Vizsgálóbizottságot hozott létre a Magyar Úszó Szövetség Szilágyi Liliána ügyének kivizsgálására. A bizottság elnöke, Papp Gábor ügyvéd az ATV Híradónak azt mondta, szeretnének minden érintettet meghallgatni, de mivel ők nem hatóság, senkit sem kötelezhetnek arra, hogy megjelenjen előttük. Próbáltuk elérni Szilágyi Liliánát is, ám a sportoló menedz
Napokon belül berobbanhat a járvány ötödik hulláma - mondta Vattay Gábor járványmodellező az ATV-nek. Szerinte a fővárosban a koronavírusos betegek 80 százaléka omikronnal fertőzött, és a csúcson akár 30-ezer ember is kórházba kerülhet.
A Gazdasági Versenyhivatal elindította a versenyfelügyeleti eljárásait. Az italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozás érvényesítésével kapcsolatban több helyen találtak szabálytalanságot, többek között két nagy gyorsétterem- franchise láncnál is.
A tavalyi zártkörű gála után idén 630 meghívott lehetett ott a Nemzeti Színházban, ahol kihirdették: kik voltak a tokiói olimpia évében a legjobb sportolók, edzők. 366-an szavaztak, és az ő voksaik alapján minden kategóriában a három legjobb reménykedhetett az utolsó pillanatig abban, hogy mindannyiunk számára felejthetetlen alakítása után még egy
Izrael megszünteti az utazási tiltólistát, az izraeliek bárhova utazhatnak, és az érvényes oltási igazolvány birtokában nem kell hét napra karanténba vonulniuk - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
Az olaszos hangzású név, na meg az üzletpolitika meghozta a sikert: a Diego piacvezető a meleg-burkolatok – szőnyegek, laminált padlók, Pvc-burkolatok, függönyök, tapéták – eladásának területén. Három országban összesen 165 áru-házzal vannak jelen. Nem ma kezdték a szakmát, majd három évtized sikere áll már mögöttük.
Ukrajnában engedélyezték a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét minden, 18 évesnél idősebb személy számára – jelentette be csütörtökön Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a Facebookon.
A székelyföldi lovassport százmillió forintos támogatását jelentette be csütörtökön egy Homoródfürdőn tartott lovas fórumon Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Az énekesnő az utóbbi időben rengeteg feleslegtől szabadult meg: átalakulásának azonban ára volt - egyebek mellett az, hogy kés alá kellett feküdnie. A 30 éves celebritás most e beavatkozásról mesélt részleteket.
Varsó – Egy másik korábbi klasszis labdarúgó, az ukrán Andrij Sevcsenko lehet a portugál Paulo Sousa utódja a magyar válogatottal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szerepelt lengyel nemzeti együttes kispadján.
A karcsúság trendjének egyre többen akarnak megfelelni, és sajnos gyakran olyan "diétákat" próbálnak bevetni, melyek nem, hogy nem eredményesek hosszabb távon, hanem súlyos egészségkárosító hatásuk is van. Íme csokorba szedve a legveszélyesebb módszerek.
A szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) új karantén-iránymutatást adott ki csütörtökön annak érdekében, hogy az egészségügyi rendszer megbirkózhasson az omikron variáns okozta növekvő koronavírus-fertőzések miatt tapasztalható munkaerőhiánnyal: azoknak a dolgozóknak, akik fertőzöttel érintkeztek, de nincsenek tüneteik, nem kell karanténba vonulniu
A gyorsétteremlánc a Beyond Meat húshelyettesítőket gyártó céggel közösen alkotta meg a KFC védjegyévé vált csirkefalatok alternatíváját, aminek az íze és az álaga is ugyanolyan lesz, mint a húsból készült változaté.
– Némi idő kell, mire kiismeri magát nálunk az NB I-ben listavezető, címvédő Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője, de egyelőre pozitív impulzusok érték Sztanyiszlav Csercseszovot. Az orosz szakember célja a bajnokság megnyerése, messzebbre még nem tekint.
Vásáry André egy pszichológus barátja tanácsára kezdett testedzésbe, de a rendszeres mozgás nem csak a lelkének tett jót, a terápia kedvező „mellékhatásaként” bombaformába került.
Tavaly novemberben az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 31,2 százalékkal, az exportértékesítési árak 16,8 százalékkal emelkedtek. Az ipari termelői árak átlagosan 21,6 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az októberi 18,5 százalékos emelkedés után - ismertette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A legtöbb ember a szerelmet hagyományos ismerkedés, vagy online társkereső honlapok vagy alkalmazások segítségével keresi, de Muhammad Malik teljesen más módszert alkalmaz.
Szinte berobbant a munkaerőhiány nem csak egész Európában, de hazánkban is. Akár orvoslásról, akár építőiparról vagy vendéglátásról van szó, majdnem mindenhol emberek után kutatnak.
Több tízmilliárdos lehet a megyei jogú városok vesztesége az őket érintő elvonások miatt. Bár a kormány azt ígéri, átvállalja a minimálbér emelkedése miatti terheket, az iparűzési adó kompenzációja idén sem lesz teljes. Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András az Egyenes beszédben mesélt a részletekről.
Már rendezői antréja (Célpontok) egy egyedi látásmóddal rendelkező, ihletett direktort sejtetett. Bogdanovichnak köszönhetjük a hetvenes évek Hollywoodjának olyan klasszikusait, mint Az utolsó mozielőadás vagy a Papírhold, de a Mi van, doki? című komédiát is ő készítette. Nyolcvankét éves volt.
A háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője szerint a következő időszakban várhatóan sokan fertőződnek meg, de a kórházban ápoltak száma kevésbé növekszik majd.
Kétszáz éve született Lónyay Menyhért, a kiegyezés utáni második magyar miniszterelnök: turbulens időkben vállalt hivatalokat, de pénzügyi tudására és szervezőkészségére nagy szüksége volt a Monarchia újjászülető magyar államának.
Szigetszentmiklós – A vendégek egyik játékosának pozitív koronavírus-tesztje miatt elmaradt a január 13-án induló Európa-bajnokságra készülő magyar férfikézilabda-válogatott Fehéroroszország elleni, csütörtökre tervezett felkészülési mérkőzése.
Az író kiáll azon alapelv mellett, hogy az ember nemét biológiai neme határozza meg, és hogy a biológiai nők nők, a magukat nőnek képzelő férfiak pedig nem nők, hanem férfiak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hozzátette, a magyar egyetemek tovább javuló versenyképességéhez, a magas színvonalú, korszerű képzések érdekében elengedhetetlen az oktatók, munkatársak anyagi megbecsültsége.
Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett jelentésében.
Az elmúlt napokban olyannyira enyhe volt az időjárás, hogy sokan már azt hihették, átugrottuk a telet, és kitavaszodott. Ám az időjárás hétvégén téliesre fordul, helyenként tíz centiméteres hó hullhat.
A miniszterelnök-jelölt szerint a hat ellenzéki párt hatalmi, pártfinanszírozási, mandátumszerzési érdekei miatt nem jöhet létre a hetedik, „jobbközép” frakció.
Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola-alkotás, amely Mario Puzo legendás regényét adaptálta. A később trilógiává bővített filmeposz első epizódja félévszázados születésnapját ünnepli hamarosan.
A fővárosban környezetbarát módon, energetikailag hasznosítják az utcákról begyűjtött karácsonyfákat, a becslések szerint több mint félmilliót szállítanak majd el - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója csütörtökön az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank az előző hetivel megegyező 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön. Ezzel megszakította a kamat emelésének november közepétől hat héten át tartó sorozatát. A forint kezdetben kissé gyengült, majd a 360-as szint közelébe erősödött.
Egy lépéssel közelebb kerültek a bérmegállapodáshoz a BKV-nál, online tárgyalás keretén belül ültek egy asztalhoz a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői, hogy folytassák a 2022-es béremelés részleteivel kapcsolatos egyeztetéseket.