A tárgyalások eredményt hoztak, így január 25-től, keddtől elhárul minden jogi akadály az utazni szándékozók elől, és Andorra is elfogadja a magyar hatóságok által, oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozóan kiállított igazolásokat, függetlenül az oltóanyag típusától - írta a Facebookon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szombaton véget ért kongresszusán Friedrich Merzet választották meg elnöknek. Harmadik próbálkozásra szerezte meg a tisztséget.
Az önmegfigyelésen túl törekedni kell az esetleges ártalmas, a magzatot vagy az anyai szervezetet károsító tényezők kiküszöbölésére. Sőt, a leendő apáknak is ki kell venniük a részüket a felkészülésből!
Január 25-től Andorra is elfogadja a magyar hatóságok által, oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozóan kiállított igazolásokat, függetlenül az oltóanyag típusától.
Ismét hótakaró nélkül búcsúztattuk az óévet, és noha az ország néhány megyéjében leesett már az első hó, összességében mégis ez idáig enyhének és meglehetősen száraznak bizonyul az idei tél. A meleg idő szerelmesei mellett, ennek a kártevők is örülnek, hiszen ez az időjárás kedvez nekik a könnyebb áttelelésben. Ahelyett, hogy megfogyatkozna a számu
Bangóné nem válaszolt a diplomáját érintő kérdésekre, volt pártja lényegében elismerte, hogy „iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt”.
A Nikkei japán gazdasági napilap információi szerint a Toyota 2025-ig saját autóipari szoftverplatform kifejlesztését tervezi, amely az alapvető funkcióktól kezdve
A Toyota versenyprogramja mellett a márka utcai sportautóiért is felelős TOYOTA GAZOO Racing elkötelezett a motorsportban szerzett tapasztalatok utcai autókba való átültetése mellett. A versenyistálló ezúttal a GT3-ban versenyző ügyfeleket célozta meg a GR GT3 Concept-tel, amely nem egy meglévő modellre épül, hanem önálló konstrukció. Hosszú orr, h
Az Egyesült Királyság területének a kétszeresét kitevő termőföldet használunk kisállateledelek előállítására, számították ki brit kutatók. Az éves kisállateledel-forgalom szénlábnyomának elemzéséből az is kiderült, hogy ennek a mennyiségnek az előállítása során több üvegházhatású keletkezik, mint sok ország – például Mozambik vagy a Fülöp-szigetek
Egy új kutatás szerint a koronavírus elleni oltások nincsenek hatással sem a nők, sem a férfiak termékenységére, de egy Covid-fertőzés akár 60 napig is befolyásolhatja a férfiak megtermékenyítő képességét – írja a CNBC.
A Space Entertainment Enterprise, Tom Cruise űrben készülő filmjének társproducerei bejelentették, hogy 250 mérfölddel, azaz 400 kilométerre a Föld felett produkciós stúdiót építenek.
A lovaglás kivezetésével vége lehet a ma ismert öttusasportnak, amely számtalan sikert hozott Magyarországnak is. De mi jön helyette? A Heti Napló riportja.
A tárgyalások eredményt hoztak, így január 25-től, keddtől elhárul minden jogi akadály az utazni szándékozók elől, és Andorra is elfogadja a magyar hatóságok által, oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozóan kiállított igazolásokat, függetlenül az oltóanyag típusától - írta a Facebookon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárgyalások eredményt hoztak, így január 25-től, keddtől elhárul minden jogi akadály az utazni szándékozók elől, és Andorra is elfogadja a magyar hatóságok által, oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozóan kiállított igazolásokat, függetlenül az oltóanyag típusától - írta a Facebookon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
„Megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét" – írja az MSZP közleménye. Felszólítják a parlamenti mandátuma visszaadására is.
Tisztújítást tartottak Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártjánál, a Kereszténydemokrata Uniónál (CDU), a szombaton véget ért kongresszuson Friedrich Merzet választották meg elnöknek, aki harmadik próbálkozásra szerezte meg a tisztséget.
A már két éve tartó koronavírus-járvány rengeteg lemondással járt, leginkább a nyaralások terén. Nem csoda, ha 2022-ben sokan döntenek majd úgy, hogy már kijár nekik az utazás, kikapcsolódás. A legfrissebb európai úticélokat felsoroló toplistán találhatók közelebbi és távolabbi helyek is, amelyek közül igény szerint lehet válogatni: kinek a tengerp
Hamarosan újra nagyon súlyos lehet a munkaerőhiány a turizmusban, miután az idei évben élénkülés várható a szektorban. Már most is a bevételek elmaradásával fenyeget a rengeteg betöltetlen álláshely, és amint felpörög a turizmus, szinte tarthatatlanná válik a helyzet. A turizmusban még nem dolgozik sok külföldi munkavállaló, azonban valószínűleg sz
A spanyolországi kígyóuborka-termesztés főbb körzeteiben továbbra is hidegek az éjszakák, ennélfogva alig gyarapodnak a növények és lényegesen kevesebbet tudnak szedni, mint ilyenkor megszokott. De még ehhez a kevéshez sem mindig van elég dolgozó, írja friss cikkében a fruchthandel.de portál.
Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 000 résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A megkérdezettek megfontoltabban költenek és egyre jobban ragaszkodnak a rugalmas munkavégzéshez.
A 66 éves ex-versenyző a L'Équipe című napilap hétfői számában úgy fogalmazott, hogy a csapat ügyvezető igazgatói posztját egy éve átvevő Laurent Rossin úgy érezte, egyedül akar mindenben dönteni, és azt szeretné, ha senki sem befolyásolná. "A különböző kapcsolatok bonyolultabbá váltak és úgy éreztem, hogy egyre nagyobb mértékű a féltékenység" - ny
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere személyesen tájékozódott a Szent Imre kórházban vasárnap reggel történt tűzesetről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.