Az elmúlt három napban összesen 5865 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 248 beteg. 3313 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 318-an vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 266 483 fő, közülük 5 982 104 fő már a második, 3 178 228 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Az omikron vírusvariáns Magyarországon is t
A Marathon Digital Holdings (MARA), amely egy tőzsdén jegyzett bitcoin bányász vállalat, a múlt héten jelentette be, hogy rekord mennyiségű Bitmain ASIC bitcoin bányászgépet vásárolt. Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott múlt keddi jelentés szerint, a cég vásárlása több mint…
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 266 483 fő, közülük 5 982 104 fő már a második, 3 178 228 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
Hétfő reggel minimális gyengüléssel kezdte az évet a forint az euróval szemben, így továbbra is 370 közelében jár a jegyzés. A magyar deviza tavaly 372-nél esett új történelmi mélypontra, onnan továbbra sem sikerült eltávolodnia. Így az idén is bármikor láthatunk még új mélypontot, első lépésben az MNB csütörtöki kamatdöntésére figyelhetnek a befek
Idén elindítja első, teljes egészében angol nyelvű mesterképzéseit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Az első két angol nyelvű mesterszak a Photography (fotográfia) és az Interaction design (interakció tervezés) lesznek.
Minden idők legmagasabb aktivitása volt 2021 decemberében a magyar feldolgozóiparban – derül ki az MLBKT hétfő reggel közzétett adatából. A társaság ugyanis azt mérte tagjai körében, hogy 64,8 pontra ugrott a novemberi 52,2 pontról a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index.
Egyedül John D. Rockefellernek sikerült eddig olyan vagyont felhalmozni, amilyet tavaly Elon Musknak. A Bloomberg gyűjtése szerint az 500 leggazdagabb embernek a vagyona év végén meghaladta a 8400 milliárd dollárt, ami több mint a világ összes országának GDP-je, leszámítva Amerikát és Kínát.
Megnyílik a kamat- és költségmentes hitellehetőség a sertéstartóknak. A hitelkérelmeket előre láthatóan január első hetének második felétől lehet benyújtani.
Az elmúlt három napban összesen 5865 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 262 280 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 248 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 434 főre emelkedett.
A neves képzőművész, Weiler Péter 100 darabos párna kollekciót tervezett a Müüska dizájnbrand felkérésére. Az egyedi darabok sorszámozottak, és különlegességük, hogy mindegyik megfeleltethető a blokkláncon tárolt NFT-jével. Jelenleg a világon nincs még olyan, fizikailag is létező lakberendezési termék, amelynek a digitális verzióját is megkapja a v
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent.
Új arculattal és műsorokkal várja a nézőket a mai naptól a közmédia kulturális csatornája, az M5. A már megszokott, változatos műfajú tartalmak mellett a kultúra több területe önálló magazint kap, valamint továbbra is izgalmas beszélgetések, viták és filmek lesznek a kínálatban. A képzőművészet iránt érdeklődők a Kunszt című magazinból tájékozódhat
Kijött az Ingatlan.com decemberi lakáspiaci elemzése, ami egyúttal ismerteti azt is, milyen trendek határozhatják meg 2022-ben a piacot. Nagyot hajrázott a használt lakások piaca 2021-ben, és mérsékelt forgalombővüléssel zárult a
Az autó magán viseli a terepjárók minden jellegzetességét, mint a szabadon lévő felfüggesztés, a bukókeret vagy a vaskos terepabroncsokat. Méretei a következők: 3120 mm hosszú, 1725 mm széles, 1800 mm magas. A Lexus „emberközpontú” filozófiájának kiindulópontjaként a tervezőgárda olyan négykerekűt kívánt megalkotni, amelyet az emberek egy luxusautó
Az immár 71. évfolyamába lépő Kertészet és Szőlészet 2022-ben is hetente viszi házhoz az ágazati híreket, tudósít a szakmai rendezvényekről, ismerteti a legújabb technológiákat, fajtákat.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje arról értekezett, hogy a koronavírus – ahogy fogalmazott – megtizedelte a Fideszt támogató időseket, így a baloldalnak van oka bizakodni egy tavaszi választási győzelemben.
A Ford Mustang napjaink kedvelt sportkupéja, ami mindenképp érthető: a 450 lóerős V8-as verzió 20 millió Ft alatti árával csábító, ennyi paripát másutt legalább kétszer ekkora összegért osztogatnak. Azonban a stílusos, remek hangú és hangulatú amerikai izomautó kezd kiöregedni, az S550-es Mustang már 2015 óta közöttünk jár – nem is kérdés, a csere
Az igazságügyi miniszter szerint a Magyarország szuverenitásáért folytatott harc csak most kezdődik igazán, de „jó hajrával szép tavasz elé nézhetünk”.
Hétfő reggel minimális gyengüléssel kezdte az évet a forint az euróval szemben, így továbbra is 370 közelében jár a jegyzés. A magyar deviza tavaly 372-nél esett új történelmi mélypontra, onnan továbbra sem sikerült eltávolodnia. Így az idén is bármikor láthatunk még új mélypontot, első lépésben az MNB csütörtöki kamatdöntésére figyelhetnek a befek
A hazai alapkezelők által publikált árfolyamadatok alapján 48 százalékos éves hozamot ért el tavaly a Raiffeisen Nyersanyag Alapok Alapja, ezzel az év egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. Szakáll Gábor, az alap portfóliómenedzsere szerint ez a hozam még a hagyományosan volatilis árupiaci mozgásokat figyelembe véve is ritkának tekinthető.
A Cápák között 4. évadának első adásában az egyik vállalkozás két Cápa személyében is befektetőt talált. Gyerekkori álma vált valóra Garzó Galateának azzal, hogy a Cápák elé álhatott és testvérével, Gabival bemutathatta közös vállalkozásukat. A Vegi Pont, amely helyi termelők zöldségeiből nagy és kis kiszerelésben egyaránt készít savanyúságokat, az