Öngyilkos merénylő robbantott pokolgépet a szomáliai főváros, Mogadishu egyik teaházában kedden délután, legalább öt ember ragadva magával a halálba - közölték a helyi hatóságok.
Tizenöt év alatt több millió liter gyógyhatású ásványvíz folyt el a semmibe Balatonfenyves határában. A kutat és a környező területet az évek során többen is próbálták megszerezni, hogy aztán közkinccsé tegyék, ám a szándék mindeddig meghiúsult. Az elkallódó fenyvesi víz ügye arra sarkallta Steinmetz Ádám képviselőt, hogy lépéseket tegyen az ásvány
Három meghatározó trend alakíthatja az idei évben az online marketinget: a videók előtérbe kerülése mellett az arc felvállalása és a 360 fokos marketingeszközök kerülhetnek középpontba 2022-ben. Berta Gergő marketingszakértő arról beszélt, napjainkban a hirdetéseknél már nemcsak a klasszikus értelemben vett demográfiai adatokkal lehet dolgozni, han
A G Adventures utazási iroda felmérte a tíz legfontosabb utazási trendet 2022-ben, és betekintést nyújtott abba, hogyan és hová szeretnének utazni az emberek. A G Adventures alapítója, Bruce Poon Tip szerint a trendekből az is kirajzolódik, hogy a világjárvány hatására az utazók tudatosabbá váltak. A közösségi turizmus erősödik A válaszadók
Egy moszkvai bíróság két hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a REvil nevű zsarolóvírus-bűnözési csoport hat tagját illegális pénzkereskedelemmel gyanúsítva. Oroszország bejelentette, hogy az Egyesült Államok kérésére számolta fel a csoportot. A rendőrség és az FSZB 25 címet kutatott át, 14 embert vettek őrizetbe, miközben lefoglaltak -mások m
A világméretű félvezetőhiány ellenére az Audi még mindig gyors ütemben halad a fenntartható mobilitás felé vezető úton a prémium szegmensben. Ez jól érzékelhető az elmúlt évben átadott teljesen elektromos járművek számán, ami 57,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ezenkívül az Audi az elmúlt évben több mint kétszeresére növelte teljesen elekt
A mai időjárás Budapesten napos és fátyolfelhős lesz, csapadék nélkül. Az északnyugati szél többnyire mérséklet marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet +5 fok körül alakul, estére -2, -3 fok köré hűl le a levegő.
Egy budapesti oltópont vezetője azt mondta, többször el kellett küldeni a negyedik oltásért jelentkezőket, „mert szakmai eljárásrend hiányában nem tudnak felelős döntés hozni, az orvosaik pedig így nem vállalták a felelősséget”. Volt, akinek telefonon azt tanácsolta a kormányhivatal: ne bonyolítsák túl, aki kéri a negyediket, annak adják be.
Megkötötte fennállása legnagyobb értékű szerződését a svájci Stadler AG, amely akár 504 vasútvillamost is szállíthat egy német–osztrák projektre létrejött konzorciumnak.
Árverésre bocsátják februárban a világ legnagyobb csiszolt gyémántját, az 555,55 karátos Enigmát, amelyet az aukciót megelőzően először állítanak ki Dubajban.
Kulcsár Edina bejelentette, hogy új szerelem van az életében: G.w.M. A románc azonban nem most kezdődött, legalábbis egy szemtanú szerint. Korábban már látta őket romantikázni egy szállodában.
A versenysorozat közleményéből kiderült, hogy a másik két Hondát Néstor Girolami és Esteban Guerrieri vezeti majd, de az ő csapatuk kilétére később derül fény. A 45 éves Monteirónak ez lesz a 11. idénye a Honda volánja mögött a WTCR-ben, míg a 22 éves Tassi a negyedik szezonjának vág neki a japán gyártó versenyautójával. Fotó: WTCR - Megtisztelteté
Minimum 15 százalékkal emelkedtek az üzlethelyiségek bérleti díjai – hívta fel a figyelmet Csordás Norbert, a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesületének szóvivője.
Enyhén szólva káosz jellemzi a kormányzati kommunikációt, hiszen még az orvosok sem tudják, mi is pontosan a teendőjük a negyedik oltással kapcsolatban.
Egyre népszerűbb Európában a tram-train rendszere, ennek jele, hogy hat német és osztrák város összesen több mint félezer szerelvényt rendelt a Stadlertől. Ugyanilyen járművek közlekednek Szeged és Hódmezővásárhely között is, számuk, ha majd mindegyiket forgalomba helyezik, eléri az egy tucatot.
Nyolcvannyolc éves korában kedden elhunyt Francisco Gento, aki Puskás Ferenc talán legkedvesebb madridi játszótársa volt. A legendás balszélső nélkül tizennyolc idényen át szinte elképzelhetetlen volt a Real Madrid összeállítása.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz) adatai szerint minimum 1,3 milliárd forint megtakarítást eredményeztek a tavaly év elején bevezetett pótdíjfizetési könnyítések, ennek legnagyobb része a közlekedők zsebében maradt, de a szolgáltató is tudott spórolni.
Együttműködési megállapodást kötött a BME és az MVM, új kutatásaikban a klímasemleges gazdaság feltételeit, a villamosenergia-szektor innovatív megoldási lehetőségeit vizsgálják – olvasható az egyetem honlapján.
Che Guevara-, Marx- és Lenin- után Kádár- és Ceausescu-szobrokat is láthatunk majd hamarosan Nyugat-Európa különböző városaiban – mondta Fábián Tibor író, lelkész. Miféle vírus terjed a guyanai őserdőkben, és hogyan működik az írói kandikamera? A partiumi Nagyszántón élő íróval két új könyvéről, a Guyana szörnyeiről és a Ceausescu elvtárs, pajtásró
Szerző: Heimer György A Moonbike, a motorkerékpár és a motoros mobilszán keveréke, az érdekeltek reménye szerint egyfajta új téli hobbieszköz. Úgy lehet vezetni, mint egy kerékpárt, elől sí-, hátul lánctalpon siklik, állítólag 40 százalékos emelkedőkön is felmegy, mély, 30 centis hóban és letaposott havas utakon egyaránt. A hójárgány másik konstru
A koronavírus-járvány ezúttal ismét elhalasztják a világ egyik legrangosabb amerikai díjátadóját, a Grammy-gálát. A díjkiosztót ráadásul a magyarok egyik meghatározó dátumára tették.
A globális minimumadó – vagy ahogy újabban hívják az elvárt adó – pallosa már évek óta ott lebeg a multik felett, de az elgondolás idén érik be, és jövőre már alkalmazni is kell majd. Ugyan Magyarország a végsőkig harcolt a jobb feltételek eléréséért, és vitathatatlanul sikerült is jelentős eredményeket elérnie, de így is nagy számban lesznek olyan
Molnár Györgynek másfél hónap kemény munka után sikerült egy angol nyelvű igazoló okmányt kiállíttatnia, amellyel alátámasztja, hogy a Future Me című sorozat főcímdala valójában az Omega tulajdona.
A Q Pharma Kft. egy nagyszabású kutatással járt utána, mennyire készülünk tudatosan a gyermekvállalásra. A közel 2400 női kitöltő véleménye számos érdekességet hozott a felszínre. Mikor állunk készen arra, hogy szülők legyünk? Egyáltalán késznek érezzük-e valaha magunkat a nagy feladatra? A Dr. Czeizel Multivitamin babaváró étrend-kiegészítőt forg
Szerdán ugyan lehetnek felhősebb területek, reggel, kora délelőtt néhol erősen párás, ködös lesz a levegő, az ország nagy részén azonban hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számítani lehet.
A WebKit egy IndexedDB nevű JavaScript API implementációjának hibája felfedheti a Safari böngészési előzményeit és akár a személyazonosságunkat is – derül ki a FingerprintJS pénteken közzétett blogbejegyzéséből. Dióhéjban a hiba lehetővé teszi, hogy bármelyik IndexedDB-t használó weboldal hozzáférjen a felhasználó böngészési munkamenete során más w
Szakmailag nem indokolt a negyedik oltások felkínálása bárki számára, kézenfekvő, hogy azoknak szánják, akik a Szputnyikjuk miatt nem utazhatnak szabadon. De mit ér ez, ha egy kocsmába se lehet majd vele bemenni?
Az egyik állatkereskedés hörcsögei között találtak fertőzött példányokat, miután a tulajdonos, annak jegyese, egy alkalmazott és egy vásárló is elkapta a betegséget. Elővigyázatosságból így az egész állományt elpusztítják.
Ha valamit érdemes megjegyezni Jim Carrey 60. születésnapja kapcsán, hogy az emberek változnak, azt pedig sosem tudhatod, hogy a másik miért olyan, amilyen.
Amennyiben a választáson győz az ellenzék, egyértelmű lehet Márki-Zay Péter szerepe. Elvileg. Egy vereség azonban meg is pecsételheti a sorsát, hiába ő áll a közös lista élén. Ha nem tud nyerni egyéniben sem, az elemzők szerint neki is jobb, ha be sem ül a parlamentbe.