Hosszú idő után ismét megnyitja kapuit a SignExpo és PPDExpo a szokásos helyszínen, a BOK Csarnokban. A 2022. május 24-26. között megrendezésre kerülő kiállítások idén sem fognak csalódást okozni partnereink számára, hiszen mintegy 100 kiállítót várunk az eseményre. A pandémia sajnos nyomott hagyott az elmúlt három év gazdasági teljesítményén, soka
Hosszú idő után valódi kihívója akadt Vlagyimir Putyin elnök hatalmon lévő pártjának, az Egységes Oroszországnak – derül ki egy, a Qubit által ismertetett elemzésből, melyet a tekintélyes moszkvai alapítvány, a Liberalnaja Misszija (Liberális Küldetés) tett közzé. A kihívó pedig nem más, mint az Oroszországi Kommunista Párt (KPRF).
„Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz korrupt, egyre inkább pártállami struktúrájának a hatalmon maradását szolgája” - mondta a miniszterelnök-jelölt.
Az áremelkedés mindenütt jelen van, még a gyermekek „bevásárlókosarát”, ezen keresztül zsebpénzét, pénztárcáját is érinti. A gyümölcsjoghurtok például 10 százalékkal drágultak egy év alatt, a hamburgerek jóval nagyobb mértékben, 19 százalékkal, de többet kell fizetni a papír zsebkendőért, a kakaós csigáért, ahogy a gyerekcipőkért is. A K&H Vigyázz,
A friss számok alapján nem túlzás azt állítani, hogy az Esg a befektetők új iránytűje. Az Esg az angol környezeti (Environmental), társadalmi (Social) és irányítási (Governance) szavak rövidítése. Célja, hogy a pénz- és tőkepiaci szereplők nem pénzügyi adatok alapján is megítélhessék egy gazdálkodó szervezet tevékenységét.
A Honor bejelentette a Honor Magic V telefont, a vállalat első 5G képes, hajlítható csúcskészülékét. A Honor Magic V szimmetrikus készüléktesttel és „waterdrop” zsanérszerkezettel rendelkezik, ami a jelenleg elérhető legvékonyabb technológia. A telefonnak 6,45”-es, 44°-os hajlított OLED kijelzője van, amely összehajtva szélesebb, 21,3:9-es képátlót
Mindenkivel előfordul, hogy rövidebb-hosszabb ideig felborul a megszokott napirendje, és elveszti az irányítást az egészséges életmódja felett. Erre a helyzetre is érdemes előre készülni, hogy legyen milyen tervhez nyúlni hirtelenjében, és ne kelljen máris feladnod.
Románia az Európai Unió közvetítésével a koronavírus ellen beszerzett vakcinák alig több mint felét tudta csak felhasználni, a rendelkezésére álló oltóanyag jelentős részét értékesítette, illetve adományként adta tovább, csaknem egymillió dózisnak pedig lejárt a szavatossága - közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál.
Bírálatok kereszttüzébe került Magdalena Andersson svéd baloldali miniszterelnök, mert illegális migránssal takaríttatott az otthonában - jelentette hétfőn a BBC brit televízió.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Blikk cikke szerint könnyen lehet, hogy nem „csak” az edzősködéstől vagy az úszószakosztályi teendők ellátásától tilthatják el, de akár az ügyvédi praxisát is elveszítheti Szilágyi Zoltán, Szilágyi Liliána apja, akit az Eb-ezüstérmes úszónő testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolt meg nemrég. Az ügyvéd tagadta a vádakat.
A Rolls Royce több autót adott el az elmúlt évben, mint 117 éves története során valaha. A BMW leányvállalat eladásai csaknem felével, 5586 járműre nőttek. 2021 nagyon kiszámíthatatlan volt – mondta Torsten Müller-Ötvös, a Rolls-Royce főnöke. Képernyőfotó a Ghostról "A luxusszektor nem annyira az ügyfelek megtalálásáról szólt, mint inkább arról, h
Melyik az a nem kézzel fogható (digitális) termék, ami több mint 2 milliárd forintba kerül? Őrültség vagy a jövő befektetése? Létrejött egy új „Vadnyugat”? A befektetésen kívül milyen hasznos, mindennapi területen fogják használni az NFT-t? A BDO Magyarország egy kétrészes cikksorozatban foglalta össze a tudnivalókat az egyre népszerűbb jelenséggel
A gyerekeseket vagy gyereket vállalókat segítő állami támogatások jelentősen megkönnyítik a lakáshoz jutást. Ha azonban kiszámoljuk a költségeket, akkor kiderül, hogy így is jelentős terhet kell vállalniuk, és a kedvezmények az induláshoz szükséges pénz előteremtésében jelentik a legnagyobb előnyt azokhoz képest, akik ilyen támogatást nem tudnak ig
A tőzsdéken (konzisztensen) pénzt keresni nagyon nehéz dolog. A 2008 és 2021 között tartó extrém monetáris lazaság időszakában ez a jellemzően csak a vételi oldalon álló lakosság számára jelentősen könnyebbé vált. Aztán a 2020-as és 2021-es évben a tőkepiac minden idők legnagyobb beetetését mutatta be az újonnan érkezettek számára. A körülmények az
Egy új tanulmány szerint a klímaválság miatti emelkedő hőmérséklet a vesekőben szenvedők számának növekedéséhez vezet – ezt a fájdalmas betegséget ugyanis a hőség és a kiszáradás súlyosbíthatja.
Legyen szó arról, hogy álmaid jógaoktatására iratkozol be, vagy csak éppen egy szobanövényt veszel, akkor is pénzt költesz. Ahhoz, hogy ne legyen szorongásérzeted a napi, heti vagy havi kiadásaid miatt, készíts költségvetést, ami megmutatja, hogyan áll a pénzügyi helyzeted és mikor mire fogsz költeni. Ez azonban önmagában még nem elég; a költségvet
Csomagszállítási szolgáltatást indított a Főtaxi, a Főtaxi GO azonnali futárposta-szolgáltatás a hét minden napján 24 órában elérhető Budapesten és az agglomerációban.
Az Európai Unió lítium-, kobalt- és nikkelszükségletének csak 20-30 százalékát tudja majd megtermelni 2030-ra, pedig ezek a stratégiai jelentőségű ásványok elengedhetetlenek az akkumulátorgyártáshoz, vagyis az átmenethez a fosszilis energiahordozóktól a környezetbarát, illetve megújuló energiaforrások használatáig - állapította meg Philippe Varin i
A délkeleti, keleti megyékben hószállingózás, gyenge havazás jöhet. A szél az ország nagy részén élénk, erős lesz, a nyugati határ mentén és az északkeleti harmadban viharos lökések is lehetnek.
Felkapták a vevők a panellakásokat a fővárosban és a megyeszékhelyeken: egy-egy eladó panellakásra jutó érdeklődések száma tavaly januárhoz képest 6 százalékkal magasabb, a három hónappal ezelőtti szinthez képest 14 százalékkal ugrott meg a kereslet.
Amióta a Venezia visszakerült az olasz labdarúgó-élvonalba, a szurkolók ezreit vonzza a csodálatos helyen található Stadio Pier Luigi Penzo. A létesítményt többnyire vaporettóval lehet megközelíteni. Ez adott lehetőséget az ultrák közötti összecsapás egy új módjához.
A politikától visszavonult kancellár pár hét különbséggel a második magas szintű pozíciót töltheti be. Előbb a Thiel Capital pénzügyi tanácsadó vállalatnál, most egy, a toleranciáért harcoló civilszervezetnél talált állást a fiatal ex-politikus.
Mikor a megtépázott sikerű bemondónak felmondanak, élő adásban jelenti be, hogy öngyilkos lesz. Az előadásban – mely egyszerre mozi és színház – Alföldi Róbertet, Martinovics Dorinát, László Zsoltot, Fehér Tibort, valamint különleges szerepben Bodrogi Gyulát is láthatják majd a nézők. 2022. január 15-én mutatja be a Centrál Színház Sidney Lumet 197
Európai szinten is egyedülálló, többek között egy kéthektáros közparkot is magában foglaló városfejlesztési koncepciót alkotott az első rozsdaövezeti projekt fejlesztője.
A leginkább környezettudatos módja az autózásnak kétségkívül az elektromos kocsi, de ha már benzinessel jársz, ezzel a három tippel csökkentheted az üzemanyag-felhasználásodat.
Nem volt egyértelmű iránya a kereskedésnek a hét első napján a terménypiacokon. Chicagóban a búza ára 0,4 százalékkal, a repcéé pedig 1,1 százalékkal emelkedett, miközben a kukorica 1,1 százalékot, a szójabab pedig 1,9 százalékot vesztett értékéből. Európában a malmi búza ugyan 0,4 százalékkal drágult, de a kukorica 0,1 százalékkal, a repce pedig 2
Miért gyorsabb mindig a másik sor? Hogy lehet, hogy már ötször megnéztük egy helyen a kulcsot hiába, és hatodszorra megtaláljuk ott? Miért sikerül valami, amikor már lemondtunk róla? Iliás-Nagy Kati cikkéből kiderül egy lehetséges magyarázat:
Mintegy egymilliárd forint európai uniós támogatásból a közúti fuvarozás költség- és energiatakarékosabbá válását segítő szoftvert fejlesztett a Széchenyi István Egyetem, a Nexogen Kft. és a Waberer’s International Nyrt. — közölte a győri felsőoktatási intézmény. A fejlesztés célja az volt, hogy növekedjen a fuvarozás hatékonysága, ezzel együtt min