Turi-Kovács Béla korelnök elfoglalta a helyét az elnöki pulpituson és Dúró Dórát (Mi Hazánk) és Nacsa Lőrincet (KDNP) kérte fel a korjegyzői feladatok ellátására.
Az elmúlt évek járványügyi korlátozásai után ismét nagyobb létszámban kérhettek áldást a magyar gazdák a munkájukra és a termésre. A Magyar Örökség díjas Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program hagyományos nyitóeseményére, a Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepségre ezúttal Erdélyben, a székelyföldi Nyárádszeredán került sor.
A Policy Agenda által számított 2022. I. negyedévi Gazdasági Fejlődés Indexe jelentős visszaesést és komoly nehézségekkel terhelt évet jelez. A megelőző évi általános gazdasági javulás, valamint még ez év elején is elfogadhatónak vélt folyamatok kedvezőtlenre fordulásával már egyértelmű, hogy ikerdeficittel, komoly fiskális-monetáris nehézségekkel
Bár a diákok az idei középszintű magyarérettségi szövegértési feladataként nyelvészeti szöveget kaptak, benne nyelvészeti szakkifejezésekkel, a feladatok többségét ezek pontos ismerete nélkül is meg lehet oldani.
Az Egyesült Államok űrparancsnoksága csak a közelmúltban erősítette meg, hogy a Naprendszeren túlról érkezett az a meteorit, mely 2014-ben Pápua Új-Guinea közelében csapódott a Csendes-óceánba. A kutatók szerint földönkívüli technológiát rejthet az égitest.
A vártnál kevesebben kérik rövid, éven belül változó kamatozású jelzáloghitelük hosszú kamatperiódusúra cserélését, vagyis fixesítését az Erste Banknál.
Május 31-től megszűnik az egészségügyi dolgozók felmondási tilalma, a feloldás után pedig megvan az ápolókban a hajlandóság arra, hogy távozzanak a közegészségügyből - hivatkozik a Népszava a Független Egészségügyi Szakszervezet felmérésére.
A kormány és a jegybank prognózisánál is optimistább előrejelzést tett közzé a Magyar Bankholding hétfőn tartott sajtótájékoztatóján. A bankcsoport elemzői szerint a gazdasági növekedés a bizonytalanságok ellenére 5,9 százalékos lehet. Ugyanakkor az infláció esetében a Magyar Bankholding szakértői a piaci konszenzusnál némileg optimistábbak.
Az Európai Központi Bank (EKB) olyan pénzügyi vállalatokat keres, amelyek részt vennének a digitális euró ügyféloldali pénzforgalmi szolgáltatások prototípusának kidolgozásában. Az EBK csütörtöki közleményében pénzforgalmi szolgáltatókat, bankokat és egyéb érintett vállalatokat kért fel erre a célra. A projekt során legfeljebb öt front-end szolgált
Évtizedeken át megszokott volt, hogy grid girlök (rajtrácslányok), és hostessek színesítik a Forma-1-es paddockot. Voltak akik csak pénzkereseti lehetőségként tekintettek erre a munkára, mások azért vállalták, mert így a versenyzők közelébe kerülhettek. Pár éve azonban a grid girlök eltűntek a Forma-1-ből, és lassan szinte minden autósport bajnoksá
A 35 éves Joint Venture Szövetség idén első alkalommal szervezte meg Companies for the Future Award gálaeseményét, mely 2022. április 30-án, szombaton 18.30-tól került megrendezésre a Hilton Budapest Báltermében. Az esemény fővédnöke Varga Mihály pénzügyminiszter, a Jvsz társelnöke.
A konfliktusok résztvevőinek meg kell védeniük az újságírókat, el kell kerülniük az ellenük irányuló szándékos támadásokat, és meg kell őrizniük a média munkatársainak jogait fogva tartásuk estén is - jelentette ki Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa hétfőn.
Mindegy, hogy édes, sós, vagy krémes, minden verzióban imádjuk a muffinokat. Most egy sós változatot hoztunk el nektek sok sajttal és egy kis vajjal, ami reggelire, tízóraira, vagy uzsonnára is kiváló.
A választások előtt a szlovénok is ársapkát vezettek be a benzinkutakon, az új kormány nem tartotta meg az árkorlátozást. Tegnap már a piaci áron tankoltak a szlovénok, miután a választások után nem hosszabbították meg az előző, még Janez Janša vezette kormány által elrendelt árstop – írja a G7. Árkorlátozás mellett Szlovéniában a benzin literje 1,
A köztársasági elnök az új Országgyűlés alakuló ülésén arról beszélt, hogy Budapest legyen büszke a vidékre, a vidék pedig örüljön a főváros erősödésének. A megválasztott képviselőkhöz fordulva nyomatékosította, hogy nehéz idők jönnek.
Marge új albummal lepte meg rajongóit, melyet szimbolikusan pontosan az Anyák napján jelentett meg az immár háromgyerekes anyuka. Az énekesnő a lemezzel kapcsolatos érzéseit, az alkotáshoz való visszatéréssel járó kihívásokról is mesélt nekünk, olvassátok az interjút vele itt.
A nőiesség elleni egyik legalattomosabb merénylet az emlőrák. Nem egyszerűen fizikai egészségünket teszi tönkre, de önbecsülésünket is képes apró szilánkokra zúzni. De innen is fel lehet állni, ahogy interjúalanyunk, Kata is tette.
Losonczy Anikó meghívást kapott a Dohában rendezett CDI5* versenyre a világsztárok közé, és a nagydíj versenyszámban elért 67,5%-ával indulhatott a vasárnapi nagydíj speciálban, ahol végül 69,4%-os eredménnyel a kiváló ötödik helyen végzett Dior S nevű lovával.
Nem olvasható ki az ellenzéki képviselők által még a választások előtt belengetett megszorítás szándéka a régi-új kormány által beterjesztett legfrissebb, 2026-ig szóló konvergenciaprogramból. Éppen ellenkezőleg, folytatódhat a választók többségének tetsző költekezés.
A női lét ciklikusságából adódóan a szebbik nem természetesnek veszi, hogy menstruál, gyermeket szül, klimaxot él meg. A hüvelyszárazság egy olyan jelenség, amivel eme ciklikusság miatt majdnem minden nő találkozik az életében.
A grillezés ősi művészetét is utolérte a technikai újítások szele és egyre több okos kütyü kerül be a legjobb grillek és kiegészítők közé. Most ezekből szemezgettünk!
Az alakuló ülést harmadszor és egyben utoljára nyitotta meg Áder János köztársasági elnökként. Áder János Orbán Viktort kérte fel az új kormány megalakítására, aki ötödszörre alakíthat kormányt. Az ülésteremből az eskütétel után a DK, a Momentum és a Párbeszéd is kivonult.
Az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint a Szabó Magda-novellával nehezebb dolga van a diákoknak idén, mint tavaly, az összehasonlító elemzés viszont kellemes meglepetést okozhatott.
A 24 éves versenyző az M4 Sport hétfői Sporthíradójában elmondta, elsősorban azért érte váratlanul Zengő Zoltán telefonhívása, mert hozzászokott, hogy korábban már január-február környékén tudta, abban az évben hol fog versenyezni. "Hiába jött ugyanakkor későn a lehetőség, ez olyasvalami, amire nem lehet nemet mondani" - jelentette ki Nagy, aki tav
A Rally2-es bajnokság második versenyét követően továbbra is Spindler Jenő vezet, de előnye jelentősen csökkent ifj. Fogarasi Attila előtt. Az orfűi győzelem után csak az ötödik helyen ért célba Spindler Jenő és Csizmadia Csaba, azonban a Peugeot-s párosnak ez is elég volt a bajnoki első hely megtartásához. Spindlerék előnye azonban megfeleződött