Februárban 546 ezer forint volt a bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint, ami közel 32%-os (!) növekedés éves alapon. Ebben a hónapban az alapbér mellett 6 havi jutalmat (fegyverpénz) kapott a fegyveres testületek és a rendvédelmi dolgozók egy része, ami jelentősen felhúzta az átlagot. A KSH szakértői a Portfolio-val közölték: fegyverpénz nélkül
Harmincegy éve nem volt olyan nagyszabású hadgyakorlat, mint amilyenbe a tervek szerint ma vág bele Észtország. A NATO-gyakorlatról az ukrajnai háború kitörése előtt döntöttek, s abban 14 ország vesz részt, de Litvánia, Lengyelország és 8 további nemzet is így cselekszik.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Freund Tamás az akadémia honlapján tette közzé állásfoglalását, amelyben kijelenti, hogy nem a korábbi helyzet visszaállítására törekszik, hanem egy új, konszenzusos modell kialakítását kezdeményezi. Alább az állásfoglalás teljes szövege. Maróth Miklósnak, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnökének
Egy oknyomozó újságírói csoport, a Bellingcat interneten közzétett videók és fotók alapján ered az ukrajnai háborúban elkövetett bűncselekmények nyomába.
Árplafont vezet be a spanyol kormány az áram előállításához használt földgázra a következő egy évre - jelentette be Teresa Ribera, ökológiai átmenetért felelős miniszterelnök-helyettes a kabinet rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón pénteken Madridban.
A Renault eladja többségi részesedését az Avtovaz autógyártóban egy orosz tudományos intézetnek - közölte a francia autógyártó nemrég, hozzátéve, hogy az üzlet hatéves opciót tartalmaz a részesedés visszavásárlására.
Tovább küzdenek a személyzeti problémákkal a légitársaságok, a British Airwayshez hasonlóan az Easyjet is félmillió forintnak megfelelő bónusszal csábítaná magához a jelentkezőket.
Észak-Korea lakossága teljesen védtelen a vírussal szemben, az ország ugyanis nem fogadta el a korábban felajánlott vakcinaszállítmányokat, az egészségügyi rendszer pedig rendkívül szegényes.
A hazai védelmi költségvetés az idén átlépi az 1000 milliárd forintot. Az utóbbi évek haditechnikai beszerzéseinek látványossága megkérdőjelezhetetlen, a Magyar Honvédséghez érkező könnyű és nehézfegyverek komoly képességeket teremtenek. A lista a napokban egy első pillantásra meghökkentő tétellel bővült, öngyilkos drónjaink ugyanis eddig még nem v
India megtiltotta a búza exportját, írtuk a múlt hétvégén, a kivitel továbbra is engedélyezett azon országokba, amelyeknek élelmezésbiztonsági szükségleteik miatt szükségük van búzára, és kormányaik kérése alapján - közölte India külkereskedelmi főigazgatósága egy május 13-án kelt értesítésben. Minden más új szállítmányt azonnali hatállyal betiltan
Svájcban rendeztek népszavazást arról, hogy a nagy streamingszolgáltatók, mint a Netflix, vagy a Disney+ az országban szerzett bevételeiket visszaforgassák-e a svájci filmgyártásba. A Telex beszámolója szerint a svájci szavazók több mint 58 százaléka támogatta a javaslatot. A „Lex Netflix” néven emlegetett népszavazás eredményeképp a nemzetközi str
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) már egy évvel ezelőtt jelezte, hogy a pandémia okozta világkereskedelmi folyamatok építőanyagok áremelkedésére gyakorolt hatása komoly problémákat okoz az építési szerződéseknél. Az áremelkedésekből adódó kockázatot, költségnövekedést a vállalkozók egyedül nem tudják viselni, azt meg kell oszta
Lehet, hogy csak egy készül el belőle, de jelentősen átalakított autóval érkezhet az Aston Martin a Spanyol Nagydíjra, amely a hírek szerint a Ferrari F1-75-ös megoldásait is felvonultathatja. A Spanyol Nagydíj rendszerint az évnek az a versenye, amelyen a csapatok bevetik első nagyobb fejlesztési csomagjukat. Nagy valószínűséggel az Aston Martin i
A hét első napjának hajnalán a Skorpió-Telihold, más néven a vérhold vörös fényben ragyog és mindent megfűszerez, ami éppen körülötted történik. Szex a konyhaasztalon? Kacérkodás a strandon? Az érzelmi káosz mellett a vágy is feltámad.
Februárban 546 ezer forint volt a bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint, ami közel 32%-os (!) növekedés éves alapon. Ebben a hónapban az alapbér mellett 6 havi jutalmat (fegyverpénz) kapott a fegyveres testületek és a rendvédelmi dolgozók egy része, ami jelentősen felhúzta az átlagot. A KSH szakértői a Portfolio-val közölték: fegyverpénz nélkül
Egy walesi férfi még 2019-ben nyert az Euromillions játékon egymillió fontot, nagyjából 455 millió forintot, de a Covid-járvány ideje alatt megkeresték, hogy menjen vissza kamionozni.
Olyan árrobbanás következett be az építőiparban, hogy a Közbeszerzési Tanács új Útmutatójában lehetővé teszi, hogy a már futó szerződéseknél is áthárítsák a vállalkozók a megrendelőkre a költségek megugrását. Vagyis drágulhatnak a megkezdett beruházások is.
Az Axiom Space Ax-1 küldetésén részt vevő magánűrhajósok legénysége azt állítja, a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodva annyira elfoglaltak voltak, hogy még az ablakon sem volt idejük kinézni. Egy, a SpaceNews oldalán megjelent riportból derült ki, hogy mit gondolt Larry Connor, Mark Pathy, Michael López-Alegría, valamint Eytan Stibbe az ISS
A legnagyobb BMW X modell hamisítatlan egyéniségét jelentős dizájnújítások fokozzák tovább: a leginkább szembetűnő módon a frontrész kialakításánál, amelyhez új M Sport csomag, gyárilag akár 23” méretű könnyűfém keréktárcsa-garnitúra, valamint a BMW Ívelt Kijelzővel és BMW 8.0 operációs rendszerrel dolgozó BMW iDrive járművezérlő technológia legúja
A múlt heti gyengülés folytatódik hétfő reggel is a forint piacán, a kora reggeli órákban 387-nél is járt az euró jegyzése. A dollárral szemben pedig a múlt heti történelmi mélypont után továbbra is 370 felett járunk.
A 2020-as években a fordítottját látjuk annak, mint ami a 2010-es években történt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy „nincs ingyenebéd”, ergo a '10-es évek örömeiért az élet benyújtja a számlát. A nagy kérdés, hogy hogyan tovább.
A Vodafone leányvállalata, a Vantage Towers Magyarország Zrt. az Elektromotive Hungária Kft. együttműködésével első körben országszerte 38 bázisállomáshoz mintegy 60 elektromos töltőállomást telepít a következő egy évben - jelentette be Budai J. Gergő, a Vantage Towers elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Etyeken, ahol bemutatták a bázisállomásh
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) már egy évvel ezelőtt jelezte, hogy a pandémia okozta világkereskedelmi folyamatok építőanyagok áremelkedésére gyakorolt hatása komoly problémákat okoz az építési szerződéseknél. Az áremelkedésekből adódó kockázatot, költségnövekedést a vállalkozók egyedül nem tudják viselni, azt meg kell oszta
Először sikerült növényt termeszteni Holdról származó talajon: a Floridai Egyetem kutatói lúdfüvet neveltek az Apolló-11 asztronautái által hazahozott talajmintán.
A világ legnagyobb olajcége, a Saudi Aramco közzétette első negyedéves számait, amikből kiderült, hogy a magas olajárak hatására a vállalat profitja 82 százalékkal nőtt.