A MOL decemberben 4,2 dollár/hordó finomítói és 649 euró/tonna petrolkémiai marzsot ért el, ami magasabb a novemberi értékeknél (2,8 dollár/hordó, illetve 606 euró/tonna) és többé-kevésbé megegyezik a 2021-es átlagértékekkel (4,1 dollár/hordó, illetve 720 euró/tonna).
Az elemző szerint a Fidesz és az ellenzéki összefogás bázisa közel egyforma nagyságú, azonban a sokszor említett aránytalan választókerületi határok miatt a kormánypárt áll nyerésre.
Lassan három hónap telt el a GVH-bírság kiszabása óta, ám a Nitrogénművek Zrt. és a konszolidációjába bevont vállalkozások továbbra sem egyenlítették ki a műtrágyakartell tizenegymilliárdos számláját. Közben a bíróság is megszólalt, miért utasította vissza Bige László kérelmét.
Ilyen még nem volt! Peticióban követeli a közvélemény, hogy II. Erzsébet angol királynő vonja vissza Tony Blaire egykori munkáspárti kormányfő lovagi címét.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa szerint, ha megfertőződünk is az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket.
Január 1-től az Euro 4-es és annál alacsonyabb besorolású dízelautók, valamint egyes 11 évnél idősebb járművek környezetvédelmi okokból nem közlekedhetnek a brüsszeli régióban - írta a La Libre Belgique című napilap hétfőn.
A választások közeledtével egyre több juttatást eszközöl a kormány a társadalom különböző rétegei számára, februárban például egy teljes havi plusz nyugdíjjal gazdagodnak a nyugdíjasok, ezzel szemben az ellenzék a svájci indexálást vezetné vissza a nyugdíjszámlálás esetében.
Messze nem úgy alakult a 2021-es év, ahogy azt a magyar autópiac szereplői várták. Még úgy sem sikerült felülmúlni a tavalyi évet, hogy 2020-ban gyakorlatilag két hónapig padlón volt az autópiac. A Datahouse statisztikáiból kiderült, hogy melyek voltak a legnépszerűbb modellek tavaly Magyarországon. A papírforma után jött az igazi meglepetés.
Amikor valaki egy online szerencsejáték által mesés vagyonra tesz szert, az elképesztően felemelő és szinte szürreális érzést nyújthat. Pedig mindenki ezért játszik. Elérni a vágyainkat mindig euforikus érzés. Viszont pont ez a hirtelen jött lebegés és jókedv az, ami miatt, ha nem figyelünk oda, gyorsan el is veszthetjük hirtelen jött
A húsgalamb termékpálya fejlesztése és az egységes árualap megerősítése érdekében a tenyésztők 2022-ben is igényelhetnek támogatást hústermelésre szánt vagy annak előállítását célzó tenyésztési program keretében nevelt galamb vásárlására – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Varga Katalin igazságügyminiszter már az újabb Békemenet lázában ég, olyannyira, hogy a legutóbbi március 15-i felvonuláson készült családos fotóját posztolta ki.
A brit uralkodóház tagját az emberkereskedelem és kerítés ügyében elítélt és cellájában gyanús körülmények között meghalt, Jeffrey Epstein egy volt áldozata perelte be.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ elárulta, hogy méréseik szerint az esetek 11%-át okozza az omikron. A népegészségügy eddig nem közölt ilyen adatot, csak arról beszéltek, hogy hány fő fertőződött meg a variánssal. Ez az első olyan adat, ami az omikron szempontjából releváns. Ugyanakkor az egyik magánlabor és a járványmodellező ennél jóval magasabb
A Toyota Hilux a világ egyik, ha nem a legmegbízhatóbb autójának hírében áll, ami nem is csoda, hiszen a világ számos elhagyatott helyén teljesítenek szolgálatot a modell olykor már veterán korhoz közelítő példányai – mondanunk sem kell, gyakorlatilag hiba nélkül. A legfrissebb generáció is ugyanezt a robosztusságot, megbízhatóságot és tartósságot.
Hiába tettek javaslatokat a háziorvosok, a kormány válaszra sem méltatta őket a kötelező hétvégi oltás kapcsán – írja a Népszava, hozzátéve: ennek ellenére a doktorok fegyelmezetten vállalják a pluszmunkát.
Megtartotta évindító ülését a klinikai vizsgálati munkacsoport, amelynek feladata a koronavírussal és a járvánnyal kapcsolatos magyar ismeretek összegyűjtése, elemzése.
A Hit Gyülekezete vezetője a magyar történelem tán legsúlyosabb kérdésének nevezte, hogy a globalisták hazai képviselői kezébe kerül a hatalom, vagy megmarad azoknál, akik az itt élő polgárok javára és érdekében használják azt.
Napra pontosan két évvel ezelőtt, 56 évesen vesztette életét Gesztesi Károly. Az elismert színművész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette az autóját, amikor tragikus hirtelenséggel infarktust kapott.
A neszmélyi Hilltop Kamocsay Prémium Chardonnay 2019 és a villányi Günzer Tamás Pincészetének 2018-as Mátyás Cuvée-je lettek a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt Magyar Bor Nagydíj 2021 nyertesei.
Nem rendez nagy bulit a 83. születésnapján Korda György. A magyar könnyűzene kiválósága ennek ellenére boldog, hogy már ilyen sok gyertyát fújhat el a tortán. Lapunknak elmesélte, milyen tervei vannak az évre, s hogy miként szeretné magát jó formába hozni. – Nem kerek évforduló ez, ezért nem is kell nagy parti. Azért azt bevallom, hogy vártam ezt a
A magyar részvényindex, a BUX, remek teljesítménnyel kezdte a 2022-es évet, hiszen tegnap közel 2,4%-os pluszban zárt, miután az OTP és a MOL is 2,5% feletti emelkedést produkált.
Fizetőeszközünk a 2022-es évet viszonylag erősen kezdte, az euróval szembeni árfolyama hosszú idő után eltávolodott a 370-es szinttől. De a tőzsdék első napja is pazarra sikeredett, a BUX több mint 2 százalékkal hasított, a Dow Jones meg egyenesen új történelmi csúcsot állított fel. Üröm az örömben, hogy a világpiaci kőolajárak megint feljebb arasz
Ismét emelkedik a hazai szennyvízmintákban a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Bár az ötödik hullám még nem futott fel, a ma közzétett járványügyi adatok is számos intő jelet tartalmaznak.
2022. január 1-től elektronikussá vált valamennyi hatósági eljárás a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél. Az ügyfelek KAÜ azonosítást követően férhetnek hozzá az ügyintézési lehetőségekhez.
Tavaly októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete 8,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset 431 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 286 800 forint volt - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Letette a hivatali esküt az új hongkongi parlament, miután a különleges közigazgatású városban a közelmúltban elfogadott törvények értelmében már csak a „hazafias” jelöltek indulhattak a választáson. A sinológus szerint Peking az 1997-ben Hongkongnak garantált 50 év felét sem várta meg, hogy a saját rendszeréhez igazítsa a városállamot.