Kyle Busch egy fontos eseményre készül, amely miatt bármelyik pillanatban elhívhatják NASCAR-os kötelezettségeitől. Trevor Bayne, aki utoljára 2018-ban indult a NASCAR Cup Series-ben, ezen a hétvégén a Darlington Raceway-en, a következő hétvégén pedig a Kansas Speedway-en lesz Kyle Busch lehetséges helyettese, mivel Busch második gyermeke érkezését
Svédország és Finnország belépése az észak-atlanti szövetségbe „sima ügy”, akár már idén megtörténhet, Moszkva pedig nem tudja azt megakadályozni, vélik hazai szakértők. A két északi ország már eddig is összefonódott a NATO-val, így csatlakozásuk inkább szimbolikus jelentőségű lenne. A semlegesség feladását ugyanakkor aggályok is övezik: a svédek a
Folytatódik szombaton a civilek kimenekítése az ukrajnai Mariupolból, így az Azovsztal acélmű területéről is – jelentette be Irina Verescsuk ukrán kormányfőhelyettes a Telegram üzenetküldő oldalon.
A Mobiliti nemrég a 100 kW-nál nagyobb teljesítményű DC ultratöltőin emelte 120 Ft/percre a töltési díjat, ezen most nem változtattak. Viszont a többi tarifa nőtt, néha jelentős mértékben. A régi tarifák A 40-100 kW teljesítményű DC villámtöltőknél a 80 forintos akciós percdíjat (100 helyett) tavaly nyáron vezették be, és tavaly év végéig hirdették
Kószó András egy hetet tölthetett a mesés Fuerteventurán, ahol bejárta a fehér vagy épp fekete homokos partokat, lagunákat, eljutott az óceán vájta barlangokba, találkozott gekkókkal, rájákkal, szelíd mókussal is.
A kutyáknál az öregedés során inkább mennyiségi és nem minőségi változások zajlanak a génkifejeződésben - derült ki az Elte etológusainak legújabb kutatásából, amelyben azt vizsgálták, hogy miként változik az örökítőanyag aktivitása a kutyákban az életkorral.
A Nagy könyvünnep és kortárs művészeti kiállítás programsorozat nyitó rendezvényén mutatták be ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "Új fenntartható közgazdaságtan - globális vitairat" című kötetét. A nagyszabású mű egyik fő üzenete, hogy világunkban az élet minden területén fenntarthatósági fordulatra van szükség, ám ehhez szükség
A koronavírus-járvány terjedésének előrejelzésére, vírusszimulációs modellt hozott létre egy magyar egyetemi kutatócsoport. Egy virtuális városon, Szegeden, próbálják ki, a vírushelyzetre reagáló járványügyi intézkedések lehetséges hatásait - írja az Index.
Csalók küldenek elektronikus leveleket magánszemélyeknek külföldi munkalehetőséghez vagy onnan érkező nagy összegű állítólagos pénzküldeményekhez kapcsolódó, az MNB által felszámítandó díjakról - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken az MTI-vel.
Óriási löketett kapott a járvány miatti lezárások időszaka alatt a szabadtéri, szeparátl tevékenységek, mint amilyen a kirándulás túrázás is, és úgy tűnik a lendület azóta sem hagy alább. Kevesen tudják, de hazánkban összesen több mint 100 vár és várrom található, néhány közülük jól elrejtve az erdők mélyén. Mutatjuk, miért érdemes felkeresni őket.
Persze vannak kivételek, a Stellantis például a napokban jelentette be, hogy átveszi a BMW és a Mercedes közös car-sharing üzletágát, a Share Now-t. A Reuter megszólaltatott egy elemzőt a témában: „Úgy gondoljuk, hogy ez megerősíti azt a meggyőződésünket, hogy a prémium gyártók, mint a BMW és a Mercedes, a magángépjárművekre és kevésbé a flottaszol
Osvárt Andrea a GLAMOUR májusi lapszámában egy exkluzív interjúban mesél arról, hogy milyen nőnek lenni 2022-ben, hogy milyen magyar színésznőnek lenni, mindeközben kissé közelebb engedi az olvasót zárkózottnak tűnő világához.
„Az orosz Fekete-tengeri flotta hagyományos május 9-i parádéját idén a Kígyó-szigetnél, a tenger fenekén rendezik” – élcelődött az ukrán védelmi minisztérium.
Sok éve választunk év élőlényét több kategóriában. Az állatok közül általában az egyes rendszertani osztályok három fajára voksolhatunk. A versenyt meghirdető egyesületek és társaságok célja, hogy minél többen megismerjék ezeket a fajokat, képet kapjanak élőhelyükről, táplálkozásukról, ökológiában betöltött szerepükről, megtudják, hogy mit tehetnek
A hétvégén folytatódik a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, ráadásul a monori M-Ring nemcsak a Korda Racing és Ritmus ASE közös csapatának versenyzői számára lesz ismeretlen, hanem a teljes mezőnynek, ami azt jelenti, jelentős előnyre tehet szert az, aki hamarabb találja meg a bajnokságban most bemutatkozó pályán az autó legjobb beállítá
Szlovéniában szombaton a koronavírus-járvány miatti korlátozások újabb enyhítéseiről döntött a kormány: nem kell többé védettségi igazolással rendelkezniük az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozóknak, a gyógyszertárakban pedig maszkot sem kell viselni a jövőben - közölte a szlovén közszolgálati televíziós (RTV).
Johnny Depp jogi csapata szerint Heard „élete alakítását” nyújtotta. A színésznő képviselői szerint ez a hozzáállás kitűnő példája az „áldozat megtámadásának és a felelősségvállalás hiányának”.
Tegnap részletesen is beszámoltunk róla, hogy miután a péntek délelőtti uniós tagállami nagyköveti ülésen nem született megállapodás a módosított uniós olajembargó ügyében, pénteken délután is tárgyalás zajlott az Európai Bizottság és a magyar kormány között az ügyben. A Reuters egyik forrása azt prognosztizálta, hogy hétvégére várják az áttörést a
Döbbenetes konkrét példákon keresztül látni, hogy Budapest baloldali vezetés mit művel ezzel a csodálatos várossal. A mostani sztori is tanulságos lesz.