2022. január 4. kedd

jan. 4
7:12
„Van olyan időszak, amikor mindennap szexelek a babáimmal” – hálószobatitkairól beszélt a testépítő (Metropol)
Két műanyag szeretőjével él együtt a furcsa szokásaitól világhírűvé vált testépítő, állítása szerint nincs szüksége orvosi segítségre.
jan. 4
7:12
Új szakok és kreditet érő egyetemi sport a megújuló felsőoktatásban (ProfitLine)
A következő szemesztertől a többi között a körforgásos gazdasághoz és az adattudományhoz kapcsolódó új szakokkal bővül a hazai felsőfokú képzési kínálat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel hétfőn.
jan. 4
7:12
Brutális drágulás várható a pékségekben (ATV)
A malmok további 10-15 százalékkal emelik meg a liszt árát januárban, a pékek egyelőre még nem tudják, mennyit kell emelniük majd áraikon.
jan. 4
7:12
A Brabus a GLE Coupét is kezelésbe vette (vg.hu)
A 2,2 tonnás monstrum elég feltűnő jelenség.
jan. 4
7:12
„Akkor hívjanak oltani, ha kötelezővé tették az oltást” – a háziorvosi asszisztensek szerint most nincs kit oltani (SzMo)
Azt mondják, mindenki megkapta a vakcinát, aki akarta, aki nem akarja, azzal nem tudnak mit kezdeni. Felháborítónak tartják, hogy elrendelték: egy-egy hétvégi nap mindenképp oltsanak.
jan. 4
7:12
Megkéseltek egy nőt egy budapesti hotelben (Life)
Késsel sebesítettek meg egy nőt Budapesten, a IX. kerületben egy hotelben. A feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn, a rendőrség honlapján.
jan. 4
7:12
Az erősödő dollár nem kedvezett a búza árának (Agrofórum)
Határozott trend helyett iránykereséssel indult az év a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,7 százalékkal, a kukorica 0,5 százalékkal, a repce pedig 5,2 százalékkal lett olcsóbb, miközben a szójabab kurzusa 1,3 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza 1,6 százalékot, a kukorica pedig 4,6 százalékot vesztett értékéből. A takarmánybúza kurzusa
jan. 4
7:12
Egyszer dinoszauruszlábat növesztettek csirkékre (Hamu és Gyémánt)
Sajnos a dínócsirkék nem jutottak el a kikelésig, de a kutatás lényege nem is az volt, hogy felnőtté neveljék őket, hanem az, hogy kiderítsék, milyen biológiai folyamatok vezettek a dinoszauruszlábakról a modern madárlábakra való átmenethez. Egészen a közelmúltig a tudomány egyik legnagyobb mítosza az volt, hogy az összes dinoszaurusz kiha
jan. 4
7:12
Peter Wright másodjára lett darts-világbajnok (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 4
7:12
Több zöldség és gyümölcs kerül a magyarok asztalára (Magyar Nemzet)
Az elmúlt évtizedben nagymértékben javult a lakosság életszínvonala, megfizethetőbbé váltak az egészséges élelmiszerek.
jan. 4
7:12
Újautó divatszínek 2021: ezüst, szürke, fehér, fekete (Autószektor)
Új autók: 2021-ben az ezüst és a szürke autók voltak a legnépszerűbbek. (Fotó: BMW) Az Autóipari Szövetség (VDA) közleménye szerint az előző évhez hasonlóan 2021-ben is az újonnan bejegyzett autók több mint háromnegyede szürke/ezüst, fekete vagy fehér volt. A VDA a Szövetségi Közlekedési Hatóság adataira támaszkodott. Eszerint 2021 januárja és nove
jan. 4
7:14
Erős negyedévet zárt a Tesla (Magyar Nemzet)
A piaci várakozásoknál jóval több autót gyártott a negyedik negyedévben a Tesla, így 2021-ben 87 százalékkal haladta meg az elkészült autók száma a 2020-as adatot. A továbbiakban sok éven át tartósan ötvenszázalékos növekedési ütemmel számol a cég, így az eddig fundamentálisan igen magasnak tartott részvényár megítélése is változhat.
jan. 4
7:18
Megkéseltek egy nőt Budapesten, kórházba szállították (Metropol)
Késsel sebesítettek meg egy nőt Budapesten, a IX. kerületben egy hotelben, a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták.
jan. 4
7:18
A DisplayNOW online hirdetési webshop vezetője szakértőként csatlakozott a K&H; üzletet ide! programjához (Márkamonitor)
Még csak fél éve indult a kifejezetten kkv célcsoportot célzó hirdetési webáruház, a DisplayNOW.net, és vezetőjük máris szakértőként vesz részt a K&H Üzletet ide! programjában. A kis- és középvállalkozásoknak szóló, legalább 60 ezer kkv-nak segítő program célja, hogy a cégeknek egy felületen kínáljon hasznos szakmai tartalmakat, az indulást és fejl
jan. 4
7:18
Michael Schumachert szívszorító születésnapi üzenettel köszöntötte fia (Igényesférfi.hu)
Hétfőn töltötte be 53. életévét az autósport valaha volt talán legnagyobb klasszisa, Michael Schumacher, akiről immáron nyolc éve, hogy szinte semmit sem tudunk.
jan. 4
7:18
Már pályázható az őshonos állatfajták megőrzését segítő támogatás (Agrofórum)
2022. január 3. és 2022. január 31. között pályázhatnak a gazdálkodók az új „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű felhívásra.
jan. 4
7:18
Egy gyártó ingyen okostelefont ad a vásárlóknak (GSMring)
A hírekben megjelent egy olyan okostelefon gyártó, ami egy bizonyos használt készülék leadása esetén ingyen okostelefont ad a felhasználóknak. Mutatjuk a részleteket. A fent említett akció Indiában látott napvilágot, ahol nemrégiben mutatták be az első indiai 5G képes okostelefont, a Lava Agni 5G-t. A márka egy egyedülálló felhívással próbálja öszt
jan. 4
7:18
Selena Gomez és Cara Delevingne merész dolgot csinált, hogy megkoronázzák barátságukat (Promotions)
Maradandó jelképet választott a két barát - ez egy életre összeköti majd őket!
jan. 4
7:18
Szerencsehozó madársóska (Magyar Mezőgazdaság)
A négylevelű lóherére emlékeztető madársóska szerencsehozó ajándékként vagy dekorációként is mind kedveltebb növény. Eredeti élőhelye Mexikó, innen terjedt el világszerte a 19. században.
jan. 4
7:20
Ukrajna gabonaexportja 23,5 százalékkal nőtt az elmúlt félévben (Agrofórum)
Ukrajna 32,2 millió tonna gabonát exportált a 2021/22-es gazdálkodási szezon első felében, ami 23,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derült ki a kijevi mezőgazdasági minisztérium adataiból.
jan. 4
7:24
Drámai adatok: Ekkorát nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma (BorsOnline)
Egy nappal korábban a világon 290 112 377 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 443 453 volt.
jan. 4
7:24
Nem kezdhet játszani a Barcelona új csillaga (Infostart)
A spanyol klub újabb két futballistája lett koronavírusos.
jan. 4
7:24
Fontos levélre számíthatnak január végéig bankjuktól az adósok (vg.hu)
Megjelent az a kormányrendelet, amely tartalmazza azt is, pontosan milyen levelet küldhetnek a bankok az ügyfeleknek a kamatstopról.
jan. 4
7:24
Csökkent a gabona és gabonakészítmények exportja (Agrofórum)
Októberben az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 199,3 milliárd forintot, míg a kivitel 265 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 65,7 milliárd forint volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Külkereskedelmi termékforgalmi gyorstájékoztatójából.
jan. 4
7:24
Most akkor jók az oltások az omikron ellen vagy nem? (Növekedés)
A koronavírus új variánsa, az omikron már egy ideje nálunk is átlépte a küszöböt. Mivel itthon is folyamatosan terjed, ezért már csak idő kérdése, és Magyarországon is be fog indulni a járvány ötödik hulláma.
jan. 4
7:30
Agyvédő gyógyszert fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen (Portfolio)
Idegsejteket védő, gyulladáscsökkentő új gyógyszerjelölt vegyületcsalád fejlesztésén dolgoztak uniós támogatással több mint négy éven át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) szakemberei - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapocslati igazgatósága az MTI-t.
jan. 4
7:30
Megszólalt Babicsek Bernát volt párja: "Nagy dolgok vártak még rá..." (ATV)
Csomor Ági színésznő osztozik a család fájdalmában.
jan. 4
7:30
Öt nagyhatalom közösen megfogadta, hogy elkerülik az atomháborút (444.hu)
Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország megegyezett arról, hogy „a nukleáris háborút nem lehet megnyerni”.
jan. 4
7:30
Eddig 292,5 millió fertőzöttje van a koronavírusnak a világon (vg.hu)
A legtöbb beteg az Egyesült Államokban van.
jan. 4
7:30
Szádeli varázsecsetje (Magyar Nemzet)
Ősbemutatóval készül a Zichy Szín-Műhely Nemes Nagy Ágnes tiszteletére.
jan. 4
7:32
Többszáz migránst kaptak el tegnap a magyar rendőrök (Magyar Nemzet)
A rendőrök január 3-án összesen 304 határsértőt tartóztattak fel és 127 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
jan. 4
7:34
Idegsejteket védő gyógyszerhatóanyagokat fejlesztettek Szegeden (Magyar Nemzet)
Idegsejteket védő, gyulladáscsökkentő új gyógyszerjelölt vegyületcsalád fejlesztésén dolgoztak uniós támogatással több mint négy éven át a Szegedi Tudományegyetem (Szte) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (Szbk) szakemberei – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapocslati igazgatósága az MTI-t.
jan. 4
7:36
Chiphiány idején rekordot döntött a Tesla (Infostart)
Felpörgették a gyártósorokat.
jan. 4
7:36
Esztergályos Cecília: „Sokan beígérnek dolgokat a szakmában és a magánéletben, de aztán az ígéretek huss, elszállnak (Blikk)
Esztergályos Cecília kemény időszakon esett át. Szerencsére az egészsége javulni látszik, így már alig várja, hogy újra színpadra léphessen.
jan. 4
7:36
„Várjuk a hivatásos rettegők elemi erejű felháborodását” (HírTV)
Hollandiában a tüntetőkre uszított kutyát a pórázát tartó rendőr nem tudta megfékezni, gumibottal a kezében nézte végig ahogy a tüntető karját szétmarcangolja az állat.
jan. 4
7:36
Egyelőre marad a januári tavasz (Háziállat)
Kedden és szerdán még 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, annak ellenére, hogy már többnyire a felhőké lesz a főszerep. Több fokos lehűlés majd csütörtöktől érkezik.
jan. 4
7:36
Öt új mód az elektromos autók városi töltésére (autopro)
Ezeknek a kreatív módszereknek hála az utcán parkoló elektromos autókat is lehet tölteni.
jan. 4
7:36
10 lesifotó, ami megmutatja, hogy mit kell kiállnia a híres emberek személyi asszisztenseinek (Joy)
Talán maguk se gondolták volna, hogy feladatköreik listája ennyire széles skálán is képes majd mozogni.
jan. 4
7:36
Tovább drágul a kenyér a liszt árának emelkedésével (SzMo)
Kétszer annyiba kerül a liszt, mint tavaly ilyenkor, ez részben a kevesebb uniós termés, részben pedig a forint gyengülésének eredménye.
jan. 4
7:36
Márki-Zay kampányára van pénze, de a GVH-bírságot nem akarja kifizetni Bige László (Mandiner)
A jogi eljárások elhúzásával akár a kampányidőszak végéig is kihúzhatja Bige anélkül, hogy kifizesse a gazdák megkárosítása miatt kiszabott GVH-bírságot. Márki-Zay kampányára eközben korlátlanul költi a pénzt a baloldali oligarcha.
jan. 4
7:36
Nem indult jól az év: Fucsovics már az első körben búcsúzott (Magyar Nemzet)
Az ötödik helyen kiemelt Fucsovics Márton meglepetésre a nyitókörben búcsúzott az Adelaide-ben zajló, 521 000 dollár (170 millió forint) összdíjazású, keménypályás férfi tenisztornán.
jan. 4
7:42
Nagyon menő Valkűr új szerelése, amit a Thor: Szerelem és mennydörgésben visel majd (GameStar)
Tessa Thompson új szerkóban csap oda a negyedik Thor moziban.
jan. 4
7:42
Szerencsés eset! A Viagra mentette meg az életét egy koronavírusos nőnek (Metropol)
A férfi-potencianövelő készítmény adagolása mentette meg a kómában fekvő 37 éves nőt attól, hogy lekapcsolják a gépekről.
jan. 4
7:42
Adózási határidők 2022. január 10-16. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
jan. 4
7:42
Klímaveszélyhelyzet: ezzel a négy lépéssel sokat tehetnek a cégek a karbonkibocsátásuk csökkentéséért (Portfolio)
Az európai szén-dioxid kvóta árának 2021-es elszállása miatt aktívan érdemes kezelnie az érintett cégeknek a költségeiket, be kell azokat építeniük a stratégiai tervezésbe és résen kell lenniük, hogy „felismerjék: mikor válik jövedelmezőbbé egy technológiaváltás, mint a kibocsátási egységek vásárlása” – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív i
jan. 4
7:42
Fucsovics kiesett Adelaide-ben, Bondár továbbjutott Melbourne-ben (m4sport.hu)
Mindkét magyar teniszező keménypályás tornán szerepel, felemás sikerrel.
jan. 4
7:42
A munkájába menekült Gesztesi Károly szerelme a gyász elől (BorsOnline)
Különösen nehéz volt Mattesz Csillának az elmúlt néhány nap. Második karácsonyát töltötte szerelme, Gesztesi Károly nélkül, akit napra pontosan két éve veszített el. Az úszónő még most sem találja a helyét, így a munkába temetkezve éli az életét.
jan. 4
7:42
A viharos szelet és meleget hó, havas eső és fagy váltja fel: ekkor ér ide a hideg (Life)
Hamarosan  újra itt a hideg, januári idő.
jan. 4
7:42
Kemény kritikákkal illette Márki-Zay viselkedését a baloldali elemző (Magyar Nemzet)
Az ATV-ben az is felmerült problémaként, hogy „Márki-Zay Péter vadul, keményen hiszi, hogy amit csinál, azt jól csinálja” – idézi a Mandiner.
jan. 4
7:48
Egy nagyvárosnyi embert Magyarországnak köszönhetően olthatnak be (Infostart)
Hétjegyű szám jött össze az eddigi magyar oltásadományokból. Indult "csereprogram" és adományoztak egészségügyi eszközöket is.

Keresés