A téli abroncs szükségességét alighanem már mindenki belátja, akadnak azonban kevésbé ismert tudnivalók is ezekről a gumikról. A hőmérséklet csökkenésével a gumiabroncsok nyomása is visszaesik, ami befolyásolhatja a tapadást, az autó stabilitását és a fogyasztást. Hideg időben ezért célszerű gyakrabban ellenőrizni a nyomást, különösen akkor, amikor
A mai világban gyakran érezzük, hogy folyamatosan produktívnak kell lennünk, ami gyakran kiégéshez vezet. Azonban a tudatos pihenés segíthet abban, hogy végül többet érjünk el kevesebb erőfeszítéssel.
Az Európai Unió döntése, hogy megtiltja az orosz gáz importját, történelmi jelentőségű – jelentette ki Dan Jorgensen, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős biztosa Strasbourgban kedden. Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője szerint a döntés óriási károkat okoz Európának, és veszélyes játék, ami "szét fogja verni az Európai Uniót".
Bár az aszály ebben az évben is komoly károkat okozott a hazai haltermelő gazdaságoknak, a karácsonyi asztalra így is bőven jut majd friss, magyar édesvízi hal. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) körképe szerint továbbra is a ponty a legkeresettebb halfaj, a legtöbb vásárló pedig a
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) kedden Budapesten a digitális kereskedelmi és tranzakciós ökoszisztéma fejlesztéséről.
Tudatos öngondoskodás és felkészülés nélkül kicsi az esély arra, hogy önálló és méltó időskort teremtsünk magunknak. A szerző szerint aki csak tervez, de a megvalósítást halogatja, egyre inkább kiszolgáltatja magát olyan trendeknek, amelyek felett nincs és nem is lesz befolyása.
A Szerencsejáték Zrt. az Ötöslottóra építve különleges nyereményjátékot hirdet meg 2025 végére: a Szilveszteri Szuperlottó 7 milliárd forintra emeli meg az Ötöslottó aktuális főnyereményét, és a játék miatt hosszabb lesz a fogadási idő is.
A Péterfalvi Attila által vezetett Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az adatlopás áldozatánál folytat vizsgálatot. Magyar Péter közösségi oldalán arról írt, szerinte a hatóság egy bábintézmény.
A GVH és az MNB közös vizsgálatot indít a forint erősödésének fogyasztói árakra gyakorolt hatásáról, különös tekintettel az importtermékekre. A versenyhatóság szükség esetén gyorsított ágazati vizsgálatot vagy versenyfelügyeleti eljárást is kezdeményezhet - írta meg a közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A globális termékenységi ráta 2024-ben minden idők legalacsonyabb szintjét érte el, 2,3 születést nőnkként, ami alig haladja meg a 2,1-es reprodukciós szintet. Indiában a becslések szerint 2025-ben 23,1 millió születés várható, ami 2050-re 19 millióra csökken.
Már csak napok maradtak arra, hogy a háztartások kihasználják azokat az otthonfelújításhoz kapcsolódó lehetőségeket, amelyek kizárólag 2025 végéig állnak rendelkezésre. A jelenlegi szabályozás szerint december 31-gyel lezárul a SZÉP-kártyán lévő egyenlegek lakásfelújítási célú felhasználásának lehetősége, szintén eddig az időpontig kell benyújtani
A Regulatory Affairs Specialist (szabályozási / hatósági ügyek szakértője) olyan szakember, aki gondoskodik arról, hogy egy cég termékei megfeleljenek a jogszabályoknak és hatósági előírásoknak.
Az év végi időszak sokaknak jó alkalom arra, hogy átnézzék megtakarításaikat és adózási lehetőségeiket. Három konstrukció kiemelkedik, ha adót akarunk spórolni és hosszabb távra tervezünk. A Tartós Befektetési Számla, a Nyugdíj Előtakarékossági Számla és az egészségpénztári befizetések mind olyan megoldások, amelyek csökkenthetik a terheket és növe
Nem halad jól az Európai Unió a nemzeti villamosenergia-rendszerek összekötésére irányuló 2030-as célja felé vezető úton, márpedig ennek elérése elengedhetetlen az energiarendszer - szükségszerű átalakításához - állapítja meg egy új elemzés. Magyarország ugyanakkor a jó példák között szerepel, és az uniós élmezőnybe tartozik a villamosenergia-rend
Milyen kapcsolat van a gasztronómia és a természet között? Hogyan távolodtunk el az alapanyagok természetes formájától? És miért van minden főzés mögött egy történet? Vida Vera, a Yo8vágyat alapítója volt a Margó Könyvek Podcast legújabb vendége.
A 2026-os TOP Technikumi Rangsor nemcsak egy lista, hanem egy komoly szakmai elismerés is. A rangsor legjobb öt intézménye ünnepélyes keretek között vehette át díját a „Legyen szakma a kezedben – Kárpát-medencei Technikumok II. Kiválósági Gáláján”, amelyet a Pesti Vigadóban rendeztek meg. Az eseményen Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős
Nyolc év után ismét Magyarországon ad koncertet a The Prodigy. Az elektronikus zene történetének egyik legnagyobb hatású formációja július 4-én a SopronFest színpadán tér vissza.
Fotó: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Több mint 8,5 ezer darab éves országos, 13 ezer vármegyei, és megközelítőleg 1,5 ezer M1 regionális jogosultság kelt el, legnagyobbrészt, 84 százalékban hazai felségjelű D1 díjkategóriába tartozó személygépjárművekre. "A közlekedők már most elkezdtek M1 regionális e-matricát is vásárolni, az előértékesít
A kriptovalutákba való befektetés hallatán sokaknak a hatalmas és gyors nyereség jut eszébe. Az értékajánlat elsőre egyszerűnek hangzik, de valójában brutális és költséges tanulási görbével jár, ha elkövetjük a legtipikusabb hibákat. Az árfolyamok volatilitása éppen annyira jelent lehetőséget, mint kockázatot, a 40–50%-os változások pedig gyakoriak
A szerelem és a kapcsolatok világában számos íratlan szabály él bennünk, amelyeket gyakran próbálunk követni, azonban időnként ezek megszegése vezet valójában a boldogsághoz.
A következő évtől azok a többgyermekes édesanyák, akik családi kedvezményre is jogosultak, összevont adóelőleg-nyilatkozatot tehetnek, amelyen nemcsak a két, három, négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, hanem a családi kedvezmény, családi járulékkedvezmény figyelembevételét is kérhetik a munkáltatótól.
A karácsony az édességek időszaka, ugyanakkor sokan szeretnék megőrizni a tudatos, kalóriaszegény étrendet az ünnepek alatt is. Jó hír, hogy ez manapság már nem kell, hogy lemondást jelentsen.Tudatosalapanyag választással és megfelelő elkészítési technikákkalolyan desszertek készíthetők, amelyek könnyedebbek, kalóriaszegények, mégis ünnepiek és val
A Facebook Messenger - vagy ahogy a felhasználók a hétköznapokban nevezik: a Messenger - ma, 2025-ben szinte már zavarba ejtően hosszú és színes múlttal rendelkezik: 2008-ban, Facebook Chat néven rajtolt el, majd 2010-ben radikálisan megújult, hogy aztán a közösségi platform 2011 augusztusában önálló iOs és Android alkalmazásokat, valamint 2018-ban
Ha december végéig nem születik megállapodás Brüsszellel, újabb százmilliárdoknak inthetünk búcsút. Az EU a korrupciós kockázatok miatt nem fizet egy fillért sem.
A Föld klímáját alakító ciklusok mögötti mozgatórugók már többnyire ismertek a tudósok előtt. A Milanković-ciklusok finom változásai eredményezték az elmúlt jégkorszakokat és melegebb időszakokat – most pedig kiderült, hogy Mars tömegének hatása nélkül mindez teljesen másképp festene.