L.L. Junior kibillenti magabiztosságukból zenésztársait: provokatív kérdésekre és rögtönzött előadásokra számíthatunk a YouTube-on vasárnaponként megjelenő talkshow-jában, a Kimaradásban.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában arról beszélt, hogy hat hónap után javasolja a negyedik oltás felvételét is. Lisziewcz Julianna immunológus szerint azonban erre nincs szükség.
Reagált dr. Borbély Zoltán a a Magyar Úszó Szövetség közleményére, miszerint ők elhatárolódnak korábbi nyilatkozatától, amit Szilágyi Liliána ügyében tett.
A civilszervezetek iskolai tevékenységét szabályozó tervezetet fogadott el a lengyel szejm, a további parlamenti kidolgozásra váró jogszabályról pénteki bejelentés szerint Andrzej Duda elnök jövő héten egyeztet az oktatásügyi miniszterrel.
Európa északi vidékén, a svédek földje mindig is gyéren lakott, óriási terület volt, hosszan tartó, szigorú téllel, és a hűvös nyáron is korlátozott mezőgazdasági lehetőségekkel. Lakói ezer év óta a mostoha viszonyok között fenntartható élet mintáját mutatták fel. Az anno Európát Angliától Bizáncig végigfosztogató, államokat alapító, Izlandot, Amer
Oroszi Beatrix, Jakab Ferenc, Szekanecz Zoltán voltak a vendégek a KOVIDők nevű Facebook oldal eseményén, ahol kifejtették véleményüket a koronavírus-járvány újabb hullámról, a várható trendekről, a negyedik oltásról és kiemelten az omikron variánsról. Ez a variáns futótűzként terjed, 2022 első hetében gyakorlatilag az egész országra kiterjedt, min
A baleseti helyszínelés nemrég fejeződött be és közel 10 kilométeres torlódás alakult ki a péntek délutáni csúcsban, amely lassan, de már kezd megszűnni. A büntetőfékező jármű sofőrje az információk szerint elhagyta a helyszínt. Néhány nappal korábban is volt büntetőfékezés miatt baleset. A videó a képre kattintva indul. Társaságunk egyébként
A hosszú hétvégéket előszeretettel töltjük kikapcsolódással, ha tehetjük. Legtöbbször valamelyik belföldi wellness szálloda, vagy kirándulóhely lesz az úti cél, de miért is ne tekinthetnénk kicsit távolabbra? Málta az a hely,…
Sok-sok napsütéssel és némi hidegfronttal tarol le bennünket a szombat. A hidegfront csapadékot nem hoz a térségünkbe, és a hőmérséklet alakulásába sem okoz számottevő változást. Marad a kellemes, napos, téli időjárás Szegeden. Hajnalban 0-2 fok között alakul a hőmérséklet, napközben pedig 6 fokot mérhetünk. A vasárnap is hasonlóan fog telni Szeged
Az Észak-Dunántúlon és a főváros tágabb térségében (főként a magasabban fekvő területeken) viharos (60-80 km/h-s) lökések is kísérhetik az északnyugati szelet. A szombatra virradó éjszaka fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.
A logisztikai szegmens egyik legnagyobb globális szoftver-szolgáltatója, a német Transporeon felvásárolja a mesterséges intelligencia-alapú fuvartervező megoldásaival nemzetközileg is elismert magyar Nexogent - közölték a cégek az MTI-vel pénteken.
Az export vártnál nagyobb és az import vártnál alacsonyabb növekedése mellett rekordnagyságú külkereskedelmi többlet alakult ki decemberben Kína külkereskedelmi mérlegében.
Lezárta az olasz HGroup S.p.A. vállalatcsoport felvásárlását a Duna House Nyrt. - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
A Sikoly a milleniumra trilógiává érett, és persze a műfaj szabályaiból táplálkozó franchise képtelen volt ellentmondani önmagának: soha nem tudta megismételni az első rész sikerét, epizódról epizódra vesztett lendületéből a széria. Mégis maradt mindegyikben valami igazán craveni, ami három évtizeden át képes volt egyszerre önmaga maradni és megúju
Kína és a Fülöp-szigetek felfüggesztette a kanadai marhahús importját, mivel Kanadában decemberben szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmával (BSE) fertőzött tehenet találtak - közölte a kanadai mezőgazdasági minisztérium szóvivője.
Eltűnt 250 ezer forint értékű euró az egyik fogvatartott leadott pénzéből a Nagy Ignác utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben karácsonykor, a lopásra csak néhány nap múlva, december 28-án derült fény – értesült a Blikk. Mindezt – informátorunk szerint – a raktáros fedezte fel és jelezte is. Emiatt aztán aznap délutánra mintegy két tucat bv
A svájci központi bank sikeresen tesztelt digitális valutát kereskedelmi bankokkal lebonyolított tranzakciók kiegyenlítésére – közölte a Svájci Nemzeti Bank. A Project Helvetia elnevezésű kísérlet egy lépéssel közelebb hozhatja a központi banki digitális valuták bevezetését Svájcban, amely digitális jegybankpénzzel (Central Bank Digital Currency –
A járműgyártó éppen csak megvásárolta a robotkutyával világhírt szerzett Boston Dynamicsot, és máris elkezdte megtervezni az elektromos járművekkel mozgásban tartott jövőt. Amint azt a honlapjukon részletesebben is kifejtik, a CES keretében vázolt Mozgások Internete (MoT) koncepciójuk lényege egy olyan ökoszisztéma létrehozása, ami felöleli a szemé
Az elmúlt évtizedben a fiatal felnőttek és a diplomások egyenesen élre törtek mind a nagyobb, mind a kulturáltabb ivászatok terén. Hogy mi lehet ennek az oka? Erre keresi a választ
A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében pénteken.
Súlyosan megsérült az a kerekesszékes férfi, aki a sínekre zuhant a 3-as metró Ecseri úti megállójánál péntek este – közölte a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat.
Izgalmas pillanatot okozhat egy rég elfeledett csokoládé felfedezése a készletünkben, ami már ki tudja, mikorról maradt meg. De vajon mennyi ideig őrzi meg a szavatossági idejét? Íme, az igazság a kedvenc édességünkkel kapcsolatban.
Az Európai Bizottság betiltotta a titán-dioxid élelmiszer-adalékanyagként (E171) történő használatát, a tilalom hat hónapos átmeneti időszakot követően július elején lép majd életbe – közölte a brüsszeli testület pénteken.
A nyugati anticiklon peremén több front is érint minket, de nagy csapadékot nem fognak hozni. A napsütés és a rétegfelhőzet csatája jellemezheti a hétvége időjárását.
Egyelőre ismeretlenek péntekre virradóra meghackelték az ukrán kormány és több minisztérium weboldalát – jelentette az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az oktatási minisztérium közölte, hogy hivatalos honlapja ideiglenesen nem működik. Arra kértek mindenkit, hogy az oldal újraindulásáig más, alternatív forrásokból tájékozódjanak, azaz a tárca közösség
A Scientific Reports rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg magyar kutatók tanulmánya, amely hozzá segíthet előre jelezni a váratlan eseményeket matematikai modellek segítségével. „Unikornisvadász”, azaz anomália detekciós algoritmusokkal kapcsolatos tanulmány jelent meg a rangos Scientific Reports