Nem javul a helyzet az európai tőzsdéken a déli órákra sem, az irányadó nyugat-európai indexek továbbra is 2 százalék körüli mínuszban állnak és a negatív hangulat közepette a BUX is esik.
Amikor az kasszás többet ad vissza, az csak tévedés. Fordított helyzetben viszont az autóst lopásért, csalásért feljelenti. A Kacsa magazin legendás főszerkesztője pont így járt.
A magyarok jó része meggondolná, hogy mennyit autózik, ha kivezetnék a benzinárstoppot, és újra piaci árakon kellene tankolni - derült ki a Pénzcentrum felméréséből. A válaszadók jelentős hányada már a 480-as hatósági árat is sokallja, viszont a kitöltők ötödének mindegy, mennyibe kerül az üzemanyag, kifizetné - vagy valami miatt úgyis ki kell neki
Mezőgazdasági gépekből is mindig bőven akad látnivaló a hagyományosan májusban tartott Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Az immár 29. alkalommal megrendezett hódmezővásárhelyi rendezvényen ezúttal a zöldsor-gépek között néztünk szét.
Az amerikai hadsereg készen áll arra, hogy megtegye a következő lépést egy olyan nukleáris rakéta kifejlesztésében, amely segíthet a Föld-Hold űrmegfigyelésében, egy olyan területen, amelyet magas stratégiai prioritásnak tekintenek.
Az új ContiRe.Tex technológiával készült abroncsok már elérhetőek az első méretekben - a magasabb fenntarthatóság érdekében, házon belül kifejlesztett technológiát mindössze pár hónap alatt sikerült gyártásba vinni.
A kormánynak lépnie kell, hogy az ápolók bére legalább a vásárlóértékét megőrizze - mondta az LMP frakcióvezetője csütörtöki, online is követhető sajtótájékoztatóján.
15%-ot ugrott csütörtökön délutánra a következő hónapok gázára a vezető holland gáztőzsdén azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda esti rendeletével számos európai ország vállalatát feltette egy friss szankciós listára, köztük a Jamál-Európa gázvezeték lengyelországi tulajdonosát, illetve a legnagyobb német gáztároló üzemeltetőjét is. Mive
Már a nyári vakáció előtt egy hónappal, május 16-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat a MÁV-Start, és a járműfejlesztések, felújítások eredményeképpen magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön a budapesti Déli pályaudvaron, az életbe lépő változásokról tartott sajtótájékoztatón.
Kettő mesterséges intelligencián alapuló technológia kombinálásával a küszöb szerkezetének optimalizálásához szükséges szimulációkat a korábbi idő töredéke alatt végezhették el.
Számos olyan pszichológiai tényező létezik, ami megmagyarázza, miért magasabb az egyén által érzékelt infláció, mint a hivatalosan mért. A hivatalos statisztika ad pontos képet a teljes gazdaságot átlagosan jellemző árváltozásról, nem a szubjektív, egyénileg érzékelt infláció - mutatott rá a hivatal csütörtöki közleményében Quittner Péter, a Közpon
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai a személyijövedelemadó-bevallás okán május 16. és 20. között meghosszabbított nyitvatastással várják az ügyfeleket, tájékoztatott az MTI.
A Világbank áprilisi jelentése számottevő élelmiszer-áremelkedést jelez előre erre az évre. A K&H szakértője szerint ennek a fő oka elsősorban az energiaárak emelkedése és a fenntarthatósági célkitűzésekkel járó többletköltségek, nem az ukrajnai konfliktus. Ez utóbbi főként a gabonakészletek kiesése miatt jelent majd gondot, de a hatása jövőre lesz
Csaknem tíz évig tartó munka: tervezés, adatgyűjtés, adatfeldolgozás és -elemzés, írásos összegzés, lektorálás után elkészült Magyarország madáratlasza. A tavaly szeptemberben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gondozásában megjelent kiadvány összefoglalja a 2019 végéig hazánkban természetes módon előfordult 420 madárfaj állomán
A kiskérődző állatjóléti támogatás célja, hogy hozzájáruljon az állat- és egészségvédelem folyamatos fejlődéséhez a juh- és kecskeágazatban és arra ösztönözze a mezőgazdasági termelőket, hogy – a magyar kiskérődző állomány állatjóléti normáinak javítása érdekében – túllépjenek a vonatkozó kötelező előírások betartásán.
Novák Katalin hivatalba lépett köztársasági elnök nagyon készül a szombati ünnepélyes eskütételre, amelyen hármas ikrei születése óta először lép fel nagyközönség előtt Rúzsa Magdi énekesnő.
Hétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.
Németország a vártnál korábban, 2024 helyett már 2022-2023 telén függetlenné válhat az orosz földgáztól Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter szerint.
Egy évtizeddel a Google Glass debütálása és bukása után a Google egy új okosszemüveget mutatott be, amely tiszavirág-életű elődjével ellentétben nem úgy néz ki, mintha egy B-filmes rendező sci-fijéből lépett volna elő, hanem egy sokkal hagyományosabb kinézetet kapott. Az új eszközt a Google I/O fejlesztői konferenciáján mutatták be sok más termék m
Újabb rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea; ezúttal három, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki az országtól keletre, a Japán-tenger irányába - tudatta csütörtökön az MTI a japán védelmi minisztériumra és a dél-koreai katonaságra hivatkozva.
Színes kelmék, nyárias darabok és változatos sziluettek jellemzik a magyar Viktoriavarga márka új kollekcióját, melyet a marokkói kultúra, valamint az ottani nők eleganciája és az utcák sokszínűsége ihletett. A teljes kollekciót megtekinthetitek a cikk alján lévő képgalériánkban!
A Világbank áprilisi jelentése számottevő élelmiszer-áremelkedést jelez előre erre az évre. A K&H szakértője szerint ennek a fő oka elsősorban az energiaárak emelkedése és a fenntarthatósági célkitűzésekkel járó többletköltségek, nem az ukrajnai konfliktus. Ez utóbbi főként a gabonakészletek kiesése miatt jelent majd gondot, de a hatása jövőre lesz
Németország a vártnál korábban, 2024 helyett már 2022-2023 telén függetlenné válhat az orosz földgáztól Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter szerint.
Hárommillió forint értékű hamisított ruhát találtak a pénzügyőrök egy magyar rendszámú kocsiban, az M86-os autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
A Waberer's bejelentette, hogy a Scope Ratings a hitelminősítés éves felülvizsgálata keretében megerősítette a társaság, illetve a társaság által kibocsátott nem alárendelt, nem biztosított adósság B+ hitelkockázati besorolását, melyhez stabil kilátást rendelt a társaság esetében.
Üdvözölte csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a közösségi médiában, hogy Finnország a NATO-csatlakozási kérelem benyújtását tervezi - írta meg az MTI.
Schindler Andreasról, a Virágzó Öko Kft. tulajdonosáról egy korábbi interjúkészítés kapcsán hallottam első alkalommal. Mégpedig csupa jót. Többek között azt, hogy ő maga maximálisan elkötelezett -mint ahogy a családja több tagja is - a biogazdálkodás mellett, ez pedig az általa tenyésztett sertések húsában, annak ízében, textúrájában is visszatükrö
A hirtelen beköszöntő nyári napok megterhelhetik a szervezetet - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.