Május 16-ától egészen egy hónapon át benyújthatóak a pályázati támogatási kérelmek az 5 milliárd forintos keretösszegű kiskérődző állatjóléti támogatásra – olvasható az agrártárca honlapján.
Gyengüléssel kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így 381 körül indítja a napot. Ezzel továbbra sem távolodott el jelentősen az utóbbi hetekben meghatározó 380-as lélektani szinttől a magyar deviza.
Kedd este riasztotta a mentőket az a zuglói énektanárnő, aki légzési nehézségre riadt álmából. Az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzése szerint a 45 év körüli nő nyelve olyan hatalmasra dagadt, hogy beszélni is alig tudott a segélyhívás alatt.
Úgy tűnik, hogy Harry herceg Meghan Markle nyomdokaiba léphet, mivel színészi képességeit egy új promóciós videóban mutatja be, amely a környezetbarát utazásokra hívja fel a figyelmet.
Valter Attilával tekert 1000 lelkes kerékpáros a Giro d’Italia startjára, a Hősök terére. A Felvezető Kör nevű rendezvényt május 3-án szervezte meg a névadó szponzor hazai leányvállalata, a Groupama Biztosító. A Giro hetében, a nemzetközi sajtótájékoztatót és csapatbemutatót megelőzően nagy érdeklődés övezte a rendezvényt mind a szurkolók, mind a s
Az április végén már előzetesen jelzett 284 millió eurónál is valamivel magasabb, 299 millió eurós nettó nyereségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan ma reggel közzétett gyorsjelentésében a német Commerzbank csoport.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) 37 tagállamában a munkanélküliség átlagosan 5,1 százalékra csökkent márciusban az egy hónappal korábbi 5,2 százalékról.
Észak-Korea hivatalosan megerősítette, hogy megjelent a koronavírus az országban - derült ki a KCNA állami hírügynökség csütörtöki jelentéséből. A fővárosban, Phenjanban élők vizsgálata kimutatta, hogy a koronavírus omikron változatával fertőződtek meg, de a jelentés pontos részleteket nem közölt arról, hogy hányan és hol fertőződtek meg.
A Népszava a cégtől úgy tudja, az üzleti partnerek már 36 szerződést mondtak fel idén április végéig, ami éves szinten több tízmilliárd forintos többletkiadást jelent.
Az ukrán ügyészség több hadifoglyot is vádol civilek megölésével. Ők lehetnek az elsők, akik az orosz-ukrán háborúban elkövetett háborús bűnök miatt kerülnek a vádlottak padjára.
Gyökeresen megváltoztattuk az őstörténet-kutatást, megcáfoltunk érinthetetlennek gondolt dogmákat – mondta a Demokratának a Magyarságkutató Intézet főigazgatója.
Közzétette az osztalékfizetés rendjét a Richter, a vállalat részvényenként 225 forintos osztalékot fizet ki, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 3,3 százalékos osztalékhozam.
Az infláció kilőtt, de már a bankbetétek kamatai is megmozdultak felfelé. A legtöbb pénz viszont még mindig kamat nélkül értéktelenedik el a számlákon.
Erős első negyedéves számokkal jött ki a Magyar Telekom, nem csak a tavalyi eredményhez képest nőtt dinamikusan a vállalat bevétele és eredménye, de az elemzői várakozásokat is meghaladták a negyedéves számok. A vállalat ügyfélköre tovább nőtt, továbbra is erős a kereslet a mobil adat, a nagy sávszélességű szélessávú csomagok és a mobil készülékek
Több beszállító is felmondta a szerződését az elmúlt időszakban a BKV-val: összesen 36 üzleti partner döntött így április végéig a Népszava információi szerint. A helyzet a 3-as metró működésére és felújítására is hatással lehet, mert az Ukrajnából érkező acélt nehezen és drágán lehet pótolni, ami akadályozza a felújítást.
A Belügyminisztérium fejlesztéseinek köszönhetően 2022. május 10-én elindult a közlekedési előéleti pontok online lekérdezése. Mindenki pontjait persze nem láthatjuk, csak
Az Európai Bizottság új kezdeményezést indított a lakóhelyüket elhagyni kényszerült ukrán kutatók támogatására, hogy folytathassák munkájukat az európai tudományos vagy más szervezetekben – közölte az uniós bizottság. A kezdeményezés 25 millió eurós (mintegy 9,3 milliárd forint) költségvetésű ösztöndíjat biztosít ukrán doktorjelöltek és posztdoktor
A negatívra forduló befektetői hangulat közepette folytatódik ma reggel a masszív zuhanás a kriptovaluták piacán, a bitcoin a 27 ezres szint alá került.
A válsághelyzeteket tisztességtelen üzleti előnyszerzésre használó nyerészkedők megbírságolásáról dolgoztak ki Romániában jogszabályt, amelyet a bukaresti kormány első olvasatban tárgyalt.
Az egy évvel korábbi 557 millió eurótól elmaradó, de így is jelentős, 458 millió eurós nettó eredményt ért el az első negyedévben a KBC. A belga pénzügyi csoport jelentős céltartalékokat szabadított fel a koronavírus idején megképzettből, így az ukrajnai háború ellenére a kockázati költségek nem rontották az eredményt. A magyar operáció 35 millió e
Ti, akik kitartotok a Jobbik mellett akkor is, amikor támadás az ára, mindannyian a bajtársaim vagytok – jelentette ki Facebook-oldalán a pártelnök, aki szerint ezek az emberek adják a Jobbik gerincét és a nemzet gerincességét.
A női mellek változatosságát és a sokszínűség szépségét kívánta hirdetni az Adidas legújabb melltartó-reklámjában, de a felügyeleti hatóság az explicit meztelenség és a női test „tárgyiasítása” miatt betiltotta a képeket ábrázoló hirdetéseket és plakátokat. A képeken különböző formájú és bőrszínű női mellek láthatóak. Az Adidas szerint ezzel azt ak
Kedden jelentették be holland források, hogy 29 éves korában elhunyt az Ajax egykori focisája, Jody Lukoki, aki Ajax-nevelése mellett arról volt ismert idehaza, hogy még a bolgár Ludogorec játékosaként két gólt is rúgott a Ferencváros elleni BL-selejtezőben és az Európa Liga csoportmeccsen.