Rejtély az, hogy mi intelligens, modern nők és férfiak miért nem tudjuk tartani a súlyunkat, vagy éppen egy egyszerűnek tűnő diétát annak érdekében, hogy elérjük a vágyott súlyt. A statisztikák is borzalmasak ugyanis világszerte, több mint két milliárd ember küzd túlsúllyal, ami egyenes út a 2-es típusú diabéteszhez. Az egyik oka ennek az, hogy gya
Előfordulhat olyan, hogy a barátok, szomszédok, rokonok váratlanul kopogtatnak az ajtónkon. Ilyenkor vagy bepánikolunk, hogy nincs rendesen kitakarítva a lakás, vagy felkészülünk az ehhez hasonló váratlan helyzetekre. A következőkben összeszedtünk öt dolgot annak alapján, hogy mik azok, amelyekre a vendégek különösen felfigyelnek.
Az esküvője napján minden ara tökéletesen szeretne megjelenni, amelyhez nemcsak a kifogástalan ruha, hanem a makulátlan frizura és smink is hozzátartozik. Az idei szépségtrendek a természetességet hirdetik, ez alól pedig a menyasszonyi smink sem kivétel.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hatodik fordulója nyílik meg május 3. és 7. között, a kormány eddig mintegy 3500 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 376 millió forinttal - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai
Az elmúlt hetek egyre kisebb részvénypiaci árfolyammozgásai alapján sokaknak feltűnhetett, hogy egyre nagyobb a nyugalom a világ tőzsdéin, pedig valójában már hónapok óta tartó folyamat a volatilitás csökkenése. A tavaly márciusi tőkepiaci turbulenciák óta több lépcsőben lassan a válság előtti szintre esik a részvénypiaci volatilitás, fundamentális
Hányadik hatványra kell emelni a 2-t, hogy 512-t kapjunk? – hangzott az egyik feladat kérdése. A megoldás pedig a 9. Az Eduline lehozta a feladatsorok megoldásait.
A Fülöp-szigetek külügyminisztere személyes Twitter-fiókján keresztül bírálta rendhagyó módon Kínát és követelte, hogy vonja vissza a vitatott jogállású Dél-kínai-tengerre kirendelt hajóit – írja a CNN.
Lecsengőben van a harmadik hullám Kásler Miklós szerint. A miniszter arról beszélt, volt olyan kórház, ahol az intenzívosztályon lévők 80 százalékát elveszítették, de az orvosok és az ápolók ki fognak tartani addig, amíg a körülmények lehetővé teszik, hogy szabadságra menjenek.
Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere a Spirit FM-nek adott interjúban elmondta, hogy egyes magyar kórházakban az intenzív osztályra került betegek 80%-a meghalt - szúrta ki a 444.
Ellenzéki képviselők többek között a Fudan Egyetemről és a Dunaferr-ügyről kérdezték volna Palkovics László minisztert, de sem a tárcavezető, sem a kormánypárti képviselők nem vettek részt az ülésen. A Fidesz-frakció sajtóosztálya az ATV Híradójának megkeresésére azt közölte: a Fudan Egyetem nem tartozik a Nemzetbiztonsági bizottság illetékességi k
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztere és Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke a külügyminisztériumban hivatalosan bejelentette a győri szerszámgyár bővítését.
Idén is meghirdette Kickstart gyakornoki programját a Magyar Telekom, a toborzási folyamat különlegessége, hogy a kiválasztás garantáltan 24 óra alatt megtörténik. A jelentkezés május 20-án délben indul, másnapra kiderül, ki az a 22 tehetség, akik azonnal elindíthatják karrierjüket a cégnél. A Magyar Telekomhoz jelentkező hallgatók ismét bizonyítha
Mi történik, ha a vakcina-időpontfoglalása ellenére halaszthatatlan dolog miatt nem tud megjelenni az ember minden jószándéka és akarata ellenére? Próbál új időpontot foglalni. Nem árt tudni, hogy erre 19 napot kell várni, ha valaki szabálykövető állampolgár.
A Magyar Termék Nonprofit Kft. két 2020-as kampánya is díjat nyert Az év legsikeresebb promóciója 2020 pályázaton. A Tricky Communication ügynökséggel közösen megpályázott „Magyar Termék Felfedező promóciót” aranyéremmel, a KNK PR&Média ügynökséggel közösen benyújtott „Vedd a hazait! Védd a hazait!” pályázatot pedig ezüstéremmel díjazták a szakmai
Idén januártól áprilisig a DataHouse adatai szerint 40 727 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 45 349 darabhoz képest 10 százalékos visszaesést jelent.
Ha még nem kaptad meg a kívánt oltást, akkor jobb, ha figyeled telefonodat, ugyanis bármikor érkezhet az Sms a jó hírrel: hamarosan elérhető lesz 200.000 orosz vakcinára is az időpontfoglalás.
Biró Gergely az OTP Ingatlan Alapkezelő új vezérigazgatója. A váltás célja, hogy az Alapkezelő a portfólió konszolidációját követően új, innovatív befektetési megoldásokkal tovább növelje részesedését a hazai piacon és a következő években megjelenjen termékeivel a régiós piacokon is - derül ki az OTP Ingatlan Alapkezelő közleményéből.
Szaniszló Sándor DK-s polgármesternél járt ma Gyurcsány Ferenc. És ha már a 18. kerületben járt, rábeszélték, hogy térjen be a helyi piac halsütödéjébe. Az árus pedig mindjárt a pisztrángot ajánlotta.
Az egységes kérelmek elektronikus rögzítésére 2021. május 17-éig van lehetőség – hívja fel az érintettek figyelmét az Agrárminisztérium. Május elejére 1,6 millió hektár után közel 100 ezer termelő adta be az egységes kérelmét.
A hitelkeret várható kimerülése miatt kevesebb, mint egy hetük maradt a nulla százalékos Lakossági Energiahatékonysági hitel igénylésére az érdeklődőknek. A kamatmentes kölcsönt a Budapesten és Pest megyében élő magánszemélyek igényelhetik 500 ezer és 5 millió forint közötti értékben az ingatlanuk energetikai korszerűsítésére.
A regisztrációt és a már védőoltásra regisztráltak időpontfoglalását sürgette a járvány megállításáért és az újabb, erős hullámok elkerüléséért a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján. Az országos tisztifőorvos arról beszélt,
Már öt évvel ezelőtt, a Genesis márka alapításakor, azaz a Hyundai-tól való leválásakor szó volt róla, hogy egyszer majd Európában is kaphatók lesznek a prémium gyártó termékei. Ez a pillanat elérkezett: a forgalmazást nyáron kezdi meg a vállalat.
Eredményes volt a harminc mezőgazdasági szakmai szervezet, környezetvédelmi társadalmi szervezet, valamint egyetem és kutatóintézet bevonásával lezajlott, 2023 utáni időszakban működtetni tervezett területalapú agrártámogatási rendszer környezet- és klímavédelmi előírásairól lefolytatott szakmai konzultáció – jelentette be Feldman Zsolt.
Lángos, szalagosfánk, rántott hús, sültkrumpli, bundáskenyér. Imádunk mindent bő olajban kisütni. Mi, magyarok egyszerűen szeretünk sütni, főzni és jókat enni. Ez sajnos abból is tökéletesen kiderül, hogy egyes tanulmányok szerint mi vagyunk Európában a legelhízottabbak, mi több a magyar lakosság csaknem hatvan százaléka túlsúllyal küzd.
A BioNTech alelnöke május végéig marad Magyarországon, de így is teljes munkaidőben dolgozik. Továbbra is bizakodó, hogy ha ilyen ütemben folyik az oltás, akkor nyárra fellélegezhetünk.