Mintegy ötezren tüntettek Brüsszelben a belga kormány által a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések ellen, a rendbontásba torkollott megmozduláson többeket előállítottak; Belgiumban egy hét alatt 97 százalékkal emelkedett az új fertőzéses esetek száma - közölte a La Libre Belgique című belga napilap vasárnap.
Akár már holnap elhagyhatják Almatit - erről számolt be az ATV Híradónak az a városban élő magyar, aki a zavargások epicentrumában ragadt. Sebestyén Péter hozzátette: mesterlövészek vannak a városban, miközben kifogyóban van az alapvető élelmiszer. Szijjártó Péter külügyminiszter szombaton még arról beszélt: az Almatiban ragadt magyarokat nagy való
Olcsó, egészséges, és rengeteg módon elkészíthető, mégsem fogyasztunk belőle eleget. Télen, kora tavasszal, amikor csekély a friss zöldségekből a felhozatal, kifejezetten ajánlatos a fogyasztásra. Ennek ellenére mégsem kapkodják a boltokban a sárgaborsót.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap megállapodott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, hogy az orosz külügyminisztérium segít az Almatiban ragadt magyarok evakuálásában.
A Mandiner egy korábbi interjúval köszönti a világ legidősebb olimpiai bajnokát, az ötszörös aranyérmes legendát. Részlet e sorok írója „A Nemzet Sportolói” című, 2020-ban megjelent könyvéből.
Tavaly év végén adtunk hírt a Nissan barcelonai központjának bezárásáról, s egyúttal a Navara pick-up piaci kifutásáról. Még egy hónap sem telt el, újabb hír látott napvilágot, igaz egyelőre koncepció-autóról van szó, de az már biztos, hogy elektromos meghajtású lesz.
Alexander De Croo belga miniszterelnök: „néhány ezren tüntetnek az intézkedések ellen, velük szemben azonban milliók teszik azt, amit kell”. Aláhúzta, tüntetni nem tilos, de a lakosság nagy része követi a szabályokat.
Különlegesnek még mindig különleges. Csak kicsit hideg és drága. Mi is beszámoltunk a Londonban található a Sky Pool medencéről, amelyet tavaly tavasszal fejeztek be, és vettek használatba kizárólag az épület lakói. A medence pont ezért volt nagy durranás: London lett az első város a világon, ahol egy lebegő úszómedencét építettek.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2022. évi változásoknak megfelelően folyamatosan frissíti a honlapján található információs füzeteket. Január 6-án a bejelentkezés a NAV-hoz: adószám és adóazonosító jel kiváltása című információs füzet tartalmát aktualizálták.
Több mint 150 év brit uralom megtette a hatását Máltán, ahol az angol hivatalos nyelv, jobboldali közlekedés van, az oktatási rendszer mellett pedig számos apróbb szokás is fennmaradt és a…
Megmutatta igazi arcát Tápai Szabina. Az influenszer nem vacakolt a sok sminkkel és filterrel, vállalta, háromgyermekes édesanyaként nincs mindig a topon, sokszor elfárad a sok teendőtől, ami az arcán is nyomot hagy. Az egykori sportoló büszkén mutatta meg magát követőinek karikás, kialvatlan szemmel.
A malária elleni harc elsődleges fegyvere a szúnyogirtás, a rovarirtó szerek megemelkedett használata azonban meglehetősen káros a környezetre. Svéd tudósok azonban egy új találmánnyal álltak elő: egy erre a célra kifejlesztett művérrel.
Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos elárulta, hogy jelenleg akár tízszer annyi is lehet a valós koronavírus-fertőzött, mint ami a hivatalos adatokban szerepel. Kitért arra is, hogy miért gondolja azt, ennek ellenére, miért gondolja, hogy működhet, ha a hatóság lerövidíti a kötelező karantén időtartalmát.
Mintegy 470 ezer változó kamatozású lakossági jelzáloghitel-szerződést érint a januártól életbe lépett féléves kamatstop; ezeknek az ügyfeleknek küldenek levelet a bankok - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán péntek este.
Egy vetélésben az az igazán fájdalmas, hogy nemcsak a kisbabánkat veszítjük el, hanem megrendülhet önbizalmunk és anyai kompetenciánkba, akár Istenbe vetett hitünk is. A következő gyermekvállalás már ezzel a lelki teherrel indul, és ha a veszteség megismétlődik, a fájdalom, a szorongás és a bizalomvesztés a korábbinál is erősebb lehet, negatív érze
Mintegy ötezren tüntettek Brüsszelben a belga kormány által a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések ellen, a rendbontásba torkollott megmozduláson többeket előállítottak; Belgiumban egy hét alatt 97 százalékkal emelkedett az új fertőzéses esetek száma - közölte a La Libre Belgique című belga napilap vasárnap.
Vasárnap a Dunántúlon és a középső országrészben tovább vastagszik a felhőtakaró. Emellett az Alföldön is újra terjeszkedik a rétegfelhőzet, arrafelé ködös tájak is maradhatnak. Fátyolfelhők által szűrt napsütésre inkább csak az északkeleti megyékben számíthatunk.
„Judit az első szereplése során az én stílusomat nem kellően ismerve úgy gondolta, hogy a kormánypárti újságírókat szeretné korlátok közé szorítani” – mondta sajtófőnöke szerepvállalásáról Márki-Zay, aki ezután is szeretne minden újságírói kérdésre válaszolni.
Az autósoknál Sebastien Loeb nyerte a vasárnapi hetedik szakaszt a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralin, s ezzel összesítésben feljött a második helyre. A második legjobb idő a katari Nasszer al-Attijahé lett, aki továbbra is vezet összetettben. A motorosoknál a chilei Jose Ignacio Cornejo Florimo volt a nap legjobbja, összetettben pedig a francia Adr
Apai nagyanyámat szűkszavú embernek ismertem. Szigorú tekintetű parasztasszony volt, aki a második világégés idején érdekalapú, de érzelmekkel átszőtt barátságot kötött egy pesti testvérpárral. Róluk szól ez a történet, harminc évvel a háború utánról, az alföldi tanyavilágból.
Magyarországon a pandémia kezdete óta másfélszeresére nőtt a csomagolt frissáru iránti kereslet. A zöldségek 70 százaléka, a gyümölcsök 60 százaléka előre csomagolt formában kerül értékesítésre.