Hivatalossá vált a Mercarius Országos Rallybajnokság állása, amelyet az MNASZ illetve a Rally Szakági Bizottság oldalán is közzétettek. E szerint az abszolút értékelést Mads Ostberg és Patrik Barth vezeti, az RC4-et Hangodi Bendegúz és Bunkóczi László, az RC5-öt pedig Csomós Mixi és Nagy Attila. A bajnokság hivatalos állása megegyezik a Rallycafe.h
Noha most az egész nyugati világgal szemben áll az idén hetedik X-ébe lépő Vlagyimir Putyin, az Orosz Föderációt jól ismerők abban egyetértenek, hogy hogy a 22 éve hatalomban levő vezető támogatottsága hazájában, az orosz elit körében – bár kissé repedezik - még mindig biztos. Ahogy a 2000-es években is a csecsen háborúkkal vált ismerté a szürke FS
Az EU sikeresen leválasztotta a magyar ügyet a lengyelről, így a két kormány már képtelen egymást megvédeni – mondta az Európai Stabilitási Kezdeményezés alapítója a HVG-nek.
Megerősítették, hogy a Chelsea Football Club megállapodott a Los Angeles Dodgers résztulajdonosa, Todd Boehly által vezetett és Clearlake Capital által támogatott konzorciummal a labdarúgó csapat megvásárlásáról.
Nemrég jelent meg a Chalga új lemeze Ezért van az címmel, s a formáció énekese, Fekete Bori nemsokára József Attila-lemezzel rukkol elő. Borival és bátyjával, a tíz zenekarban is játszó Mártonnal, azaz Kispumával beszélgettünk családi és nemzeti örökségről, népzenéről, a táncház-mozgalomról. Interjúnk.
Nagyobb szerepet szán a Magyar Olimpiai Bizottságnak – felelte kérdésünkre a szervezet elnöke. Gyulay Zsolt kétszáz kvóta és kétszáz aranyérem megszerzését jelölte meg célként 2028-ig, és mindenképp szeretne sportmúzeumot, illetve székházat.
Owen nyers és őszinte iránymutatást ad a tudatos felejtés módszeréhez, mellyel leszokhatunk végre arról, hogy mindig apróra összehúzzuk magunkat, és rászokhatunk arra, hogy bízzunk az ösztöneinkben és belső bölcsességünkben. Hallassuk végre a hangunkat! Ne csak önmagunkért, hanem minden előttünk járó és utánunk jövő nőtársunkért. Olvass bele!
Jön a nyár, jön a meleg – és mivel nincs mindenkinek úszómedencéje vagy utazhat a tengerpartra nyaralni, Bécs akciótervet dolgozott ki a nyári hőség ellen. Ez olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek elviselhetőbbé teszik a forró nyári napokat az osztrák fővárosban.
A Chelsea bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a futballklub tulajdonosváltásáról, a Los Angeles Dodgers baseball-csapatának két résztulajdonosa, az amerikai Todd Boehly és Mark Walter, valamint a svájci Hansjörg Wyss, továbbá a Clearlake Capital amerikai befektetési csoport 4,25 milliárd fontos üzlet keretében veszi át a tavaly Bajnokok
Régóta nincs 120 milliméteres aknavetője a Honvédségnek, most azonban úgy tűnik kétféle is lesz. Olyan önjáró aknavetőt fejlesztettek hazánkban, aminek a Gidrán az alapja. A német mérnökök szerint ez az eddigi legjobb platform, amire a Rheinmetall aknavetőjét szerelték. Az önjáró aknavető mellett egy felderítő járművet, lengyel felderítő drónokat é
Meglepő és mulatságos 18 hüvelykes felnik 175/60-as méretű gumikkal (alapáron is 17 hüvelykesek, míg az új Skoda Fabia még 14-es kereket is kínál), kéttónusú fényezés, gazdag felszereltség, laza szabadidő-autós jegyek és 73 lóerős motor: így készül a világvégére - azaz a kaotikus városi közlekedésre és az elszálló benzinárakra - a Toyota. A négysze
A magyarok többsége támogatná, ha az ásványvizes palackokat az üvegekhez hasonlóan vissza lehetne váltani a boltokban - derült ki a Mizse ásványvíz márka megbízásából készített online reprezentatív felmérésből.
A DK európai parlamenti képviselője bejelentést tett az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál a pályázati visszaélések ügyében – tájékoztat közleményében a politikus.
Ha már eddig is csodálója voltál Sarah Jessica Parker gyönyörű hajkoronájának, akkor nem vagy vele egyedül. Bár az És egyszer csak című sorozatban híres karaktere, Carrie Bradshaw szeret kísérletezni a különböző frizurákkal, egy dolog biztosan állandó: Parker mesés hajszíne. Megalkotásáért pedig már 15 éve Gina Gilbert felel, így pontosan tudja, mi
A versenysorozat 2019-es győztese, Michelisz Norbert a Hyundai kötelékében maradt, a tavaly visszavonult Gabriele Tarquini helyére pedig a spanyol Mikel Azconát szerződtette a csapat, amely a 37 éves, hímesházai születésű magyar pilóta sikere óta nem tudott diadalmaskodni a WTCR-ben. A Hyundainak nem titkolt célja, hogy idén újra versenyben legyen
Olimpiai álmokat dédelget a háromgyermekes házaspár, Héder Barnáék fia, a vitorlázó Benedek. Az olimpiai vívóeseményeket rendező sportújságíró Héder Barna nagy álma, hogy egyszer fiával együtt utazhasson az olimpiára, de a video-interjúból kiderül milyen stresszes és hatalmas szervezőmunkát igénylő élet is a szülőké, akik három gyermekük mellett se
Az ukrán-magyar határszakaszon 5991 ember lépett be pénteken Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 7090-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel.
Új-Zélandi alapító, és brit csapat. A McLaren eltökélt célja mégis az, hogy ők legyenek az Egyesült Államok hivatalos csapata. A közönség felhördült szerda este a Miami Nagydíj nyitóbuliján, amikor a papaya-narancs szín megjelent a színpadon. A szupersztárokhoz és szupergazdagokhoz szokott városban a nézők mintha már Lando Norris és Daniel Ricciard
Az exbankár egy korábban pénzszállításra használt páncélautót vásárolt, amit aztán átalakíttatott mentőautóvá. A férfi ezzel a járművel indult el Kölnből, és meg sem állt Odesszáig.
Egyre népszerűbbek a zártkertek, egyes esetekben akár lakóingatlan is építhető rájuk. De jó előre tájékozódni kell a pontos kategóriákról, mert lehetnek csapdák és akkor kidobott pénz a vásárlás.
Az alföldi homok megkötésére telepített szőlőkből végül az ország legnagyobb borrégiója fejlődött ki: a Kunsági borvidék. A történelmi Kiskunságban, a Duna-Tisza között és a Tiszazugban elterülő ültetvények virágillatú fehérborai, selymes rozéi és könnyű vörösborai méltán népszerűek ínyencek és alkalmi borfogyasztók körében egyaránt. Látogassuk meg