A Real Madrid vezetőedzője úgy véli, a klub „soha nem feladni” attitűdje is segítette csapatát szerdán este, a Manchester City elleni labdarúgó-Bajnokok Ligája-elődöntőben.
Egyoldalú fegyvernyugvást hirdettek a mariupoli Azovsztal acélműnél, és humanitárius folyosókat nyitottak a távozni kívánó civilek számára a gyártelepet körülzáró donyecki népi milícia és az orosz hadsereg katonái - közölte csütörtökön a Rosszija 24 orosz hírcsatorna.
Az Alba Regia Műsorszolgáltató Kft. nyerte a székesfehérvári kisközösségi frekvenciapályázatot a Médiatanács döntése szerint. A testület figyelmeztette a Life TV szolgáltatóját. E heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa megállapította, hogy a Székesfehérvár telephelyű kisközösségi rádiós lehetőség elvi használatára ki
Elszálló költségek, energia- és üzemanyagár, növekvő infláció, emelkedő hitelkamatok – csak néhány azon pénzügyi, gazdasági kihívások közül, amelyek a hazai autóbusz-társaságokat sújtják. Az emiatt jelentős áremelésre kényszerülő ágazat talpon maradásához már nem elég a turizmus várható fellendülése. Átfogó kormányzati stratégiát szorgalmaznak a sz
Miközben 2022 első negyedévében 4528 új lakás épült, 26 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8001 volt, 15 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Letartóztatását indítványozta az ügyészség egy férfinak, aki a gyanú szerint csaknem egymilliárd forintos költségvetési csalást követett bűnszervezet tagjaként, majd a nyomozás során Ugandába szökött - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Amint arról a Blikk is beszámolt, Schmidt Mária szerint újra be kellene vezetni az általános hadkötelezettséget, amelynek véleménye szerint a nőkre és férfiakra is érvényesnek kellene lennie. Minderről nemzeti konzultáció során döntene.
Idén már tizedik alkalommal valósul meg Magyarország legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye, a TeSzedd! Az akció keretében május 2-tól 8-ig több mint 1000 találkozási ponton gyűjtik az elhagyott hulladékot az önkéntesek - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséé
Lassan, de biztosan érkezik a jó idő, ezzel együtt pedig elköszönhetünk a kabátoktól és előkerülnek végre a könnyed tavaszi-nyári ruhák! A C&A új kollekciójában számos fazon és szebbnél szebb minta közül válogathatunk, hogy a gardróbunk is tükrözze a bennünk rejlő vidámságot!
Egyoldalú fegyvernyugvást hirdettek a mariupoli Azovsztal acélműnél, és humanitárius folyosókat nyitottak a távozni kívánó civilek számára a gyártelepet körülzáró donyecki népi milícia és az orosz hadsereg katonái - közölte a Rosszija 24 orosz hírcsatorna.
Továbbra is használatban maradhatnak azok a pénztárgépek, amelyek nem rendelkeznek érvényes forgalmazási engedéllyel – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: az intézkedés több ezer kisvállalkozásnak jelent újabb anyagi és adminisztrációs könnyítést, amely különösen fontos az orosz-ukrán háború negatív gazdasági hatásainak idején.
Mi történik, ha - például egy kudarcos háborút követően - megbukik az orosz elnök? Aligha elképzelhető, hogy békés úton távozik a hatalomból. Lehetséges, hogy állítólagos rákbetegsége okozza majd a vesztét? Esetleg bérgyilkossal öleti meg majdani utóda? Vagy az is elképzelhető, hogy a rettegett diktátor, Sztálin sorsára jut?
A Közel-Keleten egyes államokat igen súlyosan érint az ukrajnai háború nyomán kialakuló globális élelmiszerválság, míg a régióban található szomszédos országok meg se érzik. De vajon miért?
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma márciusban 1,427 milliót tett ki, több mint öt és félszeresére nőtt 2021 márciusához képest, 2019 azonos hónapjához mérten azonban 28 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Adrian Newey szerint a szélcsatornákat ki kellene tiltani az F1-ből. Ezt annak ellenére gondolja így, hogy az a csapat, amelynek F1-es autókat tervez – a Red Bull – a McLarenhez és az Aston Martinhoz csatlakozva úgy döntött, hogy egy vadonatúj szélcsatornát épít. Dr. Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak ennyit mondott erről: “Az engedélyeztetési
Továbbra is használatban maradhatnak azok a pénztárgépek, amelyek nem rendelkeznek érvényes forgalmazási engedéllyel - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek küldött közleményben.
Május 6-a péntek éjfélig lehet jelentkezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által harmadik alkalommal meghirdetett Újratervezés Program elnevezésű, 100 százalékban államilag támogatott informatikai képzésre. A programban idén is maximum 10 ezer fő vehet részt, közülük több mint 3 ezren már be is adták a jelentkezésüket. A 4 hetes ta
Oleg Tinkovval példát statuáltak Moszkvában. Bár néhány oligarcha külföldre menekült, a többség mélyen hallgat, akkor is, ha sokan közülük úgy érzik, mindent elveszítenek a háború miatt.
Alacsonyabb az ideálisnál a tavak vízszintje, a Balatonnál a hozzáfolyás és a párolgás egyenlege száz éve nem volt olyan rossz, mint az idei első negyedévben. Ez az élővilágnak kapóra jön, a nyaralóknak viszont annál kevésbé.
Egyoldalú fegyvernyugvást hirdettek a mariupoli Azovsztal acélműnél, és humanitárius folyosókat nyitottak a távozni kívánó civilek számára a gyártelepet körülzáró donyecki népi milícia és az orosz hadsereg katonái - közölte csütörtökön a Rosszija 24 orosz hírcsatorna.
Egyre több jel utal rá, hogy a volt fideszes zuglói polgármester üzlettársa irányíthatta a zuglói parkolásellenőrzést. A korrupcióval vádolt szocialisták pedig átvették Papcsákéktól a stafétabotot.
Már rengeteg mindent elért, de mégis hatalmas ambíciói vannak, és egyáltalán nem hagyja, hogy kihunyjon benne a szenvedély. Most éppen a beautybirodalmának alapjait tette le.
Továbbra is használatban maradhatnak azok a pénztárgépek, amelyek nem rendelkeznek érvényes forgalmazási engedéllyel - jelentette be Varga Mihály az Mti-nek csütörtökön küldött közleményben.
A Suzuki cégcsoport összesen 1 millió eurós támogatást ajánlott fel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Hivatala (UNHCR) részére, hogy humanitárius segélyprogramokon keresztül segítsék az otthonuk elhagyására kényszerülőket abban, hogy menedékre és biztonságra leljenek. A Suzuki csoport vállalatai együttesen vesznek részt a segítségnyújtásban. A
A kifejezés akár egy zs-kategóriás horrorfilm címe is lehetne, pedig mindössze a napjainkra jellemző időjárási helyzetet nevezi így a szakzsargon. Igaz, a bárikus mocsár mellé popcorn is jár, de ennyi talán elég is a filmes hasonlatokból. Nézzük meg inkább, miről van szó, miért vannak mindennap záporok és mire számítsunk a hétvégén!
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a kecskeméti Bankmentor Kft.-nek, hogy jogosulatlanul pénzügyi szolgáltatás közvetítése tevékenységet végezzen. A társaság tevékenysége kapcsán a jegybank figyelmeztetést helyezett el az MNB honlapján.
Pénteken, 2022. május 6-án Magyarországon startol az országúti kerékpársport egyik legjelentősebb olasz körversenye, a Giro d’Italia. A háromnapos esemény ideje alatt a verseny útvonalán több órányi teljes útlezárásokra számíthatnak a közlekedők. Az országos utakat érintő forgalmi helyzetről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódni a Magyar Közút
A Mercedes-Benz Cars 2022 első negyedévében 501 600 járművet értékesített, 15 százalékkal kevesebbet, mint 2021 hasonló időszakában - tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kft. az MTI-t közleményben.
Azonnali hatállyal megtiltotta a jegybank a kecskeméti Bankmentor Kft.-nek, hogy piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig jogosulatlanul pénzügyi szolgáltatásokat közvetítsen, és a cég tevékenységéről figyelmeztetést adott ki a honlapján - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel csütörtökön.
A gyógynövényes polcot nemcsak akkor kell átbogarászni, amikor lebetegszel, hanem akkor is, amikor diétázol. Több gyógynövénynek ugyanis zsírégető hatása van – nem is akármilyen! Nézzük a 6 legerősebbet!
Miközben 2022 első negyedévében 4528 új lakás épült, 26 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8001 volt, 15 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában