Az Anning Northward Flower Industry, a kínai Yunnan Jinyuan Flower Industry leányvállalata energiatakarékos és alacsony szén-dioxid-kibocsátású rózsatermesztési módszerre tért át.
Az új évben a tudatosabb étkezés és a kímélőbb fogások kerülnek sokaknál előtérbe, ami teljesen érthető az ünnepek után. A grill ideális eszköz ezek elkészítésére, így ha odafigyelnél a kalóriákra és fogyókúrás fogásokat keresel, nézz körül a grill receptek között!
Jakab Ferenc szerint az influenzára is figyelni kell, és az sem jelenthető ki, hogy az omikronnal vége a világjárványnak. Pécsen most kezdenek visszatérni azokhoz a kutatásokhoz, amiket a pandémia miatt kellett félbehagyniuk, de közben dolgoznak a magyar covid orrspray-n is.
Palik László – hosszú kihagyás után – három éve tért vissza a televíziózáshoz, s bár a nézők imádták őt, mint az Exatlon műsorvezetőjét, a tévés úgy döntött, elég volt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap megállapodott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, hogy az orosz külügyminisztérium segít az Almatiban ragadt magyarok evakuálásában.
Igaz, ehhez legalább 30 millió forintos megtakarítással kellett rendelkezni és azt a tizenöt hazai privátbanki szolgáltató valamelyikénél elhelyezni. Az utóbbiak által kezelt vagyon ugyanis egy év alatt csaknem 20 százalékkal, közel 7800 milliárd forintra emelkedett – derül ki a lapunk által félévente elkészített, ezúttal a 2021-es év adatait tarta
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -8 fok között alakul, de a kevésbé felhős, hófödte tájakon -10 fok alá hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 1 és 5 fok között alakul, de északon, északkeleten ennél magasabb értékek is előfordulhatnak.
Az omikron naponta akár 15 ezer embert is megbetegíthet - ezt mondta az ATV Híradónak Rusvai Miklós. A virológus a Cipruson megjelent úgynevezett "deltakron" hibridről - amely a delta és az omikron keveréke -, úgy nyilatkozott: szerinte nem lesz domináns. Az omikron miatt viszont idehaza is egyre többen fordulnak háziorvoshoz. Egy 1200 fős gyöngyös
Motoros és szociális fejlődésükben is elmaradnak az átlagtól a 2020 márciusa és decembere közt született gyermekek hat hónapos korukban egy amerikai felmérés eredménye szerint. De van, amiben erősebbek, ráadásul meglepő területen.
Nehézlégzés, mellkasi szorítás, égő érzés a has felső részén. A felsorolt tünetek könnyen összetéveszthetők a szívinfarktus jeleivel, sok esetben mégsem kardiológiai betegség áll a panaszok hátterében, ezt azonban csak szakorvos döntheti el alapos kardiológiai kivizsgálás után. Ilyen tünetek esetén mindig orvoshoz kell fordulni, akár együtt, akár ö
Miközben a világ a járművek villamosítására és a megújuló energia felhasználására törekszik, egy óriási kihívással néz szembe: mi lesz a régi lítium akkumulátorokkal?
A következő napokban is jönnek fontos adatok, itthon elsősorban a menetrendszerint érkező kamatdöntésre és a pénteki inflációs adatra lesz érdemes figyelni. Utóbbi különösen fontos, mivel az eddigi várakozások szerint novemberben tetőzhetett az áremelkedés, most kiderül, hogy tényleg elértük-e a csúcsot.
„Ma megállapodtunk Szergej Lavrov kollégámmal, hogy az orosz külügyminisztérium segít az Almatiban ragadt magyarok evakuálásában. Főkonzulátusaink már le is egyeztették a technikai részleteket, így remélem, holnap jó hírekről számolhatunk majd be” – írta rövid Facebook-posztjában a miniszter.
A bitcoin grafikonjára pillantva idén túl sok zöldet még nem láthattunk. Hogy ez megváltozhat-e, azt a szerdán érkező friss inflációs adatok dönthetik el. Az amerikai jegybank a koronavírus járvány kitörése óta havi 120 milliárd dollárt fordít az ország nagyvállalatai által…
A 2021. évre vonatkozó – negyedik negyedévi adóelőleget az szja-törvény hatálya alá tartozó magánszemélyeknek 2022. január 12-éig kell megfizetniük. Idesorolhatók az egyéni vállalkozók, az őstermelők és azok a magánszemélyek, akik nem tartoznak az előzőek szerinti körbe, de jogszabály esetükben adóelőlegfizetési-kötelezettséget ír elő, mert pl. nem
Az omikron variáns miatt új oldalát kell megismernünk idehaza is a koronavírus-járványnak. A múlt héten példátlan sebességgel berobbanó ötödik hullám sokkal több új fertőzöttet hoz majd el, mint a korábbi hullámok, közben az új vírusváltozat kevésbé súlyos lefolyása és a nemzetközi példák alapján egyelőre bizakodóak lehetünk a kórházak terhelésével
Az omikron okozta ötödik hullám január 1-je és május 1-je között várható, a járványhullám csúcsán pedig még a 13 ezret is meghaladhatja a fertőzöttek száma, a napi kórházi betegszám elérheti a kilencezret – erről beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere az Infostartnak adott interjújában.
A csopaki borász, Jásdi István beszélt a Balatonra költöző pestiekről, a járványidőszak alatti eseményekről és a bor helyzetéről. Minden elmaradt, ami személyes, baráti találkozó, rendezvény lett volna – von mérleget Jásdi István csopaki borász. A békeidőben itt zajló borászvendégesteket vagy éppen elmélyültebb, szakmázós tematikus kóstolókat nem i
A kormányzati támogatások lejáró határideje jókora lökést adhat idén a lakáspiacnak. Közben általános vélemény szerint a megugró infláció a befektetők figyelmét ismét erőteljesebben vonzhatja erre a területre. A már most is magas árak így tovább nőhetnek.
Új szakirányú továbbképzést indít hazánk legnépszerűbb üzleti egyeteme azok számára, akik értékteremtő módon kívánják támogatni a kkv szektort. A két féléves, munka mellett is végezhető business mentor képzésre 2022. január 30-ig lehet jelentkezni.
Tavaly a harmadik negyedévben a mobilhálózatból indított hívások száma 2,4 százalékkal, időtartama 1,7 százalékkal bővült egy év alatt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Távközlés, internet, televíziószolgáltatás, 2021. III. negyedév című elemzéséből. A beszélgetések átlagos ideje (3,2 perc) elmaradt az előző negyedévekben, a Covid19-
A légitaxi a realitás talaján várja az utasokat, és ha végre felszállási engedélyt kap, úgy átrajzolhatja a városi személyszállítást, hogy rá sem ismerünk többé. A technológia megérdemli a figyelmet: szaporodnak az egyre hatékonyabb járművekkel foglalkozó startupok, és a létjogosultságukat már a NASA egyik új programja is igazolta. Az Industry Toda
Olyan súlyos ma Magyarországon a sofőrhiány, hogy a fuvarozó cégek akár 8 ezer gépkocsivezetőt fel tudnának venni azonnali kezdéssel. A szállítmányozási válságnak azonban nem ez, még csak nem is az ellátásilánc-probléma a fő oka, hanem az, hogy évente átlagosan 10 százalékkal nő a kereslet és ezzel a szállítási igény, amit a fuvarozási piac képtele
Bár még messze a tavasz, de érdemes átgondolni az idei atkaírtási stratégiánkat. Sajnos megbízható forrásból tudható, hogy külföldön szermaradványok miatt vontak vissza a polcokról magyar mézet, különösen fontos odafigyelni, hogy milyen atkaírtó szereket alkalmazunk!
A kutya karmai közt kapta a legjobb drámai film, a West Side Story pedig a legjobb musical vagy vígjáték díját a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben a megszokott külsőségek nélkül megrendezett Golden Globe-díjátadó ceremónián.
A masszázsmedence egy hosszú távú befektetés, ami évekig kísér majd utadon, ezért a vásárlásnál ne csak a masszázsprogramokra figyelj, hanem a gazdaságosságra is. Mitől lesz egyik jakuzzi jobb, mint a másik? Mondunk három dolgot, amire különösen ügyelj!
A miniszter azt is elmondta, ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor az ötödik hullám csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzöttek száma. Kásler szerint szükség lesz a negyedik oltásra is.
Mintegy három hónappal az előrehozott választások után, Irakban vasárnap megalakult az új parlament, és újraválasztották házelnöknek Mohamed al-Halbuszi szunnita politikust.
Egyéni biometrikus adatokra alapozott gyógyítás, munkahelyi metaverzumok, olcsóbb elektromos autók - idén is sok újdonság vár ránk, ha keresztbe nem tesz a Covid, a felhasználói bizalmatlanság vagy a chiphiány.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az ország középső részében és a Dunántúlon tovább vastagszik a felhőzet. Az Alföldön is újra terjeszkedni kezd a rétegfelhőzet, arrafelé ködös tájak is lehetnek.
Portrénk az SZDSZ-t és LMP-t is megjárt főpolgármester-helyettesről, aki néha nem várt, és a baloldali városvezetés számára is kínos szólóba kezd a képernyőkön. Azt viszont, hogy lesz pénz nudista strandra, napozóágyakra és függőágyakra, egyértelműen a momentumos politikusnak köszönhetik a fővárosiak.