Korábban írtunk róla, hogy a TerraUSD nevű stablecoin árfolyama jelentősen elszakadt a dollártól, ami pánikszerű hangulatot okozott a piacon. Most egy másik, lényegében a legfontosabb és legnagyobb piaci értékű stablecoinnál is kinyílt az olló és az értéke jelentősen a dollár értéke alá csökkent, ami tovább fűti az egyébként is negatív hangulatot a
Szerencsére egyre több divatmárka változtat, vált, gondol a környezetünkre, a jövőnkre, és ezzel szélesebb körben terjesztik az ökotudatosságot, az aktivizmust.
Egyelőre csak egy cél elérését, de nem a végállomást jelentené a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka karrierjében, ha sikerülne megszereznie a 100. érmét nagy nemzetközi versenyen. A 33 éves úszó többek között erről is beszélt aVíz összeköt című, a június 18-án kezdődő magyarországi vizes világbajnokságot felvezető magazinműsorban, amelyet
Május 13-15. között a Nagyerdei Víztorony ad otthon a Pusztahang Alkotótábornak, ahol a zenei platform nevével összefort igényes koncertek mellett workshopokkal, művészetközi programokkal is közelebb kerülhetnek a látogatók a város alternatív erőtereihez.
Fenntartható forrásból származó kávét szinte bármelyik üzletlánc polcain találhatunk. Érdemes tisztában lenni például a minősítőrendszerekkel, melyek védjegyével gyorsan megtalálhatjuk azokat a kávékat, amelyek termesztésekor és előállításakor a környezettudatosságra törekedtek. Ebben segítünk!
Írásomban nemzetközi összehasonlításokra is támaszkodva igyekszem továbbgondolni a hazai béralakulásról a Portfólión 2018-ban folytatott, és a közelmúltban új szempontokkal kiegészült eszmecserének egy eddig mellőzött vonatkozását: nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek? Áttekintésem a 2010 és 2019 közötti időszakot fedi le, az ös
Az elmúlt néhány év gazdasági és geopolitikai eseményei soha nem látott kihívások elé állították a befektetési és privát banki szektort. A dinamikusan változó pénz- és tőkepiaci környezetben az ügyfelek még proaktívabb döntéstámogatást és aktív portfólió-menedzselést várnak privát bankáruktól, ebben a környezetben pedig nemcsak a banki tanácsadók s
Mostantól lehetséges online lekérdezni a közúti közlekedési előéleti pontokat. Néhány kattintással kiderítheted, hogy hány büntetőpontot gyűjtöttél össze közlekedési szabálysértésekkel. Érdemes csekkolni, a jogosítvány bevonásához szükséges 18 pont ugyanis nagyon gyorsan összejöhet, mivel egy súlyosabb szabályszegésért akár 11 pont is kapható.
A finn államfő és a miniszterelnök közös közleményben bejelentette: támogatják, hogy Finnország benyújtsa csatlakozási kérelmét a NATO-hoz - írja az Euronews.
Kutatók szerint az elmúlt két évben a COVID-19 világjárvány történelmi lehetőséget kínált Amerika vezető vállalatai számára, hogy megfordítsák az egyenlőtlenség növekedését a munkavállalók és a részvényesek jövedelmei között.
Rekordveszteségről számolt be a SoftBank a Vision Fund nevű alapjánál, miután a technológiai konglomerátum portfolióját megütötték az emelkedő kamatok és politikai tényezők. Az alap több mint 26 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el a lezárt pénzügyi évben, ami nagy kontraszt az előző évhez képest, amikor is rekordnyereségről számolt be, felü
A hirtelen beköszöntő nyári napok megterhelhetik a szervezetet - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
Immár 31. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét. Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 36 helyszínen a szervezők több mint kétezer programmal várják az érdeklődőket július 22-től 31-ig.
Ismét megpróbálja elfoglalni Kijevet az orosz hadsereg. Olekszij Hromov, a vezérkar műveleti főigazgatóságának helyettes vezetője közölte, hogy az ukrán vezérkar tagjai szerint Oroszország létre akar hozni egy „új állami entitást”, amelyet magához kíván csatolni.
Finnországnak haladéktalanul be kell nyújtania a NATO-hoz való csatlakozási kérelmét –jelentette be Sauli Niinistö finn elnök és Sanna Marin miniszterelnök csütörtökön közös nyilatkozatban.
Gyengüléssel kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így 381 körül indítja a napot. Ezzel továbbra sem távolodott el jelentősen az utóbbi hetekben meghatározó 380-as lélektani szinttől a magyar deviza.
Európában valószínűleg nem sokan ismerik az 1985-ben megszűnt International Harvester márkát, ellenben Amerikában sokáig igen jól csengő névnek számított, köszönhetően munkagépeiknek, teherautóiknak és terepjáróiknak. Természetesen ezúttal utóbbiak lesznek fontosak, ugyanis a Jeep ellenfelének szánt, 1961 és 1980 között Scout néven kínált modelljük
Gömbaszögi Frida pályáját először egy merénylet szakította félbe, majd 1933-ban az Est-lapok vezetése miatt vonult vissza, az ötvenes években pedig politikai okok miatt minősült nemkívánatos személynek. Ennek ellenére nagy kanállal falta az életet, no meg a férfiakat.
A Hungaropharma Zrt. idén januárban meghívásos tenderen, több körben pályáztatta az ügynökségeket három fő kommunikációs területen – a közösségimédia-, a marketing-, valamint a sajtókommunikáció – teljes körű támogatására. A tendert az Avantgarde Group nyerte, így az elkövetkezendő egy évben mindhárom területen az ügynökség támogatja a vállalat kom
Nyertes Zsuzsát és lányát, Gulyás Zsuzsát nagyon ritkán lehet együtt látni a médiában, a Reggeli kedvéért most mégis kivételt tettek. Zsuzsó korábban szavakba foglalta, hogy mit jelent számára anyukája, amit most újra felolvastak a Reggeli műsorvezetői. Nyertes Zsuzsa természetesen most sem tudta száraz szemmel végighallgatni a kedves szavakat. Kül
Tolvai Reni mindig is tudta, hogy hogyan kell lenyűgözni a rajongóit, akár a sminkjével vagy a ruhakölteményeivel. Most azonban ezt a kettőt ötvözte, legújabb videóklipjében egy teljesen új arcát láthatjuk. Az énekesnő a Reggeliben azt mesélte, hogy körülbelül egy éve beleszeretett az elektronikus zenébe. Elmondása szerint bulikban inspirálódott.
Finnországnak haladéktalanul be kell nyújtania a NATO-hoz való csatlakozási kérelmét – jelentette be Sauli Niinistö finn elnök és Sanna Marin miniszterelnök csütörtökön közös nyilatkozatban.
Az év elején annak ellenére óriási mértékben ugrott meg az építőipari vállalatok rendelésállománya, hogy az új szerződések kifejezetten visszafogottan alakultak. A példátlan jelenségre az a magyarázat, hogy a jelentős költségnövekedés hatására a szerződéseket újraárazták. Ebben a folyamatban szinte biztosan az állam járt az élen.
Bőven van még pénze fejleszteni a Red Bullnak, amelyről olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy az újításokra szánt költségvetésének nagy részét már elköltötte. És amikor éppen nem a teljesítmény javítását célzó új elemeket vetnek be, akkor is gyorsulhatnak. Mattia Binotto a Miami Nagydíj utáni nyilatkozatában arra utalt, hogy a Red Bull eddig többet
Márciusban több mint negyedével csökkent Németország energiahordozó-importja Oroszországból, de másfélszer annyit fizetett érte, mint egy évvel korábban - derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön publikált jelentéséből.
Moszkva azért is háborúzik, mert érzi a NATO-bővülés veszélyét, ám a katonai szövetség most épp a háború miatt bővül - fogalmazott Tálas Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatója szerint Finnország példa lehet majd térségünk országai előtt is.
Csődvédelmet kért a Tungsram, miután egyik banki hitelezője inkasszót nyújtott be a számláira; a társaság a csődvédelemmel a működő- és fizetőképességét akarja megőrizni - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
A McDonald’s gyorsétterem-hálózat számos országban már évek óta együttműködik elektromobilitás szolgáltatókkal és biztosít remek helyszínt a villanyautó töltők számára, hiszen egy 20-30 perces töltés éppen elég egy gyors ebédhez, ezen kívül az éttermekben mosdó is található, amit a villanyautósok számos közterületen lévő töltőpontnál hiányolni szok
Amennyiben kicsit is vonzódnak – gyermekeiket is beleértve – a gyönyörű autókhoz, különösképp a veterán járművekhez, szívből ajánljuk, hogy hétvégi családi programjukba illesszenek be egy balatonfüredi ‘kitérőt’, ugyanis két év kényszerszünet után újra visszatér május 13. és 15. között a Tagore sétányra a Balatonfüred Concours d’Elegance autós szép
Ha nem is lihegnek még a száguldó infláció nyakába, messziről legalább már elkezdték követni a betétek kamatai, amitől a lakosság is kedvet kapott újra lekötni a pénzét.