyar háztartások fizetőképessége az idei első negyedévben, az Intrum és a GKI adataiból kiindulva 4,5 százalékos GDP-növekedés várható 2021-ben. Tovább növekszik a lakosság pénzügyi vagyona, bár ezt a tendenciát megállíthatja a hitelmoratórium vége.
A debreceni Aranybika szálló lesz a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozási és oktatási programjainak debreceni központja - jelentette be az MCC kuratóriumának elnöke, a Miniszterelnökség államtitkára csütörtökön a helyszínen, sajtótájékoztatón.
Új energiapiaci szereplőként nyilvántartásba vette az első két aggregátor szervezetet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal – olvasható az MEKH közleményében.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága másfél millió forintos büntetéssel és részleges szektorbezárással sújtotta a Magyar Kupa-győztes Újpestet.
Az adatok alapján arra hivatkozni, hogy a teljesen (két dózissal) beoltottaknál kialakuló COVID-19 megbetegedés, illetve halálozás aránya nagyon magas, "csalóka", sőt, az ezekből levont minden következtetés megtévesztő – hangsúlyozzák tudósok az Egyesült Államokban.
Az immár egy éve tartó koronavírus-járvány hatásait vizsgálták pszichológusok, akik azt találták, noha a legtöbben a változás és a túlélés szóval jellemezték az elmúlt egy évet, a sok nehézség ellenére mégis megjelentek egyértelmű, előremutató pozitív tendenciák: a munkavállalók önállóbak, önazonosabbak, a vezetők pedig emberségesebbek lettek. Az
Az infektológus főorvos szerint felesleges méregetni az antitestek számát, mert az nem mérvadó. Szlávik János arról is beszélt, a koronavírust nem fogjuk tudni eltüntetni, ez a betegség itt fog maradni velünk.
Napindító videónkban a Ferrari 812 Competizione mutatja meg magát – mégpedig teljes valójában, ráadásul egy lezárt pályán, vagyis igazán otthonos körülmények között. A jelek szerint a néhány szerencsés kiválasztott örömmel faggatta a V12-es orrmotoros kupét.
A koronavírus-járvány magyarországi megjelenésekor az élet számos területén lettünk tele különböző kérdésekkel, félelmekkel és főleg változásokkal. Az orvosi szolgáltatások igénybevétele sem úgy zajlott, ahogy azt addig megszokhattuk, sőt sok vizsgálatot nélkülözni kellett. A fogorvosi kezeléseket sokan háttérbe is szorították, de mi a helyzet most
A Magyar Vöröskereszt 2021 májusában ünnepli megalakulásának 140. évfordulóját, mely alkalomból a Brightly Kommunikációs Ügynökséggel együttműködve országos plakátkampányt készítettek. A Magyar Vöröskeresztről általában a véradások vagy az elsősegélynyújtó tanfolyamok és vizsgák szervezése jut a legtöbbek eszébe, pedig a szervezet jóval több ennél.