Az ünnepi időszakban visszatér a képernyőre a Szabó Magda regénye alapján kétszült Abigél című négyrészes tévéfilmsorozat, amely nélkül sokaknak már nem lenne teljes a karácsonyi televíziós kínálat. Hogyan épült a nosztalgiából hagyomány, és milyen kevésbé ismert történetek lapulnak a sorozat mögött? A vetítés kapcsán olyan érdekességeket olvashatn

Egy év alatt 280 százalékos az átlagos drágulás a DDR5 memóriák piacán. Lehet, egy szót sem értesz belőle, de mivel biztosan te is szoktál okostelefont vagy játékkonzolt venni, ezért téged is érint az informatikai piacot sújtó árrobbanás.
Kína Hszincsiang tartományában jelentős bitcoinbányászati leállások zajlanak a Kínai Kommunista Párt (KKP) fokozódó ellenőrzése miatt. Iparági források szerint akár 100 exahash/másodperc (EH/s) számítási kapacitás is kieshetett a hálózatból, ami több százezer bányászgép leállítását jelenti. 400 ezer bányászképet kapcsolhattak le Egy, a Nano Labs cs
Takács Péter egészségügyi államtitkár és a Magyar Orvosi Kamara igen eltérő számokról beszél, ha a magyar orvosok átlagfizetéséről van szó. A Lakmusz közérdekű adatiglénylésének hála tiszta vizet önthetünk a pohárba: a kormány az orvosok átlagfizetését csupán egyharmaduk bérezése alapján számolta ki.
Amikor először megpillantottam a KIA EV6 GT Line-t, azonnal az jutott eszembe, hogy ez tulajdonképpen a KIA EV9 sportos, vagány kistestvére. Egy autó, amely három év után kapott egy olyan ráncfelvarrást, ami nemcsak frissebbé, hanem érettebbé és erősebbé is tette. A hozzánk érkezett GT Line példány pedig pontosan azt az érzést adta, hogy a márka

A Facebook a mai nappal megszüntette Windows-ra kiadott, asztali Messenger üzenetküldő alkalmazásának működőképességét. Így azok, akik eddig ezt használták az ismerősökkel vagy családtagokkal történő kapcsolattartásra, kénytelenek lesz másik megoldás után nézni.

Az alábbi feladványt csakis egy nagy koponya , egy igazi zseni tudja megoldani. Remélem te is közéjük tartozol és nem okozol csalódást?! Ezek a rejtvények mindig serkentik az agytekervényeinket. Lássuk a mai feladványt.
A Facebook a mai nappal megszüntette Windows-ra kiadott, asztali Messenger üzenetküldő alkalmazásának működőképességét. Így azok, akik eddig ezt használták az ismerősökkel vagy családtagokkal történő kapcsolattartásra, kénytelenek lesz másik megoldás után nézni.
A Facebook a mai nappal megszüntette Windows-ra kiadott, asztali Messenger üzenetküldő alkalmazásának működőképességét. Így azok, akik eddig ezt használták az ismerősökkel vagy családtagokkal történő kapcsolattartásra, kénytelenek lesz másik megoldás után nézni.
A leglelkesebb rajongóknak kellemes élményt okozhat, de ezúttal a technológiai forradalom elmaradt, cserében a történet sem mutat újat. Az Avatar: Tűz és hamu mindezek ellenére is szórakoztató lehetne, ha a három órát is meghaladó játékidő nem fulladna újra és újra unalomba.
Az elmúlt időszakban több különféle nyilatkozat született arról, hogy mi lenne a feltétele annak, hogy Budapest elkerülje a fizetésképtelenséget. Lapunk most kiderítette, hogy ehhez továbbra is szükséges lenne a decemberi szolidaritási hozzájárulás fővárostól való levonásának elkerülése. Ha ez nem sikerül, senki sem tudja, mi következik majd január
Eltűnt csomagok, elérhetetlen ügyfélszolgálat és több tízezer felháborodott vásárló: egyre súlyosabb problémák kerülnek felszínre a DPD magyarországi működésével kapcsolatban, amely már ismert közszereplőket is érint.
Eltűnt csomagok, elérhetetlen ügyfélszolgálat és több tízezer felháborodott vásárló: egyre súlyosabb problémák kerülnek felszínre a DPD magyarországi működésével kapcsolatban, amely már ismert közszereplőket is érint.
A leglelkesebb rajongóknak kellemes élményt okozhat, de ezúttal a technológiai forradalom elmaradt, cserében a történet sem mutat újat. Az Avatar: Tűz és hamu mindezek ellenére is szórakoztató lehetne, ha a három órát is meghaladó játékidő nem fulladna újra és újra unalomba.
A pár korábban mindig támasza volt egymásnak, de a gyász és a terhek miatt ez a dinamika most felborult. Nóra szerint tudatosan kell dolgozniuk a kapcsolatukon, hogy újra egymásra találjanak.
Eltűnt csomagok, elérhetetlen ügyfélszolgálat és több tízezer felháborodott vásárló: egyre súlyosabb problémák kerülnek felszínre a DPD magyarországi működésével kapcsolatban, amely már ismert közszereplőket is érint.
Eltűnt csomagok, elérhetetlen ügyfélszolgálat és több tízezer felháborodott vásárló: egyre súlyosabb problémák kerülnek felszínre a DPD magyarországi működésével kapcsolatban, amely már ismert közszereplőket is érint.
Karácsony közeledtével évről évre felmerül a kérdés: élő fenyőt válasszunk vagy műfenyőt? A Hun-Ren Ökológiai Kutatóközpont kutatója szerint érdemes alternatív karácsonyfa megoldásokban is gondolkodni, de ha valaki élő fenyőt vásárol, akkor lehetőség szerint Magyarországon termesztett, ne túl nagyméretű fenyőt válasszon, amit az ünnepek után kompos
A CEU Demokrácia Intézetének programigazgatója Ausztráliát említette követendő példaként, ahol – mint ismert – a minap brutális terrortámadást hajtottak végre.
Amekkorát ugrott a sorozat az első két rész között, annyira toporog a harmadik. Ugyanazok az akciójelenetek pepitában, még hosszabban, még hangosabban, csak azzal az idegesítő érzéssel, hogy ezt már egyszer láttuk.
Ökológiai szempontból jobb valódi fenyőfát vásárolni karácsonyra, mint műfenyőt - hívja fel a figyelmet Aszalós Réka, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa.