A Gkid (korábban GKI Digital) Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők listáján idén először rangsorolták külön a kizárólag magyar hátterű cégeket, ahol az Euronics Műszaki Áruházlánc mindjárt az első helyet érte el. A cég összesítettben hetedikként végzett.
„Éreztem, mennyi erőt ad a várandósság, mennyi erőt ad ahhoz, hogy egy jobb, igazságosabb, élhetőbb Magyarországért küzdjek” – írta a DK főpolgármester-helyettese.
Egy dél-koreai cég érdekes módszert dolgozott ki az emelkedő tengerszint ellensúlyozására: úszó várost építenek az óceánon. Jövőre akarják megkezdeni a település építését, amely az ország második legnagyobb városa, Busan partjainál emelkedik ki a vízből. A vízszint emelkedése nem érinti, hiszen azon lebeg, mindegy, hogy az nő-e vagy sem.
Vasárnap lemossák a Rákóczi hidat, emiatt aznap szakaszosan lezárják a híd egyes forgalmi sávjait - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divízió pénteken az MTI-vel.
Hosszú évek óta nem adott televíziós interjút (írottat is alig) a magyar humor megosztó fenegyereke, Fábry Sándor. Rónai Egonnal azonban most kivételt tett, és bár rögtön az elején össze is kaptak egy kicsit, sok minden kiderül a humoristáról a Húzós-podcast legújabb részében.
Jován László szerint a vesztegetési perben, amelyikben képviselte készült egy szakértői vélemény, „amely alapján egyértelműen felépült volna, ha időben és szakszerűen kezelik”.
A bankok 2022 második és harmadik negyedévében a jelzáloghitelek esetében a felárak emelését helyezték kilátásba az emelkedő forrásköltségek érvényesítésével, a hitelkereslet tekintetében pedig a bankok fele visszaesésre számít.
A Blikk információi szerint a 9 éves Nati kettesben volt otthon Berki Krisztiánnal, de amikor reggel felkelt, már holtan találta az édesapját a teraszon.
A szállókban és a vendéglátóhelyeken nem kell semmilyen igazolást felmutatni, hasonlóképpen a tömegközlekedési eszközökön, múzeumokban, kulturális vagy sporteseményeken, valamint a strandokon sem.
Pontosabban a digitális élelmiszeripart. A PREGA konferencián az is kiderül, hol tart az adatokra alapozott élelmiszergyártás, és tényleg spórolunk-e ott, ahol lehet.
Ambrus Attilát is megdöbbentette Berki Krisztián váratlan halálának híre. A Viszkis azt is elárulta, hogy a médiaszemélyiséget olyan élethelyzetben is látta, amiben nemsokan.
2022 márciusában az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,2 százalékkal nőtt. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2022 februárjához képest 0,1 százalékkal mérséklődött – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoz
Az üzemanyag- és energiaárak drágulása miatt vérzik a gazdaság, és nincs több tartalék - figyelmeztetett pénteken a Szlovén Kézműves és Vállalkozói Kamara (OZS), sürgetve az állam beavatkozását.
Még egy métert sem tettek meg a Forma-1-es autók a vadonatúj miami pályán, máris javítani kellett az aszfaltréteget. Nem kezdődik nyugodtan az első Miami Nagydíj hétvégéje a szervezőknek, mivel már az edzések előtt problémák merültek fel a pályával. Nemhogy F1-es, de még semmilyen versenyautó nem körözött a Hard Rock Stadium körüli aszfaltcsíkon, e
A Magyar Telekom meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját, amelynek során legfeljebb 14,6 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a távközlési vállalat részvényeseitől - közölte a cég a tőzsde honlapján pénteken.
Áremelkedésre és exportpiaci zavarokra számít az idei szezonban a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet. A növekvő inputanyag és energiaárak, inflációs hatások, valamint a külpiaci bizonytalanságok a szektorban már most is éreztetik hatásukat, hangzott el a szervezet küldöttgyűlésén. A rendezvényen átadták a Vetőmag Szövetség-díját, amelyet idén d
Május 10-11-én, az immár 27 éve folyamatosan megrendezésre kerülő Digital-Media Hungary konferencián azok sem maradnak le az izgalmas médiapiaci és digitális trendekről, akik nem tudnak személyesen jelen lenni a konferencián, ugyanis a Lounge Grouppal közösen, élőben fognak streamelni extra tartalmakat és beszélgetéseket az otthon maradóknak a rend
A vezérigazgató terve heves ellenállást váltott ki. Fotó: VW Herbert Diess, a Volkswagen főnöke formába akarja hozni az autógyártót. Az elfoglalt menedzser most új projektet talált: Áprilisban Diess bejelentette a VW vezetőinek "Heti jegyzeteiben", hogy a csoport új nevéről vita folyik. Erről a Manager Magazin számolt be. Volkswagen és névváltoztat
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nem hagyunk kevesebb pénzt a boltokban, mint a koronavírus-járvány idején, amikor pánikvásárlás folyt idehaza.
Az Ipsos What Worries the World nemzetközi kutatása kimutatta, hogy a világjárvány enyhülését követően mára már a gazdasági problémák foglalkoztatják leginkább a világ lakosságát.
Az üzemanyag- és energiaárak drágulása miatt vérzik a gazdaság, és nincs több tartalék - figyelmeztetett pénteken a Szlovén Kézműves és Vállalkozói Kamara (OZS), sürgetve az állam beavatkozását.
A COVID-19 ma már nem csak az oltatlanok közül szedi áldozatait. Az omikron-variáns okozta járványhullámban egyre nő a statisztikákban az olyan elvesztett idős emberek száma, akik az oltásukat már régebben kapták meg.
Új autó vásárlását tervezi minden harmadik magyar autós, tízből 7 megkérdezett ráadásul már 5 éven belül cserélné a gépkocsiját – derül ki az EY reprezentatív, több mint 500 járművezetővel készült hazai kutatásából. A felmérés szerint vannak általánosan fontos szempontok, mint amilyen az ár is, ugyanakkor nagy különbségek is mutatkoznak például abb
Bujtor István Frenreisz István néven született Budapesten. Édestestvére, Freinreisz Károly nem mondta el édesanyjuknak, hogy Latinovits Zoltán után másik fiát is elvesztette.
Az énekesnő pedig igent mondott! Rihanna és A$AP Rocky mindig is extravagánsak voltak, az utóbbi időben azonban különösen levesznek bennünket a lábunkról – a barbadosi díva pár napja például anélkül tett ikonikus megjelenést a Met gálán, hogy személyesen ott lett volna az eseményen.