2022. január 19. szerda

jan. 19
15:12
Megszűnik a korlátozások zöme Angliában (ATV)
A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
jan. 19
15:12
Tóth Gabi nyilvánosan üzent az embereknek, erre egyáltalán nem számított (Promotions)
A rengeteg támadás után még Tóth Gabit is meglepte, hogy mennyire pozitívan reagált a közönség.
jan. 19
15:12
Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány (MMonline)
Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A megkérdezettek megfontoltabban költenek és egyre jobban ragaszkodnak a rugalmas munkavégzéshez.Tízből hat válaszadó (63
jan. 19
15:12
Szabadlábon védekezhet a hazaárulással meggyanúsított Petro Porosenko (Demokrata)
Szabadlábon védekezhet a hazaárulással meggyanúsított Porosenko volt ukrán elnök.
jan. 19
15:12
Moszkva felszólítást intézett Washingtonhoz (Demokrata)
Ukrajna amerikai felfegyverzése fenyegetést jelent Oroszország számára.
jan. 19
15:12
Vladan Matics: Egyszerűen nem bírta a nyomást a magyar válogatott (Mandiner)
A férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint a magyarok türelmetlenek voltak, könnyű gólokat kaptak és az együttesből mindenki hős akart lenni.
jan. 19
15:12
10 jó trükk, hogyan oszd be jól azt a 4000 hetet, amit a világon töltesz (Forbes)
Csábító tud lenni a folyamatos munka, a multitasking és tökéletességre törő time-menedzsment, de a végére mindig kiderül: az egész kontraproduktív. Hoztunk tíz jó tanácsot, hogyan tudod tényleg hasznosan megtölteni az időt, hogy a munkára is jusson idő, de a világot is képes légy észrevenni magad körül.
jan. 19
15:14
Seres László: Befagyasztott rendszerváltás (Mandiner)
Populisták nem irányítanak, a nép feltételezett elvárásait, hangulatait követik, szolgálják ki.
jan. 19
15:18
Évtizedes mélypont Kínában: a gazdaság is bajba kerülhet (Menedzsment Fórum)
A kínai és a világgazdaságot súlyosan fogja érinteni, ha nem sikerül megállítani a népességcsökkenést.
jan. 19
15:18
Már nem bírják a laborok a tesztelést az omikron berobbanása miatt a szomszédunkban (Infostart)
Igencsak leszűkítették azok körét, akik jogosultak PCR-tesztre.
jan. 19
15:18
Az Intel csatlakozni fog a bitcoin bányász iparághoz? (Kripto Akadémia)
Az Intel hamarosan beléphet a bitcoin bányász chipgyártó iparágba. Az óriás chipgyártó a közelgő ISSCC konferencián, 2022. február 23-án fogja bemutatni a “Bonanza Mine” nevű, “ultra-alacsony feszültségű, energiahatékony bitcoin bányász ASIC chipet”. A chipgyártás piacvezetője a pletykák szerint legújabb termékével…
jan. 19
15:18
Már sosem lesz olyan a munka világa, mint volt – Ébresztőt fúj a világ legnagyobb alapkezelőjének vezére (Portfolio)
Örökre megváltoztatta a munka világát a koronavírus Larry Fink, a BlackRock vezére szerint, a cégeknek pedig alkalmazkodniuk kell ehhez az új világhoz, számos olyan kérdést is érintve, amire eddig nem volt példa – számol be a hírről a CNBC.
jan. 19
15:18
Kerüljük a zárt helyeket, itthon is küszöbön az omikron-boom (ATV)
Kacskovics Imre szerint a következő hónapban fog kibontakozni az omikron-hullám. Az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára arról beszélt az InfoRádiónak, hogy az ötödik járványhullámban soha nem látott esetszámokkal fogunk szembesülni.
jan. 19
15:18
10-ből egy ember szúrja ki, melyik repülő tart rossz irányba a képen (Femcafe)
Megtalálod, melyik repülő megy az ellenkező irányba? Ha neked sikerül kevesebb, mint egy perc alatt, zseni vagy.
jan. 19
15:18
HVG-s főszerkesztő a Die Pressenek: Orbán elszámolta magát szövetségesei tekintetében (Mandiner)
Az osztrák lap vendégszerzője szerint nincsen már patthelyzet, mert a baloldali és Európa-párti erők mostanra több fontos országban is fölénybe kerültek.
jan. 19
15:18
Ezek voltak a legfontosabb útvonalak tavaly Ferihegyről (Autószektor)
A közleményben kiemelték, 2021-ben a Budapest Airport a második olyan évét zárta, amelyre a koronavírus-járvány jelentős hatással volt. A pandémiás környezetben az utasforgalom éves szinten továbbra is csak a járvány előtti szint egyharmadát érte el, azonban az elmúlt néhány hónapot figyelembe véve, már a járvány előtti szint felét is meghaladta.
jan. 19
15:18
2062-ben szabadulhat a Kaposváron gyilkoló izraeli férfi (Helló Magyar)
A gyilkosságok leplezésére a vádlott tüzet okozott a lakásban
jan. 19
15:18
Mérföldkő a vadgazdálkodásban (Magyar Mezőgazdaság)
Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás részeként Nemzetközi Vadászati és Vadgazdálkodási Konferenciát rendeztek. Az ötnapos szimpózium mintegy 50 szakmai előadása a világkiállítás évének vadászati és vadgazdálkodási gondjaira hívta fel a figyelmet. A megfogalmazott gondolatokból kiadvány született, melyet a későbbiekben leem
jan. 19
15:24
Látványos limuzint villantott a Volkswagen (Autónavigátor)
Csak egy lélegzetvételnyi szünet telt el az bemutatása után, majd jött a Volkswagen és a nagyközönség elé tárta a Lamando
jan. 19
15:24
Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom (MMonline)
Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt, az érintettekkel közösen kimunkált anyagok létrehozása, amelyek egyszerre illeszked
jan. 19
15:24
Gréczy Zsolt: Fiaskó a kézilabda Európa-bajnokságon (Mandiner)
Vannak, akik már a kudarcnak szurkolnak, mert a Fidesz annyira rátelepedett a sportra.
jan. 19
15:26
Sok külföldi cég a mérnökök miatt jön Magyarországra – a BME rektora a Mandinernek (Mandiner)
„Nemcsak a jelen, de a jövő technológiáját is tanítanunk kell” – mondja lapunknak Czigány Tibor. Milyen szintű európai viszonylatban a magyar műszaki szaktudás? Milyen hozzáadott értéke van a műegyetemnek a magyar kutatás-fejlesztéshez, innovációhoz? Miért indítanak űrmérnökképzést? A 240 éves Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tavaly k
jan. 19
15:36
Mészáros Lőrincék családi cége 22 milliárd forintért építhet stadiont és sportcentrumot (Menedzsment Fórum)
A Szőnyi úton építenek stadiont fedett lelátóval, mellé versenycsarnokot és edzőcsarnokot is felhúz a Fejér B.Á.L. és az Épkar Zrt.
jan. 19
15:36
Elképesztő forgalmat ért el a félvezetők piaca (Piac és Profit)
Egy most közölt felmérés szerint negyedével nőtt tavaly a félvezetőipari ágazat forgalma globálisan.
jan. 19
15:36
Iránytű készült a negyedik oltással kapcsolatban (Infostart)
A janssenesekre, a gyerekekre, a krónikus betegekre, a fertőzésen átesettekre mind-mind kitér a Nemzeti Népegészségügyi Központ brosúrája.
jan. 19
15:36
Napelemparkot és autókat kapott az Ökumenikus Segélyszervezet (Tiszta Jövő)
Személygépkocsikat és napelemeket kapott három cégtől az Ökumenikus Segélyszervezet.
jan. 19
15:36
Ingyen szerzett repteret az állam, de nem, nem azt a repteret (Forbes)
Új reptérrel bővült az állami paletta: ezúttal a debreceni repteret üzemeltő cég 51 százalékát szerezte térítésmentesen.
jan. 19
15:42
Szabó Tímea: Megúszhatatlan Varga Judit és Rogán Antal azonnali távozása (Mandiner)
Ennek a korrupt, aljas világnak április 3-án vége lesz.
jan. 19
15:48
Ideges skandinávok - Putyin tervbe vette nukleáris erőinek megerősítését a térségben (Privátbankár)
Az orosz kutatási anyag szerint a további eszkaláció esetén a Kreml megerősíti stratégiai nukleáris erőit Kalinyingrádban és Belaruszban – a NATO határa mentén. A térségbeli feszültség tovább növekedett kedden a belarusz védelmi minisztérium bejelentése kapcsán, miszerint február 10. és 20. között közös hadgyakorlatot tartanak az orosz és bela
jan. 19
15:48
Kedvező adatokat közölt az omikron-hullámról Románia (Portfolio)
A koronavírus-járvány mostani, ötödik hullámában csaknem tízszer kisebb Romániában a halálozási ráta a járvány előző hullámához képest - mutatott rá Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
jan. 19
15:48
Már évezredekkel ezelőtt is használtak szívószálat - íme a bizonyíték (Femcafe)
1897 nyarán fedezték fel a kutatók azokat a körülbelül 5500 éves, méternyi hosszú ezüst-arany csöveket, melyekről most bebizonyosodott, hogy voltaképpen a világ legrégebbi szívószálai.
jan. 19
15:48
Az utasok 70%-a hiányzik Ferihegyről a 2021-es 20%-os bővülés után, 20 évvel ezelőtti szinten az utasforgalom – íme az adatok, ahogy máshol nem láthatók (Spabook)
Budapest Airport kiadta az évértékelő közleményét, amely nyomán a sajtó megírta, hogy 4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tavaly és nagy…
jan. 19
15:48
Földönkívüliek lehetnek a Szaturnusz egyik holdján? Elképesztő felfedezésről adott hírt a NASA (Promotions)
Rengeteg titkot rejthet a Szaturnusz Enceladus nevezetű holdjának jégpáncélja alatt található hatalmas óceán.
jan. 19
15:48
Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások (MMonline)
A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak a kommunikációs csatornák bővülésére és átalakulására, a túltelített piacokra, vagy akár az el
jan. 19
16:00
Az orosz-ukrán konfliktus közelebb hozhatta a végítélet óráját (Infostart)
Csütörtökön válik nyilvánossá, mennyivel kerültünk közelebb éjfélhez az elmúlt egy év során: az Atomtudósok Közlönye minden évben közli, becslése szerint milyen közel járunk az emberiség teljes pusztulásához.
jan. 19
16:00
Ugye nem feledkezel meg a téli metszésről? (Agroinform)
Télen is hasznos a metszés, ha tudjuk, hogy melyik növényeknél és milyen módon kell elvégezni.
jan. 19
16:00
Alain Delon ritkán látott unokája elképesztően gyönyörű nő, rajzolni sem lehetne szebbet (Femcafe)
A francia színész és családja szó szerint a genetikai lottó nyertesei: mindenki remek géneket örökölt, egyszem lánya is csodaszép, de Alain egyik unokája talán minden családtag közül a legszebb.
jan. 19
16:00
Olasz államfőválasztás: Salvini más jelöltről beszélt (Demokrata)
Jogászok és politológusok továbbra is a jelenlegi kormányfőt, Mario Draghit tartják legesélyesebb jelöltnek.
jan. 19
16:00
Szentesi Zöldi László: Szeretem Brezsnyevet (Mandiner)
Az amerikaiak általános elhülyülése vezetett oda, hogy most ezt a féleszű vénembert kell bámulnunk.
jan. 19
16:00
Van egy, a kamatstopnál is kedvezőbb megoldás a hiteleseknek (Forbes)
Az új hitelek kamatfelára töredékére esett a korábbiaknak, de közben a kamatstop is hétről-hétre vonzóbb.
jan. 19
16:06
Vladan Matics: ugyanez volt a 2019-es dániai világbajnokságon (Infostart)
A férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya számos észrevételt tett a magyar csapat Eb-szereplése kapcsán.
jan. 19
16:06
Koronavírus: az EMA szerint az mRNS-vakcinák biztonsággal alkalmazhatók várandós nőknél is (Adózóna)
A koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinák nem okoznak szövődményeket a várandós anyáknál és a születendő csecsemőknél, az oltóanyagok biztonsággal alkalmazhatók terhesség alatt, vagy a közeljövőben gyermeket vállaló nőknél is – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
jan. 19
16:06
Nem csitulnak a kedélyek: kőkemény kritikával reagált a Megasztár volt zsűritagja Oláh Ibolya vádjaira (Femcafe)
Tovább gyűrűzik a botrány a Megasztár első szériájával kapcsolatban. Tóth Vera után most a tehetségkutató volt zsűritagja, Pierrot is megfogalmazta a véleményét a felhozott vádakról.
jan. 19
16:06
Le kell metszeni az orchidea virágzati szárát? (Agrofórum)
Az orchideák, ha megfelelően gondozzák őket, bőséges és gazdag virágzással ajándékoznak meg minket.
jan. 19
16:06
Határon túli magyarokat és más uniós állampolgárokat „listázott” Márki-Zay a migránsszámlálójával (Mandiner)
Teljes kudarc Márki-Zay migránsszámlálós kampánya, ráadásul senki sem tudja, miféle migránsokról beszél az ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Nyilatkozataiban emlegette a letelepedési kötvényt vásárló gazdag külföldieket (akiket Új-Zéland most épp egy új programmal igyekszik becsábítani az országba). A Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergő szerint
jan. 19
16:06
Minden idők legmenőbb autónevei (Autószektor)
Beletehetnek akármennyi munkórát egy autóba, ha végül a névválasztással nem találnak bele a közízlésbe. Jó példa erre a Ford Mustang Mach-E, amit legtöbbször azért szidnak, mert SUV, ráadásul teljesen elektromos, mégis a legendás V8 sportkupé nevét viseli magán. Ugyanakkor arra már kevés időt fordítanak, hogy valóban megismerjék a Ford új villanyau
jan. 19
16:08
Juszt László: Érted Röfi? (Mandiner)
Nesztek, a csirke far-hát árát blokkolom, azt zabáljátok.
jan. 19
16:12
Törvénytelenül figyelték meg Völner Pált az ügyvédje szerint (SzMo)
A kiadott közleményben a politikus ügyvédje tagadja, hogy Schadl Györgytől valaha kapott volna pénzt.
jan. 19
16:12
Jelentősen nőhetne a bankok bevétele (MMonline)
A hagyományos bankok közel 4 százalékkal növelhetnék éves bevételüket üzleti modelljeik újragondolásával, és a kizárólag digitális szolgáltatásokat nyújtó (digital-only) új banki és pénzügyi szolgáltatók innovatív stratégiáinak átvételével – derül ki az Accenture kutatásából. Ez 2025-ig akár ötszáz milliárd dollár többletet is jelentene számukra.
jan. 19
16:12
Felmérés: az ellenkezője történik, mint amiben a baloldalon reménykedtek (Demokrata)
Orbán Viktor erősödik, bajban Márki-Zay Péter és a DK, reménykedhet a Kutya Párt: az előválasztási színjáték óta semmi nem jön össze a szivárványkoalíciónak.

Keresés