Nem csak a nemzetközi hangulat negatív, de az OTP ma reggeli gyorsjelentését követően nagyot esett a bankpapír, miután meglepetésszerű veszteséget jelentett a cég elsősorban az orosz és ukrán kitettség miatt. Mindennek következtében kifejezetten gyengén indult a nap ma a magyar tőzsdén.
Márciusban a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a feldolgozóipari termelés Németországban az előző hónaphoz képest - közölte előzetes adatai alapján pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. A német ipar orosz-ukrán háborúra való érzékenységének nem ez az első jele: az export is esett tavasz elején, illetve a gyéripari rende
Bár rekorddal búcsúzott 2021-től az elektronikus fizetés, az OTP Bank szakértői az idei évre a kártyaelfogadás és fizetés növekedési ütemének lassulására számítottak. Ugyanakkor továbbra sem csökken az elektronikus megoldások népszerűsége, és az idei első negyedévben, éves szinten a 30 százalékot is meghaladó bővülés után, újabb rekord született a
Orosz mérnökök kifejlesztettek egy pilóta nélküli víz alatti járművet, amelyhez nincs fogható a nyugati országokban. Ráadásul Európa és az Egyesült Államok teljesen védtelen ezekkel a fegyverekkel szemben – írja Jacob Paul a Daily Expressben.
A Calendula officinalis, más néven körömvirág jótékony hatással van a talajra, elűzi a kártevőket és gyógynövényként is igen kedvelt. Íme 7 ok, amiért érdemes termeszteni!
Az MNB 18,1 millió forint bírságot szabott ki a Concorde Értékpapír Zrt.-re, elsősorban a piaci visszaélések szűrésére alkalmazott gyakorlat, továbbá javadalmazási és informatikai hiányosságok miatt. A jegybanki intézkedések nem érintik a Concorde biztonságos működését.
A kollagénről sokaknak elsősorban a bőr jut az eszébe, pedig ez a fehérje sokkal nagyobb szerepet játszik testünkben, mint hinnénk. Nem csak a bőr és a kötőszövetek állapotának fenntartásában van fontos szerepe, de bizonyítottan szerepet játszik az ízületek, az izmok, a porcok, sőt, még a fogak összetételében is.
Az éjszaka egy konvoj tartott az ostrom alá volt mariupoli acélüzembe, hogy evakuálja az ott ragadt civileket – közölte az ENSZ. A komplexumba visszaszorult ukrán katonák közölték, az utolsó töltényig kitartanak.
Új imázsépítő kampánnyal rukkolt elő a több mint 25 éves étrendkiegészítő gyártó és forgalmazó Scitec Nutrition. Az integrált kampány célja, hogy az izmos, fitt fizikum felé vezető úton végigkísérje és támogassa fogyasztóit.„Az utat is nézd, ne csak a végeredményt!” felhívással indít kampányt a Scitec Nutrition, aki - legyen szó csúcsminőségű étren
2022 márciusában az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,2 százalékkal nőtt.
Kásler leléptetésével szétszedik az EMMI-t. Élesedő Pintér-Rogán szembenállás, megkopasztott Palkovics, és előléphet Matolcsy György egykori jobbkeze is. Zuhanyhíradónk.
Bármennyire is igyekezett, a menyasszony sehogy sem tudott közös nevezőre jutni a vőlegény famíliájával a koszorúslányok ruhaviseletét illetően. A nézőpontok az idő múlásával egyre csak távolodtak egymástól, az indulatok pedig lassacskán elszabadultak.
Márciusban a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a feldolgozóipari termelés Németországban az előző hónaphoz képest - közölte előzetes adatai alapján a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Három kirgiz életét vesztette egy Üzbegisztánnal határos, vitatott hovatartozású területen, mert az üzbég csapatok tüzet nyitottak rájuk - közölte a biskeki kormány pénteken.
Pénteken reggel több rendőr és egy mentőautó érkezett Berki Krisztián IX. kerületi lakásához. A lépcsőházat lezárták. Az Origo információi szerint napok óta vitatkozást és ordibálást lehetett hallani a házban.
Három kapcsolódó tanulmány – amelyek együttesen alkotják a szerzők szerint a kávé szívbetegségekben és a halálozásban betöltött szerepének legnagyobb elemzését – kiváló hírekkel szolgálnak a rendszeres kávéfogyasztók számára.
Lawrence Stroll megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Audival egy lehetséges gyári együttműködésről a Forma-1-ben 2026-tól kezdődően. Miután a Volkswagen igazgatótanácsa zöld jelzést adott az Audi és a Porsche különálló F1-es projektjeinek, a pletykák szerint az ingolstadti autógyártó megkereste az Aston Martint, valamint a McLarent, a Saube
Szomorú számot közölt a minap az amerikai Energiaügyi Minisztérium, egy friss jelentés szerint az Egyesült Államokban a műanyaghulladéknak mindössze 5%-át hasznosítják újra, és ebben szerepet játszik Kína is – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
A Niveus Consulting Group több száz fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, az árfolyam ingadozás, valamint az ukrán háború h
A tegnapi piaczárás után tette közzé legfrissebb számait a Waberer's, melyeket a Concorde elemzésében értékelt. Az elemzőház fentartotta vételi ajánlását, a célárát pedig változatlanul 3 400 forinton hagyta.
Magyarország északkeleti része keveseknek jutna eszébe, ha az ország fejlett régióit kéne sorolni, inkább az egykori szocialista ipar – mára gazdátlanná vált, rozsda rágta – mintagyárai, az Acélváros felett magasodó Avas paneltömbjei rémlenek fel, jobb esetben természeti értékei, mint az Aggteleki-cseppkőbarlang, a Tokaji borvidék vagy a Lillafüred
Elhunyt M. Richárd, akit 3,5 év szabadságvesztésre ítéltek a Dózsa György úti halálos baleset okozójaként. Állapota hetek óta kritikus volt, fél éven belül két sztrókot is kapott.
A Nemzetközi Fizetések Bankja jobban meghatározott, de működésükben rugalmasabb szabványokkal váltaná ki az emberek és cégek adatainak begyűjtésére vagy felhasználására vonatkozó, helyenként is eltérő szabályokat.