2022. május 6. péntek

máj. 6
4:18
Fiatal felesége tartja karban B. Tóth Lászlót: a 75 éves rádiós úgy érzi, Judit mellett nem öregszik (Blikk)
A 75. születésnapját ünnepli B. Tóth László, de úgy érzi, inkább az ötvenes éveiben jár. A lemezlovas szerint ehhez nagyban hozzájárul húsz évvel fiatalabb felesége, aki nemcsak figyel rá, de karban is tartja.
máj. 6
4:18
Napi horoszkóp – május 6: az Oroszlán így tudja elkerülni, hogy hatalmasat hibázzon, a Mérleg pedig régi sebeket szakíthat fel. (Promotions)
A Skorpióban felmehet alaposan a pumpa, ha nem figyel oda magára, míg a Baknak meg kell küzdenie azokkal az emberekkel, akik nem őszinték vele.
máj. 6
4:18
A cukkini számtalan egészségügyi előnye (Magyar Mezőgazdaság)
A cukkini egy ízletes nyári tökféle, amely sokoldalúságáról és számos egészségügyi előnyéről ismert. Bár a cukkinit gyakran zöldségként emlegetik, valójában a Cucurbitaceae növénycsaládba tartozó gyümölcs, és a hagyományos gyógyászatban régóta használják megfázás és más egészségügyi állapotok kezelésére.
máj. 6
4:30
Jól fogytak a BMW e-autói az első negyedévben (autopro)
Az első negyedév az e-autók eladásainak jelentős növekedését és a nehézségek ellenére is jó pénzügyi eredményeket hozott.
máj. 6
4:48
Palou annak örülne a legjobban, ha az IndyCar visszatérne Japánba (USAracing)
Alex Palou már azt megelőzően igazi sztárnak számított Japánban, hogy a világ többi része egyáltalán...
máj. 6
4:48
Egyenletes hűtési megoldás, ami meghosszabbítja a termékek élettartamát (Agrofórum)
A fiatal salátahajtásokat és bébi-zöldségeket gyártó Picvert nemrégiben vásárolt egy vákuumhűtő rendszert. A gyors, egyenletes és egységes hűtési megoldás segít meghosszabbítani a termék élettartamát.
máj. 6
4:48
6000 éve a Földön élt egy titokzatos ember, Magyarországon is sokaknak ő az őse - lehet, hogy pont a tiéd is? Most megtudhatod (Promotions)
A kutatók és a tudomány tényleg nagyon érdekes eredményre jutott.
máj. 6
4:48
Tulajdonrészt szerzett egy amerikai alap a CyBERG-ben (Mínuszos)
A CyBERG Corp. Nyrt. szerződést írt alá az amerikai Yorkville Advisors által képviselt befektetési alappal, átváltoztatható kötvény konstrukcióban történő finanszírozásról, illetve potenciális részesedésszerzésről, 1,2 milliárd forint keretösszegig – közölte a technológia társaság. A lépéssel a cég bővíti finanszírozási lehetőségeit akvizíciók megv
máj. 6
4:48
Vajon a patkányok tényleg annyi betegséget terjesztenek, mint azt gondoljuk? (Hamu és Gyémánt)
A pestis óta a patkányokat betegségterjesztőknek tekintik, de egy új kutatás szerint ezek a rágcsálók és más városi állatok kisebb valószínűséggel okoznak járványokat, mint azt korábban gondolták.
máj. 6
4:48
Kivinni a szemetet: hogyan segítenek az AMR-ek minimalizálni a pazarlást és maximalizálni a hatékonyságot? (newtechnology.hu)
A munkaerőhiány és a globális versenyhelyzet arra készteti a cégeket, hogy kevesebb alkalmazottal folytassák tevékenységüket, aminek következtében számos vállalkozás megismerhette a lean gyártás előnyeit. Közülük az egyik a hozzáadott értékkel nem rendelkező tevékenységek megszüntetése, ilyen művelet például a maradékanyagok mozgatása. Számos ipará
máj. 6
4:48
Palou annak örülne a legjobban, ha az IndyCar visszatérne Japánba (Racing)
Alex Palou már azt megelőzően igazi sztárnak számított Japánban, hogy a világ többi része egyáltalán...
máj. 6
4:54
Már látszik, mikor lesz 30 fok – a hétvége időjárása (Infostart)
A gomolyfelhők mellett fátyolfelhők szűrik a napfényt. Változékony lesz a hétvége időjárása, záporok, zivatarok is lehetnek, de egyre melegszik az idő.
máj. 6
5:00
Gerendai új terepen: zöld gyárba és ökotudatos üzlethálózatba szállt be (Forbes)
Gerendai azt mondja, benne is van egy kis klímaszorongás, aztán szembejött egy olyan sztori, amibe azonnal beleszeretett.
máj. 6
5:12
Tudományos megfigyelés: hiába próbálunk fogyni, ha rosszul alszunk (Infostart)
195 elhízott felnőtt vett részt egy kísérletben, tanulságos eredmény rajzolódik ki. Az okoseszközök is "játszanak".
máj. 6
5:12
Az emberek tartanak az online cipővásárlástól, macerás a visszaküldés (ProfitLine)
Az online vásárlás térnyerése különösen az elmúlt két évben vált igazán jelentőssé, azonban még mindig vannak olyan termékek, amiket sokan nem szívesen szereznek be virtuálisan. Ezek közé tartoznak a cipők is, ugyanis a vásárlók egy része nem biztos benne, hogy a lábbeli, amit a honlapokon megadott méret alapján választ ki, valóban jó is lesz rá. A
máj. 6
5:15
Időjárás: Esernyő nélkül senki sehova se induljon! (Agroinform)
Sokfelé további csapadékra lehet számítani, de maradnak száraz területek.
máj. 6
5:18
Neverending Branding: Rebranding és piackutatás – Győrváry-Aszatrjan Diána előadása a Márkaépítés 2022 konferencián (Márkamonitor)
Miként vehetjük elejét a romló tendenciáknak? – tette fel a kérdést Győrváry-Aszatrjan Diána senior insight consultant, a NielsenIQ kutatója. A válasz egyértelműnek tűnhet, mégis rendszeresen megesik, hogy a vállalatok nem fordítanak rá kellő figyelmet: meg kell érteni a vásárlókat és fogyasztókat. Ezt leghatékonyabban fogyasztói kutatások sorával
máj. 6
5:30
A munkavállaló csábítás új csodafegyvere a home office (Piac és Profit)
Miután a cégek és a dolgozók is megtapasztalták, hogyan tudnak a lehető leghatékonyabban működni a home office és a hibrid munkavégzés keretei között, mostanra már a távmunka egyes formáinak lehetősége jelentős arányban alapvető igénnyé vált a munkavállalók részéről. Az otthonról történő munkavégzés opciója egy adott álláslehetőség iránt támasztott
máj. 6
5:30
A "nagy halak" épp kiszorítják a kisebbeket a Balatonnál (Infostart)
Nagyjából 6500 hajónak van helye a tónál, de legalább még ezerre lenne szükség a hajósok szerint.
máj. 6
5:30
"Itt kemény és véres harcokat folytatunk" - tíz hete tart a háború Ukrajnában (ATV)
Az orosz erők ismét rakétatámadásokat hajtottak végre katonai célpontok ellen. Szakértők szerint ugyanakkor a vasútvonalak bombázásával sem tudták megakadályozni, hogy a nyugati országok által küldött fegyverszállítmányok eljussanak az ukrán hadsereghez. Eközben Ukrajna azzal vádolta meg az oroszokat, hogy betörtek az Azovsztal acélgyár területére,
máj. 6
5:30
Így nézett ki George Clooney fiatalon - Hitted volna, hogy egyszer a világ legszexibb férfija lesz ebből a srácból? (Promotions)
Ma van George Clooney 61. születésnapja, ennek örömére megmutatjuk, mennyit is változott az utóbbi évtizedekben.
máj. 6
5:30
Akár évek múlva is kérheted az adóvisszatérítést, mutatjuk hogyan (Forbes)
Aki most nem foglalkozott az szja-visszatérítéssel, az öt éven belül (ennyi az elévülési határidő) indíthat önelleőrzést a 2021-es adóévére
máj. 6
5:36
F1: Callum Ilott visszatér az Alfa Romeóhoz (USAracing)
Bár jelenleg nem képezi részét a Ferrari Akadémiájának, Callum Ilott azonban továbbra is személyes kapcsolatban...
máj. 6
5:36
F1: Callum Ilott visszatér az Alfa Romeóhoz (Racing)
Bár jelenleg nem képezi részét a Ferrari Akadémiájának, Callum Ilott azonban továbbra is személyes kapcsolatban...
máj. 6
5:42
Robbantás: 464%-kal nőtt a vendégéjszakák száma (ProfitLine)
A tavalyelőtt szeptember 1-től bevezetett határzár miatt meredeken visszaeső bázis hatására 464%-kal, több mint öt és félszeresére nőtt a vendégéjszakák száma márciusban, ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 377,9%-kal, a külföldieké 602,6%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek fokozatos visszatérését mutatja.
máj. 6
5:45
Támogatás, kőolajszankció, könnyítés a kisvállakozásoknak – hírek pénteken (Agroinform)
Reggeli összefoglaló aktuális hírekkel, időjárás-előrejelzéssel.
máj. 6
5:48
Repülőgép- és űrhajó-javító cég került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe (Menedzsment Fórum)
Épp csak egy hete lehet annak, hogy megszáradt a tinta a szerződésen.
máj. 6
5:48
Rózsaszínű magyar konvergenciajelentés – kinek szól? (Privátbankár)
Az Európai Bizottságnak benyújtott konvergenciajelentés gyönyörű számokat tartalmaz. Olyan lendületes növekedési pályát vázol a dokumentum, amelyre nem sok példa akadt a magyar gazdaságtörténetben. Kár, hogy aligha fognak teljesülni, véli Bod Péter Ákos az MNB egykori elnöke.
máj. 6
5:48
A családokra szabták a napelemes pályázatot – mutatjuk hogyan pályázzon (Alternatív Energia)
Ezt a napelemes pályázatot a családokra szabták.
máj. 6
5:48
Így fogsz hamarosan Te is villanyfurgonnal melózni! (Autónavigátor)
A Ford E-Transit menetpróbájára érkeztünk Barcelona kikötőjébe, ám sokkal többet kaptunk egy egyszerű próbakörnél: nem csak az derült ki, hogy
máj. 6
5:48
Nemzetközi antidiéta nap: 3 kérdés és 3 válasz az orvostól (Glamour)
A nemzetközi antidiéta nap (május 6.) célja felhívni a figyelmet a túlzásba vitt diéta lehetséges veszélyeire, valamint az emberi alak sokszínűségének elfogadására is buzdít. De hogyan értékelhető az antidiéta nap üzenete és ki tudja megmondani, hogy milyen étrend és életmód tesz jót az egészségünknek?
máj. 6
5:48
Az EP több uniós lépést vár a közös értékek védelmében Magyarországtól és Lengyelországtól (Márkamonitor)
A Parlament felszólította a Tanácsot és a Bizottságot, hogy tegyen többet az uniós értékek magyarországi és lengyelországi helyzetének romlása ellen.   A képviselők a 426 szavazattal, 133 ellenszavazat és 37 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban üdvözlik, hogy a Tanács francia elnöksége újrakezdte a Szerződés 7. cikk 1. bekezdése alapján
máj. 6
5:48
Hogyan ismerhetem fel a vértetűt az almafán? (Agrofórum)
A vértetű jelentős kártevő az almafákon. Miről ismerhetem fel ezt a károsítót? Hogyan védhetem meg az almafáimat a vértetűtől?
máj. 6
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: fontos üzenetet kapsz? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
máj. 6
5:48
Újra országszerte kinyílnak a kisüzemi sörfőzdék (KKV Magazin)
Országos, ingyenes program keretében sörkóstolókkal, főzdebemutatókkal és színes programokkal várják a magyar kisüzemi sörfőzdék május 21-én, szombaton a sörkultúra iránt érdeklődőket. A Nyitott Főzdék Napjához eddig 21 magyar sörfőzde csatlakozott.
máj. 6
5:48
„Van valami a levegőben, amiért nekem jó magyarnak lenni” – Interjú A besúgó fő alkotójával, Szentgyörgyi Bálinttal (WMN)
A besúgó író-rendezője a gyerekkora nagyobb részét külföldön töltötte, most viszont csak Budapesten tudja elképzelni magát – ami nem jelenti azt, hogy nem fog örömmel belevágni abba a nemzetközi karrierbe, aminek épp most körvonalazódnak a lehetőségei. Közvetlenül azután beszélgettünk vele, hogy hazatért a londoni tárgyalásairól.
máj. 6
5:48
Uniós egészségügyi digitális adattér létrehozására tettek javaslatot (Mínuszos)
Az Európai Bizottság egy európai egészségügyi adattér (EHDS) elnevezésű digitális rendszer létrehozására tett javaslatot, amely egyebek között lehetővé teszi, hogy az Európai Unió lakói egészségügyi adataikat az EU minden területén ellenőrizhessék és felhasználhassák. A bizottság által kiadott sajtóközlemény szerint az EHDS megbízható és hatékony k
máj. 6
5:48
Az edge technológiák pörgethetik fel a digitális átállást (newtechnology.hu)
Javulhat a vállalati együttműködés és nőhet a munkaerő-hatékonyság az úgynevezett edge computing, vagyis peremhálózati számítástechnika használatával. Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, a Schneider Electric megbízásából most egy globális felmérés, illetve tanulmány is készült. Több mi
máj. 6
5:48
Műtrágyakrízis – kinek hol szorít a cipő? (Agrárágazat)
Az orosz-ukrán háború feladta a leckét. Az ellátási láncokat nagyon nehéz lecserélni.
máj. 6
5:48
Csak olyan gépeket forgalmazunk, amelyeket kipróbáltunk, és beváltak (Mezőhír)
A Kirovec traktort ismerik, tradíciója van, sok idős mezőgazdásztól nem áll távol a márka
máj. 6
5:48
Túl alacsonynak érzi magát? Hosszabbíttassa meg a lábait műtéttel! (De inkább mégse.) (Helló Magyar)
Létezik egy eljárás, melynek során műtéti úton megnövelik az emberek testmagasságát, ám a beavatkozás jelentős kockázatokkal jár
máj. 6
5:48
Mi okozhatta a 2021-2022-es téli méhpusztulást? (3.) (Magyar Mezőgazdaság)
Cikksorozatunkban egy kisléptékű felmérés adatait elemezzük. Az első részben a méhpusztulás mértékét vettük szemügyre. A másodikban elemeztük a lehetséges okokat. Ebben a részben pedig a méhészek véleményét adjuk közre. A felmérést 148 méhész töltötte ki. Hozzávetőlegesen 50%-nak alig volt téli vesztesége, viszont a felmérést kitöltők mintegy harma
máj. 6
5:54
Különleges bbq fűszerkeverékek minden alkalomra (Spa Trend Online)
A lassan, omlóssá váló ízletes húsok grillezése itthon is egyre több rajongót szerez magának. A Bbq éttermek és burgerezők mellett a kiegészítők és fűszerek piaca is egyre szélesebb, így otthon te is elkészítheted az illatos, porhanyós és ízletes fogásokat! Ebben segít egy magyar bbq fűszerkeverék család!
máj. 6
5:54
A világ legbiztonságosabb országai nincsenek messze (Hamu és Gyémánt)
Magyarország nincs a listán, de legalább elég közel van az éllovasokhoz. A lista első helyezettje egyébként 2008 óta nem változott.
máj. 6
6:06
Újabb két évad érkezik a Drive to Survive-ból (Racing)
Hivatalossá vált, hogy folytatódik a Netflix Forma-1-ről szóló sorozata, a Drive to Survive, még legalább két szezon erejéig. Az annak idején hatalmas sikerrel berobbanó sorozatból idén már a negyedik évadot adták ki, és ez is nagyban hozzájárult a Forma-1 Amerikában növekvő népszerűségéhez. Az ötödik-hatodik évad bejelentése is épp most, a Miami N
máj. 6
6:12
Rosszabbnál rosszabb hírek a Bank of Englandtől – „Visszatértek a 70-s évek” (Infostart)
Tízszázalékos inflációval ijesztgetik a briteket az év végére, ami évtizedek óta példátlan árdrágulást jelentene. Ennek nyomán az Angol Központi Bank 1 százalékra emelte a sokáig nagyon alacsonyan tartott kamatlábat – így kezd elmúlni a jelzáloghitelesek aranykora.
máj. 6
6:18
Itt az ország első NFT burgere (Márkamonitor)
A Bamba Marha Burger Bár belépett a kriptopiacra és első magyar étteremként egy exkluzív NFT-t bocsát ki.   Az NFT a Non-Fungible Token angol kifejezés rövidítése, ami annyit jelent magyarra fordítva, hogy nem helyettesíthető token. Egy teljesen egyedi virtuális adategységről van szó, ami egy adott blokkláncon van tárolva. Lehet vele kereskedni és
máj. 6
6:18
Kéthetes csúcson a búza ára (Agrofórum)
Emelkedtek az árak a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica 0,3 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal drágult, közben a repce kurzusa 1,3 százalékkal csökkent. Európában mind a négy kiemelt agártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.
máj. 6
6:18
Tolvai Reni dögös dominaként vette elő a formás melleit, Van Damme lánya pedig félmeztelenre vetkőzött - válogatás (Promotions)
Tolvai Reni ismét bevállalós szettet választott, Bianca Van Damme nyilvánosan pucérkodott, Labancz Lilla visszafogottan volt csábító, a felnőtt filmes Eva Elfie pedig nem hazudtolta meg önmagát.
máj. 6
6:18
Nemsokára jön az új hajlítható Google Pixel mobiltelefon (GSMring)
Az amerikai nagyvállalat hamarosan piacra dobhatja a saját megoldását a hajlítható kijelzős okostelefonok piacára a legújabb szivárgások szerint. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. A Google már évek óta készíti a saját hajlítható kijelzős okostelefonját, ami idén végre megjelenhet, ami egy fordulat az ügyben, hiszen tavaly elkaszálták a készüléket

Keresés