2022. május 19. csütörtök

máj. 19
8:00
A Közel-Keletet és Észak-Afrikát is kiéhezteti a háború – nálunk is lesz baj (Infostart)
Időközben kezd bejáratódni a konstancai tengeri kikötő használata, és új vasúti szállítási útvonalak is létesülnek Romániában, kikerülve az orosz tengeri blokádot.
máj. 19
8:00
Ukrajna idei várható GDP-jét tovább rontották az elemzők (Piac és Profit)
Londoni makrogazdasági elemzők előrejelzése szerint az idén 40 százalékot megközelítő mértékben zuhanhat az ukrán hazai össztermék (GDP), de a helyzet bizonytalansága miatt több alternatív - ennél jobb, illetve rosszabb - forgatókönyv is elképzelhető.
máj. 19
8:00
Széphalmi Juliska: gyakorlatban csak néhány hete mondták ki a válást (Blikk)
Széphalmi Juliska nehéz időszakon van túl: gyakorlatban még csak nemrég vált el Sánta Lászlótól, emellett pedig egy időre a munkából is kiesett.
máj. 19
8:00
Fontos nemzetközi megállapodás született a tengeri szélenergiáról (Portfolio)
Dánia, Belgium és Hollandia kormányfője, valamint Németország kancellárja szerdán megállapodást írt alá az Északi-tenger szélenergia termelésének bővítéséről.
máj. 19
8:00
L. Ritók Nóra: Lehet, hogy rend lesz az oktatásban, de olyan veszteségek árán, amit nem tudunk kiheverni (SzMo)
Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője azt írta, olyan világot szeretne, ahol „nem a központi döntések határozzák meg, milyen legyen az, amivel csak annyi dolgunk lehet, hogy betartjuk, különben...”.
máj. 19
8:00
Az érzékelő pánikjelzéseket kap a megtámadott növénytől (Agrofórum)
Az élő szervezetek folyamatosan elektrofizikai jeleket küldenek. A növények ezeket az elektromos jelzéseket használják a stressz észlelésére, amikor kártevők és betegségek támadják meg őket. A Wageningeni Egyetem és Kutatási Központ Üvegházi kertészet és Virághagyma üzletágának munkatársai azt vizsgálják, hogy a szenzorok képesek-e felismerni ezeke
máj. 19
8:06
Újra lejtmenetben a forint? (ATV)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel szerda estéhez képest.
máj. 19
8:06
Elfogták a munkából megszökött rabot (Hírklikk)
Elfogták a munkából szerdán megszökött rabot – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) csütörtökön az MTI-vel.
máj. 19
8:06
Lassan tarthatatlanná válik a tech szakemberek kompenzációja (Bitport)
A tengerentúli technológiai vállalatok az elmúlt években olyan juttatásokkal igyekeztek növelni dolgozóik elégedettségét, amelyek fenntartása a mostani piaci helyzetben nagyon drága lett.
máj. 19
8:06
Ötödével esett az új autók fogalomba helyezése az Eu-ban (Autószektor)
Márciusban 20,5 százalékkal csökkent az eladás ugyancsak éves összevetésben. A brüsszeli székhelyű szervezet adatai szerint az áprilisban regisztrált autók száma az EU-ban 684 ezer 506 volt, szemben az egy évvel korábbi 862 ezer 443-mal. Az eladásokat nézve ez volt a leggyengébb áprilisi eredmény, az egyetlen kivétel 2020 áprilisa, a járvány csúcsp
máj. 19
8:06
Ericsson üzenete a Ferrarinak: Álljatok be Leclerc mögé (Racingline)
Charles Leclerc egykori csapattársa, Marcus Ericsson szerint a monacói már eleget tett idén annak érdekében, hogy a Ferrari őt támogassa a világbajnoki harcban. A Ferrari monacói pilótájának jelen pillanatban 104 pontja van, ami 19-cel több, mint amivel a pontverseny második helyén álló Max Verstappen rendelkezik. Ez az előny 46 pont is volt, azonb
máj. 19
8:06
Az Ukrajna elleni háború világméretű éhínséget okozhat (rtl.hu)
A háború okozta válság akár évekig is elhúzódhat.
máj. 19
8:06
Berki Mazsi: A férjemnek gyönyörű temetése lesz, olyan, amilyen ő volt (rtl.hu)
Méltó helyen és módon helyezik örök nyugalomra.
máj. 19
8:12
Rogán Antal Európa legnagyobb tűzijátékát ígéri augusztus 20-ára (Menedzsment Fórum)
Lerántotta a leplet terveiről a Miniszterelnöki Kabinetirodát eddig is vezető politikus. Digitális állampolgárság, új koncessziók és a szerencsejáték-szabályozás változása van kilátásban, és egy óriási tűzijáték augusztus 20-ára.
máj. 19
8:12
Így ismerkedett meg Novák Katalin és férje: a magánéletükről vallott Veres István (Blikk)
Novák Katalin köztársasági elnök férje, Veres István mostantól „first gentleman”, azaz az ország első asszonyának férje, az ember, akik másokkal közösen az ország aranytartalékáért felel a jegybanki Monetáris Tanácsban. Amikor megtudta, hogy a felesége lesz a köztársasági elnök, óriási büszkeség töltötte el.
máj. 19
8:12
Gyengült a forint reggelre (ProfitLine)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel szerda estéhez képest.
máj. 19
8:12
Megvan Berki Krisztián temetésének időpontja és helyszíne (Infostart)
Özvegye azt kéri, mindenki érkezzen fehérben.
máj. 19
8:12
Teljesen lezárták az M5-ös autópályát (Autószektor)
- A baleset helyszínén 8 órakor félpályán megindult a forgalom - írta a police.hu. Korábban írtuk: A baleset 2022. május 19-én valamivel 6 óra után történt a sztráda 162-es kilométerszelvényében Szeged közelében. A rendelkezésre álló adatok szerint két gépjármű összeütközött, aminek következtében az egyik felborult. A balesetben nem sérült meg senk
máj. 19
8:18
Ezt érezzük az árakon is: a háború miatt már 20 millió tonna gabona hiányzik a világpiacról (Blikk)
Már több mint 20 millió tonna tavaly termesztett gabona és egyéb növény nem került a világpiacra a háború miatt.
máj. 19
8:18
Itt van a tőzsdei zuhanás epicentruma! (Portfolio)
Tegnap újra általános eladási hullámot láthattunk az amerikai tőzsdéken, de volt egy szektor, ami élen járt az esésben. Az amerikai kiskereskedelmi cégek részvényeit alaposan megütötték, miután a szektor legnagyobb vállalatai arra figyelmeztettek, hogy az emelkedő inflációs környezetben az erős versenyhelyzet miatt nem tudják áthárítani az áremelke
máj. 19
8:18
Tízből hat magyar naponta vásárol kenyeret egy felmérés szerint (Márkamonitor)
Tízből hat magyar naponta vásárol kenyeret, egy átlagos háztartás 1,6 kilogramm kenyeret fogyaszt hetente – közölte a JÓkenyér az MTI-vel a megbízásából készült kutatás alapján.   Az online kutatás szerint, amelybe 1000 embert vontak be a 18-65 éves magyar lakosságot reprezentáló módon a fogyasztók 28 százaléka fehér, 22 százaléka barna kenyeret fo
máj. 19
8:18
A magyar popzene királya volt, aztán egy szörnyű baleset a mélybe taszította – így néz ki ma Császár Előd (Promotions)
Negyedszázada tört ketté a karrierje, sohasem jutott fel többé a régi csúcsokra.
máj. 19
8:18
Határsértők több mint ötvenfős csoportját tartóztatták fel Szegeden (Demokrata)
A csoport tagjai szíriai, illetve jemeni állampolgárnak vallották magukat.
máj. 19
8:18
ENSZ-főtitkár: Az élemiszerhiány éhínséget okozhat (Mandiner)
Antonio Guterres szerint a válság évekig is eltarthat.
máj. 19
8:18
Csuti megszólalt: ezért hibázott a Kulcsár Edinával közös cégük (rtl.hu)
A vállalkozást megbírságolta a Gazdasági Versenyhivatal.
máj. 19
8:24
Kertészet és akvakultúra: különleges termékeket állítanak elő Veresegyházon (Agroinform)
Csaknem 1,2 milliárd forint összköltségű kutatás indult a Veresi Paradicsom Kft. konzorciumi vezetésével.
máj. 19
8:24
Mesés fotók: így nézett ki a holdfogyatkozás a Nemzetközi Űrállomásról (Femcafe)
Egyvalami bizonyos: egészen más látványt nyújt a világűrből nézve, mint a kék bolygóról.
máj. 19
8:24
Divatozz úgy, hogy a Földnek is jó legyen (Könyves Magazin)
A fenntartható divat kézikönyve a könyvkiadásban hiánypótlónak számító témát és missziót fejt ki szakmai és emberi aspektusból egyaránt. A könyvben egyszerre van szó a globális divatipari szennyezésről, a problémákról és hatásaikról a jövőnkre, valamint az egész bolygónkra. Emellett  számtalan megoldást, változtatási opciót, tippet kínál az olvasók
máj. 19
8:24
Közös nevezőn a Fidesz és a republikánusok (Demokrata)
A CPAC budapesti megrendezése az amerikai és a magyar jobboldal együttműködésének is a gyümölcse.
máj. 19
8:24
Márki-Zay ismét durván beleszállt Hont Andrásba és az ATV-be is (Demokrata)
A polgármester Hódmezővásárhelyen éppen egy román nyelvtanfolyam elindításán dolgozik.
máj. 19
8:24
A szankciómentes benyújtási határidő lejárt (Agrárágazat)
A mezőgazdasági termelők majd 70 százaléka igénybe vette a falugazdászok segítségét.
máj. 19
8:24
Ez vár ránk is, ha vége az üzemanyag-árstopnak (Mezőhír)
A kőolajpiaci helyzet a mezőgazdaságból élőket is aggodalommal tölti el.
máj. 19
8:24
A digitalizálás biztosítja a mezőgazdaság jövőjét (GépMax)
A digitalizáció manapság még fontosabb, mivel az input anyagok, valamint az állati takarmányok drasztikusan drágulnak.
máj. 19
8:24
Die Tageszeitung: A kárpátaljai romák a rasszizmus és a kevés szociális segély miatt nem akarnak Magyarországra menni (Mandiner)
A cseh belügyminiszter azonban nemrég megerősítette, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkező menekülők nem jogosultak szociális juttatásokra Csehországban sem.
máj. 19
8:24
Így vitt el a covid több ezer kocsmát és diszkót – egy vendéglátóhelyi csoport viszont tartotta magát (Forbes)
Nem az éttermeket érte a legsúlyosabb bezárási hullám a járványévekben.
máj. 19
8:24
Répási Róbert kategóriát váltott a Rallycross Eb részvételért (Racingline)
A szurkolók mellett a versenyzőknek is nagyot dobbant a szíve, amikor kiderült, hogy 2022 május 21-22-én újra lesz Rallycross Eb futam Nyirádon. Répási Róbert a hír hallatán azon kezdett el dolgozni, hogy a pályán élhesse át az élményt. A népszerű rallycross pilóta ennek érdekében feljebb lépett a Super-1600-as géposztályba, így sikerrel nevezett a
máj. 19
8:26
Amanda Gorman írt előszót Martin Luther King kötetéhez (Könyves Magazin)
Amanda Gorman költő írt előszót Martin Luther King híres Van egy álmom című beszédét tartalmazó kötethez.
máj. 19
8:30
Tényleg záródik az orosz gázcsap Finnország felé (Infostart)
Még ezen a héten vége a szállításnak finn közlés szerint.
máj. 19
8:30
Varga Mihály beszél a bizottság előtt: folytatjuk a költségvetési egyensúly javítását (Portfolio)
Csütörtök reggel megkezdődött Varga Mihály régi-új pénzügyminiszter meghallgatása a Gazdasági Bizottságban. A tárcavezető Izer Norbert és Banai Péter államtitkárok társaságában beszél a Parlamentben.
máj. 19
8:30
Németh Szilárd kordont bontott Csepelen, a helyi fideszes vezetés szerint ez még mindig „csak kis lépés a csepelieknek” (444.hu)
A szabadtéri kondiparkot ezzel átengedte az embereknek, de a csepeli birkózók továbbra sem használhatják a birkózócsarnokot.
máj. 19
8:30
Genderkiképzés, érzékenyítés pedagógusoknak (Demokrata)
A Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO az ELTE vezetéséhez fordul.
máj. 19
8:30
Mel Gibson Sárközi Ákos éttermében evett (rtl.hu)
A Halálos fegyver sztárjának találkozása a hazai fine dininggal.
máj. 19
8:36
Új korszak kezdődik a fegyverkezésben: az oroszok lézerfegyvereket küldtek Ukrajnába a drónok elpusztítására (Blikk)
Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes szerint Oroszország sikeresen tesztelte az új lézerfegyvereket, amelyek képesek hatástalanná tenni a műholdakat és megsemmisíteni a drónokat.
máj. 19
8:36
Ismét gyengült a forint (Adózóna)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel szerda estéhez képest.
máj. 19
8:36
Varga Mihály beszél a bizottság előtt: korrigálni kell az idei költségvetést (Portfolio)
Csütörtök reggel megkezdődött Varga Mihály régi-új pénzügyminiszter meghallgatása a Költségvetési Bizottságban. A tárcavezető Izer Norbert és Banai Péter államtitkárok társaságában beszél a Parlamentben. Már meghallgatása elején jelezte: szükség van az idei költségvetés korrekciójára két okból kifolyólag. Közben pedig halad a minisztérium a 2023-as
máj. 19
8:36
Megszűnt a hatósági ár Ukrajnában: 1200 forintba is került egy liter benzin (ATV)
A kijevi kormány kedden döntött arról, hogy a háborús helyzet és az abból fakadó ellátási nehézségek ellenére feloldja az árstopot az üzemanyagok esetében. Szerdára elszabadultak az árak.
máj. 19
8:36
Tanulj más hibájából! Itt az újabb civil pofátlantanítás videó! (Autónavigátor)
Nézőszámban hatalmas sikert aratott a rendőrség videósorozata, amelyben megmutatták, miféle szabálytalanságokat követnek el az utakon az autósok mellett a kerékpárosok
máj. 19
8:36
Húsz százalékot esett a cseh autógyártás (autopro)
Nem néz ki jól az éves összevetés, köszönhetően a háborúnak és a Covidnak.
máj. 19
8:36
Betilthatták Orwell 1984-ét Fehéroroszországban (Könyves Magazin)
Betilthatták Orwell 1984-ét Fehéroroszországban
máj. 19
8:36
Alföldy Anna: Magam mögött szeretném hagyni a Hajdú Péter exe címkét (SzMo)
A jelenleg A Konyhafőnökben szereplő modell küzd az ellen, hogy ebben a skatulyában maradjon.

Keresés