Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője és Roman Hudak, a Rendkívüli helyzetek Állami Szolgálata kárpátaljai kirendeltségének vezetője, melyben a tegnapi, valóci rakétatámadásról adtak tájékoztatást.
Szerdán a történelem írásbelikkel folytatódtak a 2022-es érettségi vizsgák. Megmutatjuk a feladatokat és a szaktanár által összeállított, nem hivatalos javítókulcsot.
Michael Andrettinek 2021 novemberéig opciós joga volt Kyle Kirkwood leigazolására, azonban akkor kicsúszott a tehetség a kezei közül. Ennek az opciós jognak köszönhetően az Indy Lights bajnoka nem tudott tárgyalni más IndyCar csapattulajdonosokkal 2021. november 1-jéig. Addigra 19 versenyzőt már hivatalosan is bejelentettek. Így amikor Andretti pró
Ebben a formában felelősen nem támogatható az Európai Bizottság újabb, Oroszországgal szembeni szankciós csomagja, az ugyanis lerombolná Magyarország energiaellátásának biztonságát - szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Üzbegisztánban.
Aktív alakítója kíván lenni a hazai startupszcéna ESG-felkészítésének az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, ennek érdekében mind a portfoliójában szereplő startupok, mind az új befektetések esetében segíteni fogja a felelős és fenntartható értékek kiaknázását. Ezt a témát járja körül az idei Regional Startup and Innovation Day (Rsid) is. A régió le
A Momentum színeiben parlamentbe jutott képviselő, aki végül nem lett a Momentum-frakció tagja, nem vett részt az új Országgyűlés nyitónapján, és nem is tette le a képviselői esküt.
Munkahelyválasztáskor a fizetés összegénél és a szakmai fejlődési lehetőségnél, jóval fontosabb a magas presztízsértékkel bíró állás és a fix munkaóra-szám — derült ki a National Geographic és az NRC friss országos kutatásából. A magyar férfiak csupán 43 százaléka választaná a “járatlan utat”, 70 százalékuk mégis vonzóbbnak találja a kalandvágyó, f
A BKK az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a tervek szerint 2022 júliusától a Normafától és az Eötvös úttól minden időszakban elérhetővé válik a XII. kerület központi területe, Dél-Buda és a 4-es metró, valamint a 21-es autóbuszcsalád a Svábhegy és a Széll Kálmán tér között sűrűbben közlekedik. A javaslat szerint a 212-es busz minden idő
Üzbegisztán megengedi a vállalatoknak, hogy napenergia felhasználásával bányásszanak kriptopénzeket, és a héten közzétett elnöki rendelet szerint mentesíti a hazai és külföldi cégeket a kriptotevékenységét terhelő jövedelemadó alól is.
A dohányzás kockázata másképpen jelenik meg egyes életbiztosoknál a jövőben. A nem dohányzók kedvezményt kapnak a kockázati életbiztosítások díjából, így ennek köszönhetően, egy átlagos konstrukció esetében akár havi 30 százalékkal alacsonyabb lehet ez az összeg. Ezzel a biztosító az egészségtudatosságra hívja fel a figyelmet: erre szükség is van,
A frankfurti rendőrség közlése szerint az angol együttes szimpatizánsai egy városi szórakozóhelyen gyűltek össze, majd szemtanúk szerint a német klub szurkolói két kisbusszal érkeztek a helyszínre.
Az egri borászok és az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa által közelmúltban Budapesten szervezett superior és grand superior borokra fókuszáló eseményen 23 borászat 84 tételével ismerkedhettek az érdeklődők. A sétáló kóstolót mesterkurzusok egészítették ki, ahol a borvidékről, a Bikavérről és a dűlős borokról lehetett mélyebb ismereteket szerezni.
Gyorsabb töltést és nagyobb vontatási kapacitást is hozott a frissítés. A teljes anyag Lefaragtak 37 percet a Mustang Mach-E töltési idejéből címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Napokon belül eleshet a mariupoli Azovsztál-acélmű – mondja Resperger István, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára. Az üzem ostroma hétfőn kezdődött újra, az orosz erők már bunkerromboló fegyvereket is bevetnek, miközben az ukrán védőknek fogytán van az élelme és lőszere is.
A munkaügyi központok adatai alapján készült jelentés szerint a múlt hónapban 86 ezerrel, 2,8 százalékkal lett kevesebb regisztrált munkanélküli márciushoz képest.
Ahhoz, hogy az intézkedéseket támogatni tudják, arra lenne szükség, hogy az embargó ne vonatkozzon a csővezetéken keresztül történő kőolajszállításra - mondta a miniszter.
Hosszabb ideig maradnak frissek a zöldségek és gyümölcsök egy innovatív, jövőtudatos, körforgásos gazdaságba tökéletesen illeszkedő csomagolóanyagnak köszönhetően.
Az Erste Bank működési bevételei a romló gazdasági környezet mellett is szinten maradtak, a Sberbank-ügyfelek kártalanítása miatt elrendelt rendkívüli OBA-befizetés következtében azonban a pénzintézet közel 1 milliárd forint veszteséggel zárta az első három hónapot.
A hat évente megrendezett szakmai eseményen több mint tizenkétezer résztvevő foglalkozik az erdők kezelésének globális kérdéseivel - áll a közleményben.
A következő időszakban a pázsitfűfélék pollenkoncentrációjának gyors emelkedése várható, így az erre érzékenyeknél az allergiás tünetek megerősödhetnek - írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Ma délután a csapatbemutatókkal kezdetét veszi az idei Giro d’Italia, amelynek nyitószakaszait május 6-8. között hazánkban rendezik. A szervezők a lakosság türelmét és rugalmasságát kérik a forgalomkorlátozásokkal, útlezárásokkal, és parkolási tilalmakkal kapcsolatban.
Magyarország Oroszországtól tud elegendő kőolajat vásárolni, ezt a meglévő vezetékeken keresztül tudja megtenni, és jelenleg technológiai szempontból is csak az orosz olaj feldolgozására van lehetőség, mondta a miniszter.
Őry Tamás, a Motorsport Talent Management ügyvezetője nemcsak Rácz Geri bemutatkozása, hanem a magyar versenyzőt és riválisait fogadó közeg miatt is szívesen emlékszik vissza a MINI CHALLENGE Donington Parkban lezajlott szezonnyitójára. A Forma-1-es futamot csak egyszer rendező, ám így is Ayrton Senna pályafutásának egyik legemlékezetesebb versenyé
Kihirdették a világ legnagyobb márkakutatásának, a Randstad Employer Brand Research-nek a magyarországi eredményeit, amely szerint a hazai munkavállalók 2022-ben a Veolia Energia Magyarország Zrt.-t választották a legvonzóbb munkahelynek az energetika és közműszolgáltatás szektorban. A vállalat több mint 30 éves szakmai tapasztalattal a hazai energ
Négy budapesti fiatalt gyanúsítanak a Dohány utcai zsinagógánál vasárnap kora reggel elkövetett csoportos garázdasággal - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője, az MTI szerint. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) arra hívta fel közleményében az elkövetőket: "látogassák meg a Dohán
Az alvás egyike azoknak a tevékenységeknek, amelyekre szükségünk van az életben maradáshoz, de úgy tűnik, nem mindig sikerül végrehajtanunk ezt az egyszerűnek tűnő cselekedetet.
A Toyota és Lexus évről évre rekordokat döntve növelte hazai értékesítéseit és piaci részesedését. Mára a Toyota nem csupán az országban maradó autókról valós képet mutató, kivonásokkal tisztított újautó piacon, hanem a teljes regisztrációt számolva is átvette hazánkban a piacvezető pozíciót. Ez biztos alapot teremtett ahhoz, hogy a Magyar Olimpiai
Megszólalt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió ma reggel bejelentett szankciói kapcsán, ami az olajembargót is tartalmazza. A miniszter szerint ebben a formában nem támogatható a szankciós csomag: lerombolná Magyarország energiaellátásának biztonságát.
Jó nagy hátszelet ad a Molnak a külső környezet alakulása, az olajár magasan áll, a forint gyenge és a vállalat továbbra is hozzájut az olcsó orosz olajhoz, ezek eredőjéből pedig rekorderedmény jöhetett ki az első negyedévben. Az elemzői várakozások alapján a vállalat korábban soha nem látott EBITDA-t érhetett el, amihez a két fő szegmens, az Upstr
A kormánytól kér támogatást a vasúti árufuvarozásban dolgozók foglalkoztatásához a Vasutasok Szakszervezete. A Varga Mihály pénzügyminiszternek és Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek írt levelében a VSZ jelezte: mivel a szektorban a tervekkel ellentétben nem indult meg a fejlődés, az ágazatot a teljes összeomlás fenyegeti.