2022. január 19. szerda

jan. 19
17:06
Milyen veszélyeket rejt, hogy a Revolut nem leánybank Magyarországon? (Adózóna)
A Revolut Bank továbbra sem nyújtott be leánybanki engedélyezési kérelmet Magyarországon, noha az Magyar Nemzeti Bank (MNB) – a több százezer magyarországi ügyfél, esetleges betétes biztonsága és a hazai pénzügyi piac stabilitása érdekében – folyamatosan szorgalmazza azt. E helyzetben a magyar jegybank nem felügyelheti a Revolut Bank üzleti megbízh
jan. 19
17:06
Alex Schulman: Minden írásomban megbocsátok az anyámnak (Könyves Magazin)
Az őszi Margón mutatták be a svéd Alex Schulman A túlélők című regényét (ami a hét könyve volt nálunk, a szerzővel itt interjút is olvashatsz). A szerzővel Karafiáth Orsolya beszélgetett, közreműködött Almási Kitti klinikai szakpszichológus. A beszélgetést most teljes egészében meghallgathatod (a helyszínen szinkrontolmácsolás volt, a felvétel ango
jan. 19
17:06
Abban hittek, hogy Isten gyógyítja a betegségeket, ezért nem adták be cukorbeteg kislányuk gyógyszereit, aki ebbe belehalt (SzMo)
Az ausztrál szülők még akkor sem hívtak mentőt a gyerekükhöz, amikor már nagyon rosszul volt, inkább közös imádkozásba kezdtek más hívőkkel, de ez nem mentette meg a kislány életét.
jan. 19
17:06
A franciák a legnagyobb whisky-fogyasztók (Agrofórum)
Két európai ország is van a globális szinten legnagyobb öt whisky-fogyasztónak számító ország között. A lista az egy főre jutó átlagos fogyasztást vette rangsorba ebből az alkoholos italból.
jan. 19
17:06
Ezért nőtt meg az infláció: úgy kilőtt a cégek extraprofitja, hogy leesik a grafikonról és vissza sem talál (Mandiner)
Több mint kétezer dolláros (több mint 600 ezer forintos) pluszkiadást jelent minden egyes amerikai embernek az, hogy a nemzetközi óriásvállalatok kihasználva a háborúshoz hasonló járványválság helyzetét, óriásit emeltek profitelvárásaikon, amit komoly áremelésekből finanszíroznak.
jan. 19
17:06
Makó segíti az elbocsátott Continental dolgozókat (Autószektor)
A polgármester fölidézte, a képviselő-testület december 23-án döntött arról, hogy az önkormányzat segíteni fogja a makói gumigyár elbocsátott dolgozóit, illetve 4 millió forintot biztosít a Makói Gumiipari Szakszervezet számára a munkavállalók jogi képviseletére. A január 17-i határidőig 64 elbocsátott munkavállaló jelentkezett a makói. A makói önk
jan. 19
17:12
Csökkent a román építőipari termelés tavaly (ProfitLine)
Tavaly a nyers adatok szerint 1,2 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene Romániában az év első tizenegy hónapjában 2020 azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
jan. 19
17:12
Velük osztaná meg pénzét a magyar lottómilliárdos: családjának is jut a vagyonból (Pénzcentrum)
Nem csak az Ötöslottó csillagászati összegű főnyereményét, 3,34 milliárd forintot vitték el a hétvégén, de a Hatoslottóét is, a 380 milliót ( a karácsonyi rekordról nem is beszélve!). Egy ekkora összegű nyeremény gyökeresen megváltoztatja a nyertesek életét, és nem feltétlenül a jó irányba. Te gondolkoztál már azon mit tennél, kivel osztanád meg a
jan. 19
17:12
340 ezer gyorstesztet kapnak a magyar háziorvosok (Portfolio)
Újabb 340 ezer antigén gyorstesztet biztosít a kormány a háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak, hogy ezzel is segítse a járvány megfékezését - írja a koronavirus.gov.hu.
jan. 19
17:12
Új klip: Közös dallal indítja az évet Vastag Csaba és DJ Sterbinszky (SzMo)
Az Újra átélném című dalban DR BRS is közreműködik, aki a rap műfajával fejeli meg az elektronikus dallamokat.
jan. 19
17:12
A cél, hogy a járvány nehézségei ellenére tovább erősödjön a gazdaság (Demokrata)
A kormány döntései a magyar családok megélhetését javítják. Videó!
jan. 19
17:12
Macron szerint ha nincs jogállamiság, jön az önkény (Mandiner)
A francia elnök szorgalmazni fogja, hogy az abortuszhoz való jog és a környezet védelme bekerüljön az EU Alapjogi Chartájába.
jan. 19
17:14
60 évet kellett várni, hogy színpadon láthassuk Nemes-Nagy Ágnes mesejátékát, de megérte (SzMo)
A Hatszín Teátrumban mutatták be Az aranyecset című mesekölteményt. Ötletes, ingergazdag előadás remek színészekkel, apró szépséghibával.
jan. 19
17:15
Megmenekült a hegymászók egyik kedvence, az Óratorony-szikla (Háziállat)
Az állami és civil összefogással megmentett, helyreállított természeti érték így továbbra is a táj ikonikus része maradhat.
jan. 19
17:18
Ha megtanulunk együtt élni a járvánnyal, egész jó évünk lehet (Privátbankár)
Folytatódhat gazdaság helyreállítása, idén a bővülési ütem Európában meghaladhatja a 4 százalékot, Magyarországon akár 4,5 százalékot is - vélik a Raiffeisen bank elemzői.
jan. 19
17:18
Az Európai Parlamentben árult el új részleteket Emmanuel Macron uniós elképzeléseiről (Infostart)
Az EU Tanácsának soros elnökségét ellátó Franciaország elnöke a plenáris ülésen kért szót.
jan. 19
17:18
Terményárak: mi jár a gabonakereskedő és a termelő fejében? Eladni vagy tárolni? (Agroinform)
A Dunagabona Kft. ügyvezetőjét kérdeztük a terményárak alakulását befolyásoló tényezőkről, a rövid- és hosszútávú kilátásokról. A válaszokra gabonakereskedői és termelői nézőpontból is rávilágított.
jan. 19
17:18
IndyCar: Graham Rahalból az Rll Racing társtulajdonosa lehet (USAracing)
Graham Rahal még csak január elején töltötte be a 33. életévét, az idei viszont már...
jan. 19
17:18
6 vidéki vár vagy kastély, melyekhez érdekes történetek is kapcsolódnak (SzMo)
Az egyik legszebb szerelmi emlékmű, az egyik legszebb angolparkkal rendelkező kastély, a fura lakótorony vagy a messzeföldön híressé vált királyi palota mind bakancslistára kívánkozik.
jan. 19
17:18
„Sohasem született, sohasem halt meg, csak látogatást tett ezen a bolygón” – Osho legnépszerűbb bölcsességei (WMN)
„Nyugodj meg, attól majd megnyugszol” – ezt nem ő mondta.
jan. 19
17:30
Märcz Tamás: Montenegrót legyőzni mindig nagy fegyvertény (Infostart)
A fiatalok és a rutinosabbak teljesítményével is elégedett a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
jan. 19
17:30
A hererák tünetei és kezelési lehetőségei (WebBeteg)
Ha a daganat a herére lokalizálódik (vagyis nincs áttét), gyógyulása közel 100 százalék. Még azokban az - egyébként ritka - esetekben is, amikor távoli áttétek alakulnak ki, kemoterápiával a betegek 80 százaléka meggyógyítható.
jan. 19
17:30
Müller Cecília: Magyarországon is uralkodóvá vált az omikron-variáns (Portfolio)
Hazánkban is uralkodóvá vált az omikron-variáns – mondta el mai, a kormány Facebook-oldalán közzétett tájékoztatóban Müller Cecília tisztifőorvos.
jan. 19
17:30
Akár 10 millió forintos támogatás a falusi vállalkozásoknak! Pályázat! (Agroinform)
Elérhető a GINOP Plusz-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program című felhívás tervezete. Mutatjuk a részleteket.
jan. 19
17:30
Új rekord a használt autók piacán: soha nem volt ekkora forgalom (Autónavigátor)
Miként arról hétfőn , az új autók piacának zsugorodása mellett a használtak piaca egyre pezsgőbb. A Használtautó.hu 20%-kal jelentősebb, 527
jan. 19
17:30
Mi történt vele? Teljesen eltorzult a 90-es évek szexszimbóluma, rá sem ismerni az egykori szőke bombázóra (Femcafe)
Kathleen Turner az 1980-as években vált híressé, a 90-es években pedig ő lett az akkori egyik legnagyobb szexszimbólum, aki kinézetével és tehetségével meghódította a világot – ma már 67 éves, és korántsem hasonlít egykori önmagára.
jan. 19
17:30
A közel-keleti helyzet kiemelt jelentőségű Magyarország számára (Demokrata)
Ha a régióban a stabilitás, a béke és a nyugalom irányába mutatnak a dolgok, akkor jóval kisebb az esélye a migrációs kiáramlásnak.
jan. 19
17:30
Szabados Ádám: Imádkozzunk a kanadai keresztényekért! (Mandiner)
Kanadában mostantól öt év börtönt is kaphatnak azok a keresztény szülők, akik nem támogatják gyermekeik nemváltását vagy meleg identitását.
jan. 19
17:30
Olcsóbb permetezés okos-technológiával (Magyar Mezőgazdaság)
Akárcsak a többi gazdálkodó, a floridai citrustermelők is mindenhol csökkenteni szeretnék költségeiket, ahol csak lehetséges. Jelenleg a Huanglongbing nevű betegség fenyegeti a leginkább az ültetvényeket, így az ellene használt növényvédő szerek, valamint a műtrágyák lehető leghatékonyabb kijuttatása a meghatározó a költségek lefaragásában.
jan. 19
17:32
Erdogan meghívta magához Putyint és Zelenszkijt, hogy egyeztessenek (Mandiner)
Törökország kész bármilyen szerepet betölteni az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség megoldásában – mondta Erdogan szóvivője.
jan. 19
17:36
Visszalépett az EP-alelnökjelöltségtől Járóka Lívia (HírTV)
A Fideszes EP-képviselő egy jobboldali jelölt javára döntött így, a második fordulóban Roberts Zile-t támogatja Járóka.
jan. 19
17:36
Mikro-, kis és középvállalkozások pályázhatnak technológiaváltó támogatásra (Adózóna)
A mai naptól újabb 100 milliárd forintra lehet pályázatot benyújtani a GINOP Plusz keretében – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán kiadott közleményében.
jan. 19
17:36
Akiktől mindent elvett a Covid - Szívszorító történet a pandémia árnyékában (Femcafe)
A Covid-19 járvány mindannyiunk életére hatással volt - vannak azonban olyanok, akiktől szinte mindent elvett. Egy fiatal fiú tragikus története.
jan. 19
17:36
Híres emberek szerelmi tetkói - Vajon ki és mennyire bánta meg? (Joy)
Nincs is annál romantikusabb, mint mikor egy pár közös szimbólumot varrat magára. Remélhetőleg nem lesz szakítás a vége…
jan. 19
17:36
Idén visszatér a Gourmet Fesztivál (SzMo)
Május utolsó hétvégéjén újra jelentkezik az ország és a régió legnagyobb gasztronómiai ünnepe, melynek idén az OTP Bank a névadó támogatója.
jan. 19
17:48
A példátlan oltási sikerre hivatkozva elengedik a gyeplőt Angliában (Infostart)
A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
jan. 19
17:48
Ezen bukik el a legtöbb kezdő vállalkozó: te ne kövesd el az 5 leggyakoribb hibát! (Pénzcentrum)
A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak a kommunikációs csatornák bővülésére és átalakulására, a túltelített piacokra, vagy akár az el
jan. 19
17:48
Jó volt ma a hangulat, emelkedéssel zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
Egész Európában kedvező volt ma a részvénypiaci hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem volt kivétel. A hazai blue chipek mind pluszban zárták a napot, a midcapek közül pedig a Masterplast kiemelkedően jól teljesített.
jan. 19
17:48
Akár 10 millió forintos támogatás a falusi vállalkozásoknak! Pályázat! (Agroinform)
Elérhető a GINOP Plusz-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program című felhívás tervezete. Mutatjuk a részleteket.
jan. 19
17:48
Deutsch Tamás: A soros francia elnökség hagyjon fel a kettős mércével! (Demokrata)
A francia program biztató és aggodalomra egyaránt okot adó elemeket tartalmaz.
jan. 19
17:48
Tízből kilenc megbetegedést már az omikron variáns okoz (Demokrata)
Müller Cecília hangsúlyozta: az oltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben.
jan. 19
17:54
A világnak szüksége volt 7 millió Daciára - a románok legyártották (Menedzsment Fórum)
Igaz, több mint 50 évig tartott.
jan. 19
17:54
Schadl Györgynek diplomata útlevele volt, csak januárban vonták vissza (Hírklikk)
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupció miatt őrizetbe vett volt elnöke a külügyminisztériumtól kapta az okmányt. A tárca arra nem válaszolt, hogy mi okból.
jan. 19
17:54
Mire jó a főzőbanán? (Agrofórum)
A zöldségesek polcain egyre többször lehet találkozni a sárga, érett banán mellett az úgynevezett főzőbanánnal. A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs – zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.
jan. 19
17:54
Századvég: A nemzetközi baloldal támadja a magyar választási eljárást (Demokrata)
A magyar szabályozás célja, hogy a választások törvényesek, tiszták és pártatlanok legyenek.
jan. 19
18:00
Védőeszközöket is kapnak a háziorvosok (Infostart)
Egy gyorsteszteket is tartalmazó szállítmányban.
jan. 19
18:00
Maradnak a magas olaj-, és gázárak az idén (ProfitLine)
Az idén sem lehet számítani az olaj-, és gázárak érdemi csökkenésére, az olaj világpiaci ára az első fél évben 80-90 dollár között alakulhat, és az év második felében tovább emelkedhet - mondta Pletscher Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője az Erste Befektetési Zrt. és a Random Capital Zrt. közös sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
jan. 19
18:00
Itt a módszer, amivel igazán hatékonyan lehet fertőtleníteni a maszkokat (Portfolio)
Az MTI kutatói izraeli orvosokkal együtt vizsgálták, hogy hogyan lehet hatékonyan fertőtleníteni és ezáltal ismét biztonságosan viselhetővé tenni az FFP2-es maszkokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a hidrogén-peroxid alkalmas lehet erre a célra – írja a hvg.hu.
jan. 19
18:00
“Vegas munkát adott, lúzerek!” – Daly már megint ellopta a show-t az IndyCar médianapján (USAracing)
Conor Daly már az IndyCar tavalyi médianapján is hozta a formáját, miután egy hamisítatlan Bundesliga-frizurát...
jan. 19
18:00
Kulcsár Edina elárulta, miért lett vége a Csutival való házasságának, és mi hozta össze őt G.w.M-mel (SzMo)
A modell-üzletasszony is nagyon közelinek érezte új kapcsolata bejelentését a szakításáról szóló hír után, de mint mondta, nem volt más választása.

Keresés