A Smart már rálépett a nagy megújulás útjára: az autóiparban az elsők között váltott tisztán elektromos kínálatra – igaz, ez azért a mindössze két városi apróságot felvonultató kínálatával nem volt egy nagy kihívás –, és bemutatkozott már az első újgenerációs modelljük előfutára is, a sorozatgyártáshoz már igencsak közel álló Concept #1 is. Ebben p
Fotó: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató A minisztériumi kezdeményezésre 2016-ban bevezetett decemberi elővásárlási lehetőség népszerűsége folyamatosan nő. Míg az induláskor még csak bő 76 ezer, két évvel később már mintegy 120 ezer, tavalyelőtt pedig valamivel több mint 142 ezer darab következő évre szóló éves vignetta kelt el. A tavaly decemberben
A Fintech Világa adásában Suppan Márton és Érczfalvi András a hitelezési piac aktuális helyzetéről beszélgetnek Bruzsa Gézával, az online személyi kölcsön kalkulátoráról ismert Instacash CEO-jával.
Minden eddiginél eredményesebb volt a decemberi előértékesítési kampány: sosem vásároltak még meg annyi éves autópálya-matricát az év végi elővásárlási kampány keretében, mint tavaly decemberben; közel 162 ezer éves e-matrica kelt el már az érvényességi idő kezdete előtt - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfőn az MTI-t.
A légzőszervi megbetegedések időszakában, tavasszal és ősszel nemcsak a koronavírus, hanem a szezonális influenza is támad. Hónapok óta sokakat foglalkoztat a kérdés, vajon mi történik, ha a két betegség együttes erővel támad.
Unokázós csalók nyomába erednek hazai színésznagyságok, visszatérnek a provokatív amerikai tinik és a sikolymaszkos sorozatgyilkos, ellenállhatatlan női kémcsapat alakul, és megismerkedhetünk a világ legrosszabb emberével is a moziban. Összegyűjtöttük a legígéretesebb januári premiereket!
És emiatt természetesen a gyerekeknek és a szülőknek is. Ugyanis tegnap éjfélig lehetett méltányossági kérelmet benyújtaniuk az oltatlan pedagógusoknak Kásler Miklós minisztériumához, de sokan közülük így is teljes bizonytalanságban voltak, hogy ma elinduljanak-e dolgozni vagy sem.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a jégkorong Magyarországon, a rajongókon túl a játékosok száma is exponenciális növekedést mutat. Így van ez annak ellenére is, hogy nem a legolcsóbb sportágról beszélünk, és a jégpályák száma is komoly gátja egyelőre annak, hogy tömegek űzhessék ezt a sportot. A magyar jégkorong helyzetéről és jövőjéről a Pénzce
A közismert FPT Industrial és a szintén olasz, jármű-akkumulátorokra szakosodott Potencza Technology egy új, állandó 4x4-es meghajtású kisteherautó fejlesztésébe kezdett, kimondottan a kevésbé fejlett országok gazdálkodói számára, ahol az úthálózatot is javarészt földutak jelentik.
Gyakran használjuk a mérgező kifejezést emberekre, munkahelyekre, kapcsolatokra. Jótanácsból is számtalan található a neten: „így szabadulj meg tőlük” „úgy szereld le őket”, „ezeket az embereket kerüld el” stb. Érthető, mégis kegyetlen nekem ez a hozzáállás, úgy képzelem, többet beszélhetnénk arról, hogy mit tehetnénk mi magunk annak érdekében, ho
A Fintech Világa – Blockchain Percek legutóbbi adásában a résztvevők a fizikai és a digitális világ találkozásánál a tokenizációról beszélnek az Ethereum rendszerében.
Egy olaszországi privát klubban, a római Banana nevű luxus-szórakozóhelyen lett rosszul szilveszter éjszaka a Dk-aktivistája, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. Többfajta kábítószergyanús anyagot is találtak nála, a kommentelők szerint ismert volt róla, hogy rendszeres drogfogyasztó. Különösen kedvelt egy kétféle kábítószerből á
Nagyot ugrott 2021-ben a cégbejegyzések száma, a cégtörlések száma viszont alacsonyan maradt, így közel egy évtized után újra növekedett a társas vállalkozások száma Magyarországon.
Egy horvát művész négy éven át készítette alkotásait, amelyek a legmélyebb emberi érzéseket jelenítik meg. Szomorú hangulatú fotói mégis látványosak, lenyűgözőek és magával ragadják a nézőt.
A Fintech Világa adásában Suppan Márton és Érczfalvi András Molnár Tamással, a PSC CEE vezérigazgatójával beszélgetnek a fizetési piac aktuális trendjeiről és a jövőt illető várakozásokról.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hivatalos Facebook-bejegyzésében osztotta meg véleményét a baloldal miniszterelnök-jelöltjének botrányos kijelentéséről.
Sikeresen megegyezett a 2022-es bérfejlesztésről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a SPAR Hűségprogram és a munkavállalók 10 százalékos vásárlási kedvezménye is megmarad.
Megnyíltak a kedvezményes hitelek a hazai sertéstartók előtt, az első kérelmeket már ezen a héten benyújthatják az érintett gazdálkodók. Az agrártárca a kamat és a hitelekhez kapcsolódó költségek teljes összegét átvállalja, a lehetőséggel június végéig élhetnek a bajba jutott termelők.
Egészen szép emelkedéssel kezdték az évet az európai tőzsdék, miután enyhül az omikron-variáns miatti aggodalom - a világgazdaság kilátásai jobbak, mint korábban gondolták volna, ami erősíti a kockázatvállalási kedvet is. A dánok például mostantól nyugdíj-megtakarításokkal is bátrabban rizikózhatnak. Az olaj tovább drágul, a magyarországi tankolás
A közelmúltban arról számolt be az Airbnb, hogy a Covid-korlátozások enyhülésével 52 százalékkal növekedett a foglalásaik száma. Az emberek a hosszú korlátozások után nyaralásokat, utazásokat terveznek, és a népszerű szállásokat kínáló oldal legmagasabbra értékelt desztinációiból kirajzolódik, mik is jelenleg a toplistás úti célok.
A Falusi csok 2022. június 30-ig érhető el, az otthonfelújítási támogatást viszont egészen 2022. december 31-ig fel lehet venni. Bár a falusi csok nagyobb összeggel képes hozzájárulni a vidéki otthonteremtéshez, az otthonfelújítási program a renoválási, bővítési részét tudja pótolni az év végéig, ha kevesebb gyermekkel tervez a család.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje a hétvégén is olyan nyilatkozatot tett közzé, amely mindkét politikai oldal felháborodását kiváltotta. A CÖF-Cöka közleményben reagált Márki-Zay szavaira.