A fagyöngy sokaknak inkább karácsonyi dekorációt és romantikus hagyományokat idéz fel, mint gyógyhatást. Pedig ez a növény évszázadok óta része az európai népi gyógyászatnak – ugyanakkor a modern orvoslás jóval óvatosabban közelít hozzá.
Az "otthon melege" érzést nem csak kizárólag a hálószobánkban, vagy a nappalinkban érezhetjük, hanem akár a mellékhelyiségben is. Fontos, hogy a lakás ezen része is legyen meghitt, barátságos, hiszen meglehetősen sok időt töltünk itt is életünk során. Szeretnénk néhány tippet adni neked, miként dekorálhatod otthonod ezen részét.
December 27-től folytatódik a magyar könnyűzene legendáit bemutató interjúműsor, a Húrokon írt történelem. A tavalyi, nagy sikerű első évad után – amelyben Korda Györgytől Kovács Katiig, Zalatnay Saroltától Frenreisz Károlyig ikonikus előadók mesélték el pályafutásuk kevéssé ismert fejezeteit – most újabb, meghatározó magyar művészek életútja kerül
Egy jelmezkölcsönző cég perelte be Kevin Costnert, aki állítólag elmulasztott bérleti díjat fizetni a filmjében használt ruhákért. Kártérítésként több mint 400 ezer dollárt (több mint 130 millió forintot) követelnek a színésztől és producertársaitól.
Szlovéniában március 22-én rendezik meg a parlamenti választásokat – jelentette be Natasa Pirc Musar köztársasági elnök hivatalosan. Az erről szóló elnöki rendeletet január 12-én írja alá.
Varga Ádám, a Debrecen kapusa szerint a kisvárdai Toniszlav Jordanovnak szerencséje volt, amikor a félpályáról betalált neki vasárnap a labdarúgó NB I idei utolsó mérkőzésén.
A MOL Esztergom 22-22-es döntetlent játszott kedden az Alba Fehérvár otthonában a női kézilabda Magyar Kupa negyedik fordulójában, ezzel negyeddöntőbe jutott.
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég újraforgatták az egyik legemlékezetesebb jelenetét.
Közel 15 százalékkal magasabb törlesztőrészletet hajlandók bevállalni azok az adósok, akik Otthon Start hitelt igényelnek, mint azok, akik korábban vettek fel hitelt használt lakás vásárlására. Az olcsóbb hitel alacsonyabb törlesztőrészletet eredményez, de persze az is közrejátszik ebben, hogy tovább drágultak az ingatlanok.
A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiséggel segíti a geotermia térnyerését. A pályázati honlapon keddtől elérhető a földhőre a legtöbb forrást biztosító programelem végleges felhívása, 19 milliárd forint kamatmentes hitel ösztönzi a geotermikus hő- és villamosenergia-termelő beruházásokat Budapesten k
Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyé
Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.
Sikeres műtéten esett át Aleksander Isak, a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának svéd válogatott támadója.
Victoria Beckham megtörte a hallgatását, miután a hírek szerint legidősebb fia, Brooklyn Beckham letiltotta az egész családját az Instagramon. Közben az is kiderült, hogy mi válthatta ki a drasztikus lépést. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a karácsony közelebb hozná egymáshoz őket, az mindenesetre egyértelműnek tűnik, hogy megviseli őket, hogy a nyilv
A psoas izom a modern életmód egyik legnagyobb áldozata, pedig az egyik legfontosabb izom a testben. Így tartsd karban, hogy kifejtse a jótékony hatásait!
Anna Kournikova és Enrique Iglesias rajongói újra örülhetnek: a pár 2025. december 17-én köszönthette negyedik gyermekét. Az újszülött érkezése egy nappal az ikrek 8. születésnapja előtt történt. A hírt a szülők Instagramon jelentették be, a baba neme és neve azonban egyelőre titok.
Juh- és tehéntejből készült Pilos bryndzát hívott vissza a Lidl Magyarország Kft. – olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) honlapján kedden közzétett felhívásban. A forgalmazó mikrobiológiai okokkal indokolta az intézkedést, a termékben nem zárható ki a Listeria monocytogenes jelenléte. A visszahívott 125 grammos csomag
A lululemon 2026-ban tovább bővíti nemzetközi jelenlétét: hat országban lép piacra új franchise-partnerségi modellje keretében. A tervek szerint a lululemon hamarosan Magyarországon, Görögországban, Ausztriában, Lengyelországban, és Romániában nyitja meg üzleteit az Arion Retail Group vállalattal együttműködésben, valamint belép az indiai piacra is
Májbarát módon szeretnénk főzni? Van egy jó hírünk: nem kell lemondanunk arról, hogy ízletes, finom fogásokat készítsünk, csak jól kell összeválogatnunk a fűszereket.
Egy postaládába dobott szórólap buktatta le a kormánypárt jelöltjét. Magyar Péter eredetileg Orbán Viktort hívta ki, de helyette a párt helyi elnökével kell megküzdenie.
A gyönyörű énekesnő a semmiből tűnt fel a magyar tévéképernyőkön, bájos személyiségével és elképesztő szépségével azonnal elbűvölte a közönséget. Herceg Erika őszintén beszélt magánéletéről, a távkapcsolat kihívásairól és arról, hogy Magyarországon képzeli el a jövőjét.
Elhatározott intézkedéseivel a NATO kivédheti Oroszország esetleges támadását - jelentette ki kedden Mark Rutte, a szövetség főtitkára a dpa német hírügynökségnek adott interjújában.
Juha Kujala rénszarvastenyésztő számára az idei tél nem a boldog turistákról és a karácsonyi hangulatról szól. Szinte naponta talál elpusztult állatokat a hóban. A veszély forrása elsőre meglepőnek tűnhet: Kujala szerint a rénszarvasai pusztulásának egyik közvetett oka Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúja.
Peter Pellegrini, szlovák köztársasági elnök aláírta az a törvényt, ami alapján börtön járhat annak, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat. Forró Krisztián, Pellegrini nemzetiségi tanácsadója lemond, a Magyar Szövetség polgári engedetlenségbe kezd.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök körül egyre több kritikát fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a közvetlen bizalmasait és a Kvartal 95 szórakoztatóipari produkciós csoport egykori tagjait nevezi ki kormányzati pozíciókba. Ez a helyzet különösen fontos kérdés, hiszen Ukrajna jelenleg háborúban áll, és nemzetközi szövetségesei átlátható, korrupc