2022. május 19. csütörtök

máj. 19
0:16
Négyes döntőben a Veszprém a kézilabda BL-ben (Infostart)
A veszprémiek tizedik alkalommal jutottak a legjobb négy közé a BL-ben, a kölni tornán pedig hetedszer vehetnek részt.
máj. 19
0:16
Csepel polgármestere is azt követeli Németh Szilárd alapítványától, hogy bontsák el a birkózóakadémia köré húzott kordont (444.hu)
Egy kondiparkot is elkerített Németh Szilárd akadémiája, a polgármester szerint törvénysértő módon.
máj. 19
0:16
Bővül a halállal büntethető bűncselekmények köre Fehéroszországban (444.hu)
Mostantól azt is kivégezhetik, akit terrorcselekmény megkísérlése miatt kapnak el.
máj. 19
0:16
Jön a REPowerEU - a javaslat szerint így lehet az orosz fosszilis tüzelőanyagokat helyettesíteni (Növekedés)
Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja súlyos zavart okozott a globális energiapiacon és nagy feladatok elé állította az Európai Uniót, amiből az következik, hogy a lehető leggyorsabban csökkenteni kell Európa energiafüggőségét Oroszországtól - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.
máj. 19
0:16
Bréking: Cicciolina lefekszik Putyinnal, ha az befejezi a háborút (Nyugati Fény)
Békét szeretne a magyar származású színésznő.
máj. 19
0:16
Baleset az M1-esen: közútkezelő gépjárműjének hajtott egy autó (Autószektor)
A közútkezelő gépjárműjének hajtott, majd a szalagkorlátnak csapódott egy személyautó az M1-es autópálya 15-16-os kilométere között, Biatorbágy térségében, az M0-ás autóút csomópontja közelében, a főváros felé vezető oldalon. A törökbálinti hivatásos és a biatorbágyi önkéntes tűzoltók egy embert kisegítettek az autóból, és áramtalanítják a járművet
máj. 19
0:18
23 millió euróért kelt el Michelangelo egyik rajza (Adózóna)
Michelangelo 2019-ben felfedezett ritka, 15. század végéről származó tintarajza 23 millió euróért (8,8 milliárd forintért) kelt el szerdán egy árverésen Párizsban.
máj. 19
0:18
Az automata kasszaszolgáltatást fejlesztő magyar startup 1,5 millió euró tőkét vont be (ProfitLine)
A munkahelyi éttermek számára automata kasszaszolgáltatást fejlesztő Deligo Vision Technologies 1,5 millió eurós tőkebefektetésben részesült; a cég a bevont tőkét az erősebb európai jelenlét kiépítésére fordítja majd - közölte a Delio szerdán az MTI-vel.
máj. 19
0:18
Európa-liga-győztes az Eintracht Frankfurt (HírTV)
A német Eintracht Frankfurt nyerte a labdarúgó Európa-liga 2021/22-es kiírását, miután a szerdai, sevillai fináléban 1-1-es döntetlent követően a tizenegyespárbajban 5-4-re legyőzte a skót Glasgow Rangerst
máj. 19
0:20
Magyarország is kap a menekültellátásért járó támogatásból (Infostart)
Az EU támogatást nyújt az ukrajnai menekülteket fogadó tagállamoknak.
máj. 19
0:20
Borré tizenegyesével az Eintracht Frankfurt nyerte a szétlövést és az Európa-ligát (Infostart)
Az Eintracht Frankfurt szétlövésben, tizenegyespárbajban nyerte meg az Európa-ligát a Rangers ellen, a sevillai döntőben. A 120 perces csata után a németek minden lövésüket értékesítették, a skótok közül Aaron Ramsey hibázott.
máj. 19
0:20
Rogán Antal: Olyan nincs, hogy egy politikusnak nincsenek kampányfeladatai (444.hu)
Azt várja a titkosszolgálatoktól, hogy tartsák tiszteletben a magyarok április harmadikai döntését - mondta bizottsági meghallgatása után Rogán Antal. A háború elsődleges felelősének Oroszországot tartja. A Schadl-Völner-ügyben képbe került kabinetfőnöke, Nagy Ádám továbbra is vele dolgozik.
máj. 19
0:20
A katonai vizsgálat szerint nem történt szabálysértés a több tucat áldozattal járó szíriai bombázásban (444.hu)
Bár volt némi hiányosság.
máj. 19
0:20
Hamarosan drasztikusan visszaeshet a lakáshitelek iránti kereslet (Növekedés)
A külföldi vásárlók aránya a pesti belső kerületekben 2021-re lefeleződött az MNB Lakáspiaci jelentése alapján. Tavaly 21 százalékos lakásáremelkedés bontakozott ki országos szinten, míg az albérletárak márciusra 18 százalékkal emelkedtek éves alapon. A lakásárak jövedelemhez viszonyított aránya minden régióközpontban emelkedett 2021 során. Március
máj. 19
0:20
Áll a bál: Márki-Zay mozgalma kisajátította a hatpárti összefogásnak küldött adományokat (Nyugati Fény)
Több mint 400 millió forintról van szó.
máj. 19
0:20
Se aprópénz, se mobil nem kell már a parkoláshoz (Autószektor)
A Westend a digitális transzformáció részeként a papír- és készpénzmentes parkolási folyamatot a már meglévő applikációjába integrálta. Ennek köszönhetően mostanra megvalósult a teljesen automatizált “áthajtásos rendszer”, amely lehetővé teszi a látogatók számára, hogy a parkolás ügyintézésével és fizetésével egyáltalán ne kelljen foglalkozniuk. Az
máj. 19
0:24
Karácsony szerint szólnak érvek amellett, hogy a Lánchídról tiltsák ki az autókat (444.hu)
És csak buszok meg biciklik közlekedjenek ott.
máj. 19
0:24
Korábban engedték ki a Wall Street-i kapzsiság jelképévé vált Martin Shkrelit (444.hu)
Az amerikai társadalom gyűlöletét kivívó „pharma bro” reintegrációs otthonba került.
máj. 19
0:24
Honvédelmi miniszter jelölt: a háború mellett a többi biztonsági kihívás sem múlt el (Növekedés)
Az orosz-ukrán háború mellett a további biztonsági kihívások is megmaradtak - emelte ki a honvédelmi miniszterjelölt szerdai meghallgatásán a Parlamentben.
máj. 19
0:24
Egyre több nyugdíjas érzi magát a veszélyben az elszegényedés miatt (Nyugati Fény)
Egyre több a szegény nyugdíjas.
máj. 19
0:24
Busz ég az M1-esen, két mentőhelikopter a helyszínen (Autószektor)
Kamion ütközött egy busznak az M1-es autópálya 84-85-ös kilométere között, Csém térségében, a Győr felé vezető oldalon. A busz kigyulladt, a tüzet a komáromi hivatásos és önkéntes tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával oltják, azt három vízsugárral körülhatárolták. Az utasok le tudtak szállni a buszról, értük mentesítő járat
máj. 19
0:28
Csák János leendő innovációs miniszter prezentációja kicsit olyan, mintha egy gimis csapta volna össze az óra előtti utolsó pár percben (444.hu)
„Mi, a Momentum ezúton szeretnénk neki felajánlani egy ingyenes Power Point- és Prezi-továbbképzést, mert ez már nekünk ciki” - írja Sebők Anna momentumos képviselő.
máj. 19
0:28
Betilthatták Orwell 1984-ét Fehéroroszországban (444.hu)
Gondolatrendőrség.
máj. 19
0:28
Rogán: bővül a terrorelhárítás és információs szolgálatok feladatköre (Növekedés)
A következő évtized legnagyobb kihívása az orosz-ukrán háború, a legfontosabb feladat pedig Magyarország szuverenitásának védelme, ennek biztosításáért a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat bevonják a kormányzati központba - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát eddig is vezető Rogán Antal miniszterjelölt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizott
máj. 19
0:28
Kiderült: Orbán gazdaságfejlesztési embere kiüldözné Magyarországról a külföldi élelmiszerláncokat (Nyugati Fény)
A CBA-t és a Coop-ot erősítené.
máj. 19
0:28
A Daimler Truck bombajó negyedévet zár (Autószektor)
Daimler teherautó Fotó: Daimler Az áremeléseknek köszönhetően a kamiongyártó Daimler Truck váratlanul jól tudta viselni az év eleji terheket. Az üzletmenet olyan jól megy, hogy az első három hónap után a szállítási problémák, a költségek növekedése és az ukrajnai háború ellenére a cégcsoport megemelte éves értékesítési céljait, így a nagyobb bevéte
máj. 19
0:32
A leendő kulturális és innovációs miniszter nem akarja rányomni az esztétikai ízlését a kultúrára (444.hu)
Csák János a Fudanról azt mondta, keletre és nyugatra is nyitni kell, a CEU távozását nem sajnálja, az átalakított SZFE-n pedig túljelentkezés van, a tanári kar elképesztő.
máj. 19
0:32
Pintér: az orvosi paraszolvencia rák, rendőri eszközökkel lépünk fel ellene (Növekedés)
Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt szerint azzal, hogy az egészségügy a tárcája irányítása alá kerül, jó kezekben lesz az ágazat.
máj. 19
0:32
Kiderült: A közeli ismerői szerint is akarnok, nárcisztikus, összeférhetetlen Márki-Zay személyisége (Nyugati Fény)
Egyre többet tudunk meg az ősszel még istenített "új Messiás" habitusáról.
máj. 19
0:32
Az új Defender 130 változatot május 31-én leplezi le a Land Rover (Autószektor)
Az új Defender 130 prémium kialakítású és praktikus belső teret kínál akár 8 felnőtt utas részére, három üléssorban elosztva. A tágas, 2-3-3-as üléskiosztás, a legújabb digitális technológiák és a rendkívül fejlett műszaki megoldások révén a Defender a legstrapabíróbb, legjobb képességekkel bíró off-road jármű megtestesítője. További autós tartalma
máj. 19
0:36
Kocsis Máté külön felhívta az új titkosszolgálati miniszter figyelmét azokra a civil szervezetekre és médiafelületekre, amiktől meg kell védeni a szuverenitást (444.hu)
A Fidesz frakcióvezetője arról beszélt Rogán Antal meghallgatásán, hogy ezeknek a beazonosítása vagy ismerete nélkülözhetetlen lesz.
máj. 19
0:36
Nézze meg, melyik négy országban nőtt az autó eladás az EU-ban - Az összes többiben csökkent (Növekedés)
Az ellátási lánc problémák erőteljesen rányomják a bélyegüket az autóeladási adatokra is. Az EU-n belül csupán négy országban nőtt az újautó eladás, valójában csak háromban, mert a negyedik gyakorlatilag stagnált. Az eladás nem a keresleten múlik, a gyárak egyszerűen nem tudnak szállítani alkatrészhiányok miatt.
máj. 19
0:36
Pintér Sándor úgy értesült, a lehető legjobb kezekben lesz egy rendőrnél az egészségügy (Nyugati Fény)
De azért mindenkit megnyugtatott, nem fog gyógyítani.
máj. 19
0:36
Beszállítók sztrájkja miatt leállt a Porsche lipcsei gyára (Autószektor)
A lipcsei Porsche gyár: A folyamatokat figyelmeztető sztrájkok befolyásolják. Fotó: Porsche Négy logisztikai szolgáltatónál tartott figyelmeztető sztrájk a Porsche autógyártót érintette kedden. Az IG Metall szakszervezet szerint a Schnellecke, a Rudolph, az Imperial és Leadec több mint 300 alkalmazottja ideiglenesen leállította a munkát. Ennek ered
máj. 19
0:40
A saját mozgalmának vezetői sem támogatják Márki-Zay Péter pártalapítását (444.hu)
A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége mereven elzárkózik a Civilek Pártjától, amit a hódmezővásárhelyi polgármester a gigantikus bukás után létrehozna.
máj. 19
0:40
Csák János: A kínai tudás is kell a hazai innovációhoz (Növekedés)
A kultúra és a családügy támogatása továbbra is kiemelt, ugyanakkor a magyar jövő az innovációban van - mondta Csák János, a kulturális és innovációs miniszteri poszt jelöltje szerdán az Országgyűlés kulturális bizottságában.
máj. 19
0:40
Varga Judit váratlan kijelentést tett - ilyet már régen nem hallottunk Fidesz-politikustól (Nyugati Fény)
Új irányt vett a kommunikációja.
máj. 19
0:40
Meb-akkumulátorrendszerek gyártását kezdik meg Csehországban (Autószektor)
Amint Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és logisztika területeiért felelős tagja kiemelte: „A mai egészen különleges nap a ŠKODA AUTO számára, a MEB-akkumulátorrendszerek gyártásának beindításával alapvető fontosságú komponenst állíthatunk elő a vállalat szívében. Ezzel újabb fontos mérföldkövet sikerült elérnünk vállal
máj. 19
0:44
LMP: Magyarországon akkor lehet népszavazás, ha a Fidesz azt a saját szempontjából előnyösnek tartja (444.hu)
A párt szerint a Fudan Egyetem megépítésénél fontosabb, hogy a magyar diákoknak legyen elég kollégiumi férőhely, és nevetséges 3 hónapra adni álláskeresési járadékot, amikor a munkakeresés átlagos ideje 1,5 év. A DK szerint Orbán törvénytelen kormánya megszállta Magyarországot és tönkreteszi a hazát.
máj. 19
0:44
Áll a bál: A Mindenki Magyarországa Mozgalom nem támogatja Márki-Zay pártalapítását (Nyugati Fény)
Magyar György, az MMM elnökségi tagja kiakadt.
máj. 19
0:44
Autósok, ébresztő, megjöttek a motorosok! (Autószektor)
Fotó: https://images.pexels.com/ Emlékszem, már gyerekként is hallottuk, hogy tavasszal óvatosabban, mert nehezen állnak át az autósok arra, hogy a kerékpárosok nagy számban megjelentek az utakon. Ráadásul a gyorsan haladó, nehezen észlelhető közlekedési eszközök még nagyobb veszélyt jelentenek. Ők a motorosok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy-e
máj. 19
0:48
Az Orbán-párti EP-képviselő szerint a Fidesz az “erkölcsért” és az “értékekért” harcol az “új világrenddel” szemben (Nyugati Fény)
Van baj.
máj. 19
1:24
Szakember: Hódi Pamelának és Berki Mazsinak a gyerekek érdekében ki kellene békülniük (Blikk)
Az életét meghatározó nőkkel nem volt mindig egyszerű Berki Krisztián kapcsolata, a lányait, a nyolc és fél éves Natit és a féléves Emmát azonban mindennél jobban imádta.
máj. 19
1:42
Raktárosként próbálta ki magát Istenes Bence (Blikk)
A kamera mögött is megállja a helyét Istenes Bence, aki nem csak főszereplőként, hanem gyártóként is közreműködött az egyik nagy drogérialánc legújabb kampányában. A televíziós műsorvezető elárulta, nagyon élvezte a munka kreatív részét, és – a képernyős jelenlét mellett – egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy ilyen projekteket hozzon tető alá.
máj. 19
2:12
Híres férfiak, akiket teljesen eltorzítottak a plasztikai műtétek (Joy)
Ezek az egykor sármos sztárpasik csúnyán ráfáztak a plasztikai beavatkozásokkal!
máj. 19
3:18
Varázsfalvak Mexikóban (Utazási Élmények)
Ha Mexikó, akkor legtöbbünknek a homokos tengerpart, a napfény és a kókuszdióból való kókuszlé szürcsölgetés jut eszünkbe. Ez így is van, hiszen az ország teljes keleti és nyugati hosszában tengerpart fut végig, azonban a távoli, misztikus országban még megannyi érdekesség várja az odalátogatót.
máj. 19
3:30
A Telekom Veszprém magabiztosan jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe (Mandiner)
A Telekom Veszprém 37-35-re veszített a dán Aalborg ellen idegenben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntő második meccsén. A veszprémiek összesítésben öt góllal múlták felül a tavalyi BL-döntőst, s továbbjutottak a final fourba.
máj. 19
3:42
A magyar üvegipar tavalyi árbevétele meghaladta a 160 milliárdot (ProfitLine)
A magyar üvegipar nettó árbevétele az elmúlt három évben növekvő tendenciát mutat, 2021-ben meghaladta a 160 milliárd forintot - közölte az Üveg Nemzetközi Éve alkalmából tartott rendezvény magyarországi szakmai partnere, a Bohus-Lugossy Alapítvány szerdán az MTI-vel.
máj. 19
4:18
Foghatjuk a fejünket, tényleg ez az időjárás vár ránk júliusban... (Blikk)
A szakértők is nagyot néztek mi következhet be a nyár közepén.
máj. 19
4:18
A tanára miatt ivott fagyállót a nyolcadikos Máté (Blikk)
Fagyállót ivott a nyolcadik osztályos Máté, hogy soha többet ne kelljen iskolába mennie, és ne hallja a tanárától azt, hogy ő egy semmirekellő alak. A vajai gimnazista egész országot megrázó öngyilkossága után nem sok kellett ahhoz, hogy újabb tragédia történjen.

Keresés