A koronavírus újabban terjedő változatainak rövidebb lappangási ideje miatt Lengyelországban is a jelenlegi tíznaposról lerövidítik hétnaposra a karanténidőt a lengyel egészségügyi miniszter hétfői rendeletének értelmében.
Több mint 70 ezer diák vett részt a középiskolai írásbeli felvételin, ezzel megágyaznak a következő lépcsőnek a tanulásukban. A középiskolába kerülés új szintet jelent a mindennapi pénzügyekben is, hiszen a diákok 14 éves koruktól már bankszámlát nyithatnak és bankkártyát igényelhetnek. Fontos azonban, hogy tudatos pénzügyesek legyenek, amelyhez me
Felboruló ellátási láncok, emelkedő nyersanyagárak, drága szállítás, chiphiány: a Covid alaposan felkavarta az autóipart. A felhasználó ebből annyit tapasztal, hogy új autó nincs, vagy ha van, a szállítási határidő akár egy-másfél év. Vagyis mára a raktári autó lett a jó autó.
A világjárvány miatt az első negyedévben tapasztalt nagyon alacsony utasforgalom után az osztrákok töretlen nyaralás alatti utazási hajlandósága 2022 nyarán az utasok számának jelentős növekedéséhez vezethet. 2022-ben a bizakodó előrejelzések szerint mintegy 17 millió utas fordul meg a bécsi reptéren - legalábbis ezek a reményteljes előrejelzések.
A fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak Márki-Zay Péter vasárnapi "elfogadhatatlan" kijelentése kapcsán - tudatta a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége hétfőn az MTI-vel.
Megnyitott hazánk legnagyobb és legmodernebb falmászóterme, a Gravity Boulder Bar. A terem az elmúlt hónapokban jelentős bővítésen és teljeskörű felújításon ment át, melynek keretében kétszintesre bővült, és számos új funkcióval – többek között egy 100 négyzetméteres edzőgalériával, Ninja pályával, egy 16 fős finn szaunát is magába foglaló wellness
Hatvanöt magasan képzett mérnökkel még az idén elindul a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központja - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
Egy újabb fantasztikus tehetség távozott el, Thierry Mugler a 80-as, 90-es években vetette meg lábát a párizsi divatban, és a legnagyobb látnokok között tartják számon a mai napig. A tervező ugyan saját kollekciót már csak hébe-hóba tervezett az utóbbi években, inkább külön kérésre öltöztetett olyan sztárokat, mint Kim Kardashian, Cardi B vagy éppe
Magyarország minden intézkedést ellenez, amely élezi az ukrajnai helyzetet. Viszont minden olyat támogat, amely segíti a konfliktus tárgyalásos rendezését - jelentette kis a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
A tavaly év végi pesszimizmus után januárban javultak az üzleti és fogyasztói várakozások is; a GKI konjunktúraindexe a tavaly utolsó kéthavi csökkenés után januárban ismét elérte a tavaly novemberi szintjét - közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.
Újabb két és félévre az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi szakbizottságának (TRAN) első alelnökévé választották Ujhelyi István szocialista EP-képviselőt a testület hétfői ülésén, ezzel jelenleg ő a legmagasabb parlamenti tisztséget betöltő magyar az uniós parlamentben - tájékoztatta a képviselő irodája az MTI-t.
Kedden még dermesztő fagyokkal indul a reggel, a derült, szélcsendes, hófödte tájakon -15 foknál is hidegebb lesz. Reggeltől észak, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, kisebb hószállingózás főként északkeleten fordulhat elő. Itt még fagyosan telik a nap, -6, -1 foknál nem lesz melegebb, máshol már elkezdődik az enyhülés, délutánra 0, +6 fok
Lefagyott az ellenzéki együttműködés az előválasztás után, mert nem volt kész forgatókönyv Márki-Zay Péter győzelmére – mondta Csizmadia Ervin az InfoRádió Aréna című műsorában. A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója nem ért egyet azokkal, akik szerint az ellenzéki pártok elvesztegettek volna két hónapot, sőt, szerinte egy tíz éve fennáll
Az elmúlt években egyre több híresség gyermeke került reflektorfénybe, leginkább azért, mert hasonlóan híres szüleikhez, maguk is a színészi vagy a zenei pályát választották hivatásuknak.
Horvátországban hétfőtől a legtöbb helyen fizetőssé válik az elektromosautó-töltés az autópályákon - közölte a Horvát Elektromos Művek (HEP) ELEN nevű elektromos villámtöltő-hálózata honlapján.
Egy sor olyan változással kell számolnunk 2022-ben, melyek alapvető hatással lesznek a pénzügyek intézésére. A digitalizáció és az adat alapon személyre szabott szolgáltatások megjelenése nem csak új termékeket, de más ügyfélélményt is teremt, míg a kamatemelések, valamint egy sor otthonteremtési támogatás változása vagy megszűnése a hitelezésben h
A töltőkön 22 kW-ig csúcsidőben 2,70 kunát (128,66 forint), csúcsidőn kívül 2,31 kunát (110,07 forint) kell fizetni percenként a töltési szoltáltatásért. 22,2 és 50 kW között a villámtöltőkön a díjazás 3,50 kuna (166,78 forint), illetve 2,90 kuna (138,19 forint), míg 50 kW felett 4,50 kuna (214,42 forint), illetve 4,45 kuna (212,04 forint). A csúcs
A Burkina Fasó-i hadsereg hétfőn bejelentette: megbuktatta Roch Marc Kaboré elnököt, felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a kormányt és a parlamentet, valamint lezárta az ország határait.
A Gyurcsány-korszak visszatérésének leselkedő veszélye mostanra kézzelfoghatóvá vált mind a balassagyarmati, mind az ország összes vidéki kórháza számára.
Mielőtt belekezdtem volna a tesztírásba, a biztonság kedvéért vagy tízszer elismételtem a fejemben, hogy 'ez egy Cupra Leon, nem Seat Leon', nehogy eltévesszem a cikkben. Nem csoda, hiszen a Seat Leon már 1999 óta fut az utakon és a spanyol márka Golf-alapú sikeres kompaktja negyedik generációjánál tart. Aki kicsit is jártas a Seat világában, ponto
„A régifajta irodalomtörténészek közé tartozott, de a kíváncsisága nyitottá tette mindenre, ami újszerű” – írta Nyáry Krisztián Szabó Lőrinc monográfusáról. Kabdebó Lóránt halála felmérhetetlen vesztesége a magyar irodalomtörténetnek.
Az ABB Robotics által támogatott Flexing for the Future címen elkészített 2035 Global Powertrain Forecast jelentés arról ír, hogy az autógyáraknak rugalmasabban és az együttműködés magasabb szintjén kell megközelíteniük a termelési és a logisztikai infrastruktúra kérdését, ha a következő évtized során is fenn kívánják tartani jövedelmezőségüket és
Egyre többen keresnek pénzt az interneten bloggerként, vloggerként vagy influenszerként. A közösségi hálókon keresztül milliókhoz lehet eljutni egy-egy jól célzott üzenettel, amely komoly jövedelmet is hozhat. Az adózás ezeket a jövedelmeket sem kerüli el – nem mindegy azonban, hogyan adózunk utánuk. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője néhány min
Ezen a héten Fitos-Dombai Laura a GLAMOUR korábbi Nagykövete enged betekintést a gardróbjába. Less el tőle egy-két szuper stílustrükköt és építsd be a mindennapjaidba!
Soha nem látott büntetőintézkedéseket hozhat az EU Oroszország ellen, ha az megtámadná Ukrajnát - ebben egyeztek meg az uniós külügyminiszterek. Brüsszel emellett további szankciókat tervez Moszkva ellen a Krím egyoldalú elcsatolása miatt is, Ukrajnának pedig több mint egymilliárd eurós pénzügyi támogatást nyújt. Közben a magyar ellenzék felszólíto
A 1Password nevű cég befektetői névsorában olyan illusztris személyeket találunk, mint Robert Downey Jr. vagy a Deadpool-filmek sztárja, Ryan Reynolds.
A vártnál minimálisan nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése januárban, tizenegy hónapja a legkisebb emelkedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének hétfőn ismertetett előzetes értéke.