2022. január 3. hétfő

jan. 3
10:38
Bácskai Balázs: Olvasom, hogy elhunyt az „író, blogger, aktivista” (Mandiner)
Beszélt még szent keresztény ereklyékkel való maszturbálásról, és más efféle, visszafogott témákról.
jan. 3
10:42
Felpörgött az uniós források lehívása (Infostart)
Magyarország 31,77 milliárd euróból gazdálkodhat, ebből 4,94 milliárd a nemzeti önrész, az Európai Unió pedig 26,83 milliárdot ad.
jan. 3
10:42
Hogyan növekedhetnek sikeresen a cégek? (Privátbankár)
Egy vállalkozás indulásakor előnyt jelenthet, ha saját tőkéből indul és minden feladat egy kézben összpontosul, hiszen így a döntéshozatal is gyorsabb.
jan. 3
10:42
Erős decemberi eredményt mutat a BMI (ProfitLine)
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke 64,8 pont, nagyobb a novemberi 52,2 értéknél - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (Mlbkt).
jan. 3
10:42
Sokkoló számok: ilyen ütemben tizedelte a magyarokat a koronavírus (Pénzcentrum)
18 percenként elhunyt valaki a koronavírus szövődményeiben Magyarországon 2021-ben –derült ki az RTL Híradó számításaiból. Mint emlékeztetnek, összesen közel 30 ezer áldozata volt a járványnak tavaly itthon, ez háromszorosa a 2020-as adatoknak.
jan. 3
10:42
Íme az ikerpár, akik nem ugyanabban az évben születtek (ATV)
2021. szilvesztérnek éjjelén különleges szülést vezettek le Kaliforniában.
jan. 3
10:42
Kajak-kenu: újabb szegedi vb és újdonságok 2022-ben (m4sport.hu)
A szezon májusban kezdődik, a nagyibb versenyek zömét Közép-Európában rendezik, így hazánkban is.
jan. 3
10:42
Felismernéd? Durván kigyúrta magát a Trónok harca sztárja (Promotions)
Richard Madden 2021-ben Marvel hősként mutatkozott be az Örökkévalók című látványfilmben, most pedig Mexikóban piheni ki az év fáradalmait.
jan. 3
10:42
Nemes Nagy Ágnes 100 éve született (Mandiner)
A magyar irodalom eredeti hangvételű, nagy hatású költője 1922-ben született.
jan. 3
10:42
Egymillió dollár elől sétált el a balhés játékos (Magyar Nemzet)
Újabb fejezet a botrányairól ismert amerikaifutballista pályafutásában: Antonio Brown a New York Jets elleni mérkőzésen egyszer csak levetkőzött, és otthagyta a csapatát.
jan. 3
10:44
Az elszabadult infláció: amikor a vállalatok a fogyasztókkal fizettetik ki a termelői többletköltségeket (Mandiner)
Az infláció elszabadulása nem csak a fogyasztók, hanem a termelők számára is komoly kihívást jelent, figyelmeztetett Mike Patton, a Forbes szerzője. A közgazdász szerint, azon szokatlan időszakban járunk, amelyben a termelői árak növekedése sokkal nagyobb, mint fogyasztói áraké, így a vállalatok profitjuk növelése érdekében a fogyasztókra hárítják
jan. 3
10:48
Ezek a csillagjegyek találják meg 2022-ben a szerelmet! (Metropol)
Kiváló év vár a Halakra, mert szinte minden sikerülhet, amit csak szeretne! A Bikának jobban fel kellene térképeznie az ismeretségi körét, mert valaki ott vár rá!
jan. 3
10:48
Nyájimmunitással kecsegtet a szuperhullám, ám a siker nem garantált (Portfolio)
Izrael egyik vezető járványügyi tanácsadója szerint az omikron-hullám okozta fertőzésszám-emelkedés hozhatja el az országban a nyájimmunitást – írja a BBC. Egy másik izraeli szakértő azonban arra figyelmeztetett, hogy az eddigi tapasztalatok szerint magas a visszafertőződés kockázata a koronavírusnál, ezért a nyájimmunitás kialakulása nem garantált
jan. 3
10:48
Törökországban 30 százalék felett jár az infláció (444.hu)
Az elnök mégis kitart az alacsony alapkamat mellett.
jan. 3
10:48
Komoly zavar ütheti fel a fejét a magyar munkaerőpiacon (vg.hu)
Nemcsak a szakemberhiány égető, de a magasan képzett munkaerőből is hiány van, több szakmában pedig alig van utánpótlás. A szakmai szervezetek szerint a helyzeten a minimálbér és a szakmunkás bérminimum jelentősé emelése sem segít.
jan. 3
10:48
A világ legjobban várt kulturális helyszínei közé került a Magyar Zene Háza (Helló Magyar)
A világ legjobban várt kulturális látványosságai közé választották a Magyar Zene Házát!
jan. 3
10:48
Milliós fizetés diszkontáruházban? Emeli az Aldi a béreket (Forbes)
Idén is közzétette a január elsejétől hatályos béremelését az Aldi Magyarország.
jan. 3
10:54
Rendkívüli évnek ígérkezik 2022 a magyar belpolitikában (Infostart)
Országgyűlési választás, államfőválasztás, népszavazások, járványügyi veszélyhelyzet.
jan. 3
10:54
Kamat- és költségmentes hitellehetőség a sertéstartóknak (Adózóna)
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent – közölte az Agrárminisztérium (AM).
jan. 3
10:54
Ennyit kereshetsz az ALDI-ban, íme a 2022-es fizetések listája (ProfitLine)
Valamennyi munkakörben egységesen 8%-kal emeli munkatársai bérét az Aldi Magyarország. A 2022. január 1-jén a vállalatnál életbe lépett munkabérek szerint az áruházi és a logisztikai munkatársak a vállalatnál eltöltött 5 év után már több mint 432 000 forintos bruttó munkabérre számíthatnak, egy kiemelt forgalmú áruházban 10 éve dolgozó üzletvezető
jan. 3
10:54
Belendült a gázolaj ára: szerdától újabb emelkedés (Agroinform)
Lassan mindenhol el lehet felejteni a 480 forint alatti üzemanyagárakat?
jan. 3
10:54
Végre kiderült: ennyi pedagógus nincs beoltva Magyarországon (Pénzcentrum)
Az állami fenntartású iskolákban a pedagógusok egy százaléka nem vette fel az oltást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfő délelőtt.
jan. 3
10:54
A harmadik oltás után fertőződött meg az amerikai védelmi miniszter (vg.hu)
Austin legutóbb december 21-én – koronavírusos tüneteinek észlelése előtt több mint egy héttel – találkozott Joe Bidennel.
jan. 3
10:54
Koronavírus: Rusvai Miklós szerint erre kell készülni 2022-ben (Life)
A szakember szerint az év végére akár el is tűnhetnek a hullámszerű megbetegedések, de januárban szinte biztosan elindul az újabb járvány az omikronnak köszönhetően.
jan. 3
10:54
CES-díjat ért az óceáni hulladék újrahasznosítása (MMonline)
Óceáni műanyagból, elektromos hulladékgyűjtő központokból és szupermarketekből begyűjtött újrahasznosítható anyagokból készített okosotthon termékeket és villanykapcsolókat a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott Schneider Electric. A fejlesztések a CES szakmai zsűrijének elismerését is elnyerték, összesen négy díjat nyertek Fenntarthatós
jan. 3
10:54
Volt CEU-rektor: „Ki tudja? Lehet, hogy idén lesz Orbán utoljára hatalmon?” (Demokrata)
Michael Ignatieff szerint az EU-t összeomlás fenyegeti, ha elbukik Lengyelországgal és Magyarországgal szemben.
jan. 3
10:54
Brutális rezsinövekedéssel indult az év Közép-Európában, kivéve Magyarországon (Mandiner)
Lengyelországban például a gázszámlák 54 százalékkal emelkednek január elsejétől.
jan. 3
10:56
Szándékosan gyújthatták fel a parlament épületét Fokvárosban (vg.hu)
Sikerült megfékezni a tüzet, amely vasárnap a kora reggeli órákban lobbant fel a Dél-afrikai Köztársaság parlamentjének épületében, és hatalmas pusztítást végzett – tájékoztatott a helyi tűzoltóság hétfő reggel.
jan. 3
11:00
Az amerikaiak szerint túl kockázatkerülők az európai befektetési szakemberek (Portfolio)
Az Egyesült Államok legnagyobb kockázatitőke-társaságai csak nagy nehézségek árán találnak megfelelő szakértőket az új európai irodáikhoz. A hiány nem a tehetségekben van, a probléma sokkal inkább az európai színtér fejletlenségében, és az alacsony kockázatvállalási hajlandóságban keresendő.
jan. 3
11:00
„Bevett taktika”, hogy a mianmari katonák embereket mészárolnak le (444.hu)
Segélyszervezetek szerint a december 24-i gyilkosságok nem lógtak ki a sorból, az emberek egyre durvább erőszakkal szembesülnek.
jan. 3
11:00
Ne edd meg! Mérgező növény kerülhetett az Aldi egyik termékébe (Femcafe)
Egy mérgező gyomnövény kerülhetett az Aldi egyik fagyasztott rermékébe, a Nébi azonnal visszahívta.
jan. 3
11:00
Enyhe optimizmussal várják a magyarok a 2022-es évet (vg.hu)
Több mint másfélszer annyian ítélték meg pozitívan az ország általános helyzetét, mint ahányan tették ezt tavaly.
jan. 3
11:00
Két fiatal magyar kutatónak megjelent a legendás magyar szörny, akit a '80-as években láttak először a Mátra erdeiben? (Promotions)
A magyar jetiként is emlegetett lényről először 40 évvel ezelőtt kezdtek el beszélni.
jan. 3
11:00
Hollik István: Pert nyertem a balliberális Mérce ellen (Mandiner)
A kereszténydemokrata politikusról valótlanságot állítottak.
jan. 3
11:00
Egy élelmiszer, ami csökkenti a depresszió kockázatát (Magyar Nemzet)
A gombafogyasztás nagyszabású elemzése azt sugallja, hogy az azt kedvelőknél kisebb a depresszió kialakulásának kockázata. Az összefüggés még mindig rejtély, és a most publikált tanulmány szerzői szerint egyelőre óvatosan kell értelmezni az adatokat. Ez az egyik első megfigyeléses tanulmány a gombafogyasztás és a depresszió kapcsolatáról – olvashat
jan. 3
11:02
Észak-koreai állampolgár szökhetett vissza hazájába (Magyar Nemzet)
Egy ismeretlen átjutott a két Koreát elválasztó, szigorúan őrzött övezeten, és belépett Észak-Koreába.
jan. 3
11:06
A nagy kérdés: Ön hisz a mátranováki Fanyűvő létezésében? (Blikk)
Jó, azért mi is látjuk, hogy részben vicces a téma, másrészt szinte minden országnak megvannak a legendás „szörnyei”, lényei, a Jetitől a Nagylábig. Nálunk, Magyarországon Hany Istók, a titokzatos víziember mellett van még pár. Közülük a legújabb, néhány évtizedes lény a mátranováki Fanyűvő, akit most sikerült lefotózni az erdőben. Pontosabban sike
jan. 3
11:06
Ismét edzett Szalai Ádám (Infostart)
A műtét után 13 nappal már újra gyakorolt a válogatott labdarúgó.
jan. 3
11:06
Már lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre: minden fontos információ egy helyen (Blikk)
December 23-tól lehet jelentkezni a 2022 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre. A felvételizők az E-felvételi rendszerben jelentkezhetnek alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre, és legfeljebb hat helyet (hármat díjmentesen) jelölhetnek meg 2022. február 15-ig.
jan. 3
11:06
Rekordmennyiségű éves autópálya-matricát vásároltak (hirado.hu)
Minden eddiginél eredményesebb volt a decemberi előértékesítési kampány.
jan. 3
11:06
Fontos változás lép életbe az MVM Next budapesti ügyfeleinél (Portfolio)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. számlázza a földgázátalányt Budapesten az új évtől, a Díjbeszedő Holding Zrt. ilyen irányú megbízása megszűnik 2022. január 1-jétől - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel.
jan. 3
11:06
Izgalmas ízelítővel nyitotta az újévet a Koenigsegg (Auto Pult)
A Koenigsegg azon kevés gyártó közé tartozik, amelyik be tudta bizonyítani, hogy a semmiből is lehet egy igazán sikeres márkát teremteni. Ez persze nem csupán szerencse, hiszen a saját fejlesztésű, rengeteg újítást felvonultató erőforrásaiknak – és minden egyéb műszaki megoldásaiknak –, valamint elképesztő teljesítménnyel megáldott, jellegzetesen l
jan. 3
11:06
Ashley Graham rekordméretű pocakjával várja, hogy megszülessenek ikrei (hirado.hu)
Egyelőre nem indult meg a szülés, pedig már éppen itt lenne az ideje.
jan. 3
11:06
Négy hónapos csúcson a cseh konjunktúra barométer (vg.hu)
A cseh feldolgozóipari aktivitás decemberben felülmúlta a várakozásokat.
jan. 3
11:06
A búza és a kukorica is több mint 20 százalékkal drágult 2021-ben (Agrofórum)
A tavalyi esztendő utolsó kereskedési hete, a két ünnep közti időszak inkább mínuszokat hozott a terménypiacokon. Az egész 2021-es esztendő azonban bőséges pluszokban volt gazdag, Párizsban a repce például 80 százalékkal drágult.
jan. 3
11:06
Változik a budapesti földgázátalánydíjasok számlakibocsátója (Magyar Nemzet)
A csoportos beszedéssel fizetőknek új megbízást kell adniuk számlavezető bankjuknál.
jan. 3
11:08
A saját tervénél is kevesebb gázt küldött Európába tavaly a Gazprom - Hatalmas profitra számít (Portfolio)
Sorozatban 15. napja visszafelé, tehát Németországból Lengyelország felé áramlik a gáz az egyik legfontosabb orosz gázszállítási útvonalon, mivel kevés gázt küldenek az oroszok Nyugat-Európa felé, ez pedig továbbra is nagyon magasan tartja a gázárakat az európai tőzsdéken. Mindez egyébként a Gazprom saját kimutatásain is meglátszik, hiszen a cég va
jan. 3
11:12
Újra megcsillogtatta gyönyörű hangját az X-Faktor döntőse (Blikk)
Az X-Faktor jubileumi évadában sok felfedezett volt, talán az eddigi évek közül a legtöbb. Ferenczi Kamilla csodás hangjával talált vissza a zenéhez.
jan. 3
11:12
Angol nyelvű mesterszakokat indít a Mome (ProfitLine)
Elindítja első, teljes egészében angol nyelvű mesterképzéseit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Mome).
jan. 3
11:12
Soha nem vették meg még ennyien előre az éves autópályamatricájukat (ATV)
Minden eddiginél eredményesebb volt a decemberi előértékesítési kampány: sosem vásároltak még meg annyi éves autópálya-matricát az év végi elővásárlási kampány keretében, mint tavaly decemberben; közel 162 ezer éves e-matrica kelt el már az érvényességi idő kezdete előtt - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfőn az MTI-t.

Keresés