Egészséges környezet, digitális önrendelkezés, ellenőrizhető internetes algoritmusok – ezeket is alapvető joggá tenné Ferdinand von Schirach német jogász és közíró. Az ötlet nem mindenkinek tetszik.
Polgárháborús időket idéző hangulatban, halálos fenyegetések és utcai atrocitások közepette jutott el a mai helyi választásig a spanyol főváros, ahol a tét, hogy a győztes polgármestere országos befolyású politikus lehet, a voksolás egésze pedig a kormányról szóló népszavazásnak is számít.
Javította éves bevételi és nyereség-előrejelzését a Pfizer amerikai gyógyszergyártó, mivel a koronavírus-járvány miatt továbbra is hatalmas a kereslet a BioNTech német biotechnológiai vállalattal közösen fejlesztett vakcinája iránt.
Soron következő online előadásunkon a CFD kereskedés világába vezetjük be az érdeklődőket. A CFD termékek lehetővé teszik, hogy tőzsdeindexek, részvények, devizaindexek esetében az emelkedő és a csökkenő hullámokat egyaránt meglovagolja a kereskedő.
Lezárult Magyarország eddigi egyik legnagyobb dalszöveg-versenye. A Fontos a szöveg elnevezésű pályázatra közel 300 szerző küldött be szerzeményeket, és az erős mezőnynek köszönhetően végül négy győztest hirdettek a szervezők. Az akció célja felhívni a figyelmet arra, hogy sok nagyszerű dalszöveg születik itthon, és mind-mind fontos kulturális érté
Ezen a héten, Dorogi Éva az Art Water Kft. ügyvezetője mutatja be kedvenc darabjait. A Bambi, Fizz Water, Chernel és Alpokaqua márkatulajdonosa szereti az egyszerűséget, kedvenc színe a fekete és lényeges szempont nála a fenntarthatóság. Fontosnak tartja a minőséget, az időtlen, klasszikus darabokat, amit sokáig ott maradnak a gardróbban. Dorogi Év
Játszik-e Kylian Mbappé vagy nem? Nincs ennél többször feltett kérdés a Manchester City–Paris Saint-Germain BL-elődöntő előtt. Pep Guardiola biztos abban, hogy a francia világbajnok ott lesz a párizsi tizenegyben, Mauricio Pochettino nem ad egyértelmű választ.
Tavaly 34 százalékkal csökkentek, és ezzel 15 éves mélypontra estek a külföldi közvetlen tőkebefektetések (FDI) a világon. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapjára felkerült jelentés szerint tavaly globálisan 1010,5 milliárd dollárt tett ki az FDI, ami 2005 óta a legkevesebb.
Az örökbefogadás kérdése sosem könnyű. Ha érdekel az itthoni rendszer, szívesen olvasnál az örökbefogadás körüli tévhitekről és az anyaságról, ajánljuk Mártonffy Zsuzsa őszinte interjúját.
A szakértők szerint nyár végére már le is győzhetnénk a járványt, az egészségügy pedig ismét nagyobb figyelmet tudna szentelni a más betegségekben szenvedők ellátására.
Tóth Bertalan (MSZP): „Mészáros megvette az erőművet az állam elől olcsón, kivette belőle lényegében az összes pénzt, eladósította, és utána eladta az államnak drágán.” A Fővárosi Törvényszék határozata alapján az állami energiaholdingnak kitakarások nélkül kell közzétennie az iratokat.
Szlovéniában a koronavírus elleni oltási kampány ütemének felgyorsítását kérik a szakemberek, hogy az elkövetkező hónapokban rendeződhessen a járványhelyzet az országban - írta a helyi sajtó kedden. Figyelmeztettek, hogy a jelenleginél kétszer-háromszor több embert kellene beoltani egy nap alatt, mert különben az immunizáció késő őszig is eltarthat
Biró Gergely az OTP Ingatlan Alapkezelő új vezérigazgatója. A váltás célja, hogy az Alapkezelő a portfólió konszolidációját követően új, innovatív befektetési megoldásokkal tovább növelje részesedését a hazai piacon és a következő években megjelenjen termékeivel a régiós piacokon is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/04/4104/
A külföldi gyakorlatot is figyelembe véve áprilistól a Központi Statisztikai Hivatal módosítja a maginfláció számításához használt termékek és szolgáltatások körét: a jövőben a szeszes italok és a dohányáruk árváltozását már nem veszi figyelembe a mutatószám meghatározásához - írja közleményében a KSH. A változást követően a maginfláció a teljes in
A Pilisben találta meg a lelki békéjét Pásztor Anna. Az énekesnő életébe új fejezet köszöntött be, telket vásárolt a Pilisben, ahol a jövőjét tervezi és kulturális eseményeket is szeretne ide szervezni.
A 2-es típusú cukorbetegség nem pusztán a cukoranyagcsere zavara, hanem komplex, az egész szervezetet érintő elváltozás, ami rontja a betegek életkilátását. A cukorbetegség miatti életév veszteség átlagosan 6-7 év is lehet, leginkább szív-érrendszeri halálokok miatt.
Kína múlt csütörtökön juttatta a világűrbe a Hosszú Menetelés 5B nevű rakétával a leendő állandó űrállomásuk főmodulját, azonban azt még nem lehet tudni, hogy a visszatérő rakéta darabjai hol érnek földet.
A járvány miatt a 2022-es költségvetés tervezetének leghangsúlyosabb eleme a gazdaság újraindítása, mindemellett megőrzi a kormány eddigi értékeit, így a családok védelmének, a gyermeket nevelők támogatásának és az idősek megbecsülésének is kiemelt szerep jut – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter annak alkalmából, hogy a 2022-es költségvetési törv
Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció; az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére létrehozott szervezet alapító tagjainak száma meghaladja a hatvanat – mondta Palkovics László innovációs és technológiai minis
Átfogónak, megoldhatónak, de a tavalyinál valamelyest nehezebbnek találták a keddi matematika írásbeli érettségi feladatsorát az MTI által megkérdezett igazgatók, szaktanárok és diákok, egyes feladatok komoly fejtörést okoztak a vizsgázóknak. A járványügyi biztonsági előírások betartása egyik megkérdezett középiskolában sem jelentett gondot.
Sárváron és Zalaegerszegen hajt végre autóipari beruházást a Flextronics International Kft - jelentette be kedden a zalai megyeszékhelyen Szijjártó Péter.
Augusztus közepéig szükség lesz védettségi igazolványra, ha valaki koncertre, fesztiválra akar menni. Több rendezvény szervezői is úgy döntöttek már, hogy megtartják a fesztiválokat.
Egy sorozatgyilkos felbukkanása a hatóságok számára mindig versenyfutás is az idővel. A madártollas gyilkosságok James Patterson és J.D. Barker első közös regénye.
A járvány ellenére sikerült a tömeges munkanélküliséget megelőzni, és a beruházások mértékét növelni azzal, hogy a 2010-ben választott gazdaságpolitikának megfelelően nem szociális-, hanem beruházási alapon adott támogatást a kormány; „sikeres volt az előzés a kanyarban” – jelentette ki Szijjártó Péter kedden Zalaegerszegen.
Az Audi Hungária Zrt. 3,8 milliárd forintból bővíti szerszámgyárát Győrben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházás keddi sajtótájékoztatóján.
Valójában már lényegében mindent eldöntött a hat baloldali párt, az előválasztással az egyedüli céljuk a baloldali szavazók aktivizálása – áll az intézet friss elemzésében.
Augusztus közepéig mindenképpen. A hírt az Origo írta meg, tehát elég biztosnak tűnik. A nagy fesztiválok közül biztos, hogy néhány elmarad az idén, de azért így is el lehet menni
A gépjárműadóból várható teljes, 90,5 milliárd forint bevételt betervezte a Pénzügyminisztérium a 2022-es központi költségvetésben a járvány elleni védekezési alap bevételeként – derül ki az Országgyűlésnek frissen benyújtott tervezetből a hvg.hu írása szerint.
Az Origo úgy tudja, augusztus közepéig biztosan szükség van a védettségi igazolványra, ha valaki koncertre vagy fesztiválra szeretne menni - írja a lap.
Az érettségi vizsgák második napján is túl vannak a diákok, a mai napon a matematika feladatsorral bírkózhattak meg. Az egyik feladat az egészségpénztári befizetésekkel foglalkozott, a helyes megoldást pedig 2 ponttal jutalmazta a feladatlap. Az egészségpénztárak működésével kapcsolatos ismeretek azonban a nagybetűs életben még sokkal többet érnek,