Az elektromos autókat gyártó Tesla összesen csaknem 700 ezer járművet hív vissza az Egyesült Államokban és Kínában biztonsági kockázatot jelentő meghibásodások miatt. Az Egyesült Államokban minden 2017 és 2020 között gyártott "Model 3" autó érintett. Ez az amerikai NHTSA közlekedésbiztonsági ügynökség dokumentumából származik, amelyet az interneten
Jelentősen, mintegy 20 százalékkal emelkedett az európai gázár kedden kora délután a hétfői záróértékéhez képest, miután már 15. napja fordított irányba, nyugatról kelet felé tart a gáz továbbítása a Jamal-Európa gázvezetéken, és a meteorológusok előrejelzése szerint ismét téliesre fordul az időjárás Európa jelentős részén.
Egy kaliforniai bíró elvetette a Nirvana együttes ellen benyújtott keresetet, amelyben Spencer Elden kártérítést kért azért, amiért meztelen csecsemőkori képét használták fel a banda híres Nevermind című albumának borítóján.
Mostanában esténként lefekvés után furcsa érzés jön: egy kis idő múlva kénytelen vagyok a lábam elmozdítani, mert nem jó abban a helyzetben. Én úgy hívom: ideges a lábam, mert képtelen vagyok egy helyben tartani. Mi lehet a tünetek oka? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A remek nemzetközi tőkepiaci hangulat ellenére esik a magyar tőzsde, ez többek között az OTP kimondottan rossz teljesítményének köszönhető. De milyen körülmények állhatnak a hirtelen lefordulás hátterében?
A 32-es autóbuszra hétvégente, a 68-as autóbuszra pedig hétköznapokon is csak az első ajtónál lehet felszállni január 8-tól - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t, jelezve: akinek nincs érvényes jegye, a buszjáratokon a járművezetőtől tud vásárolni.
Korábban nem publikált, Kínában előforduló növényi kártevőkre és kórókozókra vonatkozó nyilvántartásokat vetettek össze bizonyos mezőgazdasági munkafolyamatokkal. Az eredmények alapján 1970-es évek óta többszörösére nőtt a kártevők és kórokózók előfordulása.
Óriási problémát okoz az oltatlan pedagógusok kiesése és helyettesítésük megszervezése – fogalmazott a Pedagógus Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja. Nagy Erzsébet azt mondta: nyilvánosan hozzáférhető központi statisztika hiányában kérdőívvel mérik fel a kieső pedagógusok arányát.
A fenti, teljesen jogosnak tűnő kérdéssel jelent meg Dobson Szabolcs szakgyógyszerész Facebook-posztja, amely a Nemzeti Népegészségügyi Központ legutóbbi szakmai ajánlásának azon kijelentésére reagál, miszerint "a fertőzésen átesettség nem felel meg immunizációnak. Minden esetben a teljes oltási sor beadása szükséges".
Az atv.hu úgy értesült, az ellenzéki pártok vezetői napokon belül hivatalosan is közölni fogják Márki-Zay Péterrel, hogy ne számítson rá, hogy saját frakciója lesz az új Országgyűlésben. Ezen viszont Márki-Zay Péter nem nagyon lepődhet meg, főleg Jakab Péter ma reggeli interjúja után.
Babicsek Bernát fiatalon, tragikus körülmények között vesztette életét. Szerettei összetörtek, rengetegen gyászolják, a tragédia kapcsán pedig most megszólalt a művész egykori szerelme is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Engedélyezte Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét a 60 évesnél idősebbeknek - jelentette be a tárcavezető sajtószolgálata kedden.
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron nevű variánsa a felső légutakat támadja, és enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa.
Piaci kockázat nélkül nincs befektetés. Ha valaki a piaci medve veszélyeit rosszul méri fel, akár a gatyája is rámehet. Ezt láttuk a 2008-as pénzügyi válságban, és így van ez ma is, ha valaki elszámolja magát. Amikor egy kisbefektető teszi ezt, az kellemetlen, de ha egy nagybank, abból akár katasztrófa is lehet. A piaci kockázat a pénzügyi kockázat
Ötszörösére növeli az emberi szervezetben az antitestek számát a koronavírus elleni negyedik oltás a beadás után egy héttel – közölte egy izraeli kutatás előzetes eredményeire hivatkozva Naftali Bennett miniszterelnök.
Az igazságügyi miniszter annak kapcsán posztolt közösségi oldalán, hogy január 1-től a bírák számára átlagosan 32%-os, míg az ügyészek számára 21%-os illetményemelés valósult meg.
Az rtl.hu információi szerint az ellenzéki összefogás nagyjából 2-3 ezer felülettel számolhat, miközben a kormánypártok a korábbi tapasztalatok alapján akár 5-8 ezer helyen is hirdethetnek majd.
Újabb pályázat indul január 17-én minden olyan vállalatnak, amelynek kára származott a Brexitből - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
Másfél évvel az olimpiai kvalifikációs tornák kezdete előtt a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya még nagyon bízik abban, hogy már a 2024-es olimpiára ki tud vinni olyan játékosokat, akiket a decemberi keretedzés alkalmával ismert csak meg.
Rendőrségi nyomozás indult egy pécsi belvárosi iskola elektronikus naplójának feltörése miatt - erősítette meg a Pécsi Újság keddi értesülését a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-nek.
A megfelelő mennyiségű gyümölcs és zöldség fogyasztása, a kiegyensúlyozottabb étrend hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. Ez az evidensnek tűnő tény pedig az egészséges életmód terjedésével évről-évre az európaiak egyre nagyobb része fogyaszt napi rendszerességgel gyümölcsöt, vagy zöldséget. A legfrissebb adatok szerint azonban a WHO által javasolt
A Formula-1 hétszeres világbajnoka és a sportág egyik legeredményesebb pilótája hétfőn töltötte 53. életévét – a jeles napról természetesen fia, Mick is megemlékezett közösségi oldalain.
Krumplisaláta, tojáslikőr, friss fűszernövények, illatos sajtok és még sorolhatnánk azokat az ételeket, amiknek erőteljes illatuk van a hűtőben. Elsőre egy igazi küzdelemnek tűnhet az ételek, italok, különböző összetevők elkülönítése, de a megfelelő dobozokat, palackokat, praktikus kellékeket és tippeket bevetve könnyen kialakíthatunk egy átlátható