A lány szülei márciusban azért perelték be a lányukat megölő vőlegény szüleit, mert valószínűleg rég tudták, hogy Gabby Petito halott, miközben a keresés még zajlott. Most módosították keresetüket, azt állítva, hogy Brian Laundrie apja és anyja azt is tudták, hogy a fiuk volt a gyilkos.
17 ezer ember futotta körbe a Balatont a hétvégén. Az elképesztő távot sokan csapatban, váltófutásában tették meg. Az RTL Klub munkatársai is neveztek a versenyre, a homeoffice időszak után még jobban felértékelődtek a csapatot építő tevékenységek. A futók azonban jótékonykodhattak is, az időmérő chip letéti díját három gyógykezelésre váró gyerekne
Egy stilizált Moog szintetizátor áll a Farkasréti temetőben. A legendás hangszer egy legendás zenésznek állít emléket. Itt nyugszik Benkő László, Kossuth-, Liszt- és Pulitzer-díjas zeneszerző, aki 2020. november 18-án hunyt el 77 évesen. Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa a decemberben a temetésen, most pedig a síremlékavatáson is jelen volt. Megre
Több mint fél éve először nem regisztráltak halálesetet Németországban az új típusú koronavírus (Sars-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) kapcsolatban a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint.
Drámaian megugrott hétfőre az Ukrajnában meghalt civil áldozatok száma. Az ENSZ emberi jogi hivatala szerint több mint háromezren vesztették életüket a háborúban, de a becslések szerint ez a szám „jóval magasabb”.
Alig ért véget húsvéti játékunk, máris újabb izgalmak várnak olvasóinkra. Ezúttal nem csak az érdekes cikkek miatt érdemes megvásárolnia lapunkat, ha ugyanis Fortuna a kegyeibe fogadja, akár minden nap 50 ezer forinttal gazdagodhat.
Ma megkezdi szereplését a szlovéniai divízió I/A-s világbajnokságon a magyar férfi jégkorong-válogatott, amely története során harmadszor is fel akar jutni a világelitbe. Hatalmas bravúr lenne, de amit így Vas János elérne, még ennél is elképesztőbb sikernek nevezhető: a játékosok közül ő az egyedüli, aki 2008-ban és 2015-ben is részese volt a hata
Trevor Kadier kanadai tábornokot akkor fogták el amikor épp megpróbált megszökni Azovstal kohászati üzem területéről. Trevor Kadier tábornokot orosz katonák tartóztatták le. Információk szerint a tábornok vezette az Első Biolaboratóriumot, ahol 18 ember dolgozott egy halálos vírus létrehozásán - írta a Pravda.ru.
Idilli vasárnap délután a vidéki Donge-villa napsütötte teraszán. Egy kecses kéz arzént perget François Donge kávéjába. A férfi életben marad, de élete legnehezebb kérdésére kell választ találnia: miért akarta megmérgezni őt a felesége, Bébé, akinek mindent megadott? Olvass bele A mérgezésbe!
A szankciókkal sújtott orosz milliárdos, Viktor Vekselberg tulajdonában lévő Tango szuperjacht volt az első luxushajó, amelyet az FBI az amerikai hatóságok kérésére a belbiztonsági nyomozószolgálattal és a spanyol polgárőrséggel közösen lefoglalt. Most pedig igencsak útban van, ezért elárverezik.
Miért számít a hazai bank vezető elemzőjének, hogy a müncheni gumis cég tulaja mit gondol a gazdaságról? És mikor nem számít a véleménye? És egyáltalán kit érdekel ez az egész? Röviden, tömören elmagyarázzuk.
Malcolm MacDonaldnak 2010-ben, egy rettenetes napon egyszer csak leesett a pénisze. Az orvosok péniszpótlást készítettek neki, amit ideiglenesen a karjához varrtak. A helyreállító műtét azonban végül éveket csúszott.
Nem büntethető az a 25 éves nő, aki tavaly tavasszal egy mohácsi panzióban megkéselt egy nőt, majd élőben közvetítette, ahogy késsel a kezében menekül a rendőrök elől. A rendőrök egy lakásban fogták el, ahol őket is késsel fenyegette. Az ügyészség szerint nem volt beszámítható állapotban a sok alkoholtól és drogtól, amit fogyasztott.
Brückner János festőművész meghívta Pumped Gabót különleges kiállítására, aki azt érezte, hogy életre keltek a régi bulifotókról készült festmények. János 2010 körül kezdte el ezeket a képeket festeni, aztán 10 évre abbahagyta. 2020-ban a koronavírus miatt újra nekilátott.
Oroszország kiszáll a Nemzetközi Űrállomást működtető programból - ezt az Orosz Szövetségi Űrügynökség vezetője közölte a hétvégén az állami televízióban. A Vlagyimír Putyin lelkes hívének számító Dmitrij Rogozin már korábban is azzal fenyegetett, hogy a hazája ellen bevezetett szankciók miatt befejezik az együttműködést. Most azonban azt közölte,
Jóleső nosztalgiának indult, majd drámai vallomás lett belőle: kiderült, hogy Villányi Andi, azaz Fresh Andi megszakította a kapcsolatot egykori legjobb barátnőjével és zenésztársával, Gyulai Viktóriával, Wikivel.
A gazdasági minisztérium legfrissebb jelentése szerint Németország egyre függetlenebbé válik az orosz energiahordozóktól, ez elsősorban a kőolaj és a szén esetében sikerült, a földgáz tekintetében még nem ilyen rózsás a helyzet.
Székesfehérvár – Elképesztő fordulatokat élnek meg a fehérvári focisták... A csapat nagyon rosszul kezdte az idei évet az NB I-ben, zsinórban hét vereséget szenvedett, s a sikertelenség edzőcseréhez vezetett. Szabics Imre helyett jött Michael Boris, de az elején még nála is döcögött a játék, aztán március 19-én megszerezte első idei győzelmét a Vid
Az emlékezés és a túlélés könyve Az elveszett kenyér, ezzel együtt egy erős anyaregény, amelyben a felszín alatt végig ott lappang a veszteség és a hiány miatti fájdalom. Bruck Edith Tiszabercelen született (Tiszakarádon nevelkedett), 1955 óta Olaszországban él, ezzel a könyvével pedig tavaly elnyerte a Viareggio-Repaci irodalmi díjat, valamint bek
A műsor 25. évfordulójának tiszteletére Tinky-Winky, Dipsy, Laa Laa és Po gondoskodnak arról, hogy örökségük védve legyen, és egy 5 millió dolláros (1,8 milliárd forint) biztosítást kötöttek magukra. Pontosabban az ikonikus egyenes, kör, szögletes és háromszög alakú antennáikra.
Rengeteg sárga és sok apró baleset jellemezte a NASCAR doveri futamát. Idén Chase Elliott szállította a Hendrick Motorsports győzelmét a Monster Mile-on.
Rendszeresen zaklatta volt feleségét az a férfi, aki tavaly áprilisban egy szegedi panzióban vascsővel verte, majd megfojtotta az asszonyt. Most emeltek vádat az ügyben. A támadó ellen korábban távoltartást is elrendelt a bíróság, de az a gyilkosság idejére már lejárt. Az ügyészség szerint a férfi elképesztő brutalitással végzett korábbi feleségéve
Hétfőn délelőtt újra elkezdődött az érettségi időszak, reggel 9 órától 73 ezer diák kezdte el megoldani a magyar nyelv és irodalom feladatsorokat, közülük több mint 2 ezren emelt szinten. Ismert embereket kérdeztük arról, hogy ők miként emlékeznek vissza középiskolás éveikre: milyen élményeket őriznek az érettségiről, hogyan teljesítettek, és melye
Aggódnak a látogatók a koppenhágai állatkert pandapárja miatt. Bár mind a ketten kiváló egészségnek örvendenek, valamiért nem hajlandók párosodni. Gondozóik már három randevút is szerveztek nekik, de a közös játékon és táplálkozáson kívül egyszer sem történt köztük semmi olyasmi, ami akár csak egy picit is bensőséges viszonyra utalna.
Az Európai Bizottság több hónapos előzetes vizsgálat alapján azzal vádolja az amerikai információtechnológiai óriáscéget, az Apple-t, hogy visszaélt erőfölényével az iOS-eszközökön használt mobiltárcák piacán.
Hogyan értsük meg a kiskamaszt, amikor nem ismerjük a szavakat, amelyeket használ, és a témákat, amelyek foglalkoztatják? Hogyan és mikor kezdeményezzünk vele beszélgetést, amikor elzárkózik minden kommunikációtól? Melyek azok a kifejezések, amelyek kapcsolatot teremtenek, és melyek azok, amelyek felbosszantják vagy elriasztják őt? Hogyan fejezzük
Gellért-hegy, Kopaszi gát, pesti alsó rakpart, Nyugati pályaudvar - összegyűjtöttük azokat a folyamatban lévő nagyberuházásokat, amelyek hamarosan megváltoztatják a főváros ikonikus helyeit.
Kitiltották az erdőből a futókra, kirándulókra támadó budapesti férfit. Öt évig nem mehet a hármashatár-hegyi erdőbe. A bíróság másodfokon megváltoztatta a tavaly nyári ítéletet, mert nem látták bizonyítottnak, hogy minden támadást ő követett el, amivel megvádolták.