Szentendre egy csodás kis város Budapesttől egy köpésre, ahol a természethez közel olyan kulturális és szórakoztató élményeket szerezhetünk, ami semmihez sem fogható. Egy kicsi Olaszország is rejlik benne a szűk kis utcáival. Mutatunk 4 helyet, amit érdemes meglátogatnod, ha Szentendrén jársz.
Forrás: BKK.hu A Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a Budapesti Közlekedési Központ koordinálásában, a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 5 újgenerációs MOL Bubi gyűjtőállomás létesült a VIII. kerületben. Ma már a Teleki téren, a Mátyás téren, a Losonci lakótelepen, a Kálvária téren és a Bródy Sándor utca–Horánszky utca kereszteződésében is l
Csúnyán odacsapott a háború a magyar autópiacnak: a Datahouse friss adataiból kiderült, hogy az év első négy hónapjában jóval kevesebb autó állt forgalomba itthon, mint tavaly ilyenkor. A Suzuki elsősége most is megvan, de a márkák versenyében ott lohol mögöttük a Toyota is. A legnépszerűbb modellek versenyében nem volt nagy meglepetés, a dobogó el
Egyre több a vita a női egyenjogúság és a pornóipar kapcsolata körül, de hogyan változna a helyzet, ha egy magasztosabb cél érdekében szexualizáljuk az emberi testet?
A szavazatok kétharmadával nyerte meg a Fruit Logistica innovációs díját a Japánban nemesített Amela paradicsom, amit spanyol termelője, a granadai La Palma szövetkezet nevezett be. Kilenc jelölt közül tartották legjobbnak a szakmai kiállítás látogatói ezt a paradicsomfajtát.
Az utóbbi időszak robbanásszerű digitális fejlődése és a felhőtechnológia térnyerése a számos pozitívumot hozott magával a magyar kkv szektorban. A sikertörténetet azonban beárnyékolják a veszélyek: a kiberbiztonsági kockázatok és a hackertámadások megnövekedése, vagy a gondatlan adatvesztésből adódó károkozás.
Az Airbnb szabályzata több könnyítést is tartalmazott a koronavírus-járvány kirobbanása után. Május 31-től azonban az online szállásportál megszünteti ezeket az engedményeket és visszatér az eredeti szabályokhoz, amely elsősorban a lemondások…
A színész, műsorvezető megbukott az írásbeli matematika érettségin, ezért szóbeliznie kellett, ami maradandó élmény volt számára, nem pozitív értelemben. Járai Máté 1997-ben érettségizett, de álmaiban mai napig kísérti a matematika szóbeli érettségi.
A világbajnok kajakost és párját, Szigligeti Ivettet az érettségivel kapcsolatos érzéseikről, élményeikről kérdeztük. Dudás Miki edzőtáborból érkezett az érettségire, Ivett viszont szorgalmasan tanult a vizsgára, a matematika pedig mindkettejük számára nagy mumus volt. Miki a Fókusznak arról is mesélt, hogyan történhetett meg az, hogy élsportolókén
Jó hír a hazai lakáshitelpiac számára: nemcsak a lakásárak emelkedése hajtotta tavaly a hitelezést, közel ugyanilyen arányban a hitelfelvevők száma is gyarapodott. A KSH friss, 2021-es adatai szerint továbbra is magas, 69% a használt lakás vásárlására felvett hitelek aránya, a felújításra, bővítésre felvett hitelek aránya pedig megduplázódott. Tová
Nyakas természetét, elszántságát ír őseitől örökölte, a nővére az ugyancsak népszerű hollywoodi sztár, Shirley MacLaine. Az ötvenes évek végén mutatkozott be a Broadwayn, majd az álomváros is felfedezte. A következő majd három évtized a vásznon és az ágyban aratott sikereitől volt hangos. Warren Beatty a közelmúltban lett 85 éves.
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Giro d'Italia kerékpárverseny csapatbemutatója miatt a fővárosi Hősök terén és környékén szerda délután három óra és éjfél között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel. A verseny pénteken és szombaton a belváros több pontját érinti majd, akkor is jelentős lezárások lesznek.
Orbán Viktor bejelentése alapján július 1-ig meghosszabbítja a kormány az üzemanyagok és az élelmiszerek árstopját. Mind az üzemanyagok, mind a kiválasztott élelmiszerek ára változatlan marad. A két árstop intézkedés meghosszabbítása nagyságrendileg milyen mértékben mérsékli az inflációt a következő hónapokban és az év egészében? Mikor jöhet az inf
2020 júniusában a George Floyd halála miatt tüntetők annyira feldühítették az elnököt, hogy legszívesebben éles lőszerrel oszlatta volna fel a fehér háznál összegyűlt tömeget.
Az euróövezetben és az Európai Unióban már a második hónapja csökkent a gazdasági hangulatindex, amely több mint 1 éves mélypontra esett áprilisban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) felmérésében.
A Momentum és a Gyurcsány-párt kivonult az ülésteremből az eskütétel után. A megválasztott képviselők sem a történelmi lobogók kivonultatását, sem Áder János államfő beszédét nem várták meg.
E-mailen értesíti vásárlóit a Tesco, hogy május 5-től irányár szemléletüket főszabály szerint fix ár szemléletre változtatják. Ez a változás minden kiszállítási területükön érvényes lesz a megadott dátumtól.
A világ leghosszabb kereskedelmi repülőjáratát egy ausztrál légitársaság indítja el. A rekordhosszú menetidő nagyjából 20 óra lesz, amit megszakítás nélkül tesznek majd meg az újonnan berendelt repülőgépek.
Bővítik a csaknem egy évvel ezelőtt megújult Mol Bubi közbringarendszert: a Budapesti Közlekedési Központ új kerékpárokat szerez be és új gyűjtőállomásokat is létesítenek – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn budapesti sajtótájékoztatón.
Eskütétellel, a miniszterelnök és a parlamenti tisztségviselők megválasztásával hamarosan megalakul az új parlament. A parlamentből Gáll Csongor tudósított.
A párizsi modelléletét hátrahagyva, Boronkay Linda Londonban él, és elismert belsőépítészként rangos szakmai díjakat és a világ minden tájáról különleges megrendeléseket kap. Ha példaértékű nőkről beszélünk, Linda mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Interjúnkból többek közt az is kiderül, hogy még Jamie Oliverénél is volt emlékezetesebb együttműk
Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke szerint Magyarországnak meg kellene céloznia a nyári ötkarikás játékok megrendezését.