Az Aldi a nyári szezonra félmillió forintos bruttó bért ad a frekventált nyaralóhelyeken, illetve szállást biztosít vagy megtéríti a munkába járás költségét.
Változatlanul 6,45 százalékos kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét az MNB, így ma sem emelkedik tovább az irányadó kamat. Legközelebb két hét múlva, a Monetáris Tanács ülését követően számíthatunk változásra, ha a piaci környezet nem indokol azonnali beavatkozást.
Nagyot zuhantak a terményárak a szerdai kereskedés során. Európában a repce árszintje 5,1 százalékkal, a malmi búza 1,8százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a takarmánybúza pedig az előző napi 8 százalék után tovább csökkent. Chicagóban a búza 3,8százalékkal, a kukorica 2,2százalékkal, a szójabab 0,8százalékkal, a repce pedig 0,5százalékkal lett
A nyár érkeztével a magyar turisztikai régiók kiemelt szerephez jutnak. Az ALDI az ott élők és a régiókban nyaralni, pihenni vágyó vendégek igényeit figyelembe véve alakítja szezonális választékát, számos intézkedéssel biztosítva a gondtalan bevásárlás lehetőségét - olvasható a cég közleményében.
A focista Fekete-Győr András lenne az a játékos, aki rendszeresen elfelejti, melyik kapura támadnak éppen, és pechére mindig a saját csapatának lőne (ön)gólt.
Az idei évben újra, a hagyományokat követve rendezi meg az Országos Szőlész— Borász Konferenciát a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Junibor Egyesület, a Magyar Agrár— és Élettudományi Egyetem és a Magyar Bor Akadémia.
Döntően olyan állásokról van szó, amelyek hosszú ideje betöltetlenek voltak. Vít Rakušan belügyminiszter szerint a Csehországba érkezett ukrán menekülteknek nyújtott állami segély már nem lesz veszteség az ország számára, ha legalább egyharmaduk munkába áll.
Tenyér dörzsölve, örülhetnek a mémgyárosok George W. Bush legutóbbi mondatának. A volt amerikai elnök egy olyan látványos bakit követett el egy dallasi rendezvényen, amivel biztosan letaszítja a mémtrónról Bernie Sanderst.
Másfél nap intenzív erősödés után szerda délután megtorpant a forint szárnyalása. Egyelőre nem beszélhetünk számottevő gyengülésről, de egyértelműen látszanak a fordulat jelei, ahogy az euró-dollár esetében is. Persze az is lehet, hogy csak egy hirtelen ijedségről volt szó a piacon, és maradt még szufla a forintban.
Dedikált kötetek is kalapács alá kerülnek az Antikvárium.hu ma kezdődő - és tíz napon keresztül tartó - online árverésén, ahol most alapvetően a szépirodalmi kötetek dominálnak. A könyvek mellett fotókra és levelekre is lehet licitálni.
Csütörtökön indul a CPAC, a világ legjelentősebb konzervatív konferenciája Magyarországon, amelyet Orbán Viktor nyit meg. Kövesse velünk a kormányfő beszédét!
A Melvin Capital Management, a GameStop-mánia által még tavaly megégetett hedge fund most közölte, hogy felszámolja alapjait és visszaadja a befektetőknek a pénzt, miután az idei piaci turbulencia során tovább gyűltek a veszteségek - erősítette meg a CNBC.
A hazai lakásárak hosszú ideje tartó, európai szinten is kimagasló emelkedése után 2022 elején ismét rekordot döntött a lakáspiaci drágulás üteme. 2021 negyedik negyedévében 21 százalékos, 2022 első negyedévében pedig előzetes adatok szerint 25 százalékos éves lakásár-emelkedés mérhető. 2021 végén a lakóingatlanok jelentősen – becslésünk szerint át
Nem akárhol lesz a végső nyughelye a 41 éves korában elhunyt egykori Fradi-vezérnek és tévés személyiségnek: felesége, Berki Mazsi most elárulta, mikor és hol helyezik végső nyugalomra Berki Krisztiánt.
Egyre biztosabbnak látszik, hogy idén megdől a használt autók 2021-ben beállított 817 ezres adásvételi csúcsa - vonta le a következtetést a JóAutók.hu az első négy hónap forgalmi adataiból. Áprilisban 69 113 használt személygépkocsi cserélt gazdát, 7,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az első négy hónapban 10 százalékkal több 288 ezer hasz
Nagy István agrárminiszter, a terület eddigi gazdája szerint ez jó hír, hiszen így olyan intézményhez kerül a kérdés, amit "a legközvetlenebbül érint".
A Zyntern.com Állásportál videója humorral és egy Teslával robbant be több mint 80 ezer fiatal TikTok oldalára. Te is örülnél egy céges autónak? És mit szólnál, ha egy vadiúj Teslát raknának a főnökeid a feneked alá? Bár sokan álmodoznak hasonlóról, a valóságban igen ritkák az ilyen egetrengető céges juttatások. Erről szól a Zyntern.com legújabb Ti
Az új megállapodás alapján a szálláshelyek kizárólag a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba küldenek adatot az eddigi online formában, és a későbbiek folyamán a KSH is ezeket az adatokat fogja használni.
Háború Ukrajnában című műsorunkban az orosz-ukrán háború aktuális eseményeit elemeztük. Vendégünk volt Horváth József biztonságpolitikai szakértő és Boros Imre közgazdász.
Magyarország egyik legnagyobb felnőttképzési cégének vezetését Kurucsó Zsoltra bízta a német DEKRA Csoport. A szakember több mint 30 éves műszaki, folyamatszervezői és vezetői tapasztalattal rendelkezik, a DEKRA Csoportnál 2002 óta dolgozik. Kurucsó Zsolt okleveles gépészmérnök végzettséget szerzett, majd pályafutása kezdetén különböző biztosítók
Huszonöt éve küzd a borzalmas emlékekkel, hogy előző fiatalkori szerelmei kezet mertek emelni rá. Ma már egy ujjal nem érnek hozzá Horgas Eszterhez, de ha szóváltásba kerül egy partnerével, összehúzza magát, mert számít az ütésre.
Londoni makrogazdasági elemzők új alapeseti előrejelzése szerint az idén 40 százalékot megközelítő mértékben zuhanhat az ukrán hazai össztermék (GDP), de a helyzet bizonytalansága miatt több alternatív - ennél jobb, illetve rosszabb - forgatókönyv is elképzelhető.
Nem mindenki méri fel a lakásfelkészítés vagy home staging fontosságát, pedig a vevők ki vannak éhezve a minőségi ingatlanokra, amit meg is kell mutatni. Egy balatoni nyaraló eladásának példáján azt látjuk, hogy rendkívüli módon fel lehet gyorsítani egy ingatlan értékesítését a megfelelő felkészítéssel, ráadásul sokkal jobb árat kaphatunk érte.
Érdekes helyzet Denny Hamlin szituációja. Versenyzőként a Joe Gibbs Racing alkalmazottja, de a 23XI Racing csapattulajdonosa is. Kansasben ennek megfelelően csak jól járhatott. Denny Hamlin, a versenyző negyedik lett vasárnap a Kansas Speedwayen. Denny Hamlinnek, a 23XI Racing társtulajdonosa viszont győzelmet ünnepelhetett. Kurt Busch először hajt
Csütörtök reggel megkezdődött Varga Mihály régi-új pénzügyminiszter meghallgatása a Költségvetési Bizottságban. A tárcavezető Izer Norbert és Banai Péter államtitkárok társaságában beszél a Parlamentben. Már meghallgatása elején jelezte: szükség van az idei költségvetés korrekciójára két okból kifolyólag. Közben pedig halad a minisztérium a 2023-as
Az ukrán-magyar határszakaszon 5590 ember lépett be szerdán Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4269-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.
Hatalmas, a járvány előtti nyárnál is nagyobb az érdeklődés az utazások iránt, és bár az irodák nem tudhatják, milyen pénzből foglalnak az ügyfelek, az adó-visszatérítés mellett a jó idő, és a koronavírus járvány csillapodás is sokat nyomhat a latban– írja a Világgazdaság.
Ők az első digitális generáció, a valódi digitális bennszülöttek, a Z nemzedék. Hívhatjuk őket bárhogy, ők azok, akik 1997 után születtek és nagyon másképp gondolkodnak: másképp hoznak meg egy-egy döntést és másképp választanak terméket, még bőrükről is másképp gondoskodnak. Számos kutatás kimutatta, hogy ez a generáció a legsokfélébb és legváltoza
Létrehoznak egy olyan szervezetet, amely az ICS/OT rendszerek kiberbiztonsági szintjének javításán fog dolgozni, valamint kiterjesztik a CWE-t az ipari rendszerekre is.
A kormány folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, a költségvetés hiánya 4,9 százalékra csökkenhet az idei év végére, az államadósság rátája pedig 76,1 százalékra mérséklődhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt csütörtöki meghallgatásán az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt.