Decemberben a vártnál nagyobb mértében nőtt a lengyel ipari termelés és nagyobb mértékben emelkedtek az ipari termelői árak is a lengyel statisztikai hivatal, a GUS pénteki jelentése alapján.
Hazánkban is találkozhatunk egészen elképesztő várólistákkal az új autók kapcsán, hiszen néhol már több mint 1,5 éves szállításra vesznek csak fel rendeléseket a szalonok – ez persze a chiphiánynak köszönhető. Ugyan hazánkat nem érinti ez az ügy – hiszen nagy sajnálatunkra nem lesz elérhető a modell –, de így is elképesztő, hogy az új, 300-as Toyot
Megjelent az Asymptote irodalmi magazin januári száma, amelyben két vers is olvasható Kertai Csengertől Diana Senechal fordításában, valamint egy hosszú interjú a költő-műfordító George Szirtessel, amelyben gyerekkori emlékeiről, a fordításról és a magyar alkotókról is mesél. Pontokba szedtünk néhány érdekes megállapítást.
A téli időszakban egy gyakori kérdés rendre előkerül, mely elsősorban a növények megfázásával és helytelen tartásával függ össze. Sokan betegségnek nézik, hol tápanyaghiánynak, mégis az a legáltalánosabb, amikor a megfázás jeleit mutatja egy növény és ez a kiinduló pont is a többi tünetet illetően.
A Mercedes-Benz az önvezető szenzorokat gyártó Luminar Technologies-al fog együttműködni a jövőben azzal a céllal, hogy a következő generációs járművei számára lehetővé tegye a teljesen automatizált vezetést az autópályákon - közölte a Luminar alapítója.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhetnek az ilyen menetjegyek - közölte a vállalat pénteken.
Az elmúlt másfél-két évet meghatározó globális chiphiány várhatóan 2022-ben is fennmarad, de talán már nem lesz annyira súlyos, mint tavaly. Az iparági szereplők szerint nem lesz általános a probléma, sokkal inkább néhány szektorra koncentrálódik.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén rendeletjavaslatot fogadott el a digitális platformok szabályozására, a javaslat a jogellenes tartalmak eltávolítását és a dezinformáció megfékezését célozza.
„Jaj, milyen cuki, hadd fotózzam le Jesszus, ez meg milyen állat?!” Nézzétek végig a cikkbeli képeket, aztán kommentben írjátok meg, melyik a kedvenc fotótok!
Évi több ezer új bérlakás, nagyobb lakáscafeteria, megújuló előtakarékosság, emelt lakhatási támogatások, új adókedvezmények, felújítási program. Ezek az összellenzék lakásügyi tervei, amelyeket mi is véleményezünk.
Tekintettel a járvány ötödik hullámára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem legkevesebb 3 hétre online oktatást vezet be a tavaszi félév kezdetén. A hallgatói hiányzásokra az általános szabályok vonatkoznak, a kollégiumok továbbra is a szokásos rendben működnek.
Novak Djokovics most biztos veri a fejét a falba. A szerb világelső teniszező kálváriája jól ismert, ám most megszólalt a világranglista 6. Andrej Rubljov is, aki állítja: koronavírus-pozitív volt, amikor Ausztráliába érkezett.
Frissíti Masterplast-modelljét az MKB elemzője a társaság héten lezajlott befektetői konferenciájára reagálva, a frissített célárat jövő hétre ígéri az elemző.
A Budapesti Közlekedési Központ járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhetnek az ilyen menetjegyek - közölte a vállalat az MTI-vel.
Vancsura István önkormányzati képviselő azt javasolja, Bodrozsán Alexandra lépjen vissza az országgyűlési képviselőjelöltségtől, mert „méltatlan”, „nem támogatható” politikus – írja a Hírös.
Pár napja attól hangos az internet, hogy tönkrement Tápai Szabina és Kucsera Gábor házassága – a hírek szerint a két sportoló már nem is él együtt egy ideje, amit több ismerős is megerősített a különböző lapoknak, de most megszólalt a házaspár is, hogy mi igaz a pletykákból.
Jelentős bővülés előtt állhat a belföldi faktoringpiac, a növekedési kilátások felülmúlják minden más pénzügyi terület lehetőségeit - közölte a Báv Faktor Pénzügyi Zrt. az Mti-vel csütörtökön.
Mivel nem látjuk a fekete lyukakat, nehéz pontosan tudni, hogy hány van belőlük a nagy, tágas Univerzumban. De ez nem jelenti azt, hogy nincs eszközünk arra, hogy megpróbáljuk kideríteni.
A csehek leginkább Zuzana Caputová szlovák államfőben bíznak, a legnagyobb bizalmatlanság Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben mutatkozott meg – írja a cseh lap.
A Fiat magyarországi képviselői úgy döntöttek, hogy Kárpáti Rebeka és Nyári Dia 2021 év végi utolsó nagy rohanását megkönnyítik, és a legújabb, teljesen elektromos Fiat 500e autót adják tesztelésre a lányoknak. Bár mindketten Fiat 500 tulajdonosok jelenleg is, de még számukra is újdonság és különleges élmény volt az ikonikus márka új zöld autója. A
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhetnek az ilyen menetjegyek – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
A miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét a gyászoló családnak a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnökének halála kapcsán - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Az élete 97. évében elhunyt Thuróczy Lajost pénteken búcsúztatják a rákospalotai temetőben.
Jandy Nelson Az ég a földig ér című ifjúsági könyvéből Josephine Decker (Shirley) rendezett filmet az Apple Tv+-ra. Az azonos című adaptációnak meg is érkezett az előzetese, a premiert pedig a streamingszolgáltató Valentin-nap elé időzítette.
Zöld pokol vár mindazokra, akik gyalogszerrel indulnak Dél-Amerikából a remélt végcél, az Egyesült Államok felé: a Darién régió tömegek útját állja el – sokan odavesznek a dzsungel mélyén.
A markáns hidegfront és a hozzá köthető csapadékzóna elhagyja térségünket, valamint a szél is veszít az erejéből. A reggeli órákig (leginkább a Dunántúl nyugati, délnyugati tájain) előforduló hózáporok helyenként lepel - 3 cm, az intenzívebb gócok esetleg ennél vastagabb hótakarót is kialakíthatnak.